2011. december 3., szombat

Celia Rees: Bűbájos Mary

Nem először olvastam, és nem is utoljára. Ami először megfogott, az a borító és a borítófedél papírja. Aztán a tipográfia, végül a lány, aki a képről engem bámul.
Egyszerre utálom és imádom ezt a könyvet. Illetve, nem is a könyvvel van bajom, hanem az emberi ostobasággal és elvakultsággal. Mary árva lány, egyedül utazott át az óceánon az Újvilágba, nem volt senkije, csak a nagyanyja szelleme nyúl képében. Talán. Bár én úgy álltam hozzá, hogy ebben a könyvben semmi természetfeletti nem történik. Milyen kegyetlenek az emberek! Főleg, ki kell mondjam, milyen irigyek a lányok. Az egész boszorkányüldözés nem egyéb, mint a nem szimpatikus emberek akasztófára juttatása. Azért, mert van tudása, azért, mert van mersze tudni és többet tudni másoknál. (nem tudom tovább írni, megfogott, de magam nem tudom megfogalmazni, mert a düh, amit kiváltott belőlem, elhomályosítja a gondolataimat.)


Egyszerűen a mai ésszel nem tudom felfogni, miért kellett kiközösíteni Maryt. Azért, mert árva, és néha sétál az erdőben? De ő nem volt álszent, nem hordott titokban csipkét, és nem tartotta meg a pogány ünnepeket sem.  Persze, mindig kell egy bűnbak, de miért lehet elhinni olyan ostobaságot, hogy egy lány okozza a jégesőt vagy a tiszteletes feleségének halálát. Ezek az emberek nem láttak a saját szemüktől, de nem is akartak látni. Még az is eszembe jutott, hogy a lányok, akik miatt Marynek menekülnie kellett Beluah-ból, valójában valami hallucinogén gombát ettek, amitől jól betéptek. A másik meg a rájátszás. Megtehették, hiszen nagy hatalmú ember rokonai voltak, természetes, hogy a törvény az ő oldalukon áll. De, hogy egyetlen olyan nagy hatalmú ember nem volt, akinek nem borította az ostobaság fátyla a szemét?! És ha már valaki tiszteletes, hát szerintem elég megbotránkoztató, hogy hisz a boszorkányságban meg a bűbájlásban. Nem ebben kéne neki hinnie!
És talán az is baj volt a szemükben, hogy Mary nem félt a vadontól.