A nagy tojásvadászat (Ernest Cline: Ready Player One)

Vajon mi történne ha a világ, az amúgy is pusztulófélben lévő világ a nem is olyan távoli jövőben még inkább tovább romlana? Talán nem is kéne olyan messzire ugarni az időben, talán elég 2044-be, ahol az emberek már nem házakban, hanem egymásra halmozott lakókocsikban "Rakáson" élnek. Egy olyan jövő, ahol a valóság annyira rémes és borzasztó, hogy aki teheti, menekül előle, és létezik is egy út, egy hely, ahová lehet, elfelejteni minden valós problémát, és boldogan élni egy virtuális világban. 

Valamikor régen, még a '80-as években felnőtt egy fiú, férfivá érett, nagy rajongója volt a kornak amiben élt, s mindannak, amit a nyolcvanas évek popkultúrájának lehet nevezni, legyen az film, könyv, képregény, korai videójáték vagy zene. A férfi, James Halliday a hobbijainak élt, és létrehozott egy virtuális világot, az OASIS-t, ahova bárki, akinek megvannak a megfelelő eszközei és megfelelő internetkapcsolata, fel tud csatlakozni, karaktert létrehozni, harcolni másokkal vagy egyszerűen beszélgetni, esetleg iskolába járni. 

Amikor ez a férfi élete végéhez közeledett, úgy döntött, élete munkásságát és mindegy vagyonát egyetlen szerencsés, belevaló, talpraesett emberre hagyja, valakire, aki meg tudja találni az OASIS-ban valahol elrejtett Easter Egg*-et. Ekkor kezdetét veszi a nagy játék, az őrült hajsza a tojás után.

A történetet egy tizennyolc éves - igazi kocka - fiú szemszögéből követhetjük végig, Wade Watts, az árva, nagynénjénél élő, virtuális iskolában tanuló, tojásvadász (nyest), zseni és Halliday-rajongó. Minden idejét, amit csak tud, a virtuális térben tölt el, és kutat minden nyom után, ami segítségére lehet, hogy megtalálja a tojást. 

Lebilincselő stílusban megírt, izgalmas könyv ez, ami még az olyanokat is rabul ejti vagy az OASIS világába kalauzolja, akiknek, mint én, lövésük sincs a nyolcvanas évek zenéiről és nem is nagy gamerek.

Wade egy Parzival (eredetileg Percivalt szeretett volna, de az foglalt volt) nevű karakterrel játszik, bár kezdetben szegényes körülményei miatt a helyzete némileg korlátozott, hiszen a virtulális vásárláshoz valódi kredikre van szükség. Ő maga néha balfék, nem tökéletes ember, nem jóképű vagy kisportolt, hogy is lehetne az? Egyes pillanatokban már olyan zseniális képességeket tud felmutatni, hogy szinte Mary-Stu-vá változik. (a Mary-Sue, a tökéletes női karakter férfi párja)

Ahogy folynak az események, és Parzival nem csak a toplista élére kerül, de megismerkedik másokkal is, akikre sokszor nem ellenfélként, hanem bajtársként gondol, úgy változik, fejlődik maga is. Parzival szinteket lép, Wade pedig érzelmileg válik érettebbé.

A könyv tele van cameo-val, videojátákok, filmek, képregények, animék, könyvek, zenék, mind-mind valós, nem az író agyszüleménye. Maga a történet egy klasszikus fantasy vagy videojáték történetére emlékeztet, a hős vagy hősnő kalandokat él át, szeret egy csomó eszközt, kincset, fegyvert, majd a végén, ha eljő az idő, legyűzi a főgonoszt, a történet végén pedig kimondják a tanulságot.

Végigizgulni az eseményeket, hogy vajon mi lesz a következő lépés, egy-egy rejtvény megfejtése, kit rejt valamely karakter, vajon tényleg nő-e, aki nő és tényleg férfi-e, aki férfi.

Összességében egy nagyon magával ragadó valami, pár apróbb hibája ellenére is, amiket nyomban az elolvasása után nem vettem észre, csak miután többször is átgondoltam. Ilyen hibának tartom a Tetris hiányát, és a Cowboy Bebop-ot, mert az előbbi tényleg illik a könyv hangulához, az utóbbi ellenben a '90-es évek végének szülötte, és ezt valahol meg kellett volna említeni a félreértések elkerülése végett.

A könyvben megemlített zenék kiváló aláfestő zenék. Olvasása alatt hallgatni ajánlott.

* Easter Egg-nek a programokban, játékokban, filmekben elrejtett üzeneteket nevezik. Az egyik ismertebb a könyvben is megemlített Atari játékban elrejtett szerkesztő neve volt.

(A képek forrása: http://jdelgado.deviantart.com/

http://AlexielApril.deviantart.com/)

Ez a blogbejegyzés az V. Könyvmolypárbaj-ra készült, ezt válaszottam a Joker helyére.

Robinson szigete a konyhában (Marie Majerová: Robinson kisasszony)

Volt egyszer egy tizenhárom éves kislány, Blaženának (Blazsenának) hívták. Szőke haját két fotott copfban viselte és gimnáziumba jártÉlete felhőtlen és gondtalan volt egészen addig a napig, amíg édesanyja meg nem halt, és csak egy kisfiút hagyott maga után. A gyerekes és fantáziavilágban élő Blažena élete majdnem fenekestől felfordult, mivel ezentúl a háztartás gondja az ő nyakába szakadt. Ő, aki korábban készen kapta a tejeskávéját, a konyhába pedig legfeljebb mazsolát válogatni küldték ki, egyszerre főzni kezdett, boltba járni. Neki kellett ezentúl öccséről, P'etáról is gondoskodnia, s mindezt, hogy kevésbé legyen nyomasztó, képzeletének köntösébe burkolja, ahol lakásuk a lakatlan sziget, Blažena Robinson, Robinson kisasszony, édesapja pedig Péntek. (Igaz, később a lakatlan sziget kormányzójává léptette elő, hisz' aki a család feje, az nem lehet Péntek.)

Keserédes dráma, lányoknak való ifjúsági regény, hol vidám, hol szomorú, s bár Pöttyös Könyvként jelent meg, nem könnyű nyári olvasmány, inkább valami olyasmi, ami kicsit komolyabb a főszereplő zsenge kora ellenére is, de ha kell, akkor a jó időben és jó helyen megnevettet.

1974-ben film is készült belőle.

Ez a blogbejegyzés az V. Könyvmolypárbaj-ra készült, a könyv az A-listán szerepel.

Angol vidéki élet a XIX. század végén (Flora Thompson: Lark Rise)

Úgy fogtam hozzá, hogy regény. Regényre számítottam, kicsit olyasmire, mint L. M. Momtgomery könyvei, persze a sorozat, a Candleford-i kisasszonyok (Lark Rise to Candleford) hatására. Már nyomban az ismeretségünk kezdetén kiderítettem, hogy márpedig nem regény az, amivel bimbózó kapcsoltunk indult, hanem afféle kultúrtörténeti írás. Ez persze új hozzáállást kívánt, és attól kezdve már nem is tűnt olyan száraznak, attól pedig függetlenül, hogy csalódtam-e vagy sem. Csalódtam annyiban, hogy nem erre számítottam, máskülönben érdekes volt, hiszen Flora Thomson saját életének mozzanatait tartalmazta, arról írta, ifjúsága környezetéről. Valódi története nincs is.

Amik viszont tényleg tetszettek, azok a régi dalok. Valódiak, párat belőlük a filmsorozatban is elénekelnek.

Mindezek ellenére, a regény hiánya ellenére, az azt követő csalódás ellenére valamiféle búbáj lengi körül a könyvet. Az egyszerű vidéki élet, mindenféle mitikus és fantáziaszülte bonyodalom nélküli, valódi élet meséje.

(Sajnos a könyv olvasása után eltelt sok hónap, és amikor még tudtam volna hosszabb és érdekesebb, de leginkább a könyvhöz igazán köthető írást összehozni, így viszont nagyon nehéz.)

Ez a blogbejegyzés az V. Könyvmolypárbaj-ra készült, a könyv az A-listán szerepel.

Alps Story: My Annette

Néha jól esik régen kedvelt rajzfilmsorozatokat újra megnézni. Néha jó a régi-új élmény, néha csalódás. Csalódtam az Elsüllyedt világokban és az Egyszer volt az emberben. Tegnap pedig az Annette-ben, ami eredetileg Alps no Monogatari Watashi no Annette címen jelent meg japánban, 1983-ban. Kis koromban nagyon szerettem, de most furcsa volt, és furcsa volt a szinkron. Sok eredeti szinkronos anime megnézése után az ember megszokja, hogy a kisgyerekkaraktereknek kisgyerekhangja van. Itt meg ugye nem annyira, inkább olyan enyhén mutáló, kamaszos. De mindegy, mert Dani hangja, ugyanaz, mint a Könyvek Könyvében Christophernek. Aztán furcsa volt, de persze régi animéről van szó, szóval, hogy minden részben ugyanazt a ruhát viselik, sőt, Annette ugyanazt végig, télen-nyáron, akkor is, amikor Dani születik, és akkor is, amikor már egészen nagy. Meg ők maguk alig nőnek valamit. Az Akage no Anne-ben Anne legalább felnő a részek alatt. Nem tudtam úgy nézni, mint mondjuk a Mumint, Willy Fogg-ot vagy Nils Holgerssont, folyamatosan beletekertem a részekben. 

De pozitívum, hogy Annette karaktere sokkal szerethetőbb, mint a könyvben, amiből maga az anime készült. Az eredeti mű Patricia M. St. John: Nyomok a hóban című regénye.

Az anime a Nippon Animation Word Masterpiece Theater sorozatának a része. Ebben a sorozatban híres nyugati (európai és amerikai) regények rajzfilmesítettek meg, hogy ismertebbé váljanak a japán ifjúság között is.

Finnország télen svéd szemen keresztül (Tove Jansson: A Winter Book)

A könyv eredeti címe Meddelande. Noveller i urval. Üzenet és válogatott novellák. Talán az a pár téli történet adta az ötletet az angol címhez. Vagy afféle ellentétként az első regényéhez kapcsolódóan, a Somarboken-hez (The Summer Book). Míg az ugyancsak rövid novellákból álló, de mégis egységes történet, itt több, különböző van összegyűjtve. Nem egy korábbi, másik könyvéből.

A Mumin-könyvekkel ellentétben, ezt felnőtteknek szánta, de a hangulat hasonló, van bennük valami azonosság. A történeteket a saját élete ihlette, és a könyv végén megtalálható néhány levél is, amit neki írtak. Saját szabad, felhőtlen gyermekkora és szintén szabad fiatalkora, barátsága Tuulikkivel, a világ, ahogyan azt ő látta, ezt írta meg rövid novellákban. 

Illusztrált könyv, nem rajzokkal, ahogy egy festő, illusztrátor-írótól elvárhatná bárki, hanem fényképekkel, fényképekkel, Tovéról.

Kicsi nyuszi hatalmas problémával (Tony DiTerlizzi: Kenny and the Dragon)

Még mielőtt bármit is mondanék a történetről, beszélek inkább a szerzőről, és kijelentem, hogy ő az egyik kedvenc illusztátorom, ez volt az oka annak is, hogy megszereztem és elolvastam ezt a könyvét. Műfaját tekintve leginkább valahol átmenet az ifjúsági, állatmese és a fantasy között, sőt, talán azt is mondhatnám, hogy némileg anthro, hiszen a szereplők állatok, akik javarészt emberként viselkednek, hiszen ruhát hordanak, iskolába járnak vagy kerékpároznak. De azt hiszem, túlságosan előreszaladtam. Akkor inkább visszaballagok az elejére.

Volt egyszer egy kicsi nyúl, úgy hívták, Kenneth, de leginkább azt szerette, ha Kennynek szólították. Egy napon apja hazarohan, és elmeséli, hogy valami hatalmas kék gyíkkal találkozott. Kenny nem volt sem buta, sem félénk, sokat olvasott, sőt, igazából imádott olvasni, ezért sokat tudott például a dinoszauruszokról, ám a hatalmas kék szörnyeteg nem dinoszaurusz volt, hanem valami más, igen, egy sárkány. De nem gonosz sárkány, aki királylányokat rabol el és fal fel. Nem ő, Grahame, mivel ez volt a neve, inkább olvasgat és virágokat szed, vagy csak beszélget csöpp barátjával, Kennyvel.

Ám jóság ide vagy oda, nem mindenki tekinti Grahame-et ártatlannak és veszélytelennek, a kis városka lakói félnek, és a királyhoz fordulnak, aki egy visszavonult lovagot, George-ot szólít fel arra, hogy pusztítsa el a sárkányt. Kenny igen rossz helyzetbe kerül, hiszen jó barátja George-nak is, és Grahame, amint ezt meghallja, csalódik a kis barátjában.

Ám Kennynek van egy terve, és ha ez beválik, nem csak nem esik bántódása egyik barátjának sem, de mégis megküzdhetnek egymással, ráadásul mindenki szeme láttára.

Kedves mese azoknak, akik szeretik, ha állatok a főszereplők és azoknak, akik kedvelik a fekete-fehér ceruzás illusztrációkat, mivel a szerző maga illusztrálta a könyvet.

Több kitekintés, cameo is található benne, az egyik legfeltűnőbb, Szent György és a sárkány története, a másik kicsit rejtettebb, és csak némi gyermekirodalmi jártasággal ismerhető fel. Kenny egyik kedvenc könyve a Szél lengeti fűzfákat, és ha jobban odafigyelünk a két barát neve Kenneth és Grahame, ami az előbb említett szerző neve is. A könyv végén Grahame a Reluctant Dragon című könyvet olvassa, ami szintén Kenneth Grahame, ráadásul ennek a könyvnek az alapja is.

Szarvaskirály, királylány és disznópásztor (Lloyd Alexander: The Book of Three)

Valaha, egyszer, évekkel ezelőtt képek után kutattam, és találtam valamit, ami első ránézésre Disney-rajzfilmnek tűnt, de nem értettem, hisz ismeretlennek tűnt. Kis kutatómunkával kiderítettem, hogy tényleg Disney, a címe pedig The Black Cauldron. A rajzfilmhoz Tim Burton készített karakterteveket, bár láthatólag mégsem az ő stílusát választották, a történetnek pedig van könyveredetije, és mint olyan, egyből felkeltette az érdeklődésem. 

Lloyd Alexander ötrészes fantasyjának, a Prydain Krónikáinak első részét rajzfilmesítették meg, érdekesség, hogy a film a második könyv címét kapta, mert az első részé The Book of Three.

Élt egyszer egy fiú, Taran egy üreg bűbájossal és egy visszavonult katonával. Ő lovag szeretett volna lenni, de csak a ház körül segíthetett. Ott élt egy disznó, a vidék egyetlen jósdisznója, Hen Wen, aki többet ért más disznóknál, hisz látta a jövőt. Akkoriban a legnagyobb gonosz a Szarvaskirály volt, és minden alkalmat megragadott volna, hogy megszerezze Hen Went, ezért Taran elhagyta az otthonát, és útra indult, hogy megvédelmezze a disznót. Útja alatt különféle alakokkal találkozik, egy törpével, egy forrófejű királylánnyal, Eilonwy-vel, egy furcsa szőrös teremtménnyel, Gurgival és egy dalnokkal, Fflewdur Fflammal. Együtt szembenéznek ezer veszedelemmel és kalanddal, sötét harcosokkal, boszorkányokkal, sárkányokkal, sőt még magával a Szarvaskirállyal is.

A történet fő szála a kalandos út és Taran jellemfejlődése. Tökéletes fantasy ifjabb főszereplőkkel, hisz még Taran és Eilonwy sem kisgyerek már, de nem is felnőttek, történetük mégsem gyerekmese.

A történetet a wales-i mitológia ihlette, a nevek és helyszínek is wales-i nyelvűek.

1985-ben elkészült belőle a a huszonötödik Disney animációs nagyfilm, 2001-ben könyvhű számítógépes játék. Filmre más formában nem vitték, pedig szerintem igazán megérdemelné.
A kifejezetten nem illusztrált, de minden fejezethez tartozik egy-egy kép, valamint a könyv elejében található térkép Alison Read linómetszetei alpján készültek. A térképért különben is nagy respect jár, mert én úgy gondolom, az minden kalandos-utas fantasy könyvbe való tartozék, szóljon idősebbeknek vagy fiatalabbaknak, mint ahogy ez is.