Sok elmélkedés, gondolkodás, jegyzetelés, megemésztés tűnt tova azután, hogy olvastam a könyvet. Nem volt egy könnyű olvasmány elsőre, de akárhányszor olvasnám, mindannyiszor nehéznek gondolnám. Talán túl nagy fába vágtam a törpfejszém, olyan fába, ami még a régi időkből maradt, akkoriból, mikor még nem jöttek el Ardára a Másodszülöttek. És, hogy mi is a könyv, amiről beszélek?
Krónikáskönyv, úgy is kell olvasni. A nyelvezete régies, egyes Bibliafordításokhoz tudnám hasonlítani. Illetve egyhez, mert én csak a Károli-féle fordításnak ismerem nagyon kis részét. Eredetileg úgy álltam hozzá, hogy biztos regény lesz, és ezzel tulajdonképpen hibát követtem el, mert nem lehet regényként olvasni, nem is érdemes. Szokták azt mondani, hogy csak a legelvetemültebb Tolkien-rajongóknak ajánlják elolvasásra ezt a könyvet. Lehet, hogy az elolvasása után lesz valaki elvetemült rajongó. Sokszor bele lehetett zavarodni, sok név, idegenül hangzó nevek, megjegyezni nehéz őket.
Bár a cím az ékkövekre utal, nem csak arról szól, hanem az egész világ teremtéstörténetét foglalja magába. Általa megtudtam, hogy Íluvatar teremtette a ainukat, akik közül páran leszálltak Ardára (a Föld), és akiket a tündék Valáknak neveztek. A Valák istenek, hat királyuk és hat királynőjük van. És még ott van a Melkor, minden gonoszság kiteljesedése. Igazából az ő nevét tudtam csak megjegyezni. Hozzá képest Szauron semmi.
Először a törpök lettek megteremtve, de álmot bocsátott rájuk Iluvatar, mert előbb az Elsőszülötteknek (tündéknek) kellett eljönniük. Ekkor arra gondoltam, hogy hiába a már kialakított rendszer, mert mégis a törpök az elsőszülöttek, mégha nem is jut nekik olyan hosszú élet, mint a tündéknek.
Ez a blogbejegyzés lenne a bizonyítéka, hogy olvastam a könyvet, s nemcsak olvastam, értettem is. Olvastam, és talán értettem, de nem tudnám pontosan visszaadni. Nem tudnám a históriának minden eseményét pontosan leírni, hogy ki, mikor, hol, mit csinált. Túl sok volt a név, túl sok volt az információ. Túl száraz volt, mint a régi időkben a kötelező történelemlecke. Túlságosan tündeléptékű volt, ellenben A Gyűrűk Urával, ami inkább ember- és hobbitléptékű.
Én most állok A Gyűrűk Ura előtt, kíváncsi vagyok, tetszeni fog-e. A Szilmarilokat sosem terveztem elolvasni (igaz, eleinte A GyU-t se), de mióta kiadták ezzel a csodaszép borítóval, azóta próbálom rávenni magam, hogy ha esetleg tetszik majd Tolkien világa, próbáljam meg ezt is szeretni, csak hogy megszerezhessem az új kiadást. :D
VálaszTörlés