Nem szándékozom hosszabb bejegyzést írni Steph Meyer könyvéről, azt már megtettem a molyos értékelésben. Mindenesetre az, aminek mindig is gondoltam, lányregény. Nem horror, nem thriller, hanem romantikus ifjúsági könyv. És nem is fantasy, még akkor sem, ha olyan lényeket vonultat fel, amik nincsenek, csak Forksban és Erdélyben. Mivel a hangsúly nem a fantasztikus elemeken van, így ez nem fantasy, bocs. Vagy nekem vannak szigorú fogalmaim a műfajra, amik az utóbbi időben kissé megváltoztak, és már nem csupán az epic fantasy műfaját merem idesorolni, hanem elhiszem, hogy Neil Gaiman és Peter S. Beagle novellái is azok. Tehát Alkonyat. Bevallom, először nem is olvastam és nem ezt olvastam. A filmet láttam meg az ennek a mintájára íródott Wings (Aprilynne Pike) került a kezembe, és az szinte teljesen ugyanez. Csak ott még idegesítően buta is a főszereplő. És azon is jól szórakoztam, az első két regényen jól is mulattam, a folytatást is olvasni fogom. De azért kíváncsi lennék, hogy mit tudna írni Pike, ha kivennénk a történetből az alkonyatos ízt, a Shakespeare-től csent neveket és az Artúr-legenda helyszínét. Maradna a zöldségfiú meg a viráglány, ami önmagában egy nagyon jó ötlet. Erről is írtam értékeléseket. És ha már így benne vagyok a témában, asszem el fogom olvasni a csillámsrác és a délről jött lány történetének is a folytatását. Annyi helyen találkoztam már a témával, hogy ennyi spoillerrel nem lehet élni. Bár az az igazság, nem tudom, mi a vége. Csak részleteket. És, hogy melyik történetben kinek szurkolok? Vámpírkörökben Larten Crepsleynek Edwardnak, zöldségkörökben Tamaninak.
Ó, még egy, a borítóról. A pöttyös az igazi! Főleg, ha vörös Pöttyös. Saját tervezés a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó pöttyös könyveinek mintájára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése