Gergely Márta: Szöszi

Amikor megvettem olyan ismerősnek tűnt a címe. Antikváriumban vettem, és nem értettem, miért. aztán megértettem. Árulják, újra kiadták. Lila a borítója, bárki, aki betér egy könyvesboltba megveheti. De vajon el is olvassa? Varga Elvira az osztály legrosszabb tanulója. Nem figyel, nem is tanul, nem érdekli semmi. Néha, ha szólítják, sem tudja, hogy neki szól, mert őt mindenki csak Szöszinek hívja. Nem érdekli semmi, csak talán az éneklés és a tánc. Nem lesz belőle gimnazista, egy fodrászüzletben fog dolgozni. Családja három részre szakadt, ő nagyszüleivel él, apja fodrász, új felesége van, Mici néni. Anyja új férje Sándor bácsi, egy goromba, és szűkmarkú ember. Féltestvérei közül is csak a legkisebb szereti, Dundi. Amikor kitör a forradalom, egy darabig úgy tűnik, megtalálta a helyét, a gyerekre vigyázott, de minden elromlik, amikor anyja, Sándor bácsi, testvérei és ő vonatra szállnak, hogy Amerikába disszidáljanak. Mégis, egy véletlen miatt visszatér Budapestre kishúgával Dundival, és itt van vége.  

Van folytatása is a Házasságból elégséges és az Iskolatársak. Talán majd egyszer azokat is elolvasom.

egyébként azért is vettem meg, mert Gergely Mártától már korábban is olvastam jó könyvet, A mi lányunkat. Az ennél jobban tetszett.

Neil Gaiman: Coraline

Van egy ház, melyben van egy ajtó, ami egy házba vezet. Ugyanabba a házba. Illetve mégsem, mert mindenki ugyanúgy néz ki, és mégse. Mindenkinek gombszeme van, és először nagyon kedvesek, de igazán szeretni egyik sem tud. A valóságnak csak hitvány utánzatai. Aztán ott van a macska, akiből csak egy van, s nincs neve, mert ő pontosan tudja, hogy kicsoda. És végül ott van a boszorkány, a gyerekeket édesget magához, majd elveszi a lelküket, és örökre elfelejti őket. Gonosz, de nem legyőzhetetlen. Vagy de? Ha találnál egy ajtót, amit kulcs zár, s ami a téglafalba vezet, kinyitnád? Tennél-e úgy, mint Coraline, ha unatkoznál? S utánanéznél-e a világnak, ami az ajtó mögött van, ami pontosan olyan, mint ez, amiből átmentél, és mégsem?

Mostanában mindent elárasztanak vámpíros történetek. Ha kinyitom a csapot, hogy igyak egy korty vizet, még onnan is vámpírok folynak ki. Hát ez nem az! Ebben nincsenek vámpírok, mégis kellemesen borzongató, sőt, néhol már elég félelmetes ahhoz, hogy elfújjuk a gyertyát, és villanyt gyújtsunk, és bebújjunk a takaró alá.  

Coraline, a legjobb félelmetes gyerekkönyv, amivel valaha találkoztam. Lehet, hogy van olyan, aki ennek a könyvnek vagy a belőle készült stop-motion animációnak köszönhetően lesz koumpounophobiás - félni fog a gomboktól -, de én ennek köszönhetem a gombok iránti rajongásomat.

A Coraline-t mindig novemberben olvasom, mert azt hiszem, ilyenkor kell. A könyvhöz nagyon jól illik a filmezene, amit Bruno Coulais szerzett. (Aki egyébként az egyik kedvenc zeneszerzőm.)

Jeanne duPrau: Szikraváros

Senki sem tudja, mi volt korábban. Senki sem tudja, mi van az ég fölött és honnan jön a folyó. Nekik a világ és a lét attól függ, meddig tud a generátor áramot biztosítani. Az áramkimaradások egyre gyakoribbak, a készletek fogynak, és akinek hatalom van a kezében, mindent önmagáért tesz. De mi történne, ha valaki mégis megkeresné, hol ered a folyó. Ha valaki abban bízna, hogy nem ők az egyedüli emberek, ha valakinek sikerülne, és feljutna a felszínre, akkor megtudná, hogy valójában kék az ég, és nap süt.

Lina, kishúga Poppy és Doon elindulnak egy nap fölfelé, meg is találják az utat a szabad ég felé.

A kiadás nekem nagyon tetszik, hiába a filmes borító, nagyon jól átjön a hangulat. Sajnos megszűnt a kiadó, így az ígért folytatás sosem jelent meg. Tudtommal. De aki mégis olvasta magyarul, az jelezze meg azt is, hogy hol érhető el! (Én angolul olvastam a folytatást.) Egyébként ez egy négykötetes poszt-apokaliptikus ifjúsági sorozat. 

Amit a könyvből hiányoltam - hiába, a filmet előbb láttam -, az az óriás csillagorrú vakond.

Mikó Csaba: Tükörváros titka

"Alapból nem szoktam magyar íróktól fantasyt olvasni, magam sem tudom, miért. Hogy mégis mi vett rá, hogy elolvassam, elmondom. Nem a borítórajz, mert az nem fogott meg. Sokkal inkább a vastagság és a cím. Egy hangzatos cím igazán olvasásra fog.

Adott egy fiú, aki kiskora óta arra készül, hogy a király testőrségében szolgáljon. Adott egy testőr, akinek bujdokolnia kell. Adott egy város, amit homály és titok leng körül. Adott egy uralkodó, aki nem a jog szerinti örököse a trónnak. És adott egy kő, ami mindent megváltoztat, ha jogos tulajdonosa kezébe kerül. Marcó a városba érvén nem azt tapasztalja, amire számít évek óta. Tükörvárost sötétség és por lepi. A király nincs többé, és eddig hazugságban élt.Mikor pedig a sors összehozza a Gyermekváros alapítójával, úgy érzi, megtalálta azt, amit mindvégig keresett. De itt még nem ér véget~" /forrás: a régi könyves blogom/ 

Meglehetősen vastag, jó kézbe venni, tetszetős védőborító, élénksárga borító. Érdekes és izgalmas történetre emlékszem, újra akartam olvasni, de közben lejárt a kölcsönzési idő - nem magamnak kölcsönöztem -, és emiatt lemaradtam róla. (...) Így még tartozom magamnak egy újraolvasással és egy részletesebb leírással.

William Shakespeare: Rómeó és Júlia

A bejegyzés első fele a régi blogomból lett átmentve, amit 2010. januárjában írtam: "Emlékszem még azokra a régi nyelvtanórákra, amikor Shakespeare nevét tanultuk elválasztani. Emlékszem egy múltbéli jelenetre, magyar érettséginek hívták, szem becsuk, tételt húz. Telitalálat! Ezt sem olvastam, mint megannyi kötelezőt abban az időben. Az, hogy valamit mindenképpen muszáj volt elolvasni, elvette az ember kedvét, majdnem örökre. Aztán jött egy szikra, egy animációs film, igaz japán, de ez nem jelent semmit. Megnéztem, s rá kellett jönnöm, hogy nem ismerem az eredeti művet. Mindenképpen utána akartam nézni. Az, hogy miképp sikerült leérettségiznem belőle, máig se tudom. Pedig nagyon szép, nagyon szomorú, és néhol még vicces is. Kétféle fordítása létezik, Kosztolányi Dezső és Mészöly Géza. A köteten belül mindkét fordítás megtalálható, én úgy olvastam, egy felvonás ebből, aztán ugyanaz abból. Mészöly jobban tetszik, de a Kosztolányiban több a vicces elem."

Az, hogy Vörös Pöttyös kiadásként is megjelent, szerintem nagyot lendített a népszerűségén, mert ez tulajdonképpen egy jó könyv, de az a sok diákkönyvtári kiadás az érdeklődésekből is visszavesz. Júlia vagyis Juliett egy tizennégy éves lány, tulajdonképpen még majdnem gyerek, mégis egy meglehetősen felnőttes környezetbe kerül és szituációba kerül. 

Emlékszem, én tizennégy éves koromban kifejezetten gyerek voltam, de megkíséreltem elolvasni ezt a könyvet, de bebuktam. Ami miatt akkor feladtam, és ami miatt két, lassan három éve olyan nehezen haladtam vele, hogy színdarabot olvasni nehéz. Ezt lehet, hogy valóban látni kell? Régen jártam már színházban, de biztosan megérné.

Mary Norton. Elvitte a manó

Képzeld el, hogy egészen kicsi vagy! Akkora, hogy nehezedre esik megfogni egy tollat, és egy közepes méretű könyv is könnyen agyoncsaphat, ha nem vigyázol, de nyugodtan használhatod az elejtett gombostűket kötőtűnek, ha az elkallódott puha cérnából akarsz pulóvert kötni. 

Mary Norton könyve apró emberkékről szól, akik csak annyiban különböznek a nagy emberektől, hogy kicsik, akkorák, mint egy ceruza, sőt, ha gyerekek, akkor még ennél is kisebbek. De semmiképpen sem manók, bár tény, hogy ők sok manóval kapcsolatos hiedelmet ihlettek. Ők a kölcsöncsenők, akik úgy hiszik, hogy az ember azért van, hogy a különféle tárgyait a kölcsöncsenők kölcsöncsenjék. És ez nem lopás, hiába hiszi és mondja ezt a fiú, aki bár fontos karakter, mégsem tudjuk meg soha a nevét. A házban régen sok kölcsöncsenő lakott, mindnek olyan neve, volt, ahol élt. Például Órafalvi Ariadné, eredetileg Arrietty Clock. És ha már itt tartok a neveknél. Nem értem, miért kellett megváltoztatni. A történet szerint nincs rendes nevük, ami eredetileg Arrietty, Homoly és Pod, az a magyar kiadásban Ariadné, Emily és Pad lett. Hát az Emily az nem rendes név? Sehogy sem értem ezt a dolgot, hogy hogyan. 

A fiú még csak kilenc éves, és sok dolgot nem ért, de azt igen, hogy a kölcsöncsenők ugyanolyan értékes lények, mint az emberek. Ugyanezt sajnos a ház többi lakójáról nem lehet elmondani, hiszen a házvezetőnő még patkányirtókat is kihív, amikor megtudja, hogy kölcsöncsenők élnek a padló alatt. Micsoda egy gonosz nőszemély ez a Mrs. Driver!

A történet vége valahol szomorú és bizonytalan, és ha nem tudnám, hogy van folytatása - ami sajnos magyarul nem jelent meg -, akkor magam is szomorúvá válnék.

A kölcsöncsenők történetét keretbe foglalja May néni és Liz története, ahol May néni mesél a kis Liznek a kölcsöncsenőkről. Angolul borrowers.

Végül a kiadásról is szólok, illusztrált könyv, de ezek az illusztrációk nagyon rontják a hangulatot. A történet valahol 1900 környékén játszódik, és akkoriban már egyetlen angol kisleány sem viselt se ekkora puffos ujjú ruhát, se ilyen napvédő kalapot. A Fiú szerelése is úgy néz ki, mint valami királyfié, holott csak egy egyszerű angol fiú, aki eddig Indiában élt.
Jó lenne, ha újra kiadásra kerülne a könyv, de a neveket meghagynák az eredeti formájukban és megjelenne a folyatás is.

Peter S. Begale: Az utolsó egyszarvú

Elképzelted valaha, milyen lehet, ha te vagy az utolsó a népedből? Ha bármerre mész, nem találkozol olyanokkal, mint te vagy? Ha egy erdőben élsz, hol örökké tavasz van, minden változik, csak te nem. Fák nőnek a magvakból, majd tűnnek el újra, és állatok születnek és halnak meg, csak te nem változol. Öreg vagy, de nem tudsz róla, szép vagy és tiszta. Szűzleányok ölébe hajtod fejed és nem érted, miért akarnak aranykantárral megfogni és birtokolni az emberek. Aztán egy nap rádöbbensz, hogy egyedül vagy, és nekivágsz megtalálni a társaidat.

Az utolsó egyszarvú. Az egyik angol kiadás borítóját választottam, noha magyarul olvastam. Ez szerintem szebb, mint a magyar kiadás, de nehéz volt olyat találni, ahol az egyszarvú nem egy fehér kanca szarvval. Hiszen Beagle nyomban a történet elején le is írja, hogy z egyszarvú feje, s ő maga is kisebb, mint egy ló vagy egy lóé. Patája hasított, farka, mint az oroszláné, és ehhez még elképzelhetetlenül szép is. 

Az egyszarvú az erdőben él, gyönyörködik a világban, és mellette életek születnek, majd múlnak el. Egy nap rádöbben, hogy lehet, hogy ő maga az utolsó a fajából, ezért elindul, hogy megkeresse őket vagy akárkit, aki emlékszik egyszarvúkra. Emberekkel találkozik, akik nem hisznek benne, és emiatt a tudatlanság miatt nézik lónak. Majd egy boszorkánnyal, aki illúziókból épít maga és lényei köré világot. De ebben az illúziókban teljes világban is van olyan, ami igazi. Egyszarvú, hárpia és a halhatatlan varázsló. És pont a hárpia az, ami a boszorkány végzete, se ezt mindketten tudják. A varázsló útitársul szegődik, egy rablóbanda álmát váltja valóra.

Az egyszarvúak eltűntek a világból, de nem tűnhettek el mégsem. Haggard király az, aki birtokolja, vagy azt hiszi, hogy birtokolhatja őket, és szolgája, a Vörös Bika űzte az egyszarvúakat mind a tengerbe. Egy kivételével. Haggard az utolsót is magának akarja. 

Azt hiszem, ez a világ legszebb története a világ legszebb lényéről, ami vagy inkább aki sosem lesz olyan, mint népének többi tagja, mert megtanult szeretni. 

A belőle készült rajzfilm, anime szinte egy-az-egyben a könyvet adja vissza, a lehető legjobb feldolgozás, persze, látszik rajta a kor, de még így is vizuális gyöngyszem. 

A történet kerek, befejezett, és mégis van folytatása egy novella erejéig. Beagle Tükörbirodalmak című novelláskötetében a Két szív című novella.

Nem olvastam eddig olyan sokszor, mégis sok helyen szinte fejből tudom, mert annyira megragadó. A karakterek kidolgozottak és azok, akik megérdemlik, szerethetőek. Egyedül csak a pillangót nem szerettem a "jók" közül. Az egyszarvú pedig nemes, őt nem lehet nem szeretni.