A bejegyzés első fele a régi blogomból lett átmentve, amit 2010. januárjában írtam: "Emlékszem még azokra a régi nyelvtanórákra, amikor Shakespeare nevét
tanultuk elválasztani. Emlékszem egy múltbéli jelenetre, magyar
érettséginek hívták, szem becsuk, tételt húz. Telitalálat! Ezt sem
olvastam, mint megannyi kötelezőt abban az időben. Az, hogy valamit
mindenképpen muszáj volt elolvasni, elvette az ember kedvét, majdnem
örökre. Aztán jött egy szikra, egy animációs film, igaz japán, de ez nem
jelent semmit. Megnéztem, s rá kellett jönnöm, hogy nem ismerem az
eredeti művet. Mindenképpen utána akartam nézni. Az, hogy miképp
sikerült leérettségiznem belőle, máig se tudom. Pedig nagyon szép,
nagyon szomorú, és néhol még vicces is. Kétféle fordítása létezik,
Kosztolányi Dezső és Mészöly Géza. A köteten belül mindkét fordítás
megtalálható, én úgy olvastam, egy felvonás ebből, aztán ugyanaz abból.
Mészöly jobban tetszik, de a Kosztolányiban több a vicces elem."
Az, hogy Vörös Pöttyös kiadásként is megjelent, szerintem nagyot lendített a népszerűségén, mert ez tulajdonképpen egy jó könyv, de az a sok diákkönyvtári kiadás az érdeklődésekből is visszavesz. Júlia vagyis Juliett egy tizennégy éves lány, tulajdonképpen még majdnem gyerek, mégis egy meglehetősen felnőttes környezetbe kerül és szituációba kerül.
Emlékszem, én tizennégy éves koromban kifejezetten gyerek voltam, de megkíséreltem elolvasni ezt a könyvet, de bebuktam. Ami miatt akkor feladtam, és ami miatt két, lassan három éve olyan nehezen haladtam vele, hogy színdarabot olvasni nehéz. Ezt lehet, hogy valóban látni kell? Régen jártam már színházban, de biztosan megérné.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése