Máris ott kezdem, hogy Ráth-Végh Istvántól én korábban nem olvastam kitalált történetet. Vagyis igen, de olyat, amit nem ő talált ki, hanem a történelem csöppet balga embere. Ez a könyv viszont az első ától az utolsó téig a szerző fantáziájának szüleménye. Azért té, mert arra végződik az utolsó szó.
A fülszöveg alapján azt gondoltam magamban, kemény dió lesz, lehet, hogy unni fogom, talán időutazás, vagy efféle, elvégre, hogyan kerülhet Hannibál idejébe repülőgép máshogy? Tényleg, hogyan? Ha szabad ezt a szót használnom, posztapokaliptikus történet. Az 1930-as években a világ lángol, minden ország minden városát tűz emészti, a kultúra, az épületek, a könyvtárak a tűz martalékává váltak, az embereket pedig egy csumának nevezett betegség irtja, ami minden gyilkos vírust magába foglal. Az országok egymás ellen harcoltak, mindenki mindenki ellen, míg nem maradt csak egy maroknyi túlélő. Ahogy ez már lenni szokott. Túlélők nélkül nem biztos, hogy izgalmas lenne a történet. Sir Eythore, Herrenschmidt, de Versac kapitány, Szenczy főhadnagy és legénye Martsa Émán eme szereplők. Meg egy kutya, Jim. Két lehetőségük van, meghalni kígyóméreg által - mert egyikük sem kíván a gyilkos kór áldozatává válni - vagy hibernálódni, és hosszú évek múlva felébredni.
Ebben a világban létezik a reinkarnáció is, és de Versac állítja, álmában néha önmagam néha viszont Hannibál. Úgy tartják, hogy a világnak most van vége, és új világ lesz, és minden, ami régen történt, újra meg fog történni. Újra felépül Hellász és Róma, a népek újra vándorolnak majd. Egy különös vegyszer, és némi vatta az, amitől elhunynak egy darabig, majd újra életre kelhetnek. A terv az volt, hogy Versac meghal, hiszen ő úgyis Hannibálként újjászületik, s majd találkoznak egyszer újból, míg a többiek csak "alszanak egyet". Gépeiket a Nagy.Szent Bernát-hágóba vezették, ókori és matematikai névvel illették, majd de Versac segédletével meghaltak egy kicsit. A francia kicsit jobban.
Kétezer év múlva Hannibál tényleg ott volt, és tényleg rájuk lelt. Baal szolgálja nem emlékezett előző életére, de mégis ő volt az. De Versac, csak most épp pun vezér. Émánnak köszönhetően meglehetősen minimális benzin élte túl a kétezer évet, az ifjú enyhén buta paraszt, aki nem gondolt bele se abba, hogy kétezer év múlva nem lehet mindenhol benzint kapni, se abba, hogy ekkor nincs már vagy még Tápiószentmárton. De ez legyen az ő baja. Maradt viszont némi whisky és cigaretta, amivel pilótáink hódolhattak a "levegő istenének". a repülőgép hasznos találmány, Hannibál le volt nyűgözve.
Most el is gondolkozom, mert hirtelen nem tudom folytatni. Nem mintha nem olvastam volna, hiszen emlékszem mindenre, és elborzasztott, amit a punok például a hispánokkal tettek. Véresre korbácsolták őket, majd elefántok taposták őket laposra. Ilyesmiről olvasni sem szeretek. Az emberáldozat sem az én világom, s bár jól átverték túlélő hőseink a punokat Baal levegőisten áldozatával, akkor sem jön be. Baal új megtestesülése az egyik repülőgép lett, a kiszemelt áldozat pedig Hannibál fia, kinek ki kellett ugrania a repülőgépből, a nép nagy gyönyörűségére. Persze ők még sosem hallottak ejtőernyőről, én viszont végig gondoltam rá, és valóban, a fiú életben maradt. Ha Hannibálnak ez nem is szúrt szemet, másoknak annál inkább. Hogy lehet, hogy Baal hirtelen a levegő istene lett, holott mindig a tűz istene volt? Ezeket az idegeneket ki kell végezni, mert varázslatuk rosszat tesz. Se a német, aki úgy beszélt latinul, mintha az lett volna az anyanyelve, se az angol, aki csak írásban tudott latinul, mert a latin szavakat angolul ejtette ki, se a Hunarus nem árulta el, hogy az ércmadarak még rejtenek valamit. Mivel mindhárman katonák voltak, fegyvereik is maradtak. gépfegyverek, kézigránátok. Émánból pogány papot csináltak, és egy papot nem ölnek meg még a punok se, de a másik három készülhetett volna saját kivégzésére, ha Émán nem éppen a "Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapu festve" nótát játssza a harmonikáján. Üzenet volt, üzenet arra nézve, hogy hova rejtették a gépeket.
Túlélő hőseink rettentő fegyvereiket használták, és elszálltak Róma felé. Émánt otthagyták papnak a punoknak.
Rómába érvén szövetséget akartak Rómával de követtek el pár baklövést, minek következtében a circusban találták magukat. Persze az angol jobb atlétikában, mint a szerecsen rabszolga, a magyar jobban küzd, mind ellenfelei, és Jim, is legyűr foxi létére egy elefántot.Persze a foxi direkt erre való, bár nem hiszem, hogy gyakorlatban sokan alkalmazták volna elefántra. De végszót mégiscsak Herrenschmidt adta meg a költészeti versenyben, mikor is előadta Horatius versét Maecenashoz, csak éppen Rufinushoz átköltve. Horatius művei megsemmisültek a világégésben, teljes volt a siker.
Végig arra vártam, és vajon mi lesz utána? Legyőzi Róma Carthágót. És? Mi lesz a Sirrel, a némettel és a magyarral? Maradnak az újrajátszódó ókorban? Vagy alszanak újból kétezer évet, hogy aztán Hannibál újraszülessen egy francia testében? Elmondjam?
Róma valóban legyűzi Carthágót, Hannibál megtanul repülőt vezetni, Émán tanítja, de mégsem lett olyan jó pilóta, mint a legény, és kizuhan a gépből, ejtőernyője nem volt. az új jövő megalapozását mindenki a saját hazájában akarja végrehajtani, először Pannóniába mennek hőseink. Vagyis itt van vége.
Ami tetszett, lehetett nevetni. Féltem, hogy az ilyen baljós jövőképes, múltmegváltoztatós történt humormentes lesz, de csalódtam. Szerencsére. Tetszett Émán, mint olyan, aki Emánulel lett volna, de mégis Émán lett, és tetszettek a futurista és dadaista költők, akik puntestbe születtek újjá, de nem tudtak úrrá lenni régi szokásaikon.
Mire vágyik igazán egy fiatal fiú? Mi a legfőbb kívánsága? Ha nem a boldogság, akkor semmi. És mire vágyik egy herceg, akinek nemritkán jó pár testvérével kell felvennie a versenyt a trónért? És mire vágyik a boszorkány, akit csúffá tett az idő? Mert van úgy, hogy lehull egy csillag, nem véletlenül, nem szántszándékkal, és soha nem tud visszatérni. Van úgy, hogy egy fiatal fiú úgy érzi, bármit megtenne szívszerelméért, vagy azért, akit annak hisz. Van úgy, hogy sorban vesznek el a hercegek, és kérdés, kié lesz az uralom? És kié lesz az opál, ami az uralkodó jelképe, s ami leütötte a csillagot az égről. És van úgy, nem minden az, aminek látszani óhajt."
