Kisfiúknak és kisleányoknak, ahogy illenék viselkedni, és mindez mesékből

Szegedy Ila könyvét itthon találtam, az egyik legfelsőbb könyvespolcon még évekkel ezelőtt. Régi könyv, a kiadás évét nem is találtam meg.

Igaz történetek, ígéri a cím, fülszöveg nincs. Valóban, vannak benne olyan történetek, amik akár igazak is lehettek valamikor. De inkább tanmesék, hiszen mindegyik tele van tanulsággal. Egyszerű dolgokkal, mint legjobb dolog a becsületesség, az önzetlenség, a gyermek fogadjon szót a szüleinek, csúnya dolog a mohóság, az irigység vagy a hiúság.

Eredetileg 9-13 éves leányoknak ajánlják, és a szereplők is ennyi idős fiúk és lányok. És akkor belegondoltam. A könyvben szereplő 9-13 éves fiúcskák és leánykák legkedvesebb szórakozása a babázás, a képeskönyvek, az építőkockák, az ólomkatonák, a fakard. Ezek nagyon régi gyerekek, hiszen ma melyik 13 éves vallaná be, hogy még babázik? Egyik sem, akkor se, ha igaz.

Igaz történetek? Vannak benne olyanok, amik egyértelműen mesék, mint Pali pilótás története vagy Ella története.

Mégis, olyan jó volt olvasni, mert olyan kedves, olyan naiv.

A könyvet Sebők Imre tizenkét rajza illusztrálja. A borítót és a belső fedél színes illusztrációit pedig egy bizonyos K. Sávély. D-nek köszönhetjük. Sajnos nem tudom, ki lehet vagy lehetett ez a személy.

A tökéletes francia gimnázium, ahol bukdácsolnak a tanulók.

Eredetileg a Molyra írtam értékelésként, de olyan szép hosszú lett, hogy igazán megosztanám itt is, mint afféle eltérő véleményt ama vagy inkább eme könyvről. Meg ahogy az Alkonyatnál, itt is kíváncsi voltam, tulajdonképpen mi az benne, amiért rajonganak. Hát ennél a könyvnél nem sikerült rájönnöm. Hogy miről is beszélek? A Szent Johanna Gimiről. Csak az első részt olvastam, de ha minden része ilyen, mint ez, akkor nem is vágyom többé rájuk.

Értékelése két és fél csillag. (Az ötből.) 

Ajánlásra olvastam el. Hogy miért ennyi csillagot kapott? Mert nem vágtam tőle hátast. El lehet olvasni, gyorsan olvasni, de nem lett belőle egy kedvenc könyv, pedig én is voltam tizennégy éves, nagyjában emlékszem, hogyan gondolkodtam akkoriban. Aztán az jutott eszembe, hogy lehet, hogy nyolcadikos koromban jobban tetszett volna. Tudod, abban az időben, amikor mindenki a Bravo Girl magazint forgatta. Különben mégis jó ez a könyv, hiánypótló, mert ilyen eddig nem volt. Na jó, nem azt mondom, hogy nem voltak korábban is tiniregények, hiszen Sohonyai Edit és G. Szabó Judit könyvei is, legalábbis az újabbak mostanában játszódnak. Vagy játszódtak. De ennyire modern tiniregény, ami ráadásul semmi természetfelettit nem tartalmaz, ráadásul magyar, na, ilyen nem volt. Ez kicsit olyan, mint a brit tiniregények, szinte csak a tipikus brit illusztráció hiányzik belőle. És a naplóregény üzemmód nagyon olvastatja magát. Egyébként nagyon egyik szereplőt sem sikerült megkedvelnem, talán Arnoldot valamennyire. Virág idegesítő, ráadásul pont annak a sztereotípiának felel meg, ami miatt éveken át haragudtam az emósokra, hogy egy animés csakis emós lehet. Kingát utálnom kéne, mert ő az ügyeletes ellenszenves karakter, de semmi bajom vele. Tényleg nincs, a többi karakter meg csak úgy van. Igen, Cortez is. Abszolút érdektelen, és szerintem, ha akkor olvasom, amikor korban közelebb álltam volna hozzá, hát akkor sem őt választanám.
Valami miatt, amikor először láttam, hogy létezik ez a könyv – 2010-ben, Kaposváron a Libriben –, azt gondoltam, hogy ebben a könyvben egyenruhát hordanak a szereplők. Iskolai egyenruhát. Szerintem menő lett volna, még akkor is, ha kis hazánkban nincsenek egyenruhás iskolák.
Ahogy végigolvastam, azt jutott eszembe, ennyi volt? Innen oldalak hiányoznak. Kábé ugyanennyi. Ja! Igen, én most jöttem rá, hogy is működik ez a sorozat, de hogy el fogom-e olvasni valaha a többi részt, kezdve például a második félévvel, azt nem tudom. Talán. Majd. Egyszer. Ha épp olyanom lesz, de nem most. Vagy lehet, hogy soha. A miérteket lásd lejjebb!
Ami szimpatikus Reniben, hogy lehet, hogy unalmas és szürke, de a könyvmolysága miatt példakép. Oké, ezt egy igazán értelmezhetetlen mondat volt. Nem azért szimpatikus, mert szürke, hanem, mert olvas. Remélem, a sorozat sok rajongója követni fogja a példáját. És ha már itt tartunk, igen, általában megfordul a fejemben, hogy egy író saját magát feltétlenül beleírja a könyvébe, tehát Laura így akarja olvasásra serkenteni a fiatalságot. Ravasz! De! Oké, hogy Reni tényleg tökjó könyveket olvas, de különösebben egyik sem a kedvence. Mert olyan nincs, hogy minden kedvenc, amit olvasunk. Neki mindegyik tetszik, és a véleménye kábé ennyi is. Néha lehetne olyan, hogy most ez nem tetszett annyira, vagy az élethelyzetét felfedezi a könyv párhuzamos világában. (Vagy ilyen lehet, hogy csak nálam van?) És még valami szemet szúrt a könyves irkálásainál. Ő Anne, oké. Cortez Gilbert. e rendben van, de Reni az első részt olvasta, ahol Anne ki nem állhatta Gilbertet. Hiba. Baki. Tudom, hogy a folytatásokat is elolvasta, de amikor ezt írta, akkor Anne még nem kedvelte Gilbertet.
Általában ilyen értékelést nálam a rossz felé hajló könyvek szoktak kapni. Ez a könyv a szememben nem rossz. Tényleg nem, de olyan értékelés, amit ennek adnék, na, olyan nem létezik. Egy másik dolog, ami miatt ilyen értékelést kap, hogy nem tudtam sem beleélni magam, sem azonosulni a szereplőkkel. Mert hiába voltam én is valaha tini, nem ilyen voltam. Kinga viszont olyan, mint több ismerősömből lenne összegyúrva.
És őszinte leszek, minél beljebb, tovább jutottam benne, annál kevésbé kezdett érdekelni. Négycsillagos értékelésre gondoltam, amikor az első pár oldalon voltam túl, de úgy csúszott egyre lejjebb.
Ja, még egyet nem értek. Ez egy elit gimi, alapítványi, fizetős, speciális felvételivel. Csak nekem lenne akkor elvárás, hogy a rossz tanulók, vagy akik buták, mint a föld, ne kerüljenek be?
Még egy, ugye ez egy napló. Általában a naplóba olyanokat írnak le, hogy „rám nézett, és akkor azt gondoltam, hogy imponálok neki”. Legalábbis, amikor én néha-néha írtam naplóbejegyzést, ilyen kis hülyeségekkel volt tele.
Meg olyannal, hogy milyen büdös volt a buszon és, hogy mit álmodtam.Ebből az hiányolom az ilyen naplóbaillő, nagyon személyes dolgokat. Inkább egy hajónapló, mint egy tinilány naplója.
A történet felépítése tulajdonképpen olyan, mint a Harry Potteré, itt is végigkövetjük a főhős mindennapjait, csak a varázslat hiányzik. Meg még valami, amit nem tudnék megmondani, hogy micsoda. Ja, megvan. Nincs miért izgulni. Olvastatja magát, mert könnyű olvasmány. Light, de igazából hidegen hagy megbukik-e Reni rajzból vagy nem, nem tudok érte szurkolni. Ha akarok, akkor sem megy.
Még egy dolog, amit nem értek. Oké, hogy Jacques odajár közéjük egy magyarországi francia gimnáziumba, de akkor sem lehetne osztályozható francia nyelvből, hisz neki az az anyanyelve. Vagy tévednék? Mert akkor elmegyek, és leteszem a felsőfokú nyelvvizsgát magyar nyelvből.
A végére. Úgy érzem, értékes időt pocsékoltam el, amit tölthettem volna angol nyelvű Harry Potterezéssel is, de így most már megnyugodhatok, hogy elolvastam valamit, amiért olyan sokan rajonganak. Arra viszont nem jöttem rá, hogy miért.
A vége utánra. Egy számot sem hallgattam meg a könyvben szereplőkből, nem is akarok, pedig Murakami Harukinál rendesen azok mentek a háttérben, amint egy újabbal találkoztam. De, hogy mégse tévelyegjünk el olyan nagyon, lejátszási listát készítettem a gépemen található francia nyelvű számokból, és azt hallgattam.
Amikor befejeztem, kibukott belőlem: „hála az égnek, hogy vége!” Bocs.

Azt tudom, milyen bonyolult akár egy ember is, és milyen nehéz igazán hihető, életszerű karaktereket alkotni, mert próbálkozom ilyesmivel. Ebből a könyvből valahogy hiányoztak a valós karakterek. Mind olyan kis egyszerű volt, semmi mélyebb érzelem vagy valami olyasmi, amit eddig nem tudtunk. Persze, fél év alatt nem biztos, hogy egy egész kislétszámú osztályról minden kiderül, de hogy a főszereplőről sem? Akinek a naplóját olvassuk? Hát egy darab érzelem nem volt abban a naplóban.
A borítón olvasható, hogy a gimi, ahova mindenki szívesen járna. Hát én nem. Köszönöm, én elégedett vagyok a múltammal, már ami a középiskolás éveimet jelenti, és ha mégis választanom kéne egy fiktív intézményt, akkor az egyértelműen a Roxfort lenne.

Innen tova, ottan maradva

A fizikai helyzetváltoztatás mellé el kell mondanom, hogy én maradok. A Molyon. Végre valami jó hír! És maradok a Deviantarton is, akármilyen sok troll heti szinten megtalál, maradok a Tergeminen is, akkor is, ha vannak dolgok, amikkel nem értek egyet.

Három dolog

Oké, tudom, hogy a ladder az létra. De akkor hogy van a szalonna? Nem, nem a bacon, van rá egy másik szó, ami nagyon hasonlít a ladder-re. Igen, angolul.

Augusztus 31-én lezárult az Olvasó Dél-Alföld vetélkedő. Most jön a húzás, vagyis eredményhirdetésre várni kell szeptember végéig. Nem szeretek várni.

Ma lezárult a harmadik Könyvmolypárbaj is. Kíváncsi leszek! Ha lesz jövőre is... jó lenne! Jelentkeznék, azt hiszem.

Jégkrém szeptemberben

Tudom, hogy sokan, nagyon sokan úgy találják meg a blogomat, hogy valamely könyv letöltési lehetőségét keresik, és nyomban ott van a találatok között, de felhívnám a figyelmet, hogy még mindig nem vagyok könyvletöltős blog, és nem is leszek. Csak írok az olvasott könyvekről. Véleményt, érzést, élményt. Kismillió nem igazán szabályos hely van a neten, ahonnan ingyen tud bárki letölteni akár magyarul, akár angolul könyvet, de azt is lesheti bárki, hogy akár egynek is meg fogom adni itt a címét. Részben azért, mert nem és kész. Ha valami nagyon kell, használd a keresőt vagy menj el a könyvtárba, de meg is vásárolhatod a könyvet, az a legbiztosabb.
Valóban vannak ingyenes könyvoldalak, legálisak. az egyik ilyen nagyon ismert oldal a MEK, vagyis a Magyar Elektronikus Könyvtár. Ajánlom mindenki szíves figyelmébe! Egy másik már angol nyelvű, de hasonló, a Books Should Be Free. Illetve pár kiadó saját oldaláról is le lehet szedni a kiadó engedélyével könyveket ingyen. Erre nem adok példát, tessenek keresgélni! Különben meg szerintem még mindig a saját tulajdonú könyv olvasása a legmegnyugtatóbb a léleknek. Vegyük például az esetemben a Dragon Lance könyveket. Egy csomó kötet még mindig nincs meg és nem is olvastam őket, de türelmes vagyok, pedig ha valakinek, hát nekem aztán elég közel van egymáshoz minden alkalmam, amikor könyvet kaphatok ajándékba. Télen, szépen elosztva mindhárom hónapba. De türelmetlenkedem? Nem. Olvasok mást. Könyvtárba járok, MEK-re, újraolvasok vagy olvasom a magánkönyvtáram eddig nem olvasott - és régi - példányait.

Azt hiszem, Dean Thomas mondta az ötödik Harry Potterben, hogy az ő szülei nem tudnak Cedric Diggory esetéről, mert nem volt olyan hülye, hogy elmondja nekik. Akármi is történik a Roxfortban, az maradjon a Roxfort falai között, vagy esetleg a roxfortosok bagollyal oldják meg, ha jó beszélni róla. De mugliknak semmi köze hozzá. Ha én roxfortos vagyok, akkor nem viselek mugliruhát, és lehet, hogy rosszul érint, ha valaki kinyitja a Titkok Kamráját. Ha kicsapnak a Roxfortból, akkor annak oka van.

Már csak egy nap, és vége a harmadik Könyvmolypárbajnak. Én a magam részemről befejeztem még valamikor májusban, és bár nem tudom, hogy lesz időm eztán olvasni és blogolni, szívesen vennék részt egy negyedikben is. Akkor is, ha idén eddig csak öten olvastuk el a megfelelő mennyiséget. Öten a sok... a valahányból.

Nem blogolok annyit, mint szeretnék, pedig sok könyv van rám nagy hatással, de sokszor nem tudok annál hosszabbat vagy többet írni, mint a molyos értékelés. Pedig idén két ázsiai író könyve is megdöbbentett, így lehet, hogy az ottani értékelést fogom ide bemásolni. Azóta már sok mást is olvastam, és nem vagyok biztos benne, hogy ugyanazzal a szenvedéllyel tudnék írni róluk egy új bejegyzést, mint amikor az értékelések születtek.

Egy híján megvan minden Harry Potter könyv angolul. Ezt az egyet - ami egyébként a második rész - a King's Crosson a Nine and Three Quarter nevű boltban szeretném majd megvásárolni.
Egyébként lehet, hogy ez az én hülyeségem, de az utóbbi két-három hétben rettenetes HP-lázban égek, pedig London a valóságban más, mint a könyvekben. Az alábbi illusztráció azt mutatja, hogyan képzeltem el az olvasmányaim alapján.
Ja, egyébként fázom. Máskor is ilyen hideg szokott lenni a magyarországi szeptember? A görögországi szeptemberben még vígan lehet a tengerben fürdeni. Mindegy, hideg vagy nem hideg, én jégkrémet eszem. És és megélem a valóságomat.

Marina Gyacsenko · Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei

Van egy olyan szokásom, hogy könnyen várólistára teszek könyveket pusztán a borító vagy a jól hangzó cím alapján, anélkül, hogy elolvasnám a fülszöveget. Így várólistára került az ukrán szerzőpáros könyve is, és tulajdonképpen semmit nem tudtam róla azelőtt, hogy kezembe vettem a könyvet.

A könyv egy nyaralással kezdődik, a tizenhét éves Szaska édesanyjával a Fekete-tengerhez megy, ahol mindketten a jövőjüket meghatározó személlyel találkoznak. Egy különös férfi követi Szaskát, és hiába próbálja meggyőzni magát, hogy csak álmodik, élete megváltozik, amint elkezdi a reá kirótt küldetéseket teljesíteni.

Egy év is eltelik, mire igazán beindulna a történet, mert Szaska elvégzi a középiskolát, és tovább akar tanulni. Hogy hol, abban a nyáron megismert férfi lesz szerencséjére vagy inkább balszerencséjére segítségére.

Sokan pont emiatt a távoli, bentlakásos iskola motívuma miatt a Harry Potterhez hasonlítják. A fülszöveg is úgy ajánlja, hogy azoknak, akik úgy érzik, kinőttek Harry kalandjaiból. Ezt cáfolom, mert két teljesen különböző könyvről, műfajról van szó, az egyetlen, ami közös, az iskola. Ez a könyv ugyanis, bármennyire is állítja a borító és még a cím is az ellenkezőjét, nem fantasy és egy fia tündér sincs benne, hanem mágikus realizmus. Ez az a fajta történet, ahol hiába olvassuk el előre az utolsó mondatot - bár én ilyet nem szoktam csinálni, mert akkor oda lenne az élvezet -, mert fokozatosan kell olvasni, lassan és összeszedetten. Egy idő után magam is úgy éreztem, hogy odajárok én is Torpára, a Speciális Technológiák Főiskolájára, és ettől kicsit meg is ijedtem. Ahogy halad a történet, múlnak az évek, úgy esik le, hogy tulajdonképpen miről is szólnak Szaska tanulóévei. Mi miért is történik. És pont a vége az, ami miatt mindenképpen el kell olvasni az azt megelőző dolgokat. Hogy értsük. Vagy inkább, hogy ne akarjuk érteni. Nekem tetszett a befejezés, annak ellenére, hogy sokak ilyenkor felteszik a nagy kérdést: "He?"

Metamorfózisregény. Szürreális. Mágikus realizmus. Komoly és sokszor nyomasztó. Lassan olvasható. Szavak. Szavak. Szavak.

És milyen soká értettem meg, mik és kik a teremtés növendékei, és mi is a teremtés. Nem az, aminek gondolod. Meg fogsz lepődni.

A könyv 2007-be jelent meg, az eredeti címe Vita Nostra. Én még mindig nem értem, hogyan lehet ennek a könyvnek ilyen borítója. Könyvtárból hoztam ki, és a könyvtár is úgy vásárolta meg, mint fantasy, holott nem az. Főleg nem ifjúsági fantasy.

Ez tulajdonképpen egy trilógia első része, de azt tudni kell hozzá, hogy a részek nem függnek össze, és a következő rész nem ennek a folytatása lesz, sőt a műfaja is más. De ez bejött, azt hiszem, fogok még olvasni a szerzőpárostól.

Hubert Géza Wells: Az állatidomár is ember

Kisrepülőgép húz el a nádas felett. Kigyulladt, füstöl. a gépből két ládát és egy zsákot dobnak ki, mentik az értékes rakományt. Egy ágon fennakad a zsák, és a vadászhéja kiszabadítja magát, majd elrepül. Az egyik láda a parton ér földet, de másik a vízbe csapódik, és elmerül. Egy kis, fekete tacskó szuka készül örökre a hullámsírba veszni, de a másik ládából kirágja magát a magyar vizsla, és megmenti barátját.

Működik az illúzió, a filmtrükk, elhisszük, hogy ez a valóság. Pedig ez csupán játék, Homoki Nagy István Cimborák című filmjének nyitójelenete. Az első film, ahol Hubert Géza Wells állatidomárként dolgozott, akkoriban a madarak betanítása volt a munkája.

De hogyan is kezdődött? Nem itt, ennél kicsit korábban. Gyermekként először erdész, majd oroszlánvadász szeretett volna lenni. A II. világháború megviseli a családját, majd az '50-es években bekerül Homoki Nagy István stábjába. A kétrészes Cimborák volt a első film, aminél dolgozott, de ez nagy hatással van rá, és megszereti ezt a fajta életet, munkát. Sajnos Magyarországon filmesként, kiváltképp allatidomárként lehetetlen megélni, és a származása miatt is afféle nemkívánatos személy, ezért az 1956-os forradalom után elhagyni kényszerül az országot. 

Először Ausztriában él egy darabig, majd kiköltözik az Amerikai Egyesült Államokba. Persze ott is csak kemény munkával lehet megélni, de ez nem akadályozza meg. Kezdetben állatkerteket keres föl, majd bekerül a filmiparba, és onnan nincs megállás. Kicsivel később kutyáját, a Cimborákból ismert Fickó lányát, Csárdást is átutaztatja a tengeren. Később több alkalommal megteszi ezt népes állatseregletével, főleg Amerika és Afrika között.

Állatai egy részét amerikai állatkereskedésekből vásárolta, másokat állatkertekből kölcsönzött. Szinte, legalábbis nekem hihetetlen, hogy a hatvanas évek Amerikájában bárki vehetett oroszlánt vagy leopárdot, csak mert úgy tartotta kedve. Ilyen módon szerzett leopárdja, Lolita több filmben és a Junglelandben is szerepelt.

Több alkalommal ő maga statiszta vagy dublőr volt az állatos jeleneteknél, például Joy Adamson Elzájáról készült egy filmsorozat is, és ott maszáj harcos alakított. Valami miatt, a szelíd, amerikai oroszlánok beindultak a hagyományos maszáj viseletre. Amikor az Elza kölykeit forgatták, a forgatás helyszíne nagyon közel volt Joy Adamson otthonához, és az asszony gyakran, kissé túl gyakran látogatott el a forgatásra, és az oroszlánok őt sem igazán kedvelték.

Nagy nevekkel, nagy színészekkel dolgozott együtt, mint Robert Redford, Meryl Streep, Susan Hampshire, Ursula Andress vagy Matthew Broderick.

Készült nagy és ismert film is az állataival, és olyan is, ami megbukott. Például ki hallott már a Hawmps! című filmről? Ugye! Annak az alapötlete, hogy nyugaton egy ideig tevéket akartak használni lovak helyett. De a nagyközönség nem volt kíváncsi a tevékre, sokkal inkább az oroszlánokra, kutyákra, farkasokra, csimpánzokra.

Én mindig is szerettem az állatos filmeket, és sokat gondolkodtam, hogyan, mégis hogyan tudják betanítani az állatokra, hogy pont azt csinálják, amit a forgatókönyv írt. 

Leghíresebb filmek, amikben az általa tanított állatok szerepeltek, a Távol Afrikától, az Afrika Expressz, a Doktor Doolittle - Rex Harrison főszereplésével - és az Elza kölykei. Összesen harmincnégy filmhez tanított be állatokat és dolgozott a Junglelandben, ahol több filmhez idomítottak be főleg nagymacskákat.

A könyv a Scolar Kiadó könyvheti újdonsága volt. Gyönyörű, ízléses kiadás, színes fotókkal, kemény borítóval. Könnyen olvasható betűtípussal, a megszokottnál egy picivel kisebb betűmérettel.