Rám dől a könyvtorony!

Először én azt gondoltam a Rukkoláról, hogy szépen elviszik az összes feltöltött könyvemet, aztán majd én szemezgetek. Vagyis egy könyvet egy könyvért. Kicsit furdal is a lelkiismeret, hogy huszonhárom lezárult rukkom, és nyolccal több lezárult happom van. Plusz egy folyamatban lévő rukk és négy hasonló happ. Igazából most azt szeretném, ha a fent lévő tizennyolc könyvemet olyan vinné el, akivel tudok személyesen is találkozni, mert a postázással magam alatt vágtam a fát, és most bánom csak, mennyit költöttem rá. Ebből hét Édesvölgyi Suli szerelmes ikrei, azt sem bánnám, ha ezt valaki egyszerre vinné. Van még hét csíkos, egy pöttyös és három másmilyen. És nem is pontok meg happ-lehetőségek miatt, hanem inkább a helyhiány miatt. Azt sem tudom, hogy rendezzem a polcaimat, a szegény Cilike és Letty Chubb sorozatot már így kiköltöztettem a tornaszobába. (Most ez a neve, régen műhely volt meg mindenféle) Meg ezek amolyan megválósak. Az Intőkönyvem történetéből kettő van. Egy sokat olvasott, és egy kevesebbet. A sokat olvasottat tartom meg, elvégre eléggé összeszoktunk már. ^^ Meg vannak azok a könyvek, amiket leszedtem azelőtt, mielőtt a pontjaim levonásába kerültek volna. De vannak, és csak arra várnak, hogy rukkoljam vagy szabadpolcra vigyem azokat. Agyalok... mi volt még... Ó, igen! Happolnám. Hát igen, néha tényleg jó lenne, ha ez egyfajta előjegyzés lenne. Már kétszer vitték el előlem a Boldog békeidőket az Új Képes Történelem sorozatból, pedig ez tényleg csak nekem van bejelölve. Sokat leszedtem, Vörös és Arany Pöttyös könyveket. Ott a könyvtár, egye kánya, úgysem akartam azokat megtartani! Most szinte csak olyan maradt, amit megtartásra happolnék. Mire másra? Van még nálam egy könyv, amit majd felteszek, ha újra tudok postázni. Oszt ennyi.

Tegnap a Molyon lejárt a pro-tagságom. Elég sokáig használhattam, egészen megszoktam, furcsa lesz ezentúl, hogy nincs. De persze tervezem, hogy használom a molyboltot. Majd. Egyszer. Mostanában. Féléven beül. Talán. Jó lenne.

És egy kicsit csalódott vagyok, mindegy, mi miatt. De egyébként jogos a világ folyása, és semmi sem véletlen, tehát ne egyen a fene emiatt vagy amiatt.

Ha lesz következő Könyvmolypárbaj, úgy állítom össze majd a listámat, hogy azon ne legyen se e-book, se olyan, amiről nem lehet írni, mert az úgy borzasztó. És nem hónapokkal később fogom megírni a bejegyzést, amikor már nem is emlékszem nagyon a könyvre, na!

Végül a könyvtorony, ami rám dől. A könyvtárba be se kéne tennem addig a lábam, amíg a saját 96 várakozó könyvemet el nem olvastam. De azok közt sok az unalmas, és nem is jó annyira az, hogy keretek közé szorítom, mit olvassak. Az úgy már nem élvezet.

Könyvcserélde

Korábban is akartam már írni a Rukkoláról, de meg kellett várjam, hogy szerezzek némi tapasztalatot a működéséről meg a rendszeréről. Az ötlet fantasztikus. Könyvet cserélhetsz, és nem kell mást fizetni, csak a postaköltséget. Szerintem megéri, hiszen egy könyvért én hármat kapok. Hát hol máshol talál az ember ilyet? Csak azt bánom, hogy volt pár fantasym, mangám meg Keletiben vett gyerekkönyvem, amik aztán az antikváriumban kötöttek ki, pedig milyen jól is jöttek volna itt! Az első gondolatom az volt, hogy sose fog beindulni ez a happolásdi, de most meg annyira benne vagyok, hogy meg is lepődöm. Régebbi könyvek szerzésére meg kifejezetten való. Egri csillagokból 94 darab van fenn. Kilencvannégy ember könyvéből választhatok, a saját saláta példányom mellé egy jobbat. Ez már valami! Amikor kevés a pont vagy a lehetőség, az ember spórol a pontokkal és nem happol orrba-szájba. Aztán az ötlött eszembe, hogy vannak könyvek, amiket szívesen olvasnék. De csak olvasnék, nem tartanék meg. Megkerestem őket, valami oknál fogva mind kiemelt. Akkor más is olvasná, de a többség meg is tartaná. Eddig egyet sikerült a kezembe kaparintanom, most azt is olvasom, és ha befejeztem, megy vissza a Rukkolára. Egy másikra már egy hete várok, mert nem válaszol a rukkoló. És meg is van a dolog hátulütője, a felhasználók, akik nem válaszolnak az üzenetekre, örökre elfelejtik az oldalt, miután szereztek egy könyvet. Ez szomorú, főleg akkor, ha már epedve várom a könyvet. De persze, nyár van, így nem biztos, hogy mindig, mindenki gépközelben van, így türelmes leszek. (Ami nem fog menni.)
Még az az abszurd ötlet is eszembe jut néha, hogy inkább megveszem azt a kiemelt könyvet, és olvasás után feltöltöm. De valahogy olyan soknak tűnik az ára, ezért inkább nem. Ha bármit meg tudnék venni, nem lenne szükségem a Rukkolára. Ez önzőn hangzik, tudom.
Az is igaz, hogy valahol igazságtalan, hogy én senkinek nem kellő könyvekért vadi új könyveket olvasnék. De honnan tudom, hogy senkinek nem kell? És, mint említettem, úgyis visszatenném. Megfogadtam, hogy akkor is, ha nagyon tetszik. Kivételt képeznek az angol nyelvű Potterek, mert azokat magamnak gyűjtöm, örökbe. Más meg aztán lett kiemelt, hogy megszereztem azok sem számítanak. De meglepődtem, amikor valami olyat láttam a kiemeltek listáján, amiből nekem kettő is volt itthon. Ki ne lepődne meg rajta, nem?

Egyelőre, jobb ötletem nincs, mint reklámozni a saját feltöltött könyveimet. De valójában nem is azért szeretném, hogy elvigyék őket, mert azért én pontot kapok, hanem azért, mert nekem már nincs rájuk szükségem. Mert elolvastam őket, egyszer, háromszor, sokszor. Mert frissíteném a házi könyvtáramat, és olvasnék mást. Mert fölösleges belőle kettő, hiszen nekem is csak két szemem van. Egy dolog képez kivételt, A két Lotti, ami négy Lotti, de azt egyszer vissza szeretném adni a gazdájának.