Kölcsöncsenők földön... (Mary Norton: The Borrowers Afield)

Mert a további részek vízen, levegőben játszódnak.

No, kérem! Ez itten épp a századik bejegyzés, tehát igyekszem ennek tiszteletére (is) a legjobbat kihozni belőle..

Mary Norton 1903-ban született, gyermekkönyveivel vált ismertté, 1952-ben megkapta a Carneige Medalt.

The Borrowers Afield. Egy ötrészes sorozat második kötete, magyarul sajnos csak az első jelent meg Elvitte a manó címen. Az a könyv átesett többféle feldolgozáson, először 1973-ban a Hallmark Hall of Fame, majd 1992-ben a BBC sorozatot készített belőle, az 1997-es feldolgozás ismertebb Magyarországon is, Csenőmanók címen futott. 2010-ben a Studio Ghibli készített animét belőle Karigurashi no Arrietty címen, végül 2011-ben a BBC újra filmre vitte, ezúttal egy egyestés mozi formájában.

A sorozat többi részének címe remekül alliterál, Afield, Afloat, Aloft és Avenged, magyarul sajnos ezek már nem jelentek meg. A második rész ott folytatódik, ahol az első véget ért, a Clock család elmenekült a házból, ahol korábban éltek a padló alatt, mert felfedezték őket az emberek.

Hasonlóan az első részhez, itt is egyfajta kerettörténettel indul a könyv, hol egy idősebb hölgy mesél egy gyermeknek a valóban létező, vagy valaha létezett kölcsöncsenőkről (helyesnek érzem a magyar nevüket használni a magyartalan borrowerek helyett.)

Miután a Clock család, Pod, Homily és Arrietty elhagyták a házat, egy mezőn találtak menedéket, egy ócska cipőbe költöztek. Erről nyomban eszembe jutott egy másik olvasásélményem, méghozzá Louis Sachar: Stanley, a szerencse fia (eredetileg Holes). Ott gondolkodik Stanley azokon, akik egy cipőben laktak, és, hogy milyen büdös lehetett ott - Stanley apja lábszag elleni szeren dolgozott. Tehát Arriettyék egy cipőbe költöztek. Korábbi életük meglehetősen kényelmes volt, hiszen csak néha kellett kilopózniuk, hogy az az emberektől kölcsöncsenjenek ezt-azt, de egy mezőn teljesen más az élet, itt még a rovarok is veszélyt jelenthetnek, nemhogy a kígyók és madarak. A legnagyobb veszélyt azonban itt is ugyanaz jelenti, ami a házban: az ember.

Ha olyan kicsi vagy, mint Arrietty, akkor könnyen jól tudsz lakni mogyoróval vagy szamócával, s ha jön a tél, akkor gabonamagvakat gyűjtesz, és abból őrölsz lisztet legjobb tudásod szerint. Ha olyan kicsi vagy, mint Arrietty, akkor magadra öltetsz virágszirmokat és leveleket, hogy úgy fess, mint egy tündér.

Az előző részben csak említés esett más kölcsöncsenőkről, mint például Lupy néniről, Hendrerary bácsi feleségéről, Hendrerary bácsi Pod fivére, vagy ott a híres Engletina néni, akit elkapott és megevett a macska. Ebben a részben már találkozunk is velük, először egy félvad fiúval, Spillerrel, aki örömest felkínálja a Clock családnak a mezei egeret, amit vadászott, annak ellenére, hogy Homily kijelenti, ők bizony vegetáriánusok, aztán ott szörnyülködik, milyen koszos is a fiú, s nincs neki egy rendes ruhája - mert állatbőröket visel. Később pedig találkoznak magával Lupy nénivel és skatulyából kihúzott családjával, hozzájuk képest, Pod a kitérdelt nadrágjában elég szegényesen fest, s még valakivel, akit nem árulok el, hogy ki, de Arrietty meglehetősen meglepődik.

Visszatérő elem, ahogy az első részben is esett, a szinte gondtalan életnek az ember jelenléte vet véget, és újra tovább kell állni, méghozzá egy régi teáskannában. Ez már elő is készíti a következő részt, ami a vízen fog játszódni.

Érdekesség, hogy a 2011-es Ghibli anime az első három részből használt motívumokat, a történetet az elsőből, Spillert a másodikból és a végére a teáskannát a harmadikból.

Bár elsőre nem gondolnám annak, hivatalosan a fantasy kategóriába sorolják, bár azon kívül, hogy apró emberkék vannak benne, semmi varázsos elemet nem találtam benne, és apró emberkék, nem pedig tündérek vagy manók.

Az első rész nagyon tetszett a magyar nevek ellenére is, és tetszett a második is, kíváncsi leszek a harmadikra is. Ezért is olvastam el, de más okból is.

Ez a blogbejegyzés a IV. Könyvmolypárbajra készült, a könyv pedig az erre készített A-listámon szerepel.

Summa egy tizenháromra végződő évről

Tavaly is csináltam ilyet, tehát idén miért ne tenném? Azokról, amik a legjobbak voltak idén, legyen könyv, film vagy akármi más.
A tavalyi bejegyzés emitten olvasható:
http://books-and-i.blogspot.co.uk/2012/12/az-ev-mindenfeleje.html

1. Az év új könyve
Nagyon, de komolyan mondom, nagyon nehéz választani csupán egyet, amelyik a legjobb volt idén, és új könyv, új kiadás.
Ezért aztán úgy döntöttem, három külön kategóriában három legjobb új könyvet nevezek meg.
A első Hubert Géza Wells: Az állatidomár is ember című önéletrajzi írása. Írtam is róla korábban.
A második egy trilógia, magyar szerző tollából, fejéből, fantáziájából, Lilian H. AgiVega Második Atlantisz trilógiája. Talán úgy is mondhatnám, hogy az az év trilógiája, csak hogy meglegyen a kellő szóismétlés.
A harmadik talán fikció, de igaz is lehetne, sőt, sokan beleélhetnék magukat. Wolfgang Herndorf: Csikk című műve.

És még mi jutott eszembe? Nagyon furcsa, szokatlan, és tényleg én még soha nem olvastam hasonlót, az pedig Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában.

2. Az év írója
Nehéz ismételten. Azt hiszem, hogy idén egy szerzőpáros az, akiknél azt éreztem, igen, ők azok! Marina és Szergej Gyacsenko, de pedig csak egyetlen könyvet olvastam tőlük.

3. Az év újraolvasása

Elfogultságomban nyomban holmi kitalált varázslókastélyokat kezdenék el emlegetni, taláros, varázspálcás bandával, mert valóban, az angol nyelven újraolvasott Harry Potterek igen mély nyomot hagytak ismételten. Aztán eszembe jutott, milyen jó hangulatot csinált az Árnybíró. De mégsem ezekkel találtam a igazi közös hangot, hanem idén is Tolkiennel.
J. R. R. Tolkien: A szilmarok

4. Az év ifjúsági könyvei
Mint minden évben, idén is próbáltam valami tematika szerint olvasni a gyermekkönyvtár gyűjteményét, néha sikerült, néha nem.
Aztán idén az igazi mondanivalót rejtő könyvek kerültek terítékre, így lett nálam az év ifjúsági könyve Jerry Spinelli: Stargirl-je.

5. Az év animesorozata
Itt nem nehéz a választás, mivel idén csupán egyetlenegyet néztem meg. A Gin no Saji-t.

5. Az év újranézett animéje
Idén kimaradt az általánosan megnézett egyestés animemozi, mert addig vártam a Kaze no Tachinura, míg a magyar mozikba nem került, én meg itt maradtam Londonban néznivaló nélkül. De még tavasszal elkezdtem magyarul nézni a Tanoshii Muumin Ikká-t, majd a finnül folytattam, ahonnan magyarul már nem volt több rész.

6. Az év élőszereplős mozija
Én tényleg nem voltam soha rajongója semmilyen westernnek korábban, és ugyan megnéztem valamilyen Johnny Deppes filmet, de ilyet és ennyire még soha. Tehát idén megnéztem a Lone Rangert, és utána hetekig, ha nem egészen mostanáig hallgatom a filmzenéjét, és még az extázis is megesett a nézése közben.

7. Az év nem-japán animációs filmje
Aj-jajj, nem tudok dönteni, pedig hó és jég mindkettőben van. De az utóbbi pár nap hangulata azt kívánja, hogy az utóbb megnézettet kiáltsam ki az év animációs filmjének. Akkor legyen így! Tehát Frozen a Disney-től.

8. Az év újranézett rajzfilmsorozata
Mert idén ilyen is sikerült, rááldoztam pár napot, és olyan gyorsan vége lett, hogy hiányérzetem támadt. Mi is volt az? Hát, kérem szépen, a Gumimacik.

9. Az év könyvsorozata
Bár így a filmek után kicsit kilóg a sorból, de mégis a végére szántam, ebben az évben próbáltam utolérni magam és elolvasni a legtöbb várólistás Delfin- és pöttyös könyveket. Valamennyire összejött, de nem tökéletes.

És azt hiszem, ennyi. A Hobbit-ot még mindig nem sikerült megnézni.

Kisfiúknak és kisleányoknak, ahogy illenék viselkedni, és mindez mesékből

Szegedy Ila könyvét itthon találtam, az egyik legfelsőbb könyvespolcon még évekkel ezelőtt. Régi könyv, a kiadás évét nem is találtam meg.

Igaz történetek, ígéri a cím, fülszöveg nincs. Valóban, vannak benne olyan történetek, amik akár igazak is lehettek valamikor. De inkább tanmesék, hiszen mindegyik tele van tanulsággal. Egyszerű dolgokkal, mint legjobb dolog a becsületesség, az önzetlenség, a gyermek fogadjon szót a szüleinek, csúnya dolog a mohóság, az irigység vagy a hiúság.

Eredetileg 9-13 éves leányoknak ajánlják, és a szereplők is ennyi idős fiúk és lányok. És akkor belegondoltam. A könyvben szereplő 9-13 éves fiúcskák és leánykák legkedvesebb szórakozása a babázás, a képeskönyvek, az építőkockák, az ólomkatonák, a fakard. Ezek nagyon régi gyerekek, hiszen ma melyik 13 éves vallaná be, hogy még babázik? Egyik sem, akkor se, ha igaz.

Igaz történetek? Vannak benne olyanok, amik egyértelműen mesék, mint Pali pilótás története vagy Ella története.

Mégis, olyan jó volt olvasni, mert olyan kedves, olyan naiv.

A könyvet Sebők Imre tizenkét rajza illusztrálja. A borítót és a belső fedél színes illusztrációit pedig egy bizonyos K. Sávély. D-nek köszönhetjük. Sajnos nem tudom, ki lehet vagy lehetett ez a személy.

A tökéletes francia gimnázium, ahol bukdácsolnak a tanulók.

Eredetileg a Molyra írtam értékelésként, de olyan szép hosszú lett, hogy igazán megosztanám itt is, mint afféle eltérő véleményt ama vagy inkább eme könyvről. Meg ahogy az Alkonyatnál, itt is kíváncsi voltam, tulajdonképpen mi az benne, amiért rajonganak. Hát ennél a könyvnél nem sikerült rájönnöm. Hogy miről is beszélek? A Szent Johanna Gimiről. Csak az első részt olvastam, de ha minden része ilyen, mint ez, akkor nem is vágyom többé rájuk.

Értékelése két és fél csillag. (Az ötből.) 

Ajánlásra olvastam el. Hogy miért ennyi csillagot kapott? Mert nem vágtam tőle hátast. El lehet olvasni, gyorsan olvasni, de nem lett belőle egy kedvenc könyv, pedig én is voltam tizennégy éves, nagyjában emlékszem, hogyan gondolkodtam akkoriban. Aztán az jutott eszembe, hogy lehet, hogy nyolcadikos koromban jobban tetszett volna. Tudod, abban az időben, amikor mindenki a Bravo Girl magazint forgatta. Különben mégis jó ez a könyv, hiánypótló, mert ilyen eddig nem volt. Na jó, nem azt mondom, hogy nem voltak korábban is tiniregények, hiszen Sohonyai Edit és G. Szabó Judit könyvei is, legalábbis az újabbak mostanában játszódnak. Vagy játszódtak. De ennyire modern tiniregény, ami ráadásul semmi természetfelettit nem tartalmaz, ráadásul magyar, na, ilyen nem volt. Ez kicsit olyan, mint a brit tiniregények, szinte csak a tipikus brit illusztráció hiányzik belőle. És a naplóregény üzemmód nagyon olvastatja magát. Egyébként nagyon egyik szereplőt sem sikerült megkedvelnem, talán Arnoldot valamennyire. Virág idegesítő, ráadásul pont annak a sztereotípiának felel meg, ami miatt éveken át haragudtam az emósokra, hogy egy animés csakis emós lehet. Kingát utálnom kéne, mert ő az ügyeletes ellenszenves karakter, de semmi bajom vele. Tényleg nincs, a többi karakter meg csak úgy van. Igen, Cortez is. Abszolút érdektelen, és szerintem, ha akkor olvasom, amikor korban közelebb álltam volna hozzá, hát akkor sem őt választanám.
Valami miatt, amikor először láttam, hogy létezik ez a könyv – 2010-ben, Kaposváron a Libriben –, azt gondoltam, hogy ebben a könyvben egyenruhát hordanak a szereplők. Iskolai egyenruhát. Szerintem menő lett volna, még akkor is, ha kis hazánkban nincsenek egyenruhás iskolák.
Ahogy végigolvastam, azt jutott eszembe, ennyi volt? Innen oldalak hiányoznak. Kábé ugyanennyi. Ja! Igen, én most jöttem rá, hogy is működik ez a sorozat, de hogy el fogom-e olvasni valaha a többi részt, kezdve például a második félévvel, azt nem tudom. Talán. Majd. Egyszer. Ha épp olyanom lesz, de nem most. Vagy lehet, hogy soha. A miérteket lásd lejjebb!
Ami szimpatikus Reniben, hogy lehet, hogy unalmas és szürke, de a könyvmolysága miatt példakép. Oké, ezt egy igazán értelmezhetetlen mondat volt. Nem azért szimpatikus, mert szürke, hanem, mert olvas. Remélem, a sorozat sok rajongója követni fogja a példáját. És ha már itt tartunk, igen, általában megfordul a fejemben, hogy egy író saját magát feltétlenül beleírja a könyvébe, tehát Laura így akarja olvasásra serkenteni a fiatalságot. Ravasz! De! Oké, hogy Reni tényleg tökjó könyveket olvas, de különösebben egyik sem a kedvence. Mert olyan nincs, hogy minden kedvenc, amit olvasunk. Neki mindegyik tetszik, és a véleménye kábé ennyi is. Néha lehetne olyan, hogy most ez nem tetszett annyira, vagy az élethelyzetét felfedezi a könyv párhuzamos világában. (Vagy ilyen lehet, hogy csak nálam van?) És még valami szemet szúrt a könyves irkálásainál. Ő Anne, oké. Cortez Gilbert. e rendben van, de Reni az első részt olvasta, ahol Anne ki nem állhatta Gilbertet. Hiba. Baki. Tudom, hogy a folytatásokat is elolvasta, de amikor ezt írta, akkor Anne még nem kedvelte Gilbertet.
Általában ilyen értékelést nálam a rossz felé hajló könyvek szoktak kapni. Ez a könyv a szememben nem rossz. Tényleg nem, de olyan értékelés, amit ennek adnék, na, olyan nem létezik. Egy másik dolog, ami miatt ilyen értékelést kap, hogy nem tudtam sem beleélni magam, sem azonosulni a szereplőkkel. Mert hiába voltam én is valaha tini, nem ilyen voltam. Kinga viszont olyan, mint több ismerősömből lenne összegyúrva.
És őszinte leszek, minél beljebb, tovább jutottam benne, annál kevésbé kezdett érdekelni. Négycsillagos értékelésre gondoltam, amikor az első pár oldalon voltam túl, de úgy csúszott egyre lejjebb.
Ja, még egyet nem értek. Ez egy elit gimi, alapítványi, fizetős, speciális felvételivel. Csak nekem lenne akkor elvárás, hogy a rossz tanulók, vagy akik buták, mint a föld, ne kerüljenek be?
Még egy, ugye ez egy napló. Általában a naplóba olyanokat írnak le, hogy „rám nézett, és akkor azt gondoltam, hogy imponálok neki”. Legalábbis, amikor én néha-néha írtam naplóbejegyzést, ilyen kis hülyeségekkel volt tele.
Meg olyannal, hogy milyen büdös volt a buszon és, hogy mit álmodtam.Ebből az hiányolom az ilyen naplóbaillő, nagyon személyes dolgokat. Inkább egy hajónapló, mint egy tinilány naplója.
A történet felépítése tulajdonképpen olyan, mint a Harry Potteré, itt is végigkövetjük a főhős mindennapjait, csak a varázslat hiányzik. Meg még valami, amit nem tudnék megmondani, hogy micsoda. Ja, megvan. Nincs miért izgulni. Olvastatja magát, mert könnyű olvasmány. Light, de igazából hidegen hagy megbukik-e Reni rajzból vagy nem, nem tudok érte szurkolni. Ha akarok, akkor sem megy.
Még egy dolog, amit nem értek. Oké, hogy Jacques odajár közéjük egy magyarországi francia gimnáziumba, de akkor sem lehetne osztályozható francia nyelvből, hisz neki az az anyanyelve. Vagy tévednék? Mert akkor elmegyek, és leteszem a felsőfokú nyelvvizsgát magyar nyelvből.
A végére. Úgy érzem, értékes időt pocsékoltam el, amit tölthettem volna angol nyelvű Harry Potterezéssel is, de így most már megnyugodhatok, hogy elolvastam valamit, amiért olyan sokan rajonganak. Arra viszont nem jöttem rá, hogy miért.
A vége utánra. Egy számot sem hallgattam meg a könyvben szereplőkből, nem is akarok, pedig Murakami Harukinál rendesen azok mentek a háttérben, amint egy újabbal találkoztam. De, hogy mégse tévelyegjünk el olyan nagyon, lejátszási listát készítettem a gépemen található francia nyelvű számokból, és azt hallgattam.
Amikor befejeztem, kibukott belőlem: „hála az égnek, hogy vége!” Bocs.

Azt tudom, milyen bonyolult akár egy ember is, és milyen nehéz igazán hihető, életszerű karaktereket alkotni, mert próbálkozom ilyesmivel. Ebből a könyvből valahogy hiányoztak a valós karakterek. Mind olyan kis egyszerű volt, semmi mélyebb érzelem vagy valami olyasmi, amit eddig nem tudtunk. Persze, fél év alatt nem biztos, hogy egy egész kislétszámú osztályról minden kiderül, de hogy a főszereplőről sem? Akinek a naplóját olvassuk? Hát egy darab érzelem nem volt abban a naplóban.
A borítón olvasható, hogy a gimi, ahova mindenki szívesen járna. Hát én nem. Köszönöm, én elégedett vagyok a múltammal, már ami a középiskolás éveimet jelenti, és ha mégis választanom kéne egy fiktív intézményt, akkor az egyértelműen a Roxfort lenne.

Innen tova, ottan maradva

A fizikai helyzetváltoztatás mellé el kell mondanom, hogy én maradok. A Molyon. Végre valami jó hír! És maradok a Deviantarton is, akármilyen sok troll heti szinten megtalál, maradok a Tergeminen is, akkor is, ha vannak dolgok, amikkel nem értek egyet.

Három dolog

Oké, tudom, hogy a ladder az létra. De akkor hogy van a szalonna? Nem, nem a bacon, van rá egy másik szó, ami nagyon hasonlít a ladder-re. Igen, angolul.

Augusztus 31-én lezárult az Olvasó Dél-Alföld vetélkedő. Most jön a húzás, vagyis eredményhirdetésre várni kell szeptember végéig. Nem szeretek várni.

Ma lezárult a harmadik Könyvmolypárbaj is. Kíváncsi leszek! Ha lesz jövőre is... jó lenne! Jelentkeznék, azt hiszem.

Jégkrém szeptemberben

Tudom, hogy sokan, nagyon sokan úgy találják meg a blogomat, hogy valamely könyv letöltési lehetőségét keresik, és nyomban ott van a találatok között, de felhívnám a figyelmet, hogy még mindig nem vagyok könyvletöltős blog, és nem is leszek. Csak írok az olvasott könyvekről. Véleményt, érzést, élményt. Kismillió nem igazán szabályos hely van a neten, ahonnan ingyen tud bárki letölteni akár magyarul, akár angolul könyvet, de azt is lesheti bárki, hogy akár egynek is meg fogom adni itt a címét. Részben azért, mert nem és kész. Ha valami nagyon kell, használd a keresőt vagy menj el a könyvtárba, de meg is vásárolhatod a könyvet, az a legbiztosabb.
Valóban vannak ingyenes könyvoldalak, legálisak. az egyik ilyen nagyon ismert oldal a MEK, vagyis a Magyar Elektronikus Könyvtár. Ajánlom mindenki szíves figyelmébe! Egy másik már angol nyelvű, de hasonló, a Books Should Be Free. Illetve pár kiadó saját oldaláról is le lehet szedni a kiadó engedélyével könyveket ingyen. Erre nem adok példát, tessenek keresgélni! Különben meg szerintem még mindig a saját tulajdonú könyv olvasása a legmegnyugtatóbb a léleknek. Vegyük például az esetemben a Dragon Lance könyveket. Egy csomó kötet még mindig nincs meg és nem is olvastam őket, de türelmes vagyok, pedig ha valakinek, hát nekem aztán elég közel van egymáshoz minden alkalmam, amikor könyvet kaphatok ajándékba. Télen, szépen elosztva mindhárom hónapba. De türelmetlenkedem? Nem. Olvasok mást. Könyvtárba járok, MEK-re, újraolvasok vagy olvasom a magánkönyvtáram eddig nem olvasott - és régi - példányait.

Azt hiszem, Dean Thomas mondta az ötödik Harry Potterben, hogy az ő szülei nem tudnak Cedric Diggory esetéről, mert nem volt olyan hülye, hogy elmondja nekik. Akármi is történik a Roxfortban, az maradjon a Roxfort falai között, vagy esetleg a roxfortosok bagollyal oldják meg, ha jó beszélni róla. De mugliknak semmi köze hozzá. Ha én roxfortos vagyok, akkor nem viselek mugliruhát, és lehet, hogy rosszul érint, ha valaki kinyitja a Titkok Kamráját. Ha kicsapnak a Roxfortból, akkor annak oka van.

Már csak egy nap, és vége a harmadik Könyvmolypárbajnak. Én a magam részemről befejeztem még valamikor májusban, és bár nem tudom, hogy lesz időm eztán olvasni és blogolni, szívesen vennék részt egy negyedikben is. Akkor is, ha idén eddig csak öten olvastuk el a megfelelő mennyiséget. Öten a sok... a valahányból.

Nem blogolok annyit, mint szeretnék, pedig sok könyv van rám nagy hatással, de sokszor nem tudok annál hosszabbat vagy többet írni, mint a molyos értékelés. Pedig idén két ázsiai író könyve is megdöbbentett, így lehet, hogy az ottani értékelést fogom ide bemásolni. Azóta már sok mást is olvastam, és nem vagyok biztos benne, hogy ugyanazzal a szenvedéllyel tudnék írni róluk egy új bejegyzést, mint amikor az értékelések születtek.

Egy híján megvan minden Harry Potter könyv angolul. Ezt az egyet - ami egyébként a második rész - a King's Crosson a Nine and Three Quarter nevű boltban szeretném majd megvásárolni.
Egyébként lehet, hogy ez az én hülyeségem, de az utóbbi két-három hétben rettenetes HP-lázban égek, pedig London a valóságban más, mint a könyvekben. Az alábbi illusztráció azt mutatja, hogyan képzeltem el az olvasmányaim alapján.
Ja, egyébként fázom. Máskor is ilyen hideg szokott lenni a magyarországi szeptember? A görögországi szeptemberben még vígan lehet a tengerben fürdeni. Mindegy, hideg vagy nem hideg, én jégkrémet eszem. És és megélem a valóságomat.