Mihály ír terrier volt. Be kell valljam, hogy olvasás alatt egyszer sem néztem utána, hogy néz ki az ír terrier, de annyira jól meg volt írva a könyv, hogy erre nem is volt szükség.
Ír terrier volt nem csak külsőleg, de érzelmeiben és gondolkodásaiban is. A történet ott kezdődik, mikor Mihály a Makambo fedélzetére került egy kajütablakon át. Dag Daughtry, a hajón szolgáló pincér lopta a kutyát azzal a szándékkal, hogy később drágán eladja, hiszen fajkutya. A pincérnek volt egy fekete szolgája, Kvék, s mivel Mihály négerfogó kutya volt, Kvéket sosem tekintette magánál feljebbvalónak. Végül a Pincér nem adta el senkinek Mihályt, sőt nevet adott neki - Killeny Fiú -, és titokban tartotta létezését. Mégis fény derült, hogy a Makambón utazik egy veres szőrű terrier, mert Dag Daughtry, vagyis a Pincér egyszer nyitva felejtette az ajtót, és Mihályt a kíváncsiság hajtotta a fedélzetre. A kapitány kabinjában egy perzsa macska támadt a gyanútlan Mihályra, majd két ideges foxi. Mihályban nem volt támadószándék, de ha többen is megtámadják, akkor az a legjobb, ha legalább megvédi magát. A macskát megölte, a foxikat rendre teremtette, és ekkor lépet közbe Duncan kapitány, aki az előzményeket nem ismerve belerúgott a kutyába. Mihály persze azonnal harapott. Végül összeszaladt a fedélzet népe, és Mihály nem került a tengerbe, pedig a kapitány fenyegetőzött vele. Ami megmentette Mihályt, az az volt, hogy egy utas látta az egészet, el is mondta. Eztán Mihály szabadon járhatott a fedélzeten, de a kapitány vissza akarta adni az eredeti gazdájának. A Pincér közben megkedvelte a terriert, és tanítgatta. Mihály okos volt, és tanult. Megtanult számolni ötig, és ha a Pincér dalra fakadt, a maga kis szólójával kísérte. Nem csupán vonított, énekelt.
Dag Daugtry Sydney-ben elhagyta a Makambót Mihállyal együtt. Egy másik hajóra szegődött fel szakácsnak, a Mary Turnerre, és magával vitte Kvéket is. Az új hajó tulajdonosa a Vén Tengerész világot látott ember volt ugyan, de nem azon a formában, ahogyan terjesztette. Persze szükség volt mesékre, hogy mindig legyen kincsre éhes, vastag erszényű utasa. Egy kitalált kincs reményével édesgette magához az utasokat, és a Mary Turner kifutott Sydney kikötőjéből. A hajó legénységén kívül ott volt a Pincér, egy öreg kínai hajószakács, Ah Moj, Kvék, Mihály és a négy utas.
A hajószakács nem kedvelte különösebben Kvéket, de ez az érzés egyre csak erősödött azzal, hogy Kvék leprás volt. És a lepra terjed, általában arra, aki a legközelebb van a leprás személyhez. Így volt a pincér homlokán egy érzéketlen folt is. Ah Moj Kvéknek adta Coocky-t, a kakaduját, miutána két szemével látta, hogy az Kvék ujján pihen és fecseg.
Ahogyan egyre több napot töltöttek a tengeren, egyre idegesebbek lettek. Éjszaka a Vén Tengerész és a Pincér egymás tudta nélkül megfúrták az ivóvizes hordókat, mert közben a Pincér rájött, hogy nincs is valójában kalózkincs. A feszültség egyre nagyobb lett a hajón, amit az egyik utas, Nishikanta, úgy vezetett le, hogy mindenre lőtt, amit a tengerben úszni látott. Halra, delfinre, bálnára. Mikor egy bálnaborjúra lőtt, az végzetes lett az egész hajó számára, mert a nagy bálna összetörte borjának elvesztésének kínjában a Mary Turnert. Két mentőcsónak volt, az egyikbe szálltak az utasok megannyi élelmiszeres dobozzal, a másikba a Pincér, Ah Moj, a Vén Tengerész, két kutya, a hajó macskája, a kakadu, Kvék és egy északi matróz, Hosszú John. Nem sokáig ringatóztak a tengeren, mert hamar felvette őket egy gőzös, a Mariposa. San Franciscóban értek partot, ahol a macskát nyomban egy másik hajón már vitték is Tahiti felé, a másik kutyát, Fölösleget örökbe fogadták, Ah Moj visszatért Kínába, Hosszú John eltűnt a matrózszálló irányába. Akik együtt maradtak a Vén Tengerész és a Pincér, fejedelmi módon szálltak meg. A Vén Tengerész újra hirdetni kezdte magát, a Pincér pedig elkezdett Mihály tehetségével pénzt keresni.
Ahogy a napok teltek rosszul, rosszabbul érezte magát, maga szerint azért, mert nem szokott a szárazföldi élethez. Orvoshoz ment, egy bizonyos Walter Meritt Emoryhoz. Talán hiba volt, hiszen ekkora már híres volt Mihály, az éneklő kutya, és Dag Daughtry igen jól keresett vele. Dag Daughtry-t és Kvéket lepratelepre vitték, Mihály egyedül maradt. Persze mind csak azért volt, hogy egy Harry Del Mer nevű ember rátegye a kezét. Hiába kérte Dag Dagughtry, hogy vigyék utána a kutyáját, ezt senki nem tette meg. Mihály később egy állatidomárhoz, Harris Collinshoz került., aki megkapta Del Mar levelét, miszerint ez egy csodálatos kutya. A csodálatos kutya nem szerette ezt a szeretet nélküli, kegyetlen, hideg életet. Nem volt akrobata, nem járt a hátsó lábain, sem a mellsőkön, így Collins megszabadult tőle, mert különben sem szívlelte a makacs fajkutyákat. Egy Wilton Davis nevű emberhez került, aki kutyákkal dolgozott a színpadon. Csak annyi lett volna a dolguk, hogy csendben maradnak, ám, amíg a függöny mögött várakoztak, a színpadon felcsendült egy dal, "Vigyél el Rióba", amit a Pincér gyakran énekelgetett Mihálynak. Mihály énekelni kezdett, amivel elrontotta az előadást, és visszakerült Collinshoz. Egy nap a majomzenekar próbált, ami túlzás, hisz nem a majmok játszottak, csak kívülről kellett úgy tűnnie. Egy Mihály számára ismerős dallam volt, és énekléssel fejezte ki azt az ősi érzést, amit előcsalt belőle a zene. Egy Mulcachy nevű emberhez került, így lett éneklő kutya a színházban. Így ment ez két évig.
Egy este, a nézőtéren Harley Kennan menni készült az utolsó szám előtt, mert nem volt különösebben kíváncsi egy kutyára, amelyik a színpadon vonyít. De a felesége, Villa marasztalta. Ahogy Mihály énekelt, Harley megjegyezte, hogy még a saját ír terrierüknél, Jeromosnál is jobb. Villának eszébe jutott valami, és erre emlékeztette urát is. Nem ismerős neki ez a kutya? Előadás után látni akarták Mihályt, és Villa a nevén is szólította. Ez érzelmek és emlékek áradatát indította el a kutyában, majd tudván, hogy Mihály négerfogó volt, paracsokat intéztek a kutyához, amikre Mihélí reagált is, és kereste hol az a bűnös néger. Így végül, persze pénzért Harley Kennanhoz került Mihály. Hazamentek a kaliforniai farmukra, ahol kitörő örömmel várta gazdáit Jeromos. Persze megérzte az idegen kutya jelenlétét, de Harley szavára nem ugrottak egymásnak.
Itt, azt hiszem, be is fejezem. Mihályt a három év, amit különböző helyeken töltött, megviselte. A bohókás, játékos kutya örökre kiveszett belőle. Ugatni is kétszer ugatott, amikor gazdáit veszély fenyegette. Mindig kereste a Pincért, hiszen ha a Semmiből újra feltűnt Jeromos, Harley és Villa Kennan, akkor a Pincérnek is fel kell tűnnie. De a Pincér nem tűnt fel.
A könyv végén Villa egy zsoltárt énekel, és Mihály meg Jeromos kíséri. Így ér véget.
A magam részéről sosem kedveltem a mutatványos állatokat, a cirkuszokat, hiszen azokat a dolgokat nem örömükben csinálják az állatok, és nagy kegyetlenség árán tanulják meg. Ez a kegyetlenség itt is jelen volt. Sokáig olvastam, márciusban kezdtem hozzá, volt, hogy egész sokáig nem foglalkoztam vele. Ezt nem szabad megtenni egy ilyen könyvvel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése