A könyvnek van előzménye, A beszélő kutya, amit nem olvastam, de mégis mindig el tudtam képzelni, amikor utaltak a múltra. Az a könyv főleg egy Jeromos nevű ír terrierről szól, aki Mihály alomtestvére volt.
Mihály ír terrier volt. Be kell valljam, hogy olvasás alatt egyszer sem néztem utána, hogy néz ki az ír terrier, de annyira jól meg volt írva a könyv, hogy erre nem is volt szükség.
Ír terrier volt nem csak külsőleg, de érzelmeiben és gondolkodásaiban is. A történet ott kezdődik, mikor Mihály a
Makambo fedélzetére került egy kajütablakon át. Dag Daughtry, a hajón szolgáló pincér lopta a kutyát azzal a szándékkal, hogy később drágán eladja, hiszen fajkutya. A pincérnek volt egy fekete szolgája, Kvék, s mivel Mihály négerfogó kutya volt, Kvéket sosem tekintette magánál feljebbvalónak. Végül a Pincér nem adta el senkinek Mihályt, sőt nevet adott neki - Killeny Fiú -, és titokban tartotta létezését. Mégis fény derült, hogy a
Makambón utazik egy veres szőrű terrier, mert Dag Daughtry, vagyis a Pincér egyszer nyitva felejtette az ajtót, és Mihályt a kíváncsiság hajtotta a fedélzetre. A kapitány kabinjában egy perzsa macska támadt a gyanútlan Mihályra, majd két ideges foxi. Mihályban nem volt támadószándék, de ha többen is megtámadják, akkor az a legjobb, ha legalább megvédi magát. A macskát megölte, a foxikat rendre teremtette, és ekkor lépet közbe Duncan kapitány, aki az előzményeket nem ismerve belerúgott a kutyába. Mihály persze azonnal harapott. Végül összeszaladt a fedélzet népe, és Mihály nem került a tengerbe, pedig a kapitány fenyegetőzött vele. Ami megmentette Mihályt, az az volt, hogy egy utas látta az egészet, el is mondta. Eztán Mihály szabadon járhatott a fedélzeten, de a kapitány vissza akarta adni az eredeti gazdájának. A Pincér közben megkedvelte a terriert, és tanítgatta. Mihály okos volt, és tanult. Megtanult számolni ötig, és ha a Pincér dalra fakadt, a maga kis szólójával kísérte. Nem csupán vonított, énekelt.
Dag Daugtry Sydney-ben elhagyta a
Makambót Mihállyal együtt. Egy másik hajóra szegődött fel szakácsnak, a
Mary Turnerre, és magával vitte Kvéket is. Az új hajó tulajdonosa a Vén Tengerész világot látott ember volt ugyan, de nem azon a formában, ahogyan terjesztette. Persze szükség volt mesékre, hogy mindig legyen kincsre éhes, vastag erszényű utasa. Egy kitalált kincs reményével édesgette magához az utasokat, és a
Mary Turner kifutott Sydney kikötőjéből. A hajó legénységén kívül ott volt a Pincér, egy öreg kínai hajószakács, Ah Moj, Kvék, Mihály és a négy utas.
A hajószakács nem kedvelte különösebben Kvéket, de ez az érzés egyre csak erősödött azzal, hogy Kvék leprás volt. És a lepra terjed, általában arra, aki a legközelebb van a leprás személyhez. Így volt a pincér homlokán egy érzéketlen folt is. Ah Moj Kvéknek adta Coocky-t, a kakaduját, miutána két szemével látta, hogy az Kvék ujján pihen és fecseg.
Ahogyan egyre több napot töltöttek a tengeren, egyre idegesebbek lettek. Éjszaka a Vén Tengerész és a Pincér egymás tudta nélkül megfúrták az ivóvizes hordókat, mert közben a Pincér rájött, hogy nincs is valójában kalózkincs. A feszültség egyre nagyobb lett a hajón, amit az egyik utas, Nishikanta, úgy vezetett le, hogy mindenre lőtt, amit a tengerben úszni látott. Halra, delfinre, bálnára. Mikor egy bálnaborjúra lőtt, az végzetes lett az egész hajó számára, mert a nagy bálna összetörte borjának elvesztésének kínjában a
Mary Turnert. Két mentőcsónak volt, az egyikbe szálltak az utasok megannyi élelmiszeres dobozzal, a másikba a Pincér, Ah Moj, a Vén Tengerész, két kutya, a hajó macskája, a kakadu, Kvék és egy északi matróz, Hosszú John. Nem sokáig ringatóztak a tengeren, mert hamar felvette őket egy gőzös, a
Mariposa. San Franciscóban értek partot, ahol a macskát nyomban egy másik hajón már vitték is Tahiti felé, a másik kutyát, Fölösleget örökbe fogadták, Ah Moj visszatért Kínába, Hosszú John eltűnt a matrózszálló irányába. Akik együtt maradtak a Vén Tengerész és a Pincér, fejedelmi módon szálltak meg. A Vén Tengerész újra hirdetni kezdte magát, a Pincér pedig elkezdett Mihály tehetségével pénzt keresni.
Ahogy a napok teltek rosszul, rosszabbul érezte magát, maga szerint azért, mert nem szokott a szárazföldi élethez. Orvoshoz ment, egy bizonyos Walter Meritt Emoryhoz. Talán hiba volt, hiszen ekkora már híres volt Mihály, az éneklő kutya, és Dag Daughtry igen jól keresett vele. Dag Daughtry-t és Kvéket lepratelepre vitték, Mihály egyedül maradt. Persze mind csak azért volt, hogy egy Harry Del Mer nevű ember rátegye a kezét. Hiába kérte Dag Dagughtry, hogy vigyék utána a kutyáját, ezt senki nem tette meg. Mihály később egy állatidomárhoz, Harris Collinshoz került., aki megkapta Del Mar levelét, miszerint ez egy csodálatos kutya. A csodálatos kutya nem szerette ezt a szeretet nélküli, kegyetlen, hideg életet. Nem volt akrobata, nem járt a hátsó lábain, sem a mellsőkön, így Collins megszabadult tőle, mert különben sem szívlelte a makacs fajkutyákat. Egy Wilton Davis nevű emberhez került, aki kutyákkal dolgozott a színpadon. Csak annyi lett volna a dolguk, hogy csendben maradnak, ám, amíg a függöny mögött várakoztak, a színpadon felcsendült egy dal, "Vigyél el Rióba", amit a Pincér gyakran énekelgetett Mihálynak. Mihály énekelni kezdett, amivel elrontotta az előadást, és visszakerült Collinshoz. Egy nap a majomzenekar próbált, ami túlzás, hisz nem a majmok játszottak, csak kívülről kellett úgy tűnnie. Egy Mihály számára ismerős dallam volt, és énekléssel fejezte ki azt az ősi érzést, amit előcsalt belőle a zene. Egy Mulcachy nevű emberhez került, így lett éneklő kutya a színházban. Így ment ez két évig.
Egy este, a nézőtéren Harley Kennan menni készült az utolsó szám előtt, mert nem volt különösebben kíváncsi egy kutyára, amelyik a színpadon vonyít. De a felesége, Villa marasztalta. Ahogy Mihály énekelt, Harley megjegyezte, hogy még a saját ír terrierüknél, Jeromosnál is jobb. Villának eszébe jutott valami, és erre emlékeztette urát is. Nem ismerős neki ez a kutya? Előadás után látni akarták Mihályt, és Villa a nevén is szólította. Ez érzelmek és emlékek áradatát indította el a kutyában, majd tudván, hogy Mihály négerfogó volt, paracsokat intéztek a kutyához, amikre Mihélí reagált is, és kereste hol az a bűnös néger. Így végül, persze pénzért Harley Kennanhoz került Mihály. Hazamentek a kaliforniai farmukra, ahol kitörő örömmel várta gazdáit Jeromos. Persze megérzte az idegen kutya jelenlétét, de Harley szavára nem ugrottak egymásnak.
Itt, azt hiszem, be is fejezem. Mihályt a három év, amit különböző helyeken töltött, megviselte. A bohókás, játékos kutya örökre kiveszett belőle. Ugatni is kétszer ugatott, amikor gazdáit veszély fenyegette. Mindig kereste a Pincért, hiszen ha a Semmiből újra feltűnt Jeromos, Harley és Villa Kennan, akkor a Pincérnek is fel kell tűnnie. De a Pincér nem tűnt fel.
A könyv végén Villa egy zsoltárt énekel, és Mihály meg Jeromos kíséri. Így ér véget.
A magam részéről sosem kedveltem a mutatványos állatokat, a cirkuszokat, hiszen azokat a dolgokat nem örömükben csinálják az állatok, és nagy kegyetlenség árán tanulják meg. Ez a kegyetlenség itt is jelen volt. Sokáig olvastam, márciusban kezdtem hozzá, volt, hogy egész sokáig nem foglalkoztam vele. Ezt nem szabad megtenni egy ilyen könyvvel.
