2013. december 29., vasárnap

Summa egy tizenháromra végződő évről

Tavaly is csináltam ilyet, tehát idén miért ne tenném? Azokról, amik a legjobbak voltak idén, legyen könyv, film vagy akármi más.
A tavalyi bejegyzés emitten olvasható:
http://books-and-i.blogspot.co.uk/2012/12/az-ev-mindenfeleje.html

1. Az év új könyve
Nagyon, de komolyan mondom, nagyon nehéz választani csupán egyet, amelyik a legjobb volt idén, és új könyv, új kiadás.
Ezért aztán úgy döntöttem, három külön kategóriában három legjobb új könyvet nevezek meg.
A első Hubert Géza Wells: Az állatidomár is ember című önéletrajzi írása. Írtam is róla korábban.
A második egy trilógia, magyar szerző tollából, fejéből, fantáziájából, Lilian H. AgiVega Második Atlantisz trilógiája. Talán úgy is mondhatnám, hogy az az év trilógiája, csak hogy meglegyen a kellő szóismétlés.
A harmadik talán fikció, de igaz is lehetne, sőt, sokan beleélhetnék magukat. Wolfgang Herndorf: Csikk című műve.

És még mi jutott eszembe? Nagyon furcsa, szokatlan, és tényleg én még soha nem olvastam hasonlót, az pedig Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában.

2. Az év írója
Nehéz ismételten. Azt hiszem, hogy idén egy szerzőpáros az, akiknél azt éreztem, igen, ők azok! Marina és Szergej Gyacsenko, de pedig csak egyetlen könyvet olvastam tőlük.

3. Az év újraolvasása
Elfogultságomban nyomban holmi kitalált varázslókastélyokat kezdenék el emlegetni, taláros, varázspálcás bandával, mert valóban, az angol nyelven újraolvasott Harry Potterek igen mély nyomot hagytak ismételten. Aztán eszembe jutott, milyen jó hangulatot csinált az Árnybíró. De mégsem ezekkel találtam a igazi közös hangot, hanem idén is Tolkiennel.
J. R. R. Tolkien: A szilmarok

4. Az év ifjúsági könyvei
Mint minden évben, idén is próbáltam valami tematika szerint olvasni a gyermekkönyvtár gyűjteményét, néha sikerült, néha nem.
Aztán idén az igazi mondanivalót rejtő könyvek kerültek terítékre, így lett nálam az év ifjúsági könyve Jerry Spinelli: Stargirl-je.

5. Az év animesorozata
Itt nem nehéz a választás, mivel idén csupán egyetlenegyet néztem meg. A Gin no Saji-t.

5. Az év újranézett animéje
Idén kimaradt az általánosan megnézett egyestés animemozi, mert addig vártam a Kaze no Tachinura, míg a magyar mozikba nem került, én meg itt maradtam Londonban néznivaló nélkül. De még tavasszal elkezdtem magyarul nézni a Tanoshii Muumin Ikká-t, majd a finnül folytattam, ahonnan magyarul már nem volt több rész.

6. Az év élőszereplős mozija
Én tényleg nem voltam soha rajongója semmilyen westernnek korábban, és ugyan megnéztem valamilyen Johnny Deppes filmet, de ilyet és ennyire még soha. Tehát idén megnéztem a Lone Rangert, és utána hetekig, ha nem egészen mostanáig hallgatom a filmzenéjét, és még az extázis is megesett a nézése közben.

7. Az év nem-japán animációs filmje
Aj-jajj, nem tudok dönteni, pedig hó és jég mindkettőben van. De az utóbbi pár nap hangulata azt kívánja, hogy az utóbb megnézettet kiáltsam ki az év animációs filmjének. Akkor legyen így! Tehát Frozen a Disney-től.

8. Az év újranézett rajzfilmsorozata
Mert idén ilyen is sikerült, rááldoztam pár napot, és olyan gyorsan vége lett, hogy hiányérzetem támadt. Mi is volt az? Hát, kérem szépen, a Gumimacik.

9. Az év könyvsorozata
Bár így a filmek után kicsit kilóg a sorból, de mégis a végére szántam, ebben az évben próbáltam utolérni magam és elolvasni a legtöbb várólistás Delfin- és pöttyös könyveket. Valamennyire összejött, de nem tökéletes.

És azt hiszem, ennyi. A Hobbit-ot még mindig nem sikerült megnézni.











2013. szeptember 14., szombat

Kisfiúknak és kisleányoknak, ahogy illenék viselkedni, és mindez mesékből

Szegedy Ila könyvét itthon találtam, az egyik legfelsőbb könyvespolcon még évekkel ezelőtt. Régi könyv, a kiadás évét nem is találtam meg.

Igaz történetek, ígéri a cím, fülszöveg nincs. Valóban, vannak benne olyan történetek, amik akár igazak is lehettek valamikor. De inkább tanmesék, hiszen mindegyik tele van tanulsággal. Egyszerű dolgokkal, mint legjobb dolog a becsületesség, az önzetlenség, a gyermek fogadjon szót a szüleinek, csúnya dolog a mohóság, az irigység vagy a hiúság.
Eredetileg 9-13 éves leányoknak ajánlják, és a szereplők is ennyi idős fiúk és lányok. És akkor belegondoltam. A könyvben szereplő 9-13 éves fiúcskák és leánykák legkedvesebb szórakozása a babázás, a képeskönyvek, az építőkockák, az ólomkatonák, a fakard. Ezek nagyon régi gyerekek, hiszen ma melyik 13 éves vallaná be, hogy még babázik? Egyik sem, akkor se, ha igaz.
Igaz történetek? Vannak benne olyanok, amik egyértelműen mesék, mint Pali pilótás története vagy Ella története.
Mégis, olyan jó volt olvasni, mert olyan kedves, olyan naiv.
A könyvet Sebők Imre tizenkét rajza illusztrálja. A borítót és a belső fedél színes illusztrációit pedig egy bizonyos K. Sávély. D-nek köszönhetjük. Sajnos nem tudom, ki lehet vagy lehetett ez a személy.

2013. szeptember 13., péntek

A tökéletes francia gimnázium, ahol bukdácsolnak a tanulók.

Eredetileg a Molyra írtam értékelésként, de olyan szép hosszú lett, hogy igazán megosztanám itt is, mint afféle eltérő véleményt ama vagy inkább eme könyvről. Meg ahogy az Alkonyatnál, itt is kíváncsi voltam, tulajdonképpen mi az benne, amiért rajonganak. Hát ennél a könyvnél nem sikerült rájönnöm. Hogy miről is beszélek? A Szent Johanna Gimiről. Csak az első részt olvastam, de ha minden része ilyen, mint ez, akkor nem is vágyom többé rájuk.
Értékelése két és fél csillag. (Az ötből.) 

Ajánlásra olvastam el. Hogy miért ennyi csillagot kapott? Mert nem vágtam tőle hátast. El lehet olvasni, gyorsan olvasni, de nem lett belőle egy kedvenc könyv, pedig én is voltam tizennégy éves, nagyjában emlékszem, hogyan gondolkodtam akkoriban. Aztán az jutott eszembe, hogy lehet, hogy nyolcadikos koromban jobban tetszett volna. Tudod, abban az időben, amikor mindenki a Bravo Girl magazint forgatta. Különben mégis jó ez a könyv, hiánypótló, mert ilyen eddig nem volt. Na jó, nem azt mondom, hogy nem voltak korábban is tiniregények, hiszen Sohonyai Edit és G. Szabó Judit könyvei is, legalábbis az újabbak mostanában játszódnak. Vagy játszódtak. De ennyire modern tiniregény, ami ráadásul semmi természetfelettit nem tartalmaz, ráadásul magyar, na, ilyen nem volt. Ez kicsit olyan, mint a brit tiniregények, szinte csak a tipikus brit illusztráció hiányzik belőle. És a naplóregény üzemmód nagyon olvastatja magát. Egyébként nagyon egyik szereplőt sem sikerült megkedvelnem, talán Arnoldot valamennyire. Virág idegesítő, ráadásul pont annak a sztereotípiának felel meg, ami miatt éveken át haragudtam az emósokra, hogy egy animés csakis emós lehet. Kingát utálnom kéne, mert ő az ügyeletes ellenszenves karakter, de semmi bajom vele. Tényleg nincs, a többi karakter meg csak úgy van. Igen, Cortez is. Abszolút érdektelen, és szerintem, ha akkor olvasom, amikor korban közelebb álltam volna hozzá, hát akkor sem őt választanám.
Valami miatt, amikor először láttam, hogy létezik ez a könyv – 2010-ben, Kaposváron a Libriben –, azt gondoltam, hogy ebben a könyvben egyenruhát hordanak a szereplők. Iskolai egyenruhát. Szerintem menő lett volna, még akkor is, ha kis hazánkban nincsenek egyenruhás iskolák.
Ahogy végigolvastam, azt jutott eszembe, ennyi volt? Innen oldalak hiányoznak. Kábé ugyanennyi. Ja! Igen, én most jöttem rá, hogy is működik ez a sorozat, de hogy el fogom-e olvasni valaha a többi részt, kezdve például a második félévvel, azt nem tudom. Talán. Majd. Egyszer. Ha épp olyanom lesz, de nem most. Vagy lehet, hogy soha. A miérteket lásd lejjebb!
Ami szimpatikus Reniben, hogy lehet, hogy unalmas és szürke, de a könyvmolysága miatt példakép. Oké, ezt egy igazán értelmezhetetlen mondat volt. Nem azért szimpatikus, mert szürke, hanem, mert olvas. Remélem, a sorozat sok rajongója követni fogja a példáját. És ha már itt tartunk, igen, általában megfordul a fejemben, hogy egy író saját magát feltétlenül beleírja a könyvébe, tehát Laura így akarja olvasásra serkenteni a fiatalságot. Ravasz! De! Oké, hogy Reni tényleg tökjó könyveket olvas, de különösebben egyik sem a kedvence. Mert olyan nincs, hogy minden kedvenc, amit olvasunk. Neki mindegyik tetszik, és a véleménye kábé ennyi is. Néha lehetne olyan, hogy most ez nem tetszett annyira, vagy az élethelyzetét felfedezi a könyv párhuzamos világában. (Vagy ilyen lehet, hogy csak nálam van?) És még valami szemet szúrt a könyves irkálásainál. Ő Anne, oké. Cortez Gilbert. e rendben van, de Reni az első részt olvasta, ahol Anne ki nem állhatta Gilbertet. Hiba. Baki. Tudom, hogy a folytatásokat is elolvasta, de amikor ezt írta, akkor Anne még nem kedvelte Gilbertet.
Általában ilyen értékelést nálam a rossz felé hajló könyvek szoktak kapni. Ez a könyv a szememben nem rossz. Tényleg nem, de olyan értékelés, amit ennek adnék, na, olyan nem létezik. Egy másik dolog, ami miatt ilyen értékelést kap, hogy nem tudtam sem beleélni magam, sem azonosulni a szereplőkkel. Mert hiába voltam én is valaha tini, nem ilyen voltam. Kinga viszont olyan, mint több ismerősömből lenne összegyúrva.
És őszinte leszek, minél beljebb, tovább jutottam benne, annál kevésbé kezdett érdekelni. Négycsillagos értékelésre gondoltam, amikor az első pár oldalon voltam túl, de úgy csúszott egyre lejjebb.
Ja, még egyet nem értek. Ez egy elit gimi, alapítványi, fizetős, speciális felvételivel. Csak nekem lenne akkor elvárás, hogy a rossz tanulók, vagy akik buták, mint a föld, ne kerüljenek be?
Még egy, ugye ez egy napló. Általában a naplóba olyanokat írnak le, hogy „rám nézett, és akkor azt gondoltam, hogy imponálok neki”. Legalábbis, amikor én néha-néha írtam naplóbejegyzést, ilyen kis hülyeségekkel volt tele.
Meg olyannal, hogy milyen büdös volt a buszon és, hogy mit álmodtam.Ebből az hiányolom az ilyen naplóbaillő, nagyon személyes dolgokat. Inkább egy hajónapló, mint egy tinilány naplója.
A történet felépítése tulajdonképpen olyan, mint a Harry Potteré, itt is végigkövetjük a főhős mindennapjait, csak a varázslat hiányzik. Meg még valami, amit nem tudnék megmondani, hogy micsoda. Ja, megvan. Nincs miért izgulni. Olvastatja magát, mert könnyű olvasmány. Light, de igazából hidegen hagy megbukik-e Reni rajzból vagy nem, nem tudok érte szurkolni. Ha akarok, akkor sem megy.
Még egy dolog, amit nem értek. Oké, hogy Jacques odajár közéjük egy magyarországi francia gimnáziumba, de akkor sem lehetne osztályozható francia nyelvből, hisz neki az az anyanyelve. Vagy tévednék? Mert akkor elmegyek, és leteszem a felsőfokú nyelvvizsgát magyar nyelvből.
A végére. Úgy érzem, értékes időt pocsékoltam el, amit tölthettem volna angol nyelvű Harry Potterezéssel is, de így most már megnyugodhatok, hogy elolvastam valamit, amiért olyan sokan rajonganak. Arra viszont nem jöttem rá, hogy miért.
A vége utánra. Egy számot sem hallgattam meg a könyvben szereplőkből, nem is akarok, pedig Murakami Harukinál rendesen azok mentek a háttérben, amint egy újabbal találkoztam. De, hogy mégse tévelyegjünk el olyan nagyon, lejátszási listát készítettem a gépemen található francia nyelvű számokból, és azt hallgattam.
Amikor befejeztem, kibukott belőlem: „hála az égnek, hogy vége!” Bocs.

Azt tudom, milyen bonyolult akár egy ember is, és milyen nehéz igazán hihető, életszerű karaktereket alkotni, mert próbálkozom ilyesmivel. Ebből a könyvből valahogy hiányoztak a valós karakterek. Mind olyan kis egyszerű volt, semmi mélyebb érzelem vagy valami olyasmi, amit eddig nem tudtunk. Persze, fél év alatt nem biztos, hogy egy egész kislétszámú osztályról minden kiderül, de hogy a főszereplőről sem? Akinek a naplóját olvassuk? Hát egy darab érzelem nem volt abban a naplóban.
A borítón olvasható, hogy a gimi, ahova mindenki szívesen járna. Hát én nem. Köszönöm, én elégedett vagyok a múltammal, már ami a középiskolás éveimet jelenti, és ha mégis választanom kéne egy fiktív intézményt, akkor az egyértelműen a Roxfort lenne.

2013. szeptember 9., hétfő

Innen tova, ottan maradva

A fizikai helyzetváltoztatás mellé el kell mondanom, hogy én maradok. A Molyon. Végre valami jó hír! És maradok a Deviantarton is, akármilyen sok troll heti szinten megtalál, maradok a Tergeminen is, akkor is, ha vannak dolgok, amikkel nem értek egyet.

2013. szeptember 8., vasárnap

Három dolog

Oké, tudom, hogy a ladder az létra. De akkor hogy van a szalonna? Nem, nem a bacon, van rá egy másik szó, ami nagyon hasonlít a ladder-re. Igen, angolul.

Augusztus 31-én lezárult az Olvasó Dél-Alföld vetélkedő. Most jön a húzás, vagyis eredményhirdetésre várni kell szeptember végéig. Nem szeretek várni.

Ma lezárult a harmadik Könyvmolypárbaj is. Kíváncsi leszek! Ha lesz jövőre is... jó lenne! Jelentkeznék, azt hiszem.

2013. szeptember 7., szombat

Jégkrém szeptemberben

Tudom, hogy sokan, nagyon sokan úgy találják meg a blogomat, hogy valamely könyv letöltési lehetőségét keresik, és nyomban ott van a találatok között, de felhívnám a figyelmet, hogy még mindig nem vagyok könyvletöltős blog, és nem is leszek. Csak írok az olvasott könyvekről. Véleményt, érzést, élményt. Kismillió nem igazán szabályos hely van a neten, ahonnan ingyen tud bárki letölteni akár magyarul, akár angolul könyvet, de azt is lesheti bárki, hogy akár egynek is meg fogom adni itt a címét. Részben azért, mert nem és kész. Ha valami nagyon kell, használd a keresőt vagy menj el a könyvtárba, de meg is vásárolhatod a könyvet, az a legbiztosabb.
Valóban vannak ingyenes könyvoldalak, legálisak. az egyik ilyen nagyon ismert oldal a MEK, vagyis a Magyar Elektronikus Könyvtár. Ajánlom mindenki szíves figyelmébe! Egy másik már angol nyelvű, de hasonló, a Books Should Be Free. Illetve pár kiadó saját oldaláról is le lehet szedni a kiadó engedélyével könyveket ingyen. Erre nem adok példát, tessenek keresgélni! Különben meg szerintem még mindig a saját tulajdonú könyv olvasása a legmegnyugtatóbb a léleknek. Vegyük például az esetemben a Dragon Lance könyveket. Egy csomó kötet még mindig nincs meg és nem is olvastam őket, de türelmes vagyok, pedig ha valakinek, hát nekem aztán elég közel van egymáshoz minden alkalmam, amikor könyvet kaphatok ajándékba. Télen, szépen elosztva mindhárom hónapba. De türelmetlenkedem? Nem. Olvasok mást. Könyvtárba járok, MEK-re, újraolvasok vagy olvasom a magánkönyvtáram eddig nem olvasott - és régi - példányait.

Azt hiszem, Dean Thomas mondta az ötödik Harry Potterben, hogy az ő szülei nem tudnak Cedric Diggory esetéről, mert nem volt olyan hülye, hogy elmondja nekik. Akármi is történik a Roxfortban, az maradjon a Roxfort falai között, vagy esetleg a roxfortosok bagollyal oldják meg, ha jó beszélni róla. De mugliknak semmi köze hozzá. Ha én roxfortos vagyok, akkor nem viselek mugliruhát, és lehet, hogy rosszul érint, ha valaki kinyitja a Titkok Kamráját. Ha kicsapnak a Roxfortból, akkor annak oka van.

Már csak egy nap, és vége a harmadik Könyvmolypárbajnak. Én a magam részemről befejeztem még valamikor májusban, és bár nem tudom, hogy lesz időm eztán olvasni és blogolni, szívesen vennék részt egy negyedikben is. Akkor is, ha idén eddig csak öten olvastuk el a megfelelő mennyiséget. Öten a sok... a valahányból.

Nem blogolok annyit, mint szeretnék, pedig sok könyv van rám nagy hatással, de sokszor nem tudok annál hosszabbat vagy többet írni, mint a molyos értékelés. Pedig idén két ázsiai író könyve is megdöbbentett, így lehet, hogy az ottani értékelést fogom ide bemásolni. Azóta már sok mást is olvastam, és nem vagyok biztos benne, hogy ugyanazzal a szenvedéllyel tudnék írni róluk egy új bejegyzést, mint amikor az értékelések születtek.

Egy híján megvan minden Harry Potter könyv angolul. Ezt az egyet - ami egyébként a második rész - a King's Crosson a Nine and Three Quarter nevű boltban szeretném majd megvásárolni.
Egyébként lehet, hogy ez az én hülyeségem, de az utóbbi két-három hétben rettenetes HP-lázban égek, pedig London a valóságban más, mint a könyvekben. Az alábbi illusztráció azt mutatja, hogyan képzeltem el az olvasmányaim alapján.
Ja, egyébként fázom. Máskor is ilyen hideg szokott lenni a magyarországi szeptember? A görögországi szeptemberben még vígan lehet a tengerben fürdeni. Mindegy, hideg vagy nem hideg, én jégkrémet eszem. És és megélem a valóságomat.


2013. augusztus 25., vasárnap

Marina Gyacsenko · Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei

Van egy olyan szokásom, hogy könnyen várólistára teszek könyveket pusztán a borító vagy a jól hangzó cím alapján, anélkül, hogy elolvasnám a fülszöveget. Így várólistára került az ukrán szerzőpáros könyve is, és tulajdonképpen semmit nem tudtam róla azelőtt, hogy kezembe vettem a könyvet.
A könyv egy nyaralással kezdődik, a tizenhét éves Szaska édesanyjával a Fekete-tengerhez megy, ahol mindketten a jövőjüket meghatározó személlyel találkoznak. Egy különös férfi követi Szaskát, és hiába próbálja meggyőzni magát, hogy csak álmodik, élete megváltozik, amint elkezdi a reá kirótt küldetéseket teljesíteni.
Egy év is eltelik, mire igazán beindulna a történet, mert Szaska elvégzi a középiskolát, és tovább akar tanulni. Hogy hol, abban a nyáron megismert férfi lesz szerencséjére vagy inkább balszerencséjére segítségére.
Sokan pont emiatt a távoli, bentlakásos iskola motívuma miatt a Harry Potterhez hasonlítják. A fülszöveg is úgy ajánlja, hogy azoknak, akik úgy érzik, kinőttek Harry kalandjaiból. Ezt cáfolom, mert két teljesen különböző könyvről, műfajról van szó, az egyetlen, ami közös, az iskola. Ez a könyv ugyanis, bármennyire is állítja a borító és még a cím is az ellenkezőjét, nem fantasy és egy fia tündér sincs benne, hanem mágikus realizmus. Ez az a fajta történet, ahol hiába olvassuk el előre az utolsó mondatot - bár én ilyet nem szoktam csinálni, mert akkor oda lenne az élvezet -, mert fokozatosan kell olvasni, lassan és összeszedetten. Egy idő után magam is úgy éreztem, hogy odajárok én is Torpára, a Speciális Technológiák Főiskolájára, és ettől kicsit meg is ijedtem. Ahogy halad a történet, múlnak az évek, úgy esik le, hogy tulajdonképpen miről is szólnak Szaska tanulóévei. Mi miért is történik. És pont a vége az, ami miatt mindenképpen el kell olvasni az azt megelőző dolgokat. Hogy értsük. Vagy inkább, hogy ne akarjuk érteni. Nekem tetszett a befejezés, annak ellenére, hogy sokak ilyenkor felteszik a nagy kérdést: "He?"
Metamorfózisregény. Szürreális. Mágikus realizmus. Komoly és sokszor nyomasztó. Lassan olvasható. Szavak. Szavak. Szavak.
És milyen soká értettem meg, mik és kik a teremtés növendékei, és mi is a teremtés. Nem az, aminek gondolod. Meg fogsz lepődni.
A könyv 2007-be jelent meg, az eredeti címe Vita Nostra. Én még mindig nem értem, hogyan lehet ennek a könyvnek ilyen borítója. Könyvtárból hoztam ki, és a könyvtár is úgy vásárolta meg, mint fantasy, holott nem az. Főleg nem ifjúsági fantasy.
Ez tulajdonképpen egy trilógia első része, de azt tudni kell hozzá, hogy a részek nem függnek össze, és a következő rész nem ennek a folytatása lesz, sőt a műfaja is más. De ez bejött, azt hiszem, fogok még olvasni a szerzőpárostól.

2013. július 1., hétfő

Hubert Géza Wells: Az állatidomár is ember

Kisrepülőgép húz el a nádas felett. Kigyulladt, füstöl. a gépből két ládát és egy zsákot dobnak ki, mentik az értékes rakományt. Egy ágon fennakad a zsák, és a vadászhéja kiszabadítja magát, majd elrepül. Az egyik láda a parton ér földet, de másik a vízbe csapódik, és elmerül. Egy kis, fekete tacskó szuka készül örökre a hullámsírba veszni, de a másik ládából kirágja magát a magyar vizsla, és megmenti barátját.
Működik az illúzió, a filmtrükk, elhisszük, hogy ez a valóság. Pedig ez csupán játék, Homoki Nagy István Cimborák című filmjének nyitójelenete. Az első film, ahol Hubert Géza Wells állatidomárként dolgozott, akkoriban a madarak betanítása volt a munkája.

De hogyan is kezdődött? Nem itt, ennél kicsit korábban. Gyermekként először erdész, majd oroszlánvadász szeretett volna lenni. A II. világháború megviseli a családját, majd az '50-es években bekerül Homoki Nagy István stábjába. A kétrészes Cimborák volt a első film, aminél dolgozott, de ez nagy hatással van rá, és megszereti ezt a fajta életet, munkát. Sajnos Magyarországon filmesként, kiváltképp allatidomárként lehetetlen megélni, és a származása miatt is afféle nemkívánatos személy, ezért az 1956-os forradalom után elhagyni kényszerül az országot. 
Először Ausztriában él egy darabig, majd kiköltözik az Amerikai Egyesült Államokba. Persze ott is csak kemény munkával lehet megélni, de ez nem akadályozza meg. Kezdetben állatkerteket keres föl, majd bekerül a filmiparba, és onnan nincs megállás. Kicsivel később kutyáját, a Cimborákból ismert Fickó lányát, Csárdást is átutaztatja a tengeren. Később több alkalommal megteszi ezt népes állatseregletével, főleg Amerika és Afrika között.

Állatai egy részét amerikai állatkereskedésekből vásárolta, másokat állatkertekből kölcsönzött. Szinte, legalábbis nekem hihetetlen, hogy a hatvanas évek Amerikájában bárki vehetett oroszlánt vagy leopárdot, csak mert úgy tartotta kedve. Ilyen módon szerzett leopárdja, Lolita több filmben és a Junglelandben is szerepelt.
Több alkalommal ő maga statiszta vagy dublőr volt az állatos jeleneteknél, például Joy Adamson Elzájáról készült egy filmsorozat is, és ott maszáj harcos alakított. Valami miatt, a szelíd, amerikai oroszlánok beindultak a hagyományos maszáj viseletre. Amikor az Elza kölykeit forgatták, a forgatás helyszíne nagyon közel volt Joy Adamson otthonához, és az asszony gyakran, kissé túl gyakran látogatott el a forgatásra, és az oroszlánok őt sem igazán kedvelték.

Nagy nevekkel, nagy színészekkel dolgozott együtt, mint Robert Redford, Meryl Streep, Susan Hampshire, Ursula Andress vagy Matthew Broderick.
Készült nagy és ismert film is az állataival, és olyan is, ami megbukott. Például ki hallott már a Hawmps! című filmről? Ugye! Annak az alapötlete, hogy nyugaton egy ideig tevéket akartak használni lovak helyett. De a nagyközönség nem volt kíváncsi a tevékre, sokkal inkább az oroszlánokra, kutyákra, farkasokra, csimpánzokra.
Én mindig is szerettem az állatos filmeket, és sokat gondolkodtam, hogyan, mégis hogyan tudják betanítani az állatokra, hogy pont azt csinálják, amit a forgatókönyv írt. 
Leghíresebb filmek, amikben az általa tanított állatok szerepeltek, a Távol Afrikától, az Afrika Expressz, a Doktor Doolittle - Rex Harrison főszereplésével - és az Elza kölykei. Összesen harmincnégy filmhez tanított be állatokat és dolgozott a Junglelandben, ahol több filmhez idomítottak be főleg nagymacskákat.

A könyv a Scolar Kiadó könyvheti újdonsága volt. Gyönyörű, ízléses kiadás, színes fotókkal, kemény borítóval. Könnyen olvasható betűtípussal, a megszokottnál egy picivel kisebb betűmérettel.

2013. május 27., hétfő

Mese=anime

Ahogy jártamban-keltemben kutakodok mesék és vizuálisan feldolgozott mesék után, és azt azt követő élménybeszámolók után, gyakran találkozom azzal a jelenséggel, miszerint a kisgyerek - hét év alatt - inkább nézze Bogyó és Babócát vagy éppen a '70-es, '80-as évek magyar és csehszlovák rajzfilmjeit, mint erőszakos ázsiai meséket. És a körítés mindig az, hogy az összes magyar rajzfilm való gyerekeknek, míg az összes ázsiai mese erőszakos. És mindig valahol itt szakad el a cérna, de sok helyen nincs hozzászólási lehetőség, ami rossz.
Hát persze, ezek szerint ez gyerekeknek való:
És ezek szerint ez nem való gyerekeknek:



Mert az első az magyar rajzfilm, a második meg japán. Nos, én úgy hiszem, sokan tévedésben élnek, és csak a tizenéveseknek készített animéket ismerik, ebből leszűrik, mind ugyanolyan. A teljesség igénye nélkül egy listát írok a Magyarországon valaha volt és némely most is elérhető gyerekeknek szóló animékről.






Juharfalvi történetek, Kimba, Manóvári manók, Lili a virágangyal, A kis hableány, Pokémon (igen, a Pokémon is), Totoro, A szél harcosai, A Bosco léghajó kalandjai, Huckleberry Finn, Nils Holgersson, Heidi, Annette, Csip-csup Csodák, Mumin, Candy Candy, A vándorló palota, Laputa, 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal, Sherlock Holmes, Az utolsó egyszarvú, Én kicsi pónim (1984), Kis Nemo, Kétévi vakáció, Maja a méhecske, Alice Csodaországban, Grimm mesék, A fehér farkas, A Yamada család, Szivárvány-tavi kalandok, A kék madár, Vadhattyúk, Icurka-picurka ikrecskék, Pandamaci, Csizmás Kandúr, A varázslatos hóember, Kiki a boszorkányfutár, Chihiro szellemországban, Marcelino, A macskák királysága, Hüvelyk Panna, A titokzatos aranyvárosok, A három testőr, Hello Sandybell.
Továbbiak itt: Animeaddicts 
és itt
Szóval igenis léteznek animék az óvodásoknak is. Szeretettel ajánlom azokat!




2013. május 14., kedd

Celia Rees: Kalózok!

Eddig csupán három könyvet olvastam Celia Reestől, de mindhárom lenyűgözött. Nem tudom, hogy csinálja. Ezek közül ez egyik a Kalózok! című lányoknak írt ifjúsági regénye.
Nem csupán a kalózok élete, de a XVIII. század, ami értelemmel felfoghatatlan és igazságtalan eszméi is nyomot hagynak. Hogy egy nő, az valójában semmi, nem több egy eladható portékánál, és ha ez a nő még fekete is, hát kevesebbet ér, mint egy kutya - gondolták a kor férfiúi. 
Én nem akarok most hirtelen feminista szörnyeteggé válni, de ezek a dolgok mindig felbosszantanak, akármilyen könyvben találkozom velük.
Nancy egyedül nőtt föl, szinte minden percét a kikötőben töltötte, és összebarátkozott Williammel. A barátság az idő múlásával szerelem lett, de ahogy az évek is múltak, Nancy csak kolonc lett apja és bátyjai nyakán, ezért inkább kiházasítják. Ezentúl apja cukornád ültetvényeinél él, és leendő férje, a brazil rajta tartja a szemét. Az ületvényeken rabszolgák dolgoznak, és itt ismerkedik meg Nancy Minervával.
Valójában a kalóztörténet része csak egy kis része a történetnek. A nagyobb hangsúly inkább magán azon a dolgon van, hogy a kalandorok nők.
Különben izgalmas, nem először olvastam, és nem utoljára.
Szerintem a magyar borító nem meggyőző, sőt mi több, kifejezetten ronda.
Ez egy B-listás könyv, amit a III. könyvmolypárbajra olvastam. Erre cseréltem le az A-listás Fekete István: Hú című könyvet.

Mark Twain: Koldus és királyfi

Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy Mark Twain egy zseni, és nagyon is illik ismerni az eredeti művet, ha már az amerikai giccsfilmek akarva-akaratlan is elénk teszik a különféle feldolgozásokat. Mert láttam már Disney-félét, ahol a koldus és királyfi is Mickey Mouse volt, láttam Barbiesat, mindenféle gyerekes történetet, akik véletlenül vagy megbeszélve cserélődtek össze, sőt, még kutyásat is, nevezetesen a Beethoven 4-et, ami már a giccs teteje. De az igazi, az eredeti valahol elmaradt. Pedig megszereztem a könyvet is, hogy legyen sajátom, de csak rakosgattam egyik polcról a másikra. Igazán kár volt így halogatni.
Talán vannak olyanok, akik nem ismerik a történetet, így elmesélem in da nutshell.
Két fiú született valamikor a XVI. századi Angliában, egy, akit nem vártak, mert csak egy újabb éhes száj volt, s egy, akit nagyon vártak, mert trónörökösnek kellett lennie. Egy véletlen hozta pár évvel később össze a két fiút, és az érdeklődés a másik fél élete iránt hozta őket nem kicsi zűrbe. Hisz viselhet a királyfi koldusgúnyát, ő maga a királyfi marad, de a nép, és minden alattvaló csak a szemének és a külsőségeknek hisz. Koldusgúnyában csakis koldus lehet, beszéljen akármilyen magasztosan. Hirtelen fordult a két fiú világa, de az igazából nem érdekelt, mi van a koldussal. Csakis a királyfi megpróbáltatásai érdekeltek, kedvenc szereplőm is lett nyomban. Nem úgy a koldusfiú nagyanyja. Igazán ellenszenves vénasszony.
Tulajdonképpen alapmű, és tulajdonképpen rém élveztem az olvasását.
Bár tudtam, hogy nem úgy lesz, kicsit féltem, hogy mégis a koldust koronázzák meg. Ebben rejlik a varázs. Hogy még egy nagyon jól ismert történet mellett is tövig rágjuk a körmünket izgalmunkban.

Gormenghanst sötét vára avagy Mervyn Peake: Titus Groan

Elképzelésem sincs, hogy felejthettem el pont erről írni. Persze lehetséges, hogy annyira nyomott hangulatba kerültem tőle, hogy képtelen is lettem volna rá.
Sajnálatos módon most is az vagyok. Izgalmas fantasyre számítottam, de kaptam egy borongós, sörér, groteszk, nehéz olvasmányt, amin éppen csak átrágtam magam, de élvezetet nem találtam benne.
Ebben a könyvben mindenki őrült! - jelentettem ki a felénél, és éreztem, hogy elnyom a hangulat.
Senkivel sem tudtam azonosulni, pedig én igazán megpróbáltam. 
A cím pedig egészen addig érthetetlen, míg rá nem jövünk, hogy ez valójában egy trilógia első része, és Titus említése a címben utal arra, hogy ez csupán egy korszak Gormenghast várának történetében. Mert nem az éppen csak megszületett Titus a főszereplő, nem is a nénje, Lady Fukszia, és nem is a szakács vagy bárki más, hanem a vár. Maga a vár.
A borító szerintem nem adja át a könyv hangulatát. A borító arra jó, hogy megvetesse magát a könyv. 
Van benne némi illusztráció, nem ezek itt bal oldalt, mások. Tintarajzok, lineartok. Ha elemezném, azt mondanám, zaklatottságot érzékeltetnek. Nekem az egész könyv szörnyen zaklatott volt.

A miértekről

Úgy döntöttem, lezárom ezt a dolgot, vagyis a könyvmolypárbajt, hiszen még JOKER nélkül is megvan tizenegy elolvasott könyv, vegyesen az A- és B-listákról. Csak elfelejtettem, amikor olvastam, hogy bejegyzést kellett volna írnom belőlük. Így elég nehéz lesz, mert már nem friss az élmény, de megpróbálom.
Nyugodtabban olvasok bármit, ha nincs a fejem felett a meg nem írt bejegyzések listája.
És az a vicces, hogy a JOKER-t már régen megírtam. (Nem annyira régen, mert a III. könyvmolypárbaj ideje alatt.)

2013. április 15., hétfő

Laulu charmia ja Ihana matka koskaan

Könyvekhez csak minimálisan kapcsolható bejegyzés. Tove Jansson ja Muumipeikko. Tove Jansson nem csak írt, hanem rajzolt is, 1990-ben pedig japánok Lars Jasson (Tove öccse) közreműkösédével elkészítették azt a Mumin sorozatot, amit mi is ismerünk. És aminek több köze van a könyvekhez, mint a korábbi Mumin-animéknek.

Van két dalszöveg, ami az animéhez tartozik, de sehogy sem tudtam megtalálni, amíg eszembe nem jutott, hogy a japán cím alapján kéne keresni.

おまじないのうた

ポンピン パンペポリンシャン ニョロリンコ
(おまじないの ことば ことば)
ポンピン パンペポリンシャン ニョロリンコ
(アリサ マリサ クラリッサ)
お日さまから こんにちは
ほら目玉焼きみたいだね
おいしい朝
トロトロロン
ママのスープ 待ってるよ
(ドゥワ ドゥワ ドゥワ ドゥワ)
寂しいとき フローレンス
笑いたいとき スニフとミー
困ったとき スナフキン
頼りがいあるパパとママ
(るんたた るんた るんたた るんた)
さぁ はじまりだ ムーミンだ
(ねぇ わたしと 遊ぼ 遊ぼ)
さぁ あなたから ムーミンだ
(ねぇ わたし きれいでしょ)
さぁ とまらない ムーミンだ
いつでもどこでも るんたった
お月さまはまあるくて甘いキャンディーみたいだね
星降る夜 コロコロロン
パパの帽子 飛んでくよ
(ドゥワ ドゥワ ドゥワ ドゥワ)
寂しいとき フローレン
笑いたいときスニフとミー
困ったとき スナフキン
頼りがいあるパパとママ
(るんたた るんた るんたた るんた)
ポンピン パンペポリンシャン ニョロリンコ
(おまじないの ことば ことば)
ポンピン パンペポリンシャン ニョロリンコ
(アリサ マリサ クラリッサ)
ポンピン パンペポリンシャン ニョロリンコ
わたしも あなたも るんたった
ポンピン パンペポリンシャン ニョロリンコ
わたしも あなたも るんたった
るんるんたった るんるんたった るんたった


いつかすてきな旅

作詞:白鳥英美子/作曲:白鳥英美子/編曲:渡辺雅二/
歌:白鳥英美子

きまぐれな 旅に出よう
誰にもないしょで出かけよう
空は晴れ うきうきと 心ははずむよ
思い切り扉あけ 大きく深呼吸
まっすぐな道の向こうは どんな世界だろう
悩んでたら始まらない 勇気を出して
そんなこと考えて 今日も眠れない

ポケットにあこがれを
いっぱいつめて出かけよう
ほほに風 さやさやと 光は踊るよ
必ず手紙書くよ 花びら切手貼り
目に写る景色のことや 出会った人のこと
だからずっと 僕のこと忘れないでね
そんなこと考えて 今夜も眠れない

山も川も谷間も 大きな湖も
故郷にあるものすべて だいじな宝物
そしていちばん大切なともだちがいる
そんなこと考えて やがて夢の中へ

いつかきっといつかきっと
いつかすてきな旅に出よう

2013. március 25., hétfő

Kertész Erzsébet: Szonya professzor

Szofja Vasziljevna Kovalevszkaja 1850-ben született, a cári Oroszországban. Ő volt az első orosz nő, aki a matematikai pályán nagy sikereket ért el. Mivel korában a nők nem járhattak egyetemre Oroszországban, külföldre kellett utaznia, hogy tanulhasson, ehhez pedig névházasságot kellett kötniük. A könyv is itt kezdődik.
Bevallom, én azelőtt sosem hallottam róla, így teljesen ismeretlenül fogtam hozzá, és nem igazán tudtam, mire számítsak, az elején még az is meglepetésként ért, hogy valójában életrajzi regényt olvasok. Amolyan kisasszonyosat, amilyet kedvelek. Szonya 1968-ban feleségül ment Vlagyimir Kovalevszkijhez, de csakis az eszméért, amit nénjével követtek. Az eszme pedig az volt, hogy nőként tanulhassanak, és később a hazájukat szolgálhassák, emiatt Szonya, és nénje Anna, vagyis Anyuta megvetéssel beszélt a szerelemről. Szonya számára egy szerelem létezett csak, és azt a matematikának adta, így nem is értette vagy értette volna, hogy Vlagyimir viszont pont azért őt választotta nénje helyett, mert belészeretett. És Szonya is egyfajta árulásként értelmezte, hogy Anyuta szerelemből ment feleségül később a francia Victor Jaclardhoz. 

A három részből álló könyv számomra úgy változott, ahogyan a részek váltakoztak. az első részben Szonya még nagyon fiatal volt.
Az az igazság, hogy igazából értem is meg nem is. Értem, hogy a céljáért küzdött, és nem értem, hogy semmilyen érzelmet nem mutatott a férje iránt, és a gyermeke is tőle távol nőtt föl.
Bizonyos részein a könyv túl száraz volt nekem. Túlságosan előjött az életrajzi jelleg, és nem éreztem, hogy én most valójában regényt olvasok. És túl sok volt a matematika is, bár, itt az lényeges dolog, de néhol csak topogott az idő egy helyben, máshol meg szinte rohant. Fufa, Szonya lánya is olyan hirtelen nőtt meg, hogy elcsodálkoztam.
A könyvben említésre kerül Hugonnai Vilma is, és kedvet kaptam, hogy elolvassam a Vilma doktorasszonyt is.



2013. március 10., vasárnap

Gésák gésája letöltés

A fenti cím bizonyítja, hogy a legtöbb keresőszó, amivel a blogomat megtalálják ugyanaz, mint a cím. De az embereknek nem lesz velem szerencséjük, mert azt a módszert ajánlom nekik, ahogyan én is elolvastam ezt a könyvet. Hozzák ki a könyvtárból! Köszöntem a figyelmet.

2013. február 26., kedd

Én és a Zirodalom

Figyelem! A következő bejegyzés őszinte vallomás lesz, ezért lehet, hogy aki eddig ismerte valamelyik oldalam, most csalódni fog bennem, de úgy érzem, muszáj ezt leírnom. És valahol, legbelül abban is reménykedem, hogy teljesen véletlenül idetéved olyan, aki e vallomásban leírt önző és makacs énemmel már találkozott a közös múltunk során.

Egészen kicsi koromban, amikor már tudtam olvasni, nem szerettem nagyon ezt cselekedni. Megriasztottak az egyoldalas szövegek, a százoldalas könyvek. Persze, ez folyamatosan változott, és a mesekönyveket meg Fekete István állatok történeteit be tudtam fogadni. Eljött a felső tagozat, első kötelező, A Pál utcai fiúk. Tulajdonképpen nem tartottam rossznak, kivéve a végét, mert az szörnyű volt. Meg megállapítottam, hogy Nemecsek nélkül az egész könyv jobb lett volna. János vitéz. Azt hiszem, akkor alakult ki bennem, hogy versbe szedett történeteket, ha túl hosszúak, nem tudok élvezni. A mai napig se. Jött a nyár, és valaki az osztályból azt terjesztette, hogy nyáron kell elolvasni az Egri csillagokat. Elolvastam, három nap alatt, hogy minél előbb túl legyek rajta, természetesen utána semmire sem emlékeztem, és nem voltam hajlandó újraolvasni. Évekig. Jött a következő nyár, Jókai, akinek a lehető legrosszabb könyve lett a kiválasztott. Évekig utáltam Jókait, megjegyzem, egy hiba volt és botorság. De a Kőszívű ember fiai több volt, mint unalmas. És arra is rájöttem, hogy rossz irodalmi osztályzataim oka, hogy egyszerűen szellemileg éretlen voltam a kiválasztott művek befogadására és élvezetére. Úgy tizenhárom és húsz éves korom között nem is vonzott a szépirodalom, csak Fekete István és Tolkien. Persze verset tanulni imádtam, de az nem elég. Következett a Szent Péter esernyője. Meg kell állapítanom, hogy az egy jó könyv, csak éppen nagyon nehéz a nyelvezete. Így már érthető, miért úgy olvastam el, hogy különösebben nem akartam felfogni, mit olvasok. A Liliomfit meg el sem olvastam. Máig. Várólistán van. Persze színházban megnéztük. Nem emlékszem rá, csak arra, hogy mindenki nassolni akart előadás alatt. Én is. Azt különösen nem értettem, hogy felső tagozatos korunkban miért a felnőtt színdarabokat nézzük meg. Miért nem a gyerekelőadásokat. Nyolcadik, Légy jó mindhalálig. Bevallom, ez a könyv tetszett. Egészen odáig, hogy számonkérés lett belőle, mert utána már kevésbé.Továbbléptem, középiskolás lettem, elkezdtem lázadni. Tulajdonképpen semmit nem olvastam el, ami nem volt benne a szöveggyűjteményben, pedig nem csupán beiratkozott olvasója voltam a megyei könyvtárnak, hanem rendszeresen jártam oda, és nem csak kerámia anyaggyűjtés miatt. Így nem olvastam el az eposzokat, nem olvastam el a bibliai részleteket. Ez utóbbi különösen nagy lázadásféle volt nálam, a "hát ugyan nekem senki ne mondja, hogy olvassak Bibliát!" című, és mindegy egy evangélikus iskolában. Többek közt az a lázadás az oka annak, hogy Bizánc és az ókeresztény művészettől kezdve igen lefelé romlottak a művtöri jegyeim. Egyszerűen nem voltam hajlandó megtanulni semmit, aminek a Bibliához köze volt. A Dávid zsoltárát mégis megtanultam, mert javítani lehetett vele az évvégi jegyen. Egy tanúra alatt háromszor is elmondtam, így lettem talán négyes. Vagy ötös. Nem emlékszem, melyik. a középiskolai irodlomórákon legjobban a felolvasásokat élveztem. Mert közben lehetett rajzolni. Sokkal kevésbé volt élvezetes megtanulni megannyi költő és író életrajzát. Már bánom, mert totális analfabéta vagyok ezen a téren. Mivel nem olvastam kötelezőket nagyon, így arra sem emlékszem, hogy mi volt tényleg kötelező és mi volt az, amiről csak említés esett. Például A Mester és a Margarita. Tavaly olvastam, és tetszett, de állítom, hogy középiskolásként utáltam volna. 
Ez a vallomás bizonyítja, hogy miért voltak olyan bődületesen rosszak a jegyeim irodalomból. Mert nem érdekelt és, mert éretlen voltam hozzá. Remélem, ez elég.

2013. február 18., hétfő

Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának

Szabó Magda könyveihez valamilyen szintű érettség kell. Az biztos, hogy én nem igazán szerettem volna ezt a könyvet gyerekként. Vagy kiskamaszként. Túlságosan súlyos, túlságosan nagy a mondanivalója.
Amikor én könyvet választok, mindenképpen kikapcsolódni akarok. Szabó Magdával sosem tudok, mert mindig agyalni kell valamin. Jó könyv, de nem szórakoztató.

Roland Green: A Korona lovagjai

Ha nem lennék elvakult Dragon Lance-fanatikus, biztos, hogy belekötnék a címbe. Így azonban nem teszem. Majd' tizenegy év telt el az első és az újraolvasás között. Amikor levettem a polcról, por szállt a lapok közül. Annak idején ez volt az első Dragon Lance könyv, amit olvastam, és ha már most ugyan feltűnt, hogy elég sablonos, akkor nagyon tetszett, és könnyen megszerette velem Ansalon világát.
A cím a Korona lovagjait ígéri. Solamnia lovagjainak legalacsonyabb rendjét, mert három rend van, a Korona, a Kard és a Rózsa lovagja. 
Ez a történet tulajdonképpen nem egy lovagról, hanem egy lovaggá vált tolvajról szól. Ez az egész lovagosdi csak nagyon-nagyon a végén jelenik meg. Mármint, persze, megismerjük a világ rendjét, még az Összeomlás előtt, amikor Istar még város volt, és nem kavarogott helyén a Vértenger, de a levegőben már érződik, hogy valami lesz.
Pirvan tolvaj. Ebből él. Szegényektől nem lop, mert minek, ha gazdagoktól lop, akkor meg könnyen belebekeveredhet valamibe. Tulajdonképpen így esett, hogy egy éjjel belopózott Lady Eskaia hálószobájába, és meglovasított pár drágakövet, amiről kiderül, hogy Lady Eskaia testőrének, Haimyának a kedvesének a váltságdíja. Mert az a bizonyos kedves kalózok fogságába esett. Azt nem tudom, hogy miért emlékeztem úgy, hogy Haimya neve Enid. Erre nem tudok magyarázatot találni.
A borító nagyon jól néz ki. Tulajdonképpen az csábított arra is, hogy annak idején kijelentsem, márpedig ez a könyv jön velem nyaralni. Meg egy Durrell, de ez most nem lényeges.  De van, amit nem értek. Én egyáltalán nem emlékszem vörös sárkányra. Fekete sárkány volt, meg rézsárkány. Vörös nem. És miért világít a lovag kezében a kard?

Összességében újraolvasva is jó könyvnek tartom, bár nem ér a nyomába a Krónikáknak.

Ez egy B-listás könyv. Erre cseréltem az A-listás Charlotte Brontë: Shirley című könyvet. A III: könyvmolypárbajra olvastam.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Sikerült ismételten beletenyerelni. 
Az első Jane Austentől olvasott könyvem a Lady Susan volt. Nem volt rossz, de túlságosan jónak sem tartottam. Belekukkantás idegenek levelezéseibe.

Mivel azt hallottam, hogy a Büszkeség és balítélet olyan, mint a Jane Ayre, mitöbb, jobb annál, határozottan tervbe vettem, hogy elolvasom. A könyvtárból persze lehetetlen volt megszerezni, antikváriumban sem láttam, de volt egy hatalmas nagy szerencsém: a Rukkola.
Így, mint boldog könyvtulajdonos, fejest ugrottam, hogy megismerkedjem Mr. Darcyval, akiről ódákat zengtek és akibe eddig majdnem minden nő belezúgott, aki olvasta a könyvet vagy látta valamelyik filmfeldolgozást. És azt hiszem, hogy itt szúrtam el, hogy nem néztem meg előtte valamelyik filmet, ugyanis a könyv egyáltalán nem kötött le. Borzasztó unalmasnak tartottam, tulajdonképpen semmi nem történt benne. Tény, hogy ilyen egy angol realista irodalom, de ez nekem már túlontúl sok volt. Elkezdtem azon agyalni, vajon velem lehet-e a hiba, mert nem értettem, mit esznek annyira rajta. A Jane Eyre fölényes győzelemmel leveri.
Egyedül, ami megfogott, az maga  a kor és a hangulat. A látszólag gondtalan élet, ahol nőknek nincs már dolguk, mint egy jó származású férjet fogni. Élnék én abban a korban, őszintén bevallom!



Angie Sage: Mágia

Angie Sage játszik a szavakkal. A könyv eredeti címe Magyk, ami természetesen magic, csak egy kicsit máshogy írva. Ez a magyar fordításban nem jön át.
Teremtve vagyon egy világ, ahol létezik mágia, bocsánat, Mágia, vannak mágiahasználók, varázslók, varázslótanoncok, Fő-fővarázslók. Vannak fehér boszorkányok, kalózok, hírpatkányok, lápványok, mindenféle aljas söpredékek. Ebben a világban a Királynő uralkodik, és az utódja is mindig csak királynő lehet. Talán ezért ölték meg, ezüstgolyóval, amibe belekarcolták a monogramját. 
Egy hideg téli éjszakán egy hetedik fiúnak hetedik fia születik, de hiába, mert soha többé nem látja a csecsemő fiát. Helyette azonban rátalál a Királynő lányára. A hetedik fiú maga Számos Timót. Itt nyomban meg is jegyzem, hogy voltak a fordításban jó dolgok, mint például számosék neve, ami tisztán utal arra, hogy ott bizony számos gyerek van. A keresztneve már kevésbé tetszik, hisz az eredeti neve Silas volt. 
Az elején, amikor a fia helyett egy lányra lelt, kicsit olyan érzésem volt, mint amikor az ír mesékben a tündérek elcserélik a csecsemőt.
A kislány, Jenna teljesen más, mint a testvérei, vagyis inkább azok, akiket a testvéreinek hisz. Nekik, mind fiú, szőke hajuk és zöld szemük van. Zöld szeme van minden varázslónak, minél többet találkozik a mágiával, annál zöldebb lesz. Jenna más. Fekete hajú, ibolyakék szemű. 
Jaj, nehéz úgy írni, hogy ne írjam le szinte szó szerint a történéseket. Kétszer olvastam, mindkétszer lenyűgözött, bár az angol neveket jobban kedvelem. 
Az igazi kalandok valahol ott kezdődnek, amikor Jennának, a trón valódi úrnőjének menekülnie kell, hogy mentse az életét. Üldözés, rejtőzködés, Timót és a Fő-Fővarázsló, Marcia vitatkozása kíséri útjukat. Úgy vettem észre, a legtöbb történetnek fontos része egy olyan gyerekcsapat, ahol két fiú, és egy lány van. Itt sincs másképp. Létezik egy hadsereg, amit gyerekekből verbuváltak össze. Fiatalok Hadseregének nevezik, a fiúknak nevük sincs, csak számuk. Az egyik ilyen, a 412-es fiú szintén velük tart, bár egyáltalán nem önszántából. A másik fiú Timót hatodik fia, a tizenkét éves Nicko.
A világ kellően kidolgozott, engem csak az zavart, hogy nagyon sok dolognak saját neve van. Nagy Kezdőbetűvel. Ez egy bizonyos szint után idegesítő. 
Nagyon jók az illusztrációk, minden fejezet elején van egy, Mark Zug rajzolta, és ő tervezte a borítót is, aminek később jelentősége is lesz. Tulajdonképpen az első kötet - mert ez az - borítója megjelenik a történetben is.
A legérdekesebb karakternek a 412-es fiút és a Varázslótanoncot tartottam. A legviccesebb a Lápvány és Marcia, no meg Bert, a kacsa-macska, a legidegesítőbb Róbert (eredetileg Stanley), a hírpatkány. És persze kihagyhatatlan Zelda néni szakácsművészete.Jenna és Nicko meg egyszerűen szeretni való.
Amit szerettem ebben a könyvben, hogy hiába az elrettentő oldalszám, pörög és nem lehet letenni. Az illusztrációk nagyon feldobják, bár van olyan, amelyik többször is előfordul, például Alther Mella siklórepülése. Na, ő még egy olyan karakter, hogy elsőre azt hinném, Dumbledore utánzata, de azért mégis teljesen más. 
Ami zavaró, az a már említett nagybetűzés. A másik pedig, hogy hiába szerepel a könyvön, ez nem trilógia, hanem hexalógia.
A borítóról még annyit, hogy jelentősége van rajta mindennek.
***
Mivel ez amolyan B-listás könyv volt, elcserélem, és egy A-listás helyébe teszem. Elolvastam Jane Austentől A büszkeség és balítéletet, de képtelen vagyok róla hosszabban írni. Annak a helyébe teszem ezt a könyvet és bejegyzést.

2013. január 31., csütörtök

Dád'ablog

Ragyogó dabaziazs babra ébreddeb, de zsajdozs deb élbez'edeb, berd dád'zs bagyog. Gi agarob bróbáldi, bilyed az, abigo dát'agyelbed írog egy hozzab zöbeged.
A jaduár gazdag bold az olbazsázsogbad, gizzsé dúl izs zárgyaldab a derbezedd zábod. Bég a 'ó elejéd elgezdeb olbazsdi a Büzgezség és balítéleded, de aggyi binded bázs érdegezzség bold, 'ogy derbézedezsen alig 'aladdab bele balabid. Bibel a jaduár bár eldeld dulajdodgébbed, ezérd a február lez az a 'ódab, abigo az új gögybeibed fogob olbazsdi. Beg a gögybbolybárbajozsagad izs. Ádgozodd dát'a!

