Neil Gaimant mindig jó olvasni, mert valahogy más, mint mások. Bevallom, hogy amikor elkezdtem, még jobban érdekelt, de hogy nem folytonos történet, hanem részletek Sen temetői életéből, már egyre kevésbé érdekelt. Majdnem, hogy unalmas volt, még ha izgalmasnak is tűnt. Persze érdekelt, hogy tulajdonképpen mi a Jack nevű célja, és meddig marad Sen a temetőben, de nem volt az a fantasztikus, egetverően izgalmas könyv, mint a Coraline vagy a Csillagpor. Meg talán az is zavaró, hogy gépen olvasom, helyhez kötve. Meg talán rosszkor kezdtem el, és valóban nem túl szerencsés bármit is olvasni a Harry Potterek mellett, s bár azokat már befejeztem, a gondolataim még ott járnak. Ez olyan, mint vizsga előtti napon megnézni egy jó kalandfilmet, és kiszáll az ember fejéből, amit tanult, de megül benne a film minden egyes részlete.
Sen, vagyis Senki Owens családját megölte a Jack nevű. Róla nem tudunk sokat, csak, hogy férfi és a keresztneve Jack. Sen a temetőben él. A többiekről ez nem mondható el, szellemek egytől egyig, az. Az a baj, hogy én mindig Szennek olvasom Sen nevét, pedig tudom, minek a rövidítése. Ez kicsit zavar, de ez a saját hibám. Sen összebarátkozott egy kislánnyal, Scarlettel, aki a városban él, de addig sulykolták a kislány szülei, hogy Sent csak ő találta ki, míg ő maga is elhitte. Hiszen ki gondolná, hogy egy ötéves kislány temetőben lakó barátja akár igaz is lehet? Mindig ez van, a felnőttek nem hisznek a gyerekeknek, de talán jobb is ez így néha. Scarleték végül elköltöztek Skóciába. A temetőben vannak jelöletlen sírok is - a Potter-réten -, ahova boszorkányt vagy öngyilkosokat temettek. Sen összebarátkozik az odatemetett boszorkány szellemével, és fejfát szeretne állítani neki, bajba is került miatta. Kis, rövid szemelvények Sen életéből, ebből áll a könyv. Lehetett volna jobb is. Viszont a vámpírok nagyon szórakoztatóak voltak, kacagtam rajtuk eleget.
De Scarlett visszatért. Meglepődtem. Nem számítottam rá.
Csak azért, mert Gaiman, még nem tetszik. Jó a cím, jó az ötlet, de mégis kevés. Mint a szürkeárnyalatos szivárvány, és az animáció, ami nem mozog. Azt hittem, jobb lesz.
Gaiman nekem is rajta van a listámon, csak más könyvvel, de eddig még nem olvastam tőle semmit. Érdekes, mert hallottam már róla jót és rosszat is, úgyhogy egyelőre elég semlegesen állok hozzá, olyan majd elválik alapon. A borítója viszont tetszik ennek a könyvnek, meg elképzelhető, hogy nekem a részletekre bontással se lenne bajom, úgyhogy ha tetszik majd a Sosehol, lehet ezzel is megpróbálkozom.
VálaszTörlés