Ez is egyike azoknak a könyveknek, amikről sosem halottam azelőtt, és amiket hirtelen fölfedeztem a Kaposvári Megyei Könyvtárban, és mégis valahogy halogattam az elolvasását. Ennél a könyvnél egyszerű az ok, vékonyka, és annak idején az első két oldal után nem tetszett, de különben gyerekkönyv, tehát fontosnak éreztem, hogy elolvassam.
Volt egyszer egy fiú, Konrádnak hívták. Nagyon jól számolt, de fantáziája bizony kevés volt, ezért a tanító úgy döntött, bizony azoknak, akinek kevés jutott, nem a házépítésről, hanem a Csendes-óceánról kell fogalmazást írniuk.
És akkor most szépen elmondom, milyen érzéseket keltett belőlem a könyv. No, hát az én véleményem az, hogy ez egy német Alice Csodaországban. Legalábbis a történések amolyan zagyvaságok és képtelenségek. Mert lehet, hogy Konrádnak nincs képzelőereje, de Erich Kästnernak még sok is van.
Különösen nehéz valamiről írni, és jól írni, ami nem csupán nem tetszett, hanem még csalódtam is benne. Csalódtam, mert valami könnyed olvasmányra számítottam, de valahogy nyomasztóan sok képtelenség történt benne, és ez már sok volt. Az íróval elszalad a ló, bocsánat, elgurult a görkorcsolyáin. Mars innen!
Különben ajánlom azoknak, akik kedvelik az efféle kifordult világokat, ahol a gyerekek felnőttként viselkednek, és a felnőtteket nevelőintézetbe küldik, hogy megjavuljanak. Ahol nem kreol, hanem pepita lesz valaki, és ahol egy szekrényen át hamar el lehet jutni a Csendes-óceánhoz, csupa vicces és kalandos élményen át.
Egyedül a szekrénymotívum tetszett, bár valahonnan szörnyen ismerős volt (Narnia).
Ez a blogbejegyzés a IV. Könyvmolypárbajra készült, a könyv pedig az erre készített A-listámon szerepel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése