Valójában semmit sem tudtam erről a könyvről, csak azt, hogy létezik, de nem volt több, mint egy a kétezervalahány közül a várólistámon. Nem néztem, a könyvesbolt mely részén foglal helyet, sem azt, hogy mennyi blog írt már a nagyszerűségéről. Egyszerűen csak megláttam a könyvtári újdonságok között, és leemeltem a polcról. Kíváncsiságból belelapoztam, és a vibráló belső oldal elbűvölt. Akkor tudtam meg, hogy én vagyok az első, aki e könyvtári példányt olvassa, jó dolog elsőnek lenni, amikor a könyv még ártatlan és érintetlen.
"A cirkusz váratlanul érkezik". Az én életembe is váratlanul érkezett, és alig pár oldal után rêveur lettem, vagyis azok közé tartoztam, akik városról városra követik a cirkuszt, és valami piros ruhadarabot viselnek, hogy felismerhetőek legyenek.
Az elején fogalmam sem volt, miért jó az, ha ide-oda ugrálunk az időben, és nem értettem sokszor ki az újabb szereplő, és mi a célja. A történet főleg a XIX. század közepén és végén játszódik, de egyes részei átnyúlnak a XX: századba. A könyv maga és a cirkusz is fekete és fehér, de mégis, több szín van benne, mint amennyit elképzelni lehet. Ezeket a színeket a cselekmény és a személyiségek viszik a történetbe. Szinte ordít, hogy film készüljön belőle, de a filmek mindig lerombolják a képzeletünk álomvilágát. A főszereplők mágusok, de nem azok az egyszerű bűvésztrükkökkel játszadozók, hanem igazi mágiával rendelkezők, de el kell hitetniük a világgal, hogy mindaz, ami történik, csupán illúzió. A cirkusz is több annál, mint ami, de ha elárulnám, pont azt az élvezetet rontanám el, amiért én olyan nagyon szerettem azt a könyvet. És szeretem még most is, vagy négy hónappal az olvasás után, és az is feltett szándékom, hogy megszerzem.
A cirkusz csak éjjel van nyitva, nappal pihen a cirkuszi személyzet. Ennek is van jelentősége a történetben, és annak is, hogy milyen képességű emberek tartoznak a cirkuszi személyzet közé. Vagy, hogy milyen korúak.
A nyelvezete fantasztikus és a sok rejtély arra kényszerít, hogy még véletlenül se tegyem ki a könyvet a kezemből, hiszen tudni akarom, mi miért történik, és kinek mi a szerepe a történetben. Amikor végére értem, sajnáltam, hogy vége, és bezárultam előttem a cirkusz kapui.
A megjelenés az eddigi legszokatlanabb. Máskor is találkoztam már olyan kiadással, ami igényes és a fontos elemek a külső megjelenésben is észrevehetőek, de sosem ennyire. Ez a fekete-fehér egy frenetikus ötlet volt. Igazán megérdemel öt csillagot az ötből. ☆☆☆☆☆
A vége kicsit megdöbbentett, pedig valahol olyan nagyon kiszámítható volt. Még mindig túl nagy hatással van rám az unalmas minden jó, ha vége jó. Valami attól is lehet jó, ha a vége nem a megszokott boldog vég.
Van még valami, amit el akarok árulni. Én azok közé tartozom, akik egyébként nem igazán kedvelik a cirkuszt. Elefántostul, akrobatástul, harsány színestül, bohócostul. Ebből mindezek hiányoztak. Talán ezért is kedveltem meg ennyire.
Ha kedvenc szereplőt kéne választanom, nehéz lenne a dolgom. Szokásom a főszereplőket és jelentős szereplőket mind kedvelni. Celia, Martin, Isobel, Bailey, Penelope, Dixon... nehéz dönteni. De ha kötelezően kéne választani, akkor az ikreket választanám, akik foltokból összevarrt fehér és fekete ruhát viselnek. Nem véletlen, hogy őket rajzoltam meg először fanartban.
"A cirkusz váratlanul érkezik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése