M. I. McAllister: A hullócsillagok gyermeke

Egy szigetet, s a szigeten egy királyságot rejt a köd. a trónon a királyi pár, és minden olyan, mint egy akármilyen történetben. Majdnem. Itt a trónon nem nem ember ül, nem ember sem a pap, sem a szolgálók vagy apródok. Sünök, vidrák, mókusok és vakondok népesítik be a Ködfátyol-szigetet. Jelenleg Tüskés király és Sudár királyné uralkodnak. A Hullócsillagok Éjszakája minden évben nagy ünnepnek számít, és a hullócsillagok mindig jót vagy rosszat ígérnek. Egy ilyen hullócsillagos éj alatt egy újszülött mókusra lel a parton az egyik kapitány, és a kökörcsin-erdei egyik asszony magához veszi, felneveli. 

Egy szörnyű napon tragédia történik a kastélyban, és az állatok egy ősi módot választanak a bűnös megtalálásához, ami által még sosem tévedtek, így száműzetésbe kerül az ártatlan és hatalomra egy gyilkos.

Kese, a fiatal mókus, akit a parton találtak eddigre szép fiúvá serdül, csupán a színe más, mint más mókusoké. Bátor kapitány, a vidra apródjául szegődik, és azon igyekszik, hogy megfeleljen mindennek. A királyból lassan bábkirály lesz, és a gyilkos meg a társa igyekeznek minden a saját érdekeik szerint fordítani. Az egyik talán legszörnyűbb döntésük a kiselejtezés, ahol taigetoszi módszerrel szabadulnak meg minden nem kívánatos fiatal állattól, majd munkacsoportokat rendszereznek, és még az élelmiszer kiosztását is rendszerezni akarják, de ez utóbbi hála Kesének, elmarad. Ahogy az áruló pár egyre inkább építgeti a maga kis birodalmát, úgy tudtuk nélkül egy régi helyen más csoportok is szerveződnek, és Kese egyre inkább szeretett kapitánya segítségére lesz, sajnos, ez másoknak szemet szúr, és el akarják tüntetni a színről, ezért Kesének el kell hagynia a szigetet, ahová a köd miatt soha többé nem tud visszatérni. Az áruló pár a Tavaszi Fesztivál napján készül végleg átvenni a hatalmat, és hosszú idő után először kívánják megmutatni a királyt, aki már nem önmaga. Bátor kapitány Kesének köszönhetően elegendő bizonyítékot szerzett, és szót kér, majd az igazi bűnös letartóztatását kéri és kezdetét vette a harc, de az áruló pár a várba menekült, s a papot meg a királyt foglyul ejtette. Ekkor hullócsillag szeli át az eget, ami jót vagy rosszat ígér. Kese visszatért az ártatlan kapitánnyal. Még egy gyilkosnak sem lehet tiszta a lelkiismerete, és a rémálmok, amik hosszú éjeken át kísérték, úgy tűnik, valóra válnak. Hiába menekült el titkos búvóhelyére, s várta, hogy majd megküzd bárkivel, minden vér ami a mancsán száradt fellobbantotta az őrület szikráit, és saját maga végezte ott, ahová másokat akart taszajtani. 

A király elbúcsúzott a világtól, és új király lett a sziget ura. Hősökké váltak olyanok, akik maguk sosem álmodoztak hősiességről.

Bevallom, nagyon nehéz volt spoilermentesen megírni. Hát mégis hogyan írhatnám meg, hogy érdekes legyen, de ne lőjek le minden cselekményt? Egy fantasy, ahol a hős nem ember, hanem mókus, abból is egy szokatlan színű, ráadásul az egyik legjobb barátja egy sünlány, a kapitány, akinek az apródja, pedig egy vidra. Bátor kapitányt nem lehet nem szeretni, de kedveltem Tűt és persze Kesét is. De Nyakast kifejezetten nem. Hogy melyik névhez ki tartozik, az nem árulom el, ahhoz el kell olvasni a könyvet. Sajnos én beleestem abba a hibába, hogy a második kötet fülszövegét előre elolvastam, ezért tudtam, ki lesz az új király. Ha az mondanám, hogy mese, akkor nem használnék jó fogalmat rá. Több ez, mint egy egyszerű mese vagy egyszerű történet. Nem akarom, hogy elcsépeltnek hangozzon, de a szeretet és barátság nagyon fontos eleme a történetnek. Persze néhány állatnak elég a hatalomvágy, és ettől kínosan emberszerűvé váltak.

Többször szemeztem már ezzel a könyvvel, de valami miatt nem kezdtem hozzá, pedig kár lett volna kihagyni. Különben is, szeretem, ha állatok ember módra élnek és viselkednek, de ó kérem! csak a jó dolgokat tegyék!

Kiegészítés:
2012. október 25.
Most, hogy túl vagyok a teljes trilógián, máshogy állok hozzá. Egy fatális tévedés lett volna olvasatlanul hagyni. Állattörténet, de nem a megszokott. Olvastam már Kenneth Gramahame Békavári uraságát vagy Beatrix Potter Nyúl Péterét. Azok is állatok, amik emberként viselkednek, de mindkét történet meglehetősen idilli. Ez más. Árulás, száműzetés, csata, bosszú. Nem egy közönséges állatmese kellékei, és pont ez teszi izgalmassá, illetve a karakterek szerethetősége. A jellemük emberi, de a tulajdonságaik megmaradtak állatiak. Hiába kapitány valaki, ugyanúgy felszalad a falon, mint egy közönséges mókus vagy ugyanúgy pancsol a tengerben, mint egy közönséges vidra.
Ha csillaggal kéne értékelnem, ötöt adnék rá. Ötöt kapna az első kötet, és még ötöt az egész trilógia.