2013. január 17., csütörtök

Rukkend

Csak jönne már a tíz könyv, hogy elverhessem a rukkolás pontjaimat, és törölhessem magam! Ez a sok változtatás a rendes játékosok életét keseríti meg. Egyre törlik magukat az emberek, javarészt a molyok. És kik maradnak? Akik feltöltöttek egy csomó értéktelen vackot - például kitöltött munkafüzetet, 1990-es számítástechnikai tankönyvet -, és a vadiúj könyvekre hajtottak. Miattuk már én hiába tennék fel bármilyen olyan könyvet, ami nekem nem kell, pontot se kapnék érte. Hát ez nem jó. Jött az e-mailes rendszer meg, hogy csak azt látjuk, azt is e-mailből, amit bejelöltünk. Én sose tudtam e-mailből happolni. A félév alatt negyvennyolc könyvet happoltam, ezek közt aztán volt rerukk is, de egyiket sem e-mailból. "Cápázva" és böngészve. Menjünk biztosra mi? Feliratkozok rá, aztán jön a mél, mert nekem ez jár. Hát nem. Szerintem úgy megölték az oldal varázsát, hogy csak na. Már nem lehet elhappolni, és a fene akar előrukkolni bármit. Azoknak meg szög a cipőjükbe, akik miatt állandóan változtatni kellett az oldalon! Nem igaz, hogy nem lehet becsületesen játszani! Csakpesten, Csakahappontban. Így is el vagyok zárva a világtól, és a Rukkolának köszönhetően egy milliomod másodpercere megnyílt a világ, hogy utána örökre bezáródjon. Kösz szépen.
Ez az e-mailes dolog megint csak nem jó, mert én nem veszem észre, ha jön egy e-mailem abban a pillanatban. Nem jön sms, a telefonommal is csak telefonálni tudok. Míg beírom a kódot, mások elviszik. A friss feltöltések tele olcsó krimivel, százforintos könyvekkel meg Robin Cookkal. 
Én tényleg nagyon szeretnék happolni. De mostanában egyre több a panasz, hogy a rukkoló nem válaszol. Ember! Ha már nem érdekel az oldal, akkor hibernáld a profilod vagy töröld a könyveid!

Szóval várom, hogy jöjjön az a tíz könyv, aztán pápát mondok, és visszatérek az antikváriumhoz.

2013. január 3., csütörtök

Anatua Blackmore: Alea, az eszkimó lány

Ez igaz történet. Az igaz történetekhez teljesen máshogy kell hozzáállni, mint az igazként megírt, hihető, de mégis kitalált mesékhez. Kitalált történeteknél sírhatunk ha egy-egy szereplő elbukik, vagy kettő egymásra talál, de tudjunk, az javarészt csak fantázia, ellenben a megtörtént mesékkel, amiknek minden szava igaz.
Ezt a könyvet Anauta Blackmore írta azon történetek alapján, amit gyermekkorába apjától hallott, s amelyek édesanyjáról, Aleáról szólnak.
Alea még csupán tíz éves, de már tud vadászni. Bátyjával, Kupahhal már tudnak madarat fogni, és nem telik sok időbe, hogy megtanuljon más módszerekkel is. Miután elveszíti édesanyját, bátyja, apja és ő maga maguk élnek, és ugyan egy darabig együtt laknak egy indián házaspárral, mégsem olyan, mint azelőtt. Ráadásul Alea is eljár vadászni a férfiakkal, Kupah pedig kitalálja, hogy hurokkal is foghat nyulat. Később Aleát Londonba küldik, hogy tanuljon, vártam, hogy legyen, de a kultúrsokk elmaradt. Csupán annyi idegenkedés volt Aleában, hogy jobban kedvelte a fókabőr csizmát és a fókabőr ruhákat, mint az angol leányviseletet. Itt Londonban találkozik (újra) Jorgkéval, akinek később a felesége lesz (De nem azonnal.)

Kultúrát és szavakat is lehet tanulni ebből a könyvből. Azt, hogy miért kell rágni a bőrt, ruhadarabok esetében. Azt, hogy a pepsi és a nepko nem üdítőitalok, hanem a szárított fehér húsú hal és a szárított hús neve. Azt, hogy mégoly játékos állatok is, mint a vidra, szolgáltathatnak prémet meg húst az eszkimónak, és, hogy prémért cserébe lehet kutyát venni. Hogy életnek együtt indiánok és inuitok, de mindkettőnek becsületesnek kell lennie.
Én a csíkos kiadást olvastam, az pedig lányregényként ismeretes. Nem lányregény, annál sokkal több, komolyabb, valóságosabb és keményebb.

Azt viszont nem tudom, hogy mikor is játszódik. 1956-ban jelent meg a könyv első amerikai kiadása, de akkor sem tudom helyre tenni az időben, de úgy az 1910-es évekre tippelek a háború és londoni női kalapviselet miatt.

Ez egy B-listás könyv, amit a III. Könyvmolypárbajra olvastam. Erre cseréltem Rónaszegi Miklós: A királynő kalóza című A-listás könyvet.

Tina Daniel: Maqesta Kar-Thon

Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy akár a szerző neve, akár a könyv címe helyesen van a borítón. Mert ebben a könyvsorozatban már találkoztam az írónő nevével, és Maqesta is eredeti nyelven Maquesta.
Kezdetben vala Istár városa, ahol a Papkirály uralkodott, de az istenek megelégelték, és lerombolták Istár városát. Mindent elöntött a víz, így most már Istár Vértengere néven ismeretes. (Ez nincs benne a könyvben, de megtalálható Chris Pierson Papkirály trilógájában.)

Régen olvastam már a Dragon Lance világából úgy könyvet, hogy magam is benne vagyok abban a világban. Ki is estem belőle folyton, évente egy-kettő-három ilyen könyv nem segít visszazökkenni. Egy hónapig olvastam, akármilyen izgalmas volt, folyton elveszítettem az érdeklődésemet iránta. Pedig olyan jól indult! Megismertem Maqestát, akiről elárulnék csupa érdekes dolgot, de az mind spoiler lenne, és én sem szeretem, ha lelövik a könyv olvasása előtt a poént. Megismertem egy jó fej gnómot, aki gnómhoz méltón feltaláló, meg ott volt a többi szereplő. A könyv pedig bűzlött a minotauruszoktól. Én korábban kedveltem őket, de itt sikerült egy kevésbé szimpatikus oldalukat is megismerni. Meg persze, a minotaurusz törvények kicsit mások, mint az embereké.
A borító maga egy tömény spoiler, természetesen a könyv végéről, amikor már csak húsz oldal van hátra, és azt várod, mikor lesz már az a jelenet, ami a borítón van.
Az egy dolog, hogy mi a Vértenger, amin a történet jelentős része játszódik. De, hogy mi minden él benne, az már egy teljesen más ügy. Afféle kutyulmány, lehetőleg a legtöbb mitológiabeli és a világbeli lény felsorolásra került. Kedvenceim a tengeri elfek, amik nem ám hajós népség, gondolná valaki elsőre, hanem delfinek, juhé!
Megvolt a klasszikus utazásmotívum is, kihagyhatatlan, klisés, de én azért szeretem. És, hogy minden miért? A fülszöveg egy szót sem írt a hajóversenyről, és arról, miért is kell elhoznia Maq-nak a tengeri szörnyet, a morkotot. Arról sem, hogy nem önszántából lett kapitány, és arról sem, milyen aljas népség a minotauruszfajta.
A tapasztalatot leszűrve, először is nem olvasok hosszú ideig olyan könyvet, amiről írni akarok, másodszor, nem várok majd' két hónapot az olvasás és az írás között, mert ugyan megvan még az olvasásélmény, de mégsem ugyanolyan, mintha ma reggel csuktam volna be a könyvet.
Amit írtam, az vélemény, annak ellenére tetszett a könyv, és nem bánom, hogy megszereztem. (Happoltam.)