Sikerült ismételten beletenyerelni.
Az első Jane Austentől olvasott könyvem a Lady Susan volt. Nem volt rossz, de túlságosan jónak sem tartottam. Belekukkantás idegenek levelezéseibe.
Mivel azt hallottam, hogy a Büszkeség és balítélet olyan, mint a Jane Ayre, mitöbb, jobb annál, határozottan tervbe vettem, hogy elolvasom. A könyvtárból persze lehetetlen volt megszerezni, antikváriumban sem láttam, de volt egy hatalmas nagy szerencsém: a Rukkola.
Így, mint boldog könyvtulajdonos, fejest ugrottam, hogy megismerkedjem Mr. Darcyval, akiről ódákat zengtek és akibe eddig majdnem minden nő belezúgott, aki olvasta a könyvet vagy látta valamelyik filmfeldolgozást. És azt hiszem, hogy itt szúrtam el, hogy nem néztem meg előtte valamelyik filmet, ugyanis a könyv egyáltalán nem kötött le. Borzasztó unalmasnak tartottam, tulajdonképpen semmi nem történt benne. Tény, hogy ilyen egy angol realista irodalom, de ez nekem már túlontúl sok volt. Elkezdtem azon agyalni, vajon velem lehet-e a hiba, mert nem értettem, mit esznek annyira rajta. A Jane Eyre fölényes győzelemmel leveri.
Egyedül, ami megfogott, az maga a kor és a hangulat. A látszólag gondtalan élet, ahol nőknek nincs már dolguk, mint egy jó származású férjet fogni. Élnék én abban a korban, őszintén bevallom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése