Anatua Blackmore: Alea, az eszkimó lány

Ez igaz történet. Az igaz történetekhez teljesen máshogy kell hozzáállni, mint az igazként megírt, hihető, de mégis kitalált mesékhez. Kitalált történeteknél sírhatunk ha egy-egy szereplő elbukik, vagy kettő egymásra talál, de tudjunk, az javarészt csak fantázia, ellenben a megtörtént mesékkel, amiknek minden szava igaz.

Ezt a könyvet Anauta Blackmore írta azon történetek alapján, amit gyermekkorába apjától hallott, s amelyek édesanyjáról, Aleáról szólnak.

Alea még csupán tíz éves, de már tud vadászni. Bátyjával, Kupahhal már tudnak madarat fogni, és nem telik sok időbe, hogy megtanuljon más módszerekkel is. Miután elveszíti édesanyját, bátyja, apja és ő maga maguk élnek, és ugyan egy darabig együtt laknak egy indián házaspárral, mégsem olyan, mint azelőtt. Ráadásul Alea is eljár vadászni a férfiakkal, Kupah pedig kitalálja, hogy hurokkal is foghat nyulat. Később Aleát Londonba küldik, hogy tanuljon, vártam, hogy legyen, de a kultúrsokk elmaradt. Csupán annyi idegenkedés volt Aleában, hogy jobban kedvelte a fókabőr csizmát és a fókabőr ruhákat, mint az angol leányviseletet. Itt Londonban találkozik (újra) Jorgkéval, akinek később a felesége lesz (De nem azonnal.)

Kultúrát és szavakat is lehet tanulni ebből a könyvből. Azt, hogy miért kell rágni a bőrt, ruhadarabok esetében. Azt, hogy a pepsi és a nepko nem üdítőitalok, hanem a szárított fehér húsú hal és a szárított hús neve. Azt, hogy mégoly játékos állatok is, mint a vidra, szolgáltathatnak prémet meg húst az eszkimónak, és, hogy prémért cserébe lehet kutyát venni. Hogy életnek együtt indiánok és inuitok, de mindkettőnek becsületesnek kell lennie.

Én a csíkos kiadást olvastam, az pedig lányregényként ismeretes. Nem lányregény, annál sokkal több, komolyabb, valóságosabb és keményebb.

Azt viszont nem tudom, hogy mikor is játszódik. 1956-ban jelent meg a könyv első amerikai kiadása, de akkor sem tudom helyre tenni az időben, de úgy az 1910-es évekre tippelek a háború és londoni női kalapviselet miatt.

Ez egy B-listás könyv, amit a III. Könyvmolypárbajra olvastam. Erre cseréltem Rónaszegi Miklós: A királynő kalóza című A-listás könyvet.