2011. október 25., kedd

Neil Gaiman: Csillagpor

"
Van úgy, hogy ha elolvastál egy könyvet, és látod a belőle készült filmet, csalódva hagyod el a nézőteret. Ám ha fordítva csinálod, előbb a film, aztán a könyv, nemhogy csalódás nem ér, de j kalandokkal gazdagodsz.
Mire vágyik igazán egy fiatal fiú? Mi a legfőbb kívánsága? Ha nem a boldogság, akkor semmi. És mire vágyik egy herceg, akinek nemritkán jó pár testvérével kell felvennie a versenyt a trónért? És mire vágyik a boszorkány, akit csúffá tett az idő? Mert van úgy, hogy lehull egy csillag, nem véletlenül, nem szántszándékkal, és soha nem tud visszatérni. Van úgy, hogy egy fiatal fiú úgy érzi, bármit megtenne szívszerelméért, vagy azért, akit annak hisz. Van úgy, hogy sorban vesznek el a hercegek, és kérdés, kié lesz az uralom? És kié lesz az opál, ami az uralkodó jelképe, s ami leütötte a csillagot az égről. És van úgy, nem minden az, aminek látszani óhajt."


Ezt írtam 2009. november 12-én. Nagyon rejtélyes akartam lenni. Most olvasva azt látom, a bejegyzésem semmiben sem különbözik ezer másik emberétől. Ugyanolyan. Talán egy kicsit fülszövegszerű. Persze, azóta már olvastam újra a könyvet, és amikor visszaemlékszem rá, figyelmeztetnem kell magam, hogy a könyv nem a film. A könyv természetesen jobb. Arról is szól, mi van a "Boldogan éltek, amíg az egyikük meg nem halt" után. És a filmből nem is derül ki, hogy Una valami tündérféle, a macskaszerű fülei meg végképp nem. A hét királyfia neve nagyon tetszett, és tetszik minden egyes alkalommal.

Kleinheincz Csilla: Város két fül között

Először a cím nem mondott semmit. akkor már inkább a borító. Digitális festmény, akrobatikus mozdulat. A könyv három szereplője építi álmában a várost. Evelyn, aki csak álmában nő, valójában élete alkonyán járó transzvesztita. Max, a fiatal a német férfi, aki szerelmi csalódás miatt álmában újra és újra elköveti ugyanazt a gyilkosságot és Vali, a tizenhét éves budapesti lány, aki az Artistaképzőbe jár. De a várost mégsem a lány alakítja, hanem az évekkel ezelőtt elhunyt ikerbátyja, Kolos. A fiú, aki csak az álomban létezik, s akinek vágya kitörni a valóságba, ami néha sikerül is.

ValiA borítóról, talán a szemek túl nagyok, mondhatni, majdnem mangásak lettek, ez kevésbé tetszik. Vali úgy néz ki, mint akiben kínai vér csörgedez, míg Kolos valami Drakula-regény titkos szereplője. Egyik sem néz ki tizenhétnek.
A könyvet ajánlom elolvasásra, főleg azoknak, akiknek szintén van egy városuk két fül között. Nekem is van.

Susan Barker: Sayonara Bar

Félve vettem a kezembe a kötetet, hiszen a hátulján az írás izgalmas manga-krimit ajánlott, és én nem szeretem a krimit. Humbug volt. Manga csak annyira, amennyire a borító, krimi meg egyáltalán nem.
A könyv három főszereplője szemszögéből ismerhetjük meg a történetet. Ez kicsit emlékeztetett a Város két fül közöttre. A szőke, angol Mary, aki hosztesz a Sayonara Barban, és belekeveredik a japán alvilág ügyeibe. Watanabe, a szakács, aki megszökött kötelességei elől, hogy egy bárban dolgozzon, és kínosan részletes módon mutatja be, mit jelent neki a hipertér érzékelése. Sato-san, a magányos sarariman, akit hallucinációk gyötörnek, és jobb híján a munkába menekül.
Elolvastam. Érdekes volt. Kicsit akció, kicsit misztikum, kicsit talán cyberpunk, bár ebben nem vagyok biztos. Igazából a negyedik dimenzió, mint olyan nem tudom, melyik műfajban állja meg a helyét, és nem az időre gondolok.
(Aki manga-krimit akar, annak a Death Note-ot ajánlom!)

Elisabeth Goudge: Holdhercegnő

Holdhercegnő

Ennek a könyvnek, illetve nem a könyvnek, hanem az elolvasásának érdekes a története. Először volt egy rövid részlet a filmből, az, amikor Holdfölde kapujánál Robin megtámadta a kocsit, amiben Maria utazott. Majd a vége, ahol az oroszlán és egyszarvú egymás mellett állnak.
Mivel a közepét nem láttam, mindenképpen el akartam olvasni a könyvet. El is kezdtem, kicsit más volt, mint az a pár részlet, amit a filmből láttam. aztán abbahagytam a harmadik fejezetnél, mert mégis előbb a filmet kéne megnézni, hisz a könyv az százszor jobb szokott lenni a filmnél. Megnéztem. Elragadó. Úgy maradtam. Nem akartam elhagyni a film világát, a zenéjét végtelen lejátszásban hallgattam.

Aztán folytattam a könyvet ott, ahol abbahagytam. Maria Merryweather árva lesz, és nevelőnőjével nagybátyjához költözik, vidékre. De itt a nagybácsi nem olyan mogorva, mint a filmben, ellenben a öltözködést nagyon is komolyan veszi. Nincs hatalmas fekete kutya, inkább hatalmas rőt állat, a farka végén bojttal, és egy kis fehér ló, amiről nem illendő beszélni. Robin itt nem tartozik a másik családhoz, ahogyan Loveday sem. Valójában, kicsit csalódtam a könyvben. Ilyen még velem nem fordult elő, hogy a film jobban tetszett volna, mint a könyv. Ez kissé lehangolt.
Ennek ellenére voltak benne jó dolgok, például amikor kiderül, kicsoda is az a bizonyos francia udvarló.

Viszont sokkal jobb lett volna, ha nem a filmes borítóval jelenik meg, mert így a borító és a tartalom nagyon nem jön össze.

2011. október 7., péntek

Megvédem Harry Pottert

Most kivételesen kicsit másról írok, ugyanis kiakadtam. Teljesen véletlenül botlottam egy cikkbe, majd az azt követő kommentekbe, miszerint Rowling lopta a HP ötletét, és elemeket Békés Pál A kétbalkezes varázsló és Ursula K. Le Guinn A Földtenger varázslója könyvekből. Ekkora baromságot is rég olvastam. Szerintem, aki ilyet állít, nem olvasta ezek közül egyiket sem. Varázslók vannak benne. És? Még kismillió könyv van, tele varázslókkal, mint például Angie Sage Szeptimusz-sorozata, és mégis mind más. Sárkányok vannak benne? A fanatsyk jelentős részében van sárkány. Vagy akkor azt is mondhatjuk, hogy Harry tulajdonképpen Raistlin? Na, persze! Sületlenség. És, hogy manók meg koboldok meg effélék vannak benne? Angolszász és kelta mitológia, görög mitológia, germán mitológia. Tudtommal mitológiai elemeket bárki felhasználhat, nem?  Aztán még szó volt Adrian Jacobs Willy the Wizard című könyve. Ezt nem ismerem, nem tudok róla nyilatkozni. De varázsló ez is, meg Merlin és Hókuszpók is.
Megvédtem.

2011. október 1., szombat

Emily Brontë: Üvöltő szelek

Tényleg augusztus óta olvasom ezt a könyvet? Nekem sokkal régebbről rémlik. Még áprilisból. Nem értem. Hosszú volt, és az is biztos, hogy nem szeretném még egyszer elolvasni. Ebben a könyvben mindenki őrült, és hiába próbáltban bármelyiket is megérteni, nem sikerült.
Ez a könyv egy emlék volt az előző könyvmolypárbajról. Azóta olvasom, hogy az utolsó bejegyzést beírtam. De nem bírtam vele, komor, sötét hangulatú regény ez. Talán jó is így, hogy nem fejeztem be időben, mert képtelen lettem volna olvasónaplót írni belőle, ahogy most is képtelen vagyok.  El akarom felejteni, de tudom, álmomban még kísérteni fog. Legyen elég ennyi, és ígérem, a következő szezonban jó leszek!