2013. május 14., kedd

Mark Twain: Koldus és királyfi

Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy Mark Twain egy zseni, és nagyon is illik ismerni az eredeti művet, ha már az amerikai giccsfilmek akarva-akaratlan is elénk teszik a különféle feldolgozásokat. Mert láttam már Disney-félét, ahol a koldus és királyfi is Mickey Mouse volt, láttam Barbiesat, mindenféle gyerekes történetet, akik véletlenül vagy megbeszélve cserélődtek össze, sőt, még kutyásat is, nevezetesen a Beethoven 4-et, ami már a giccs teteje. De az igazi, az eredeti valahol elmaradt. Pedig megszereztem a könyvet is, hogy legyen sajátom, de csak rakosgattam egyik polcról a másikra. Igazán kár volt így halogatni.
Talán vannak olyanok, akik nem ismerik a történetet, így elmesélem in da nutshell.
Két fiú született valamikor a XVI. századi Angliában, egy, akit nem vártak, mert csak egy újabb éhes száj volt, s egy, akit nagyon vártak, mert trónörökösnek kellett lennie. Egy véletlen hozta pár évvel később össze a két fiút, és az érdeklődés a másik fél élete iránt hozta őket nem kicsi zűrbe. Hisz viselhet a királyfi koldusgúnyát, ő maga a királyfi marad, de a nép, és minden alattvaló csak a szemének és a külsőségeknek hisz. Koldusgúnyában csakis koldus lehet, beszéljen akármilyen magasztosan. Hirtelen fordult a két fiú világa, de az igazából nem érdekelt, mi van a koldussal. Csakis a királyfi megpróbáltatásai érdekeltek, kedvenc szereplőm is lett nyomban. Nem úgy a koldusfiú nagyanyja. Igazán ellenszenves vénasszony.
Tulajdonképpen alapmű, és tulajdonképpen rém élveztem az olvasását.
Bár tudtam, hogy nem úgy lesz, kicsit féltem, hogy mégis a koldust koronázzák meg. Ebben rejlik a varázs. Hogy még egy nagyon jól ismert történet mellett is tövig rágjuk a körmünket izgalmunkban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése