Kicsi nyuszi hatalmas problémával (Tony DiTerlizzi: Kenny and the Dragon)

Még mielőtt bármit is mondanék a történetről, beszélek inkább a szerzőről, és kijelentem, hogy ő az egyik kedvenc illusztátorom, ez volt az oka annak is, hogy megszereztem és elolvastam ezt a könyvét. Műfaját tekintve leginkább valahol átmenet az ifjúsági, állatmese és a fantasy között, sőt, talán azt is mondhatnám, hogy némileg anthro, hiszen a szereplők állatok, akik javarészt emberként viselkednek, hiszen ruhát hordanak, iskolába járnak vagy kerékpároznak. De azt hiszem, túlságosan előreszaladtam. Akkor inkább visszaballagok az elejére.

Volt egyszer egy kicsi nyúl, úgy hívták, Kenneth, de leginkább azt szerette, ha Kennynek szólították. Egy napon apja hazarohan, és elmeséli, hogy valami hatalmas kék gyíkkal találkozott. Kenny nem volt sem buta, sem félénk, sokat olvasott, sőt, igazából imádott olvasni, ezért sokat tudott például a dinoszauruszokról, ám a hatalmas kék szörnyeteg nem dinoszaurusz volt, hanem valami más, igen, egy sárkány. De nem gonosz sárkány, aki királylányokat rabol el és fal fel. Nem ő, Grahame, mivel ez volt a neve, inkább olvasgat és virágokat szed, vagy csak beszélget csöpp barátjával, Kennyvel.

Ám jóság ide vagy oda, nem mindenki tekinti Grahame-et ártatlannak és veszélytelennek, a kis városka lakói félnek, és a királyhoz fordulnak, aki egy visszavonult lovagot, George-ot szólít fel arra, hogy pusztítsa el a sárkányt. Kenny igen rossz helyzetbe kerül, hiszen jó barátja George-nak is, és Grahame, amint ezt meghallja, csalódik a kis barátjában.

Ám Kennynek van egy terve, és ha ez beválik, nem csak nem esik bántódása egyik barátjának sem, de mégis megküzdhetnek egymással, ráadásul mindenki szeme láttára.

Kedves mese azoknak, akik szeretik, ha állatok a főszereplők és azoknak, akik kedvelik a fekete-fehér ceruzás illusztrációkat, mivel a szerző maga illusztrálta a könyvet.

Több kitekintés, cameo is található benne, az egyik legfeltűnőbb, Szent György és a sárkány története, a másik kicsit rejtettebb, és csak némi gyermekirodalmi jártasággal ismerhető fel. Kenny egyik kedvenc könyve a Szél lengeti fűzfákat, és ha jobban odafigyelünk a két barát neve Kenneth és Grahame, ami az előbb említett szerző neve is. A könyv végén Grahame a Reluctant Dragon című könyvet olvassa, ami szintén Kenneth Grahame, ráadásul ennek a könyvnek az alapja is.

Egy nagyon titkos manóvilág (Tony DiTerlizzi - Holly Black: The Spiderwick Chronicles)

Milyen lenne, ha egy új házba költöznél, egy új házba, ami valójában egy régi viktoriánus ház, ami egy nagy-nagynénidé volt, akiről az hírlik, hogy megbolondult? Mi lenne, ha egyszerre furcsa dolgok történnének, amikről édesanyád és nővéred azt gondolná, hogy te tetted? 

A Grace gyerekekkel pontosan ez történt, és leginkább Jared Grace-szel, aki ikertestvérével Simonnal, nénjével Malloryval és édesanyjával költöztek Lucinda nagy-nagynénjük régi házába. 

Egy nap Jared megtalálta egy rokonuk titkos naplóját és jegyzeteit egy különös világról, a körülöttük élő tündérekről, manókról, koboldokról, akik vagy amik valóban léteznek. De ennek a tudásnak ára van. Minden tündérlény legfőbb célja, hogy létük titkát megőrizzék, így mindent megpróbálnak elérni, hogy megszerezzék a könyvet, Arthur Spiderwick Manók könyvét. Ki kedvesebben, ki erőszakosabban.

Eredetileg egy ötkötetes sorozatnak írták, de kiadásra került egyetlen, összesített kiadásban is, én azt szereztem meg és olvastam el. 

Az elfek

A helyszín az Amerikai Egyesült Államok, egy a várostól távolabb lévő erdős, folyós vidék, itt áll a Spiderwick-birtok. A főbb szereplők a Grace gyerekek, a nyolcéves, sötét hajú ikerfiúk és fiús, tizenhárom éves, vívásban érdemeket szerző nénjük. Az első részben megismerjük a szereplőket, a birtokot és feltűnik az első különös lény, egy brownie, akit ha felmérgesítenek, boggarttá válik. A magyar verzióban házimanónak és mumusnak fordították, ami tulajdonképpen egész jó fordítás, hiszen a brownie, Thimbletack a házban él és vigyáz a házra. A második részben tűnnek fel a goblinok, akik rosszak, mert macskát esznek és eleve alattomosak és sunyik. Saját foguk nincsen, hanem üvegcserepeket tesznek a szájukba, azok válnak a fogaikká, és feltűnik egy hobgoblin is, a patkósorrű denevérre hasonlító fejű és kézre hajazó lábú Hogsqeal, aki szintén szereti a macskákat, de madarak még annál is jobban. A két fivér közül Simon az, akinek mindig van valamilyen házikedvence, először két egér, majd egy kismacska, és végül egy goblinfogásból szabadított griff. A harmadik részben feltűnnek az elfek, amik mások, mint Tolkien elfjei, inkább úgy festenek, mintha valami emberszerű, csak sokkal szebb rovarokkal és növényekkel keveredett volna. Feltűnik egy egyszarvú is, ami, mint a régi falikárpitokon Mallory ölélbe hajtja fejét. Megjelenik a phooka is, leginkább egy túlméretezett nyúlra hasonlít, és irányt mutat. Rosszat vagy jót

Jared és Simon Arthur Spiderwick dolgozószobájában

. Ebben a részben jelenik meg a legtöbb tündérlény, mert ott vannak még a pixik, apró szárnyas lények, a különleges gyümölccsel, ami megízlelése után minden más étel hamuízű lesz. A negyedik rész már egy fokkal sötétebb hangulatú, de tökéletes Hófehérke és a hét törpe-kitekintés. A törpék, akik a hegyben élnek, a törpék, akik fémből tökéletes fát építenek és kutyákat, amik többek, mint egyszerű fémből készült ebek. Az ötödik kötetben jelenik meg a legsötétebb lény, Mulgarath, az ogre, ami hatalmas, alakváltó és valódi formájában leginkább egy gonosz fára hasonlít.

Ez egy különleges ifjúsági fantasy (8-12 év közöttieknek ajánlva), ami tele van a nép hiedelmekben megjelenő mitikus lényekkel, tündérekkel, manókkal, azok megjelenésével és jellemével, angol nevével, ami sokkalta tágabb, mint magyar fordításuk, és megjelennek úgynevezett cameók is, kitekintések az inspiráló történetekbe, mint a Hófehérkébe, az Alice-ba vagy a Csizmás kandúrba.

A mese, mert mese ez illusztrátora és társszerzője Tony DiTerlizzi volt. A könyv végén találhatók az eredeti skiccek a karakterekhez és ráadásnak három külön történet.

Roland Green: A Korona lovagjai

Ha nem lennék elvakult Dragon Lance-fanatikus, biztos, hogy belekötnék a címbe. Így azonban nem teszem. Majd' tizenegy év telt el az első és az újraolvasás között. Amikor levettem a polcról, por szállt a lapok közül. Annak idején ez volt az első Dragon Lance könyv, amit olvastam, és ha már most ugyan feltűnt, hogy elég sablonos, akkor nagyon tetszett, és könnyen megszerette velem Ansalon világát.

A cím a Korona lovagjait ígéri. Solamnia lovagjainak legalacsonyabb rendjét, mert három rend van, a Korona, a Kard és a Rózsa lovagja. 

Ez a történet tulajdonképpen nem egy lovagról, hanem egy lovaggá vált tolvajról szól. Ez az egész lovagosdi csak nagyon-nagyon a végén jelenik meg. Mármint, persze, megismerjük a világ rendjét, még az Összeomlás előtt, amikor Istar még város volt, és nem kavarogott helyén a Vértenger, de a levegőben már érződik, hogy valami lesz.

Pirvan tolvaj. Ebből él. Szegényektől nem lop, mert minek, ha gazdagoktól lop, akkor meg könnyen belebekeveredhet valamibe. Tulajdonképpen így esett, hogy egy éjjel belopózott Lady Eskaia hálószobájába, és meglovasított pár drágakövet, amiről kiderül, hogy Lady Eskaia testőrének, Haimyának a kedvesének a váltságdíja. Mert az a bizonyos kedves kalózok fogságába esett. Azt nem tudom, hogy miért emlékeztem úgy, hogy Haimya neve Enid. Erre nem tudok magyarázatot találni.

A borító nagyon jól néz ki. Tulajdonképpen az csábított arra is, hogy annak idején kijelentsem, márpedig ez a könyv jön velem nyaralni. Meg egy Durrell, de ez most nem lényeges.  De van, amit nem értek. Én egyáltalán nem emlékszem vörös sárkányra. Fekete sárkány volt, meg rézsárkány. Vörös nem. És miért világít a lovag kezében a kard?

Összességében újraolvasva is jó könyvnek tartom, bár nem ér a nyomába a Krónikáknak.

Ez egy B-listás könyv. Erre cseréltem az A-listás Charlotte Brontë: Shirley című könyvet. A III: könyvmolypárbajra olvastam.