2011. november 18., péntek

Ráth-Végh István: Az ércmadár

Máris ott kezdem, hogy Ráth-Végh Istvántól én korábban nem olvastam kitalált történetet. Vagyis igen, de olyat, amit nem ő talált ki, hanem a történelem csöppet balga embere. Ez a könyv viszont az első ától az utolsó téig a szerző fantáziájának szüleménye. Azért té, mert arra végződik az utolsó szó. 
A fülszöveg alapján azt gondoltam magamban, kemény dió lesz, lehet, hogy unni fogom, talán időutazás, vagy efféle, elvégre, hogyan kerülhet Hannibál idejébe repülőgép máshogy? Tényleg, hogyan? Ha szabad ezt a szót használnom, posztapokaliptikus történet. Az 1930-as években a világ lángol, minden ország minden városát tűz emészti, a kultúra, az épületek, a könyvtárak a tűz martalékává váltak, az embereket pedig egy csumának nevezett betegség irtja, ami minden gyilkos vírust magába foglal. Az országok egymás ellen harcoltak, mindenki mindenki ellen, míg nem maradt csak egy maroknyi túlélő. Ahogy ez már lenni szokott. Túlélők nélkül nem biztos, hogy izgalmas lenne a történet. Sir Eythore, Herrenschmidt, de Versac kapitány, Szenczy főhadnagy és legénye Martsa Émán eme szereplők. Meg egy kutya, Jim. Két lehetőségük van, meghalni kígyóméreg által - mert egyikük sem kíván a gyilkos kór áldozatává válni - vagy hibernálódni, és hosszú évek múlva felébredni. 

Ebben a világban létezik a reinkarnáció is, és de Versac állítja, álmában néha önmagam néha viszont Hannibál. Úgy tartják, hogy a világnak most van vége, és új világ lesz, és minden, ami régen történt, újra meg fog történni. Újra felépül Hellász és Róma, a népek újra vándorolnak majd. Egy különös vegyszer, és némi vatta az, amitől elhunynak egy darabig, majd újra életre kelhetnek. A terv az volt, hogy Versac meghal, hiszen ő úgyis Hannibálként újjászületik, s majd találkoznak egyszer újból, míg a többiek csak "alszanak egyet". Gépeiket a Nagy.Szent Bernát-hágóba vezették, ókori és matematikai névvel illették, majd de Versac segédletével meghaltak egy kicsit. A francia kicsit jobban.
Kétezer év múlva Hannibál tényleg ott volt, és tényleg rájuk lelt. Baal szolgálja nem emlékezett előző életére, de mégis ő volt az. De Versac, csak most épp pun vezér. Émánnak köszönhetően meglehetősen minimális benzin élte túl a kétezer évet, az ifjú enyhén buta paraszt, aki nem gondolt bele se abba, hogy kétezer év múlva nem lehet mindenhol benzint kapni, se abba, hogy ekkor nincs már vagy még Tápiószentmárton. De ez legyen az ő baja. Maradt viszont némi whisky és cigaretta, amivel pilótáink hódolhattak a "levegő istenének". a repülőgép hasznos találmány, Hannibál le volt nyűgözve. 

Most el is gondolkozom, mert hirtelen nem tudom folytatni. Nem mintha nem olvastam volna, hiszen emlékszem mindenre, és elborzasztott, amit a punok például a hispánokkal tettek. Véresre korbácsolták őket, majd elefántok taposták őket laposra. Ilyesmiről olvasni sem szeretek. Az emberáldozat sem az én világom, s bár jól átverték túlélő hőseink a punokat Baal levegőisten áldozatával, akkor sem jön be. Baal új megtestesülése az egyik repülőgép lett, a kiszemelt áldozat pedig Hannibál fia, kinek ki kellett ugrania a repülőgépből, a nép nagy gyönyörűségére. Persze ők még sosem hallottak ejtőernyőről, én viszont végig gondoltam rá, és valóban, a fiú életben maradt. Ha Hannibálnak ez nem is szúrt szemet, másoknak annál inkább. Hogy lehet, hogy Baal hirtelen a levegő istene lett, holott mindig a tűz istene volt? Ezeket az idegeneket ki kell végezni, mert varázslatuk rosszat tesz. Se a német, aki úgy beszélt latinul, mintha az lett volna az anyanyelve, se az angol, aki csak írásban tudott latinul, mert a latin szavakat angolul ejtette ki, se a Hunarus nem árulta el, hogy az ércmadarak még rejtenek valamit. Mivel mindhárman katonák voltak, fegyvereik is maradtak. gépfegyverek, kézigránátok. Émánból pogány papot csináltak, és egy papot nem ölnek meg még a punok se, de a másik három készülhetett volna saját kivégzésére, ha Émán nem éppen a "Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapu festve" nótát játssza a harmonikáján. Üzenet volt, üzenet arra nézve, hogy hova rejtették a gépeket. 
Túlélő hőseink rettentő fegyvereiket használták, és elszálltak Róma felé. Émánt otthagyták papnak a punoknak.
Rómába érvén szövetséget akartak Rómával de követtek el pár baklövést, minek következtében a circusban találták magukat. Persze az angol jobb atlétikában, mint a szerecsen rabszolga, a magyar jobban küzd, mind ellenfelei, és Jim, is legyűr foxi létére egy elefántot.Persze a foxi direkt erre való, bár nem hiszem, hogy gyakorlatban sokan alkalmazták volna elefántra. De végszót mégiscsak Herrenschmidt adta meg a költészeti versenyben, mikor is előadta Horatius versét Maecenashoz, csak éppen Rufinushoz átköltve. Horatius művei megsemmisültek a világégésben, teljes volt a siker.

Végig arra vártam, és vajon mi lesz utána? Legyőzi Róma Carthágót. És? Mi lesz a Sirrel, a némettel és a magyarral? Maradnak az újrajátszódó ókorban? Vagy alszanak újból kétezer évet, hogy aztán Hannibál újraszülessen egy francia testében?  Elmondjam?
Róma valóban legyűzi Carthágót, Hannibál megtanul repülőt vezetni, Émán tanítja, de mégsem lett olyan jó pilóta, mint a legény, és kizuhan a gépből, ejtőernyője nem volt. az új jövő megalapozását mindenki a saját hazájában akarja végrehajtani, először Pannóniába mennek hőseink. Vagyis itt van vége.

Ami tetszett, lehetett nevetni. Féltem, hogy az ilyen baljós jövőképes, múltmegváltoztatós történt humormentes lesz, de csalódtam. Szerencsére. Tetszett Émán, mint olyan, aki Emánulel lett volna, de mégis Émán lett, és tetszettek a futurista és dadaista költők, akik puntestbe születtek újjá, de nem tudtak úrrá lenni régi szokásaikon.


2011. október 25., kedd

Neil Gaiman: Csillagpor

"
Van úgy, hogy ha elolvastál egy könyvet, és látod a belőle készült filmet, csalódva hagyod el a nézőteret. Ám ha fordítva csinálod, előbb a film, aztán a könyv, nemhogy csalódás nem ér, de j kalandokkal gazdagodsz.
Mire vágyik igazán egy fiatal fiú? Mi a legfőbb kívánsága? Ha nem a boldogság, akkor semmi. És mire vágyik egy herceg, akinek nemritkán jó pár testvérével kell felvennie a versenyt a trónért? És mire vágyik a boszorkány, akit csúffá tett az idő? Mert van úgy, hogy lehull egy csillag, nem véletlenül, nem szántszándékkal, és soha nem tud visszatérni. Van úgy, hogy egy fiatal fiú úgy érzi, bármit megtenne szívszerelméért, vagy azért, akit annak hisz. Van úgy, hogy sorban vesznek el a hercegek, és kérdés, kié lesz az uralom? És kié lesz az opál, ami az uralkodó jelképe, s ami leütötte a csillagot az égről. És van úgy, nem minden az, aminek látszani óhajt."


Ezt írtam 2009. november 12-én. Nagyon rejtélyes akartam lenni. Most olvasva azt látom, a bejegyzésem semmiben sem különbözik ezer másik emberétől. Ugyanolyan. Talán egy kicsit fülszövegszerű. Persze, azóta már olvastam újra a könyvet, és amikor visszaemlékszem rá, figyelmeztetnem kell magam, hogy a könyv nem a film. A könyv természetesen jobb. Arról is szól, mi van a "Boldogan éltek, amíg az egyikük meg nem halt" után. És a filmből nem is derül ki, hogy Una valami tündérféle, a macskaszerű fülei meg végképp nem. A hét királyfia neve nagyon tetszett, és tetszik minden egyes alkalommal.

Kleinheincz Csilla: Város két fül között

Először a cím nem mondott semmit. akkor már inkább a borító. Digitális festmény, akrobatikus mozdulat. A könyv három szereplője építi álmában a várost. Evelyn, aki csak álmában nő, valójában élete alkonyán járó transzvesztita. Max, a fiatal a német férfi, aki szerelmi csalódás miatt álmában újra és újra elköveti ugyanazt a gyilkosságot és Vali, a tizenhét éves budapesti lány, aki az Artistaképzőbe jár. De a várost mégsem a lány alakítja, hanem az évekkel ezelőtt elhunyt ikerbátyja, Kolos. A fiú, aki csak az álomban létezik, s akinek vágya kitörni a valóságba, ami néha sikerül is.

ValiA borítóról, talán a szemek túl nagyok, mondhatni, majdnem mangásak lettek, ez kevésbé tetszik. Vali úgy néz ki, mint akiben kínai vér csörgedez, míg Kolos valami Drakula-regény titkos szereplője. Egyik sem néz ki tizenhétnek.
A könyvet ajánlom elolvasásra, főleg azoknak, akiknek szintén van egy városuk két fül között. Nekem is van.

Susan Barker: Sayonara Bar

Félve vettem a kezembe a kötetet, hiszen a hátulján az írás izgalmas manga-krimit ajánlott, és én nem szeretem a krimit. Humbug volt. Manga csak annyira, amennyire a borító, krimi meg egyáltalán nem.
A könyv három főszereplője szemszögéből ismerhetjük meg a történetet. Ez kicsit emlékeztetett a Város két fül közöttre. A szőke, angol Mary, aki hosztesz a Sayonara Barban, és belekeveredik a japán alvilág ügyeibe. Watanabe, a szakács, aki megszökött kötelességei elől, hogy egy bárban dolgozzon, és kínosan részletes módon mutatja be, mit jelent neki a hipertér érzékelése. Sato-san, a magányos sarariman, akit hallucinációk gyötörnek, és jobb híján a munkába menekül.
Elolvastam. Érdekes volt. Kicsit akció, kicsit misztikum, kicsit talán cyberpunk, bár ebben nem vagyok biztos. Igazából a negyedik dimenzió, mint olyan nem tudom, melyik műfajban állja meg a helyét, és nem az időre gondolok.
(Aki manga-krimit akar, annak a Death Note-ot ajánlom!)

Elisabeth Goudge: Holdhercegnő

Holdhercegnő

Ennek a könyvnek, illetve nem a könyvnek, hanem az elolvasásának érdekes a története. Először volt egy rövid részlet a filmből, az, amikor Holdfölde kapujánál Robin megtámadta a kocsit, amiben Maria utazott. Majd a vége, ahol az oroszlán és egyszarvú egymás mellett állnak.
Mivel a közepét nem láttam, mindenképpen el akartam olvasni a könyvet. El is kezdtem, kicsit más volt, mint az a pár részlet, amit a filmből láttam. aztán abbahagytam a harmadik fejezetnél, mert mégis előbb a filmet kéne megnézni, hisz a könyv az százszor jobb szokott lenni a filmnél. Megnéztem. Elragadó. Úgy maradtam. Nem akartam elhagyni a film világát, a zenéjét végtelen lejátszásban hallgattam.

Aztán folytattam a könyvet ott, ahol abbahagytam. Maria Merryweather árva lesz, és nevelőnőjével nagybátyjához költözik, vidékre. De itt a nagybácsi nem olyan mogorva, mint a filmben, ellenben a öltözködést nagyon is komolyan veszi. Nincs hatalmas fekete kutya, inkább hatalmas rőt állat, a farka végén bojttal, és egy kis fehér ló, amiről nem illendő beszélni. Robin itt nem tartozik a másik családhoz, ahogyan Loveday sem. Valójában, kicsit csalódtam a könyvben. Ilyen még velem nem fordult elő, hogy a film jobban tetszett volna, mint a könyv. Ez kissé lehangolt.
Ennek ellenére voltak benne jó dolgok, például amikor kiderül, kicsoda is az a bizonyos francia udvarló.

Viszont sokkal jobb lett volna, ha nem a filmes borítóval jelenik meg, mert így a borító és a tartalom nagyon nem jön össze.

2011. október 7., péntek

Megvédem Harry Pottert

Most kivételesen kicsit másról írok, ugyanis kiakadtam. Teljesen véletlenül botlottam egy cikkbe, majd az azt követő kommentekbe, miszerint Rowling lopta a HP ötletét, és elemeket Békés Pál A kétbalkezes varázsló és Ursula K. Le Guinn A Földtenger varázslója könyvekből. Ekkora baromságot is rég olvastam. Szerintem, aki ilyet állít, nem olvasta ezek közül egyiket sem. Varázslók vannak benne. És? Még kismillió könyv van, tele varázslókkal, mint például Angie Sage Szeptimusz-sorozata, és mégis mind más. Sárkányok vannak benne? A fanatsyk jelentős részében van sárkány. Vagy akkor azt is mondhatjuk, hogy Harry tulajdonképpen Raistlin? Na, persze! Sületlenség. És, hogy manók meg koboldok meg effélék vannak benne? Angolszász és kelta mitológia, görög mitológia, germán mitológia. Tudtommal mitológiai elemeket bárki felhasználhat, nem?  Aztán még szó volt Adrian Jacobs Willy the Wizard című könyve. Ezt nem ismerem, nem tudok róla nyilatkozni. De varázsló ez is, meg Merlin és Hókuszpók is.
Megvédtem.