Varázslók a PhantasmaCon-on (Diana Wynne Jones: A trónörökös)

Ez volt az a könyv, aminek kétszer is neki kellett futni, mert az eleje az annyira ualmas volt, hogy első körben nem tudtam túljutni rajta. Másodjára még mindig nem tudtam mit kezdeni vele, császárostul, promágostul, bokoristennőstől, s csak akkor, amikor , hogy Rupert Mágus elindul, hogy egy lista alapján kiválassza a legmegfelelőbb embert a lehetséges promágjelöltek közül, akkor kezdett érdekessé válni, s még érdekesebbé, amikor felváltva mesélt Maree és Rupert. 

Vissza az elejére. Az irányok nem csak az általunk megszokott módon léteznek, hanem vannak uatk másik világokban, például a központi birodalomtól nefelé található a Föld, melynek lakosai az emberek, akik nem viselik el a furcsa dolgokat anélkül, hogy ne keresnének bármire is racionális magyarázatot, a varázslatban meg nem igazán hisznek. Pedig élnek ott is mágiával bírók, promágok. Így hívják őket szerte a világok közt, számuk mindig állandó, és ha egy meghal, újat kell keresni, sürgősen. A fiatal promág, Rupert Venables ezért egy lista alapján nekivág, hogy felkutassa a megfelelő leendő promágot, bár tapasztalatai egyre inkább azt mutatják, hogy a jelöltek közül egy sincs, aki megfelelő lenne, mind visszatetsző számára. A szigorú, öltönyös, aranykeretes szemüvegén keresztől látjuk a világot, azt, ahogy a két kezével rendezgeti a sorsot, és, ahogy tökéletes helyszínt keres a tökéletes találkozóra. Babilon. Bábel. Véletlenek nincsenek.

Diana Wynne Jones nagyon ragaszkodott a több világ létezéséhez és egy bizonyos vershez, amiben megjelenik Babilon. Itt Babilon is, a vers is központi szerepet kap. A mi világunkban csak egy vers, de a promágoknak igézet. Ez a vers tulajdonképpen egy XIX. századi angol gyermekvers.

Hány mérföld ide Babilon?

Háromazor húsz és még tíz.

Odaérek gyertyafénynél?

Oda és még vissza is.

Ha lábad fürge és visz a szél

Odaérhetsz gyertyafénynél.

Rupert saját naplóbejegyzéseiben nem szépít a valóságon, és nem is finomkodik, őszintén megmondja, ha valaki számára kellemetlen és nem épp szimpatikus. Így ír az egyik promág-jelöltről, Maree Malloryról is, és bár csak később tudja meg, hogy a lány szintén nincs túl nagy véleménnyel őróla. Maree történetbe lépésével a mesélés feladata kettőjük közt oszlik el, hogy Rupert, hol Maree mesél, ugyanazt az esemény így két szemszögből is megismerhetjük.

Hogy tulajdonképpen mi a központi történetszál, nem nagyon sikerült rájönnöm. Talán a promágok keresése, talán a trónörökös keresése. Talán valami más. Mindenesetre az egészek érdekes hangulata van, és plusz rátesz egy lapáttal, hogy a főbb cselekmények helyszíne, egy sci-fi és fantasy találkozó, a PhantasmaCon, külső szemlélők véleménye alapján elmesélve, olyan szemlélőkkel, akik nem igazán rajonganak az effélékért. Ebből a szemszögből még nem foglalkoztam ezzel, mivel én például szeretek conokra járni, és a hangulat nagyon átjön. 

Volt olyan, hogy inkább letettem volna, mert nem nagyon akart történni semmi, majd egyszer csak olyanok is világokat lépnek át, akikek elvileg nem kéne. Felbukkan egy kentaur, ott, ahol szintén nem szerencsés mutatkoznia, bár igaz, senki sem hiszi annak, ami valójában. Az események bonyolodnak, és felcsigázzák az érdeklődést. Már lehet gondolkodni a rejtélyeken és lehet dolgokat sejteni, majd azt várni, hogy mondja már ki azokat valaki.

Nick és Maree Mallory; Rupert Venables

Ennek a könyvnek legegyszerűbb úgy nekiugrani, hogy nincs semmiféle elvárás. Én például olyasmi gyerekkönyvre számítottam, mint a Palota- vagy a Chrestomanci-sorozat, de teljesen más, idősebbeknek szól, olyanoknak, akiknek van türelmük az elejéhez. Olyan, mintha Neil Gaiman írta volna, de morzsáiban mégis más. Fantasy, ami több világról szól, s amiből az egyik a mi sajátunk. Fantasy, ahol van mágia, meg vannak lőfegyverek, kentaurok és császárok. Fantasy, ahol a mágusok számítógépprogramokat törnek fel vagy hápipiket nevelnek a ház körül. Amikor beidult, nem tudtam letenni, beszippantott, és átléptem egy másik világba, folyamatos mozgásban, anélkül, hogy bárki száthasadt volna.

A borítón látható kentaurt nem ismerem. Mert az nem Rob, hanem valaki, aki nála idősebb. Csalóka is a kentaur a borítón, én inkább Rupertet tettem volna oda. 

A kép forrása: http://alidaART.deviantart.com/

Ez a blogbejegyzés az V. Könyvmolypárbaj-ra készült, a könyv az A-listán szerepel.

Angol vidéki élet a XIX. század végén (Flora Thompson: Lark Rise)

Úgy fogtam hozzá, hogy regény. Regényre számítottam, kicsit olyasmire, mint L. M. Momtgomery könyvei, persze a sorozat, a Candleford-i kisasszonyok (Lark Rise to Candleford) hatására. Már nyomban az ismeretségünk kezdetén kiderítettem, hogy márpedig nem regény az, amivel bimbózó kapcsoltunk indult, hanem afféle kultúrtörténeti írás. Ez persze új hozzáállást kívánt, és attól kezdve már nem is tűnt olyan száraznak, attól pedig függetlenül, hogy csalódtam-e vagy sem. Csalódtam annyiban, hogy nem erre számítottam, máskülönben érdekes volt, hiszen Flora Thomson saját életének mozzanatait tartalmazta, arról írta, ifjúsága környezetéről. Valódi története nincs is.

Amik viszont tényleg tetszettek, azok a régi dalok. Valódiak, párat belőlük a filmsorozatban is elénekelnek.

Mindezek ellenére, a regény hiánya ellenére, az azt követő csalódás ellenére valamiféle búbáj lengi körül a könyvet. Az egyszerű vidéki élet, mindenféle mitikus és fantáziaszülte bonyodalom nélküli, valódi élet meséje.

(Sajnos a könyv olvasása után eltelt sok hónap, és amikor még tudtam volna hosszabb és érdekesebb, de leginkább a könyvhöz igazán köthető írást összehozni, így viszont nagyon nehéz.)

Ez a blogbejegyzés az V. Könyvmolypárbaj-ra készült, a könyv az A-listán szerepel.

Az útonálló úrilány (Celia Rees: Sovay)

Celia Rees írásaiba akkor szerettem bele, amikor a Bűbájos Maryt olvastam tőle. Más valahogy egyre
gyengyébb volt, akár a Farkasszemre, akár a Kalózok!-ra gondolok. És sajnos ilyen a Sovay is, pedig azóta vágytam rá, mióta először láttam a könyvesboltban, talán négy éve is van.
Először a borító és a cím alapján vadnyugati történetre számítottam, majd később, kicsit belegondolva, hogy Rees angol történelmi regényekkel dolgozik, nem volt nehéz elfogadni az Európában játszódó történetet.

Maga az alapötlet egy angol balladából ered, egy fiatal lányról, aki útonállónak csak fel, s hogy valamely környezetbe helyezze, a francia forradalom korát választotta. Maga az útonálló tevékenység cseppet kicsiny helyet foglal el a történetben, inkább csak afféle kiegészítés a kor szelleméhez egyáltalán nem méltatlan viselkedésű ifjú hölgyhöz.
És, hogy tetszett-e? Igen, tetszett, Rees könyveinek megvan az a varázsa, hogy bámulatosan érdekessé tudja tenni épp azt a történelmi kort, amiről ír.

A borítóra visszatérve, Sovay olyan szemrehányóan nézett rám róla, akárhányszor félbehagytam egy-egy fél napra, vagy pár órára a könyvet.

Három dolog

Oké, tudom, hogy a ladder az létra. De akkor hogy van a szalonna? Nem, nem a bacon, van rá egy másik szó, ami nagyon hasonlít a ladder-re. Igen, angolul.

Augusztus 31-én lezárult az Olvasó Dél-Alföld vetélkedő. Most jön a húzás, vagyis eredményhirdetésre várni kell szeptember végéig. Nem szeretek várni.

Ma lezárult a harmadik Könyvmolypárbaj is. Kíváncsi leszek! Ha lesz jövőre is... jó lenne! Jelentkeznék, azt hiszem.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Sikerült ismételten beletenyerelni. 

Az első Jane Austentől olvasott könyvem a Lady Susan volt. Nem volt rossz, de túlságosan jónak sem tartottam. Belekukkantás idegenek levelezéseibe.

Mivel azt hallottam, hogy a Büszkeség és balítélet olyan, mint a Jane Ayre, mitöbb, jobb annál, határozottan tervbe vettem, hogy elolvasom. A könyvtárból persze lehetetlen volt megszerezni, antikváriumban sem láttam, de volt egy hatalmas nagy szerencsém: a Rukkola.

Így, mint boldog könyvtulajdonos, fejest ugrottam, hogy megismerkedjem Mr. Darcyval, akiről ódákat zengtek és akibe eddig majdnem minden nő belezúgott, aki olvasta a könyvet vagy látta valamelyik filmfeldolgozást. És azt hiszem, hogy itt szúrtam el, hogy nem néztem meg előtte valamelyik filmet, ugyanis a könyv egyáltalán nem kötött le. Borzasztó unalmasnak tartottam, tulajdonképpen semmi nem történt benne. Tény, hogy ilyen egy angol realista irodalom, de ez nekem már túlontúl sok volt. Elkezdtem azon agyalni, vajon velem lehet-e a hiba, mert nem értettem, mit esznek annyira rajta. A Jane Eyre fölényes győzelemmel leveri.

Egyedül, ami megfogott, az maga  a kor és a hangulat. A látszólag gondtalan élet, ahol nőknek nincs már dolguk, mint egy jó származású férjet fogni. Élnék én abban a korban, őszintén bevallom!

Éppen most

Köszönöm a játékot, jó volt, csak én kalandoztam el mindig másfelé. Három könyvet nem olvastam el, s nem tudom, mikor fog sor kerülni rájuk, azért igyekszem, így, játékon kívül is.

In addtion...
Szóval az van, hogy még mindig párhuzamosan több könyvet olvasok, és ami kevésbé érdekes vagy épp olyan hangulatú, ami eltér az én hangulatomtól, hátramarad.
amiket most olvasok:

Lucy Maud Montgomery: Anne és a Szivárvány-völgy (kár, hogy nem Montgomery-regényeket vettem bele a listámba, ezeket nagyon élvezem olvasni)
Lucy Maud Montgomery: Jane of the Lantern Hill (Nem az a bajom, hogy angolul van, hanem, hogy angolul e-book, és szürkék a betűk.)
Mary Norton: The Borrowers (március óta tizenegy oldalt olvastam el, szörnyű, de ez is e-book, és nincs olvasóm hozzá, csak a laptop)
Emily Brontë: Üvöltő szelek (Nini! Ez listás könyv volt vala)
Angie Sage: Repülés (Újonnan felfedezett fantasy, kevesen ismerik, pedig jó)
J. R. R. Tolkien: A Babó (Mert telhetetlen vagyok)