Az év mindenféléje

Ahogy más blogokban vagy a molyon már láttam hasonlót, hát megírom, mik azok, amik meghatározó szórakoztató elemek voltak az idei évemben. 

 1. Az év új könyve 

Erin Morgenstern: Éjszakai Cirkusz 

A kiadás, maga könyv is gyönyörű, a világ pedig elvarázsolt. Én nem szoktam, régebben legalábbis nem szoktam a legújabb könyveket elolvasni, és véletlenül találtam rá erre, azonnal beleszerettem. 

2. Az év írója

Ilyen kettő is van. Az egyikkel már elég régóta szemeztem, és egy könyvutalványnak köszönhetően belépőt nyertem a világába. Ez volt Murakami Haruki. A másikra véletlen akadtam rá, majd elolvastam a könyvtár fellelhető összes könyvét, ő pedig Jostein Gaardner volt.

3. Az év újraolvasása

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

Tíz év után olvastam újra, és ráéreztem igazán a gyönyörűségére. Még azok a részek is, amiket tíz éve unalmasnak tartottam, azok is lenyűgöztek.

4. Az év ifjúsági könyvei, könyvei.

Arthur Ransome: Nem akartunk tengerre szállni

És minden elérhető, nyáron, a Tóvidéken játszódó könyv az írótól.

5. Az év animesorozata

Sakamichi no Apollon

Amiért beleszerettem, mert nem a megszokott színes hajú, tányérszemű, visítozós középiskolásokról szóló anime. Mert van mondanivalója, mert tetszetős a látványvilág és, mert szeretem a dzsesszt.Ráadásul segít megérteni Murakami könyveinek világát, hiszen ez is a '60-as évek Japánjában játszódik, a diáklázadások idején.

6. Az év anime mozija

Ilyenből kettő is van. Az egyik a Studio Ghibli filmje, a szintén diáklázadásos Kokuriko Zaka-Kara, ami az azonos című manga alapján készült.

A másik a Madhouse 2009-es animációja, a Mai Mai Miracle, ami Nobuko Takagi regénye alapjűn készült.

7. Az év újranézett animéje

Itt az az érdekesség, hogy csak félig újranézés, mert sok részt soha az életben nem láttam korábban. Ez pedig a Dragon Ball Z. Magyar szinkronnal néztem, és élvezetesnek tartottam a félrefordítások és kivágott jelenetek ellenére is.

8. Az év élőszereplős mozija

Azt nem mondanám, hogy sok filmet láttam idén, de az újabbak közül, ami a legjobban bejött, az a Csodálatos Pókember volt. (A Hobbitot még nem láttam.)

9. Az év nem-japán animációs filmje

Ebből megint nem láttam annyit, mint amennyit szerettem volna, rövid animációknak meg majd nyitok egy új bejegyzést. Nekem leginkább a Brave tetszett. (Kicsit bugyutána tartom a magyar címet, ezért nem is használom.)

10. Az év újranézett élőszereplős sorozata

Mert ilyen is van, habár én nem vagyok egy nagy sorozatfüggő, kivéve, ha Avonle-ről van szó. Szóval a Váratlan utazást majdnem minden évben megnézem.

Állapotjelentés

Mindig rossz érzés fog el, ha arra gondolok, hány éves is leszek harminckét napon belül. Aztán mindig megvigasztal, hogy mindig lesznek nálam egy-két évvel öregebbek is. Ez olyan megnyugtató.

Idén már csak tizenhárom+az épp olvasottakat kell elolvasnom, és akkor zseni leszek nagyon. Olyat meg soha többé nem csinálok, hogy egy hónapig olvasok egy különben háromnapos könyvet. Lesz új polcom, vagyis kész van már, csak még nincs felszerelve, mert éppen egyenesednek a lapjai. Ez nagy átrendezést jelent.

Új dolgot fedeztem fel idén. Azok a könyvek, amik tíz, tizenkét éve nem tetszettek, most nagyon bejövősek. Felnőttem vajon egy 13-16 éves szintjére? Vagy csak Murakami úr könyvei tették meg velem, hogy most már sokkal több dolgot vagyok befogadni képes. (Kivéve a szörnyűponyvák, mert szerintem azokat soha.)

Könyvtelen lista

Könyvtelenség! A Freeblog nem enged be, ott egye meg a kutya! De ezt a bejegyzést akkor is megírom, ha a fene fenét eszik. 

Pár éve, talán három vagy négy, a nagyblogomomba, a mindenes blogomba írtam egy kedves kis listát így valamikor november közepén vagy december közepén. Valamelyiknek a közepén, és hogyha van Mikulás, amelyik olvas blogokat, az direkt jó mindkettőnknek. Egyébként ez a bejegyzés volt: http://quaras-elfnabe.freeblog.hu/archives/2010/11/27/My_scrapbook_part_one/

Hát ez nem sokat változott. Talán a tyűs dolgokról lemondok, hacsak nem az elcsodálkozás hangja a Tyű! 

Moleskine. Egy különleges notesz, de főleg az ára különleges. Úgy szokták reklámozni, hogy ez az a fajta notesz, amit már Hemingway is használt. Na, nekem nem ezért kell, és nem is vonalas hanem sima és rajzolni. Szerintem a rajzot meghatározza az, hogy mibe készül. Például vannak Strathmore vázlatfüzeteim, és abba csak alkalomszerűen rajzolok, míg egy mezei félfamentes vázlatfüzetbe akármikor. Kicsi, könnyen hurcolható és bármikor előkapható, ha rájön az emberre a rajzolás, ami általában fékezhetetlen és nem is szabad megfékezni, mert azt napokig tartó depi és csokizabálás követi.

Bár a kép nem minőségi, ami rajta van, az igen. Nem is értem, miért vettem meg mindig mindenféle gagyi, egy hónapig se bíró fülest ahelyett, hogy inkább áldoztam volna valami drágább, de tartósra. A Samsung mellett voksolok, és konkrétan erre itt, ami a képen van. Kipróbáltam azt az újabb fajtát, aminek szilikonizé van a végén, és máshogy köll a fülünkbe dugni, de nálam az nem vált be, és olyan érzésem volt, mintha be lenne dugulva a fülem, amit ki nem állok. Helyszűke miatt pedig letettem a nagyméretű fülesről. 

Nem a méret a lényeg. Mielőtt egérrel kezdtem volna el digitálisan festeni, ugyan használtam mousepent, de az sajnos javíthatatlan. Előtte meg ott volt a touchpad. Egérrel most elég kicsi területen mozgok, tehát az A6-os tábla egyáltalán nem kicsi. Különben is, ha festek, többnyire kinagyítom azt, amit csinálok. Tehát nem kicsi. 

Vannak dolgok, amiket egérrel nem tudok szépen megcsinálni, olyasmi, amihez nyomásérzékeny hegy kell. 

Elég sok elektronikus könyvem van, és nem szeretek gép előtt görnyedve olvasni, angol nyelvű könyvvel gépen olvasva különösen lassan haladok. És természetesen elég sok angol nyelvű könyvem van ilyen formában. Ezzel azért sokkal kényelmesebb lenne! Amit tudnia kell: sok órát bírjon ki feltöltés nélkül és szeresse a pdf, epub és prc formátumokat. Ami nem kell: nem kell színesnek lennie, nem kell bele net - az minek?

Ez megint nem szorul magyarázatra, azt hiszem. Bár ez a része a dolognak legalább biztos. 

Nyolc éve, sőt, lassan nyolc és fél éve vettem egy St. Petersburg márkájú, 24 színű aqaurellkészletet. Jelenleg ott tartok, hogy egy kéket kellett idáig újravenni, mert elfogyott. Két barnám bánja, hogy kölcsönadtam, és az okkerom is kifogyott. Pont ez, ami a képen is van. Elég húzós egy tégely, de sokáig kitart. Lehet, hogy a zöldeimet is felfrissíteném, bár zöldet lehet keverni, De mégis.

Jó mese, rossz mese

Azt hiszem, minden ott kezdődik, hogy a mese fogalma eleve mást jelent más és más embereknek. Nekem kitalált történeteket, azokat a fajtákat, ahol több a varázslat, mint a valóság, de nekem lehet egy megtörtént eset is mese, ha jól van előadva. De úgy vettem észre, hogy nagyon sok embernek a mese szó bizony két dolgot jelent. Valami olyan, ami gyermekek számára készült vagy egyszerűen a rajzfilm szinonimájaként használják. Pedig az animációs filmeknek igen széles skálája egyáltalán nem gyerekeknek készült. Az csak egy réteg, többnyire a szórakoztató műfajon belül.

De ha mégis meséről van szó, szerintem először olyan mesékkel kell megismerkedni, amikhez nincsen kész képi világ. Mesehallgatás. Akár felolvasva, akár fejből mesélve. Aztán, ha ez az alap megvan, jöhetnek az animációs és élőszereplős mesefilmek.

"A jó mese szépre tanítja a gyermeket" címen jelent meg egy cikk a mai Békés Megyei Hírlapban. a cikk írója értelmes meséket és agyament meséket emleget, és itt konkrétan mesefilmekről beszél. Értékhordozó jó példaként megemlíti a Frakkot, Mazsolát, Lolkát és Bolkát, mint a szülei gyermekkorának mesefilmjeit, majd saját gyermekkorából hoz példát, Babart, a Hupikék Törpikéket, Tomot és Jerryt. És a Fecsegő Tipegőket. Álljunk csak meg! A Fecsegő Tipegők, mint értelmes mese? Miről is szólt az? Öt egy és három év közötti gyerekről, akik rondán megrajzolva felfedezték a világot, úgy gondolkodtak, mint a tíz évesek, miközben a szüleik olyanokat poénkodtak, amiknek egy részét csak felnőttként értettem meg. Én is néztem, nem tagadom. De ez milyen értéket is ad? Valamilyet biztosan, ha mást nem, hogy jobb szobatisztának lenni, mint nem. Volt egy ezzel foglalkozó rész, erre külön emlékszem. De ha már régi mesefilmekről van szó, ez mind úgy hangzik, mint a '90-es évek. Márpedig a '90-es években nagyon sok rajzfilm volt, vegyesen jók, jobbak vagy rosszabbak. Még nem voltunk tizenkét évesek, mégis nagyon sok olyan dolgot megnéztünk, amire mostanában ráteszik a tizenkettes karikát. Például ott van a Tini Nindzsa Teknőcök. A négy reneszánsz mester "tininindzsa" volt a jó fiúk bandája, akik mindig leverik a rosszfiúkat. Hát mi ez, ha nem pozitívum? Ja, hogy verekednek? Hát kérem, ez ilyen. 

A cikk írója azt is megemlíti, hogy, hogy mostanában egyre inkább bugyuta mesék mennek a mesecsatornákon borzasztó és idegesítő szinkronnal, artikulálatlan hangokkal. Vajon erről nekem miért a Cartoon Network jut eszembe? Egyébként régebben az egy egészen élvezhető csatorna volt, de tényleg sokat ordítoznak az újabb rajzfilmekben. Az én véleményem szerint egy alsó tagozatos, aki már meg tudja különböztetni a mesét a valóságtól, nyugodtan nézheti, de ne csak azt! Rengeteg igényes animációsfilm várja, hogy felfedezzék vagy újra felfedezzék. Végül a cikkíró kitér az erőszakos mesékre, amik a gyilkolásról szólnak. Hát én nem igazán tudom, mit láthatott, de van egy olyan sejtésem, hogy az a valami nem éppen gyerekműfaj. Persze nyugaton a "tömeg" még mindig azt hiszi, hogy minden, ami rajzolva van és mozog gyerekeknek való mesefilm. Pedig az animációsfilmekhez is fel kell nőni. Mint ahogy nem olvasunk hét évesen Éhezők Viadalát, úgy nem biztos, hogy ennyi idősen tizenhat éven felülieknek ajánlott játékfilmet, művészfilmet vagy animéciós filmet kéne néznie valakinek. És ha már úgyis a témánál vagyok, az a bizonyos gyilkolós mese egy anime lehetett. De szerintem ezen már csak az lepődik meg, aki először találkozik a fogalommal. Az anime bonyolult eset, mert ahány mű, annyi műfaj és célközönség. Hiába tesznek egy-kettőre tizenkettes korhatárkarikát, azt hiszem, fiatalabbak is megnézhetik, akár nyolc-kilenc évesek, ha már tudják, hogy az, amit ott látnak csak kitaláció. Érdekes, hogy a Disney rajzfilmekre nem kerül karika, pedig a maguk módján azok is tele vannak olyan dolgokkal, amit egy óvodás nem feltétlenül ért meg. A magyar rajzfilmekről ne is beszéljünk. khm... Hófehér. De én különben is feleslegesnek tartom ezeket a karikákat. Egy jó ajánlóból úgyis kiderül, hogy ki a célközönség. Ismétlem, egy jó ajánlóból. Most mindjárt mutatok példát a nem jó ajánlóra.

"Alaszka prérijén sokszor veszélyes közelségbe kerülnek a Grizzly-medvékkel. Ilyenkor jól betanított vadászkutyáiknak kell megvédeniük gazdáikat. Történetünk egy kis kölyökkutya születésével kezdődik, aki az Ezüst Nyíl nevet kapja." Mi derül ki ebből az ajánlóból? Az semmiképpen, hogy Japánban játszódik, és hogy nem gyerekmese, mert néhol elég brutális. A medve meg félelmetes, én legalábbis ötévesen nagyon féltem tőle. Érdekes módon a véres részek nem okoztak semmi mélyebb nyomot, erősebb volt a történet maga, hogy a fiatal akita, Ezüst Nyíl csatlakozik egy szedett-vedett kutyafalkához, hogy harcosokat toborozzanak. Nyolcévesen pedig már rajongója voltam ennek a shounen animének, aminek a vágatlan változatát nem ajánlanák tizenhat éven aluliaknak.

Még egy kicsit maradni akarok a shounen, azaz a fiúknak szóló harcos-küzdős-harcitechnikás animéknél, akkor kitérek az egyik leghíresebbre. Legalábbis régen az volt. Sok cikket olvastam el, de a mai napig nem értem, hogy tulajdonképpen miért szüntették be évekkel ezelőtt a Dragon Ball Z című sorozatot. Mert miről is szól? A jófiúk leverik a rosszfiúkat. Ismerős? Mintha pár sorral feljebb már írtam volna hasonlót. Ráadásul ott az a sok karakter. A mindig bizonytalan és sorsának beteljesülését vágyó Krillin,  a büszke Vegeta, a tisztaszínű Goku. Mind más jellem, és a néző valahol megtalálja sajt magát a szereplőkben. Milyen értéket ad? Nagyon is sokat, főleg a barátságról. Aki ebben csak azt látja, hogy harcolnak, - mert tényleg van olyan, hogy öt részen keresztül más sem történik, - az nyissa ki jobban a szemét! Vérbeli shounen anime. Nem várhatjuk el, hogy a gonoszság egy pöccintésre eltűnjön, az a mahou shoujo (mahósódzso) műfaja. Szerintem az a korosztály, aki Harry Pottert olvas, az nyugodtan nézhet ilyen animéket is, Dragon Ballt legalábbis biztosan. Mert shounenen belül is vannak korosztályok, ez valahol olyan nekem, mint a Könyvmolyképző Kiadó elpöttyösödései. 

Még mindig anime, de teljesen más célközönséggel, tehát nem volt szó a '80-as évek végén, '90-es évek elején itthon vetített kodomo és annak tűnő, de nem az animékről. Azok, amiknél fel sem tűnik, hogy animét látunk. Mik is ezek? Maja, a méhecske, Nils Holgersson, Kalánka néni, Mumin, Juharfalvi történetek, Kimba. Sőt, még az 1986-os Én kicsi pónim is az részben. De erről majd még később írok. 

Aztán ott az Alfréd a kacsa, ami bár első kedves gyerekmesének tűnik, annál több és komolyabb. 

Peter S. Beagle könyvéből, Az utolsó egyszarvúból is készült koprodukciós anime, ezt a mai gyerekek szinte egyáltalán nem ismerik. Egyszer tettem egy próbát, és egy harmadikos osztálynak ezt kapcsoltam a sokadjára látott Disney Hamupipőke helyett. Nem tetszett nekik, mert nem ismerték. Hasonlóan rosszul sült el A kis hableány 1975-ben készült Toeis változatának próbája. Pedig ezek igazán megérdemelnének több népszerűséget. De akárhányszor olyan írás találkozom, ahol a régi idők rajzfilmjeit dicsőítik, ezek sosem kerülnek megemlítésre, maximum animés fórumokon. 

 De úgy vettem észre, kevesen ismerik a Don Bluth-féle rajzfilmeket is. Egérmese, Őslények országa. Nem ismerős? És ha azt mondom, hogy Anasztázia? Mert a közhiedelemmel ellentétben az nem Disney. Egyébként semmi bajom a Disney animációs filmekkel, sőt. Bár azt vettem észre, hogy ott is egyre inkább csak a mainstream megy, ha szabad így fogalmaznom. A hercegnők, ami különben is kiborító, mert sem Belle, sem Hamupipőke nem az, ellenben van pár valódi királylány, aki feledésbe merült. Micimackó, a csapból is Micimackó folyik. Az összes folytatás közül én csak egyet láttam, azt, amikor Róbert Gida iskolába megy, és Micimackóék elindulnak megkeresni. Egyébként elég jó sok bőrt lehet lehúzni erről a brummogóról, csak az a kár, hogy lassan elmegy egy nagyon bugyuta irányba. Mint például a Micimackó és én című sorozat. Micimackó keresse a mézet, és mélázzon, de ne beszéljen ki a nézőkhöz, mert az idegesítő! Verdák. Ez miről is szól tulajdonképpen? Autók, amik versenyeznek és beszélnek? Miért lett olyan népszerű, hogy emberi tulajdonsággal ruházunk fel kenyérpirítókat, autókat, repülőket, hajókat, vonatokat? Szürrealista dolog ez. És elvont. Egyébként a Disney Stúdiónak különben is szokása lett önmaga ismétlése, újrafeldolgozások, amikből talán csak a Fantázia 2000 kivétel, mert itt más rövid animációk készültek, mint a Fantáziában. A Verdák előtt sokkal korábban már volt egy kisautó, amelyik szeme volt meg szája, csak sokkal kedvesebben nézett ki, és a mesefilm is kedvesebb volt. Tényleg gyerekeknek szólt. Susie, the Little Blue Cuope volt a címe. Valahogy ez a Verdák nekem nagyon felnőttpoénos. És úgy tűnik, annak köszönheti a népszerűségét, hogy népszerű. A sok terméknek, amin rajta van a piros versenyautó képe. Vagy Micimackó az ételhordón. Vagy Csipkerózsika a törölközőn. Vagy Rapunzel az iskolatáskán. De sehol egy Dumbó vagy Gumimaci, sehol Eolinwy, sőt őt nem is tudják, hogy kicsoda. Lloyd Alexander The Chronicles of Prydain című könyvciklusának egyik szereplője. Egy valódi hercegnő. Tényleg az. Vagy esetleg még eláraszthatnak bennünket a pónis termékek. És ezek nem azok a félig anime-félig Hasbro pónik már. Ez egy nagyon érdekes eset, majdnem annyira, mint az animék, csak ezt ki nem állom. Ma a termék még mindig gyerekjáték, mert ugye előbb volt a póni, aztán a belőle készült rajzfilm. Ez még oké is lenne, ha a Friendship of Magic című sorozat az lenne, amit a figurák reklámoznak. Valami cukros-szirupos izé óvodáskorú gyerekeknek. Láttam részeket a rajzfilmből, és állítom, hogy nem az. A külső megmaradt, bár nem látványvilágban, hanem abban, hogy kis színes lovacskák ugrándoznak. Ezen kívül minden megváltozott. Talán az sem véletlen, hogy a sorozatnak rengeteg felnőtt férfi rajongója van. Lehet, hogy nő a nézettség, de értéke nulla. De akkor mit kell nézni? Szerény véleményem szerint olyasmit, ami élvezetes, de van mondanivalója, nem vizuális és audiális környezetszennyezés. És fel lehet nőni a rajzfilmekhez, tehát az nem baj, ha valaki ötévesen olyat néz meg, amit még nem ért meg teljesen, de fel tud hozzá nőni, és akkor majd más szemmel nézi, és egy egészen új élményben lesz része. (Én is felnőttként szerettem meg a Mézga Családot.) És mit nem? Háááát... ez elég kényes ügy. Semmit, ami gügyögő. Kevés károsabb dologgal találkoztam, mint a Teletubbies. Például azt nem kéne néznie senkinek. Ez az a fajta műsor, amit csak azok tudnak élvezni, akik be vannak tépve. És lehet, hogy szigorú leszek, mert olyat kritizálok, ami egy zsenialitás, csak én nem értem meg a mélységeit. (...) Szóval a Bogyó és Babócára gondoltam. Igazából örülnöm kéne, hiszen viszonylag új magyar animáció, de ez mégsem megy. Ja, hogy nem én vagyok a célközönség? A Boribonnak sem, mégis tetszik. De mondhatnánk, hogy egyszerű grafika, nincs túlbonyolítva. Erre mit mondