2014. december 19., péntek

Csokibéka és magyarázat desszertnek

Ez egy kicsit rendhagyó blogbejegyzés volt, ilyet itt eddig nem csináltam. Mondhatnám, hogy egy icipicit talán off, mert nem könyvértékelés, de mégis ide írom, mert egy könyvhöz, vagy inkább hét könyvhöz nagyon is kapcsolódik. A most következő írás egy fanfiction, a benne szereplő karakterek mind J. K. Rowlinghoz kapcsolódnak, a történet megírásának a célja a pusztán szórakoztatás, és bevételem sincs belőle.



Csokibéka


Prológus
Bár a naptár december közepét mutatott, az idő mégis olyan volt, mint tavasszal. a magnóliák hatalmas bimbókat növesztettek, és várták a pillanatot, hogy kipattanhassanak. Hiába díszítették fel a várost már novemberben karácsonyi pompába, hiába állítottak a nevezetesebb tereken égbe szökő karácsonyfát, az időjárás pimaszul egyáltalán nem volt decemberi.
Egy fekete hajú, barna szemű, szeplős, kilenc éves kisfiú az ablakban könyökölt, és a csipkefüggönyt félrehúzva az üvegen át bámult kifelé, és várta, hogy havazzon. Úgy képzelte, minél jobban szuggerálja, annál hamarabb megtörténik. Még mondogatta is magában: Hó! Hó!
Egy kisebb fiú szaladt be a szobába, kezében egy törpegolymók, és nyomban utána egy kislány, aki visított.
- Anyuuuuu! Albus megint elvette a törpegolymókomat! Anyu, szólj rá, hogy adja vissza!
A kisebbik fiú mandulavágású zöld szeme huncutul csillogott.
- Vedd el, ha tudod! Kapj el! – kacagta, és felszökkent az ablakpárkányra bátyja mellé.
- Albus!
Albus a hangra összerezzent, és anyjára nézett, aki épp most lépett a szobába, kezében egy pár összehajtott tiszta talár.
- Tessék Lily! – hadarta gyorsan, ahogy húgának nyújtotta a kis kedvencet – Csak nem akartam, hogy unatkozz!
- Albus!
- Jól van, Anya, már visszaadtam neki!
- Albus! – szólt rá anyja harmadszorra is, de sokkal halkabban és nyugodtabban.
- Jól van, bocsánat!
Ginny nagyott sóhajtott, majd leült a fotelbe, a talárokat annak karfájára tette, és hagyta, hogy Lily az ölé kuporodjon és a golymókját cirógassa.
Albus ez unalmasnak találta, és úgy látta, a bátyja is unalmas ezzel a folyton ablakon vaó kibámulással.
James közben kitartóan suttogta, mint valami mantrát: hó, hó!
- Anya… - kezdte Albus, - a Roxfortban tényleg minden karácsonykor esik a hó?
- Hull – szólt közbe Lily.
- Mindig – mosolyodott el Ginny. – Már novemberben leesik az első hó, és sokszor márciusig marad.
- Akkor James jövőre boldog lehet, ha majd a Roxfortban karácsonyozik.
Ez felkérés volt a táncra. Albus az utóbbi időben gyakran cukkolta bátyját a Roxforttal, legfőképp azért, mert irigykedett, hogy a következő utáni ősztől James elkezdhet ott tanulni, mikor neki még egy évet kell várnia. Ráadásul, ahogy azt szüleik és Ron bácsikájuk meg Hermione nénikéjük elmesélték, csodálatos lehet.
- A Roxfortos karácsony mindig nagyon szép, de Jamest attól még szívesen látjuk itthon, ha elkezdi az iskolát. A Roxfort nem büntetés.
- Nem, az az, ha Percy bácsival kettesben kell karácsonyozni – kotyogta közbe Lily.
- Én csak azt szeretném, hogy karácsonykor legyen hó! – suttogta James.
- Drágám! – Ginny felállt a fotelből, és helyére kislányát ültette, a fiához lépett, elhúzta a függönyt, és kinézett a Grimmauld térre. – Hiszen tudod, hogy az Odúban karácsonyozunk, és ott akkor is van hó télen, ha máshol nincs.

Harryék karácsony előtt négy nappal érkeztek az Odúba, Percyékre és Charlie-ra még várni kellett, mindenki más azonban már ott volt. Az Odú megtelt gyerekzsivajjal,  kacagással, lármával és futkosással.
- Furcsa – jegyezte meg Ron -, régen valahogy nagyobb volt ez a ház.
- Ez azért van, mert folyton süteménnyel tömöd magad – fűzte hozzá George. – Csak Anya meg ne lássa!
- Kizárt dolog, hogy kicsi lenne a ház! – méltatlankodott Mr. Weasley – Nem olyan régen toldottam meg négy vendégszobával, és a konyha mellé építettem egy jegeskamrát is, a mugli jegesszekrények adták az ötletet.
- Mi az a jegesszekrény, nagypapi? – kérdezősködött Hugo Weasley, Ron kisfia.
- Egy olyan szekrény, amiben belül havazik, bár nem tudom, hogy csinálják a muglik, és fagybűbájt használtam.  Most különösen hasznát vesszük, Molly rengeteg süteményt készített.
A kandalló előtt két fiú játszott varázslósakkot, mire egy harmadik ugrott melléjük, hogy kis híján felborította a játéktáblát.
- Hé, Louis, nem tudsz vigyázni? Majdnem leverted a bábukat, pedig épp nyerésre állok!
- Bocs, Fred. De olyan infóim vannak, hogy a sakk úgyis jelentéktelenné válik, ha meghalljátok!
- Ne húzz minket, Louis, mondd már! – kérlelte James az unokatestvérét.
- Sütemény! Süteményhegyek vannak nagypapa jegeskamrájában.
A konyhában, az emlegetett jegeskamra közvetlen szomszédságában nagy volt a készülődés. Aki csak tehette, és kedvét is lelte benne, mind kavart vagy főzött valamit. Lucy, Lily és Roxana pedig kifejezetten élvezte, ha süteményt szaggathat vagy tetőtől talpig lisztes lehet. A fiúk beosontak, úgy látták, senki sem vesz róluk tudomást, ideje ebbe-abba belekóstolni. fiúk, kicsik és nagyobbak egyaránt.
- Az a sütemény holnapra van, Ron! És az rátok is vonatkozik, fiúk! – zsémbelt Mrs. Weasley, mire Fred magában megjegyezte, nagyanyjának a hátán is szeme van.
- Mi ránk? – nézett össze James és Louis.
- Legfőképp rátok! És Fredre! Fred, kifelé a jegeskamrából! Ha valaki holnapig akár egy falat süteményt is eszik, az holnap csak nézheti a karácsonyi ebédet, mert nem fog belőle kapni! És ezt komolyan mondom!
- Menjetek, játsszatok valamit a konyhán kívül! – terelte ki Ron a fiúkat.
- Azt mondtam, mindenki, Ron! Kortól függetlenül!
- Jaj, Anya! Semmi dolgom a süteményekkel, George kért meg, hogy ellenőrizzek odabent valamit.
- George és az ötletei! – sóhajtott Mrs. Weasley, és lisztes csíkot húzott a homlokára.
A három kiküldött fiú kabátot, cipőt húzott, és az udvaron téblábolt.
- Hó nélkül semmit se ér a tél! – rugdosott James egy barnászöld fűcsomót.
- Hé, tudod, hol van hó? – karolta át kuzinját hirtelen Louis.
- Hol?
- Nagypapa jegeskamárjában.
- Persze, csak onnan ki vagyunk tiltva. Hallottad, mit mondott nagymama.
- Hé, James! Hol a kalandvágy? Különben is, nappal nem érdemes odamenni, akkor állandóan van ott valaki, éjjel inkább, akkor mindenki alszik.
- Tudod, Louis, az van, hogy éjjel én is alszom, általában.
- Egy éjszakát kibírsz. Karácsony éjjelén maradjunk ébren, és menjünk ki a jegeskamrába… hógolyózni.
- És sütizni – tette hozzá Fred. – És ha valaki mégis elkap, hogy mit mászkálunk éjjel, majd azt mondjuk, hogy a Télapót meglesni indultunk.
- Hihető, persze – bólogatott komoly arccal James, majd elvigyorodott.
Karácsony éjjelén a fiúk jó gyerekekhez méltón már korán ágyba bújtak, és igyekeztek nem elaludni. Persze nem beszélgethettek, mert Louis terve szerint a kicsiket – Albust és Hugot – nem avatták be, és James ajánlására a lányokat sem, mert velük mindig csak a baj van.  Megvárták, hogy elcsendesedjen a ház, hogy a felnőttek is aludni menjenek. Akkor Louis terve szerint halkan el kell hagyni a szobát, lehetőleg mezítláb, mert azt hallotta, úgy könnyebb lopakodni.
- Eszemben sincs mezítláb mászkálni a jegeskamrában – morogta James, aki mégis elaludt, és Fred keltette föl.
A tőlük telhető leghalkabban osontak le a lépcsőn, bár az néha akkorákat reccsent, hogy a fiúk úgy érezték, felveri az egész házat. Már a nappalin haladtak keresztül, amikor két világító zöld szemmel találkoztak. Ha nem kapja szája elé kezét, Fred biztos felkiált ijedtében.
- Psssz! Csámpás. menj aludni!
- Csak Csámpás – sóhajtott Louis.
- Csak Csámpás? – kérdezte vissza Fred. – Kis híján frászt kaptam ettől a macskamatuzsálemtől.
- Akkor neked lenne való az éjjeli titkos Roxfortos kóborlás. – suttogta James. – Csámpás szelíd, de ott van a gondnok meg a macskája. Vajon az még ugyanaz a macska?
- Kit érdekel? De a Roxfortban lenne nálam pálca!
- Az kéne ide! Egy pálca, legalább akkor látnánk, hogy nem megyünk-e neki valaminek.
- Nem varázsolhatsz az iskolán kívül, te is jól tudod, kedves bátyám! – szólalt meg egy hang a sötétben.
- Albus! Te meg mit keresel itt? Miért nem alszol?
- És ti miért nem alszotok? – kérdezte egy másik hang.
Rose jelent meg rózsamintás hálóingében, és megcirógatta Csámpást.
- Mi kérlek, titkos éjjeli hadműveleten vagyunk – húzta ki magát Louis.
- Na, persze! Titkos sütilopási hadműveleten. De ne izguljatok, nem szólok nagyinak, ha bevesztek engem meg Albust.
- Hé, ez zsarolás!
- Nem, ez üzlet.
- Legyen! Rose úgyis lány, rá senki sem gyanakodna, és ha nagyi valahogy megbűvölte a konyhát vagy ilyesmi. Majd ő vesz a sütikből, és továbbadja nekünk.
- És mi lesz a hógolyókkal? – kérdezte Albus.
- Mindennek eljön az ideje.
- Nem akarok közbeszólni, de még mindig vaksötét van.
- Ezt akartam elmondani – kezdett bele Louis. – Elcsentem Victoire pálcáját.
- Hű, Victoire irtó mérges lesz, ha megtudja.
- Ha megtudja! Gyerünk!
- Add ide! – kapta ki Rose Louis kezéből a pálcát. – Lumos!
- Bámulatos! – ámuldozott Louis. – Hé, tudsz róla, hogy még csak nyolc éves vagy?

A jegeskamra nem volt zárva sem kulccsal, sem bűbájjal. Szerencsére, mert Rose különben sem ismerte a zárnyitó bűbájt. Hang nélkül nyílt a faajtó, és odabentről erőteljes hideg áradt kifelé. A kamra polca roskadozott a finomságoktól, az illatuk keveredett valami különös télszaggal.
- Nézzétek mennyi csemege! – suttogott Fred.
- És nézzétek! Hó! – mutatott körül James, és valóban, a kamra belseje hótól fehérlett, a plafonról jégcsapok lógtak.
A kis csapat beljebb nyomakodott, hogy alaposan szemügyre vegyenek mindent pálcafénynél. Papucsuk alatt ropogott a hó, és a hóropogásba valami más hang is belevegyült.
- Ti nem hallottatok vartyogást? – kérdezte Fred és közelebb húzódott Rosehoz, közelebb a pálca fényköréhez.
James épp elindult az egyik polc felé.
- Én nem hallok semmi va… áááááá!
- Mi van? Mi van? – Louis hangja egy fél oktávval magasabbra csúszott.
- Itt van valami, és mozog! Rose világíts ide a pálcával!
Rose elindult unokabátyja felé, és a pálca fényét a polcra irányította. Három kamrapolc telis-tele volt…
- Hiszen ezek békák!
- És mégis mit keresnek itt békák? – kérdezte Albus félig érdeklődve, félig valami gúnyra emlékeztető hanggal.
- Talán, talán… nem tudom – volt Louis bizonytalan válasza.
- Talán hozzávaló Fleur néni valamelyik receptjéhez – találgatott Fred.
- Fúj, Fred! – rázkódott meg Rose.
- Miért? – vont vállat Louis. – Én már ettem békát Delacour nagyinál.
- Ezek – lépett közelebb Rose a polchoz -, ezek úgy festenek, mint a csokibékák.
- Hülyeség! Mióta brekeg a csokibéka?
- Mindenestre mi nem a békák miatt vagyunk itt!
- Nem bizony!
Louis kilépett az egyik asztalhoz, hogy elvegyen egy szedres kosárkát, amikor felcsendült egy földöntúli kórus.
Tiltott úton jár a gaz,
Tolvaj kezét jég fagyaszt.
Halld hát most az énekünk,
Bárhova bújsz, meglelünk.

- Ööö, nem akarok akadékoskodni, de én inkább lemondok a sütiről – Fred hangja furcsán elvékonyodott.
James lépett egyet hátra, mire az egyik béka a polcról a vállára ugrott. James annyira megijedt, hogy felkiáltott, és kirohant a jegeskamrából, a többiek persze utána. A szobába visszaérve próbálták magukat kifújni.
- Mi a csuda volt ez?
- Én nem tudom, de nem is akarom tudni.
- Nagyi kémjei, reggelre tudni fogja, hogy sütit akartunk csenni, én inkább le sem megyek reggel.
- Megint zöldséget beszélsz, Fred! Nagyinak nincsenek kémjei!
- Tényleg? Akkor mivel magyarázod azokat a békákat?
- Hát… mindegy. Akármi is volt, reggel lehetőleg viselkedjetek normálisan!
- Mi mindig normálisan viselkedünk, Rose!

Másnap reggel, karácsony reggelén James is, Albus is, de még Louis és Fred is szabályos ajándékkupacot talált az ágya végében. Hugo már fent volt egy ideje, és magáénak java részét már kicsomagolta, és a fiúk közül ő volt az egyetlen, akinek tiszta volt a lelkiismerete. a másik négy bűnbánó arccal vonult le a konyhába reggelizni, és mindőjük a már a klasszikus Weasley-pulcsit viselte. A felnőttek is, és Ron a hosszú évi gesztenyebarna helyett idén kivételesen narancssárgát.
Weasley nagyi arcán nem látszott semmi, és a gyerekek is kezdtek feloldódni, talán tévedés volt az egész vagy mindegyikük ugyanazt álmodta.
- És most – lépett be George a konyhába egy abrosszal letakart zsúrkocsit tolva -, következzen a titkos meglepetés!
A felnőttek mind mosolyogtak, amiből Albus kitalálta, hogy számukra se nem titkos, se nem meglepetés, de a lányok arcára nézve örömmel látta, hogy számukra ugyanolyan titkos, mint saját maga számára.
George lerántotta a leplet, és felhangzott a zsúrkocsin trónoló békák kórusa. Tíz karácsonyi dalt énekeltek el több szólamban, míg a végére csak brekegésre futotta, végül teljesen elnémultak.
- De hisz ezek csokibékák! – kiáltott fel Louis.
Rose oldalba bökte, és ajkai némán formálták a szavakat: „Én mondtam.”
Fred kezdett el először nevetni és tapsolni, először kínjában, hisz éjjel valóban kilesték a Télapót, még akkor is, ha az éppenséggel nem volt más, mint egy falka megbűvölt, éneklő csokibéka. Később már szívből jövően és a többiek is csatlakoztak hozzá. George Weasley csokibékakórusa úgy látszik, nagy sikert aratott.
- Minden gyereknek öt béka jár, igen Victoire, most te is gyereknek számítasz! Kapjátok el őket!
- George bácsi! – rángatta meg Lily George pulóverének ujját. – Itt a csokibéka, de hol a kártya, ami jár hozzá?
Albus hevesen bólogatni kezdett.
- Tényleg, hol van?
- Hát erre még különösen büszke vagyok! – vigyorodott el George, miközben kihúzta magát.
Rose ekkor fogott el egyet, és leharapta a fejét.
- Benne van! A kártya a békában van! – lelkendezett! – Lássuk, ki is az, ó, Paracelsus! pont hiányzott!
A gyerekek nagyon jól szórakoztak, és persze a reggelihez egyikük sem nagyon nyúlt, ellenben jóllaktak csokival, amiért senki sem szólt, hisz karácsony volt. Rose lelkesen mutogatta a kártyáit, és lelkesen magyarázott minden háttérinformációt, amit csak tudott. Hugo a kezébe vette egyik kártyáját, majd sikkantott egyet, és a kártyát elrejtette a tányérja alá. Rose utánanyúlt, és alaposan megnézte.
- Á, Baba Yaga! És neked, James?
James szemügyre vette a saját kártyáit. Volt egy Kirké, egy Merlin, Dumbledore kétszer és egy Bogoly Bertie. Odahajolt öccséhez.
- És neked?
Albus nem felelt, hanem szótlanul meredt a kártyára, ahonnan saját apja nézett vissza rá.
Valami hirtelen koppant az ablakon. Egy gyöngybagoly volt, láthatóan hosszú útról jött. Ginny az ablakhoz ment, és beengedte a madarat.  A bagoly Harryhez repült, és a tányérjára pottyantotta a borítékköteget, amit karmos lábában tartott.
- Hannah és Neville mindekinek boldog karácsonyt kíván – közölte Harry. – Hagrid szintén. Ó, és itt egy üdvözlőlap Dudleytól.
- Dudley Dursley? – kacsintott George Harryre.
Harry folytatta:
- Dudley és családja üdvözletüket küldik.
- Akkor – emelkedett fel Arthur Weasley -, ideje köszöntőt mondani, csak úgy, a reggelihez. Sütőtökleves poharat kézbe! Boldog karácsonyt!
- A varázslóknak! – kacagta Lucy.
- A boszorkányoknak! – biccentett Louis.
- A mugliknak! – trillázta Lily.
- Boldog karácsonyt mindenkinek!


2014. december 2., kedd

Egy nagyon titkos manóvilág (Tony DiTerlizzi - Holly Black: The Spiderwick Chronicles)

Milyen lenne, ha egy új házba költöznél, egy új házba, ami valójában egy régi viktoriánus ház, ami egy nagy-nagynénidé volt, akiről az hírlik, hogy megbolondult? Mi lenne, ha egyszerre furcsa dolgok történnének, amikről édesanyád és nővéred azt gondolná, hogy te tetted? 

A Grace gyerekekkel pontosan ez történt, és leginkább Jared Grace-szel, aki ikertestvérével Simonnal, nénjével Malloryval és édesanyjával költöztek Lucinda nagy-nagynénjük régi házába. 
Egy nap Jared megtalálta egy rokonuk titkos naplóját és jegyzeteit egy különös világról, a körülöttük élő tündérekről, manókról, koboldokról, akik vagy amik valóban léteznek. De ennek a tudásnak ára van. Minden tündérlény legfőbb célja, hogy létük titkát megőrizzék, így mindent megpróbálnak elérni, hogy megszerezzék a könyvet, Arthur Spiderwick Manók könyvét. Ki kedvesebben, ki erőszakosabban.

Eredetileg egy ötkötetes sorozatnak írták, de kiadásra került egyetlen, összesített kiadásban is, én azt szereztem meg és olvastam el. 
Az elfek
A helyszín az Amerikai Egyesült Államok, egy a várostól távolabb lévő erdős, folyós vidék, itt áll a Spiderwick-birtok. A főbb szereplők a Grace gyerekek, a nyolcéves, sötét hajú ikerfiúk és fiús, tizenhárom éves, vívásban érdemeket szerző nénjük. Az első részben megismerjük a szereplőket, a birtokot és feltűnik az első különös lény, egy brownie, akit ha felmérgesítenek, boggarttá válik. A magyar verzióban házimanónak és mumusnak fordították, ami tulajdonképpen egész jó fordítás, hiszen a brownie, Thimbletack a házban él és vigyáz a házra. A második részben tűnnek fel a goblinok, akik rosszak, mert macskát esznek és eleve alattomosak és sunyik. Saját foguk nincsen, hanem üvegcserepeket tesznek a szájukba, azok válnak a fogaikká, és feltűnik egy hobgoblin is, a patkósorrű denevérre hasonlító fejű és kézre hajazó lábú Hogsqeal, aki szintén szereti a macskákat, de madarak még annál is jobban. A két fivér közül Simon az, akinek mindig van valamilyen házikedvence, először két egér, majd egy kismacska, és végül egy goblinfogásból szabadított griff. A harmadik részben feltűnnek az elfek, amik mások, mint Tolkien elfjei, inkább úgy festenek, mintha valami emberszerű, csak sokkal szebb rovarokkal és növényekkel keveredett volna. Feltűnik egy egyszarvú is, ami, mint a régi falikárpitokon Mallory ölélbe hajtja fejét. Megjelenik a phooka is, leginkább egy túlméretezett nyúlra hasonlít, és irányt mutat. Rosszat vagy jót
Jared és Simon Arthur Spiderwick dolgozószobájában
. Ebben a részben jelenik meg a legtöbb tündérlény, mert ott vannak még a pixik, apró szárnyas lények, a különleges gyümölccsel, ami megízlelése után minden más étel hamuízű lesz. A negyedik rész már egy fokkal sötétebb hangulatú, de tökéletes Hófehérke és a hét törpe-kitekintés. A törpék, akik a hegyben élnek, a törpék, akik fémből tökéletes fát építenek és kutyákat, amik többek, mint egyszerű fémből készült ebek. Az ötödik kötetben jelenik meg a legsötétebb lény, Mulgarath, az ogre, ami hatalmas, alakváltó és valódi formájában leginkább egy gonosz fára hasonlít.

Ez egy különleges ifjúsági fantasy (8-12 év közöttieknek ajánlva), ami tele van a nép hiedelmekben megjelenő mitikus lényekkel, tündérekkel, manókkal, azok megjelenésével és jellemével, angol nevével, ami sokkalta tágabb, mint magyar fordításuk, és megjelennek úgynevezett cameók is, kitekintések az inspiráló történetekbe, mint a Hófehérkébe, az Alice-ba vagy a Csizmás kandúrba.

A mese, mert mese ez illusztrátora és társszerzője Tony DiTerlizzi volt. A könyv végén találhatók az eredeti skiccek a karakterekhez és ráadásnak három külön történet.