Celia Rees írásaiba akkor szerettem bele, amikor a Bűbájos Maryt olvastam tőle. Más valahogy egyre gyengyébb volt, akár a Farkasszemre, akár a Kalózok!-ra gondolok. És sajnos ilyen a Sovay is, pedig azóta vágytam rá, mióta először láttam a könyvesboltban, talán négy éve is van.
Először a borító és a cím alapján vadnyugati történetre számítottam, majd később, kicsit belegondolva, hogy Rees angol történelmi regényekkel dolgozik, nem volt nehéz elfogadni az Európában játszódó történetet.
És, hogy tetszett-e? Igen, tetszett, Rees könyveinek megvan az a varázsa, hogy bámulatosan érdekessé tudja tenni épp azt a történelmi kort, amiről ír.
A borítóra visszatérve, Sovay olyan szemrehányóan nézett rám róla, akárhányszor félbehagytam egy-egy fél napra, vagy pár órára a könyvet.