2015. november 26., csütörtök

Boszorkánynővérek: Yoyo és Nene


Valami néznivalót kerestem, a kritérium, hogy anime legyen, hosszabb epizód vagy mozi, és olyan, amit még nem láttam. Eredetileg a Millennium Actress-t szerettem volna nézni, és hopp, egyszerre csak a semmiből elém ugrott egy boszorkányos testvérpár. Még soha nem hallottam róla, teljesen új, a kíváncsiság vezérelt, ezért aztán elkezdtem nézni.


A film eredeti címe: 魔女っこ姉妹のヨヨとネネ 
Egy varázslatos erdőben él egy boszorkány testvérpár, Yoyo és Nene. Valami átok miatt egy hatalmas fa nő ki az erdő közepén, amiből furcsa és bizarr épületek állnak ki minden irányban, és a nővérek odamennek, hogy kiderítsék, Yoyo pedig véletlenül átkerül egy másik világ. A valós világba, Japánba, ahol az emberek városokban élnek és televíziójuk van otthon. Yoyo meglepetten tapasztalja, hogy nem csak átesett egy idegen helyre, de közben meg is nőtt. Ekkor találkozik három testvérrel, Takahiroval, Akival és Takeoval, akik szüleit szintén átok érte, és furcsa, színes szörnyetegekké változtak. Yoyo mindent elkövet, hogy segítse őket, persze közben néha kisebb galibákba bonyolódik, és ámul ezen a másik világon.
Mivel nyáron játszódik, természetesen kihagyhatatlan a nyári fesztivál yukatás lányokkal - itt Yoyo -, és az árpatea, az a külsőre bizarr, barna színű lötty, amit pohárból isznak. (Biztosíthatom, hogy csak elsőre szokatlan íze, ittam már, és egyáltalán nem rossz.)


Ez a 2013-as anime amolyan mese-kategória, nyolc éves kortól simán nézhető, akár kisebbek is, bár vannak benne olyan részek, amiktől mondjuk négyéves, lehet, hogy félne. Ellenben aranyos, vicces, kalandos.



A hátterek nagyon szépek, színesek, a karakterek szerethetők. Elsőre a macska Hollowszerűsége ijesztő, de könnyen hozzá lehet szokni. A zene meg kiválóan illik az egészhez.

http://www.starchild.co.jp/special/majocco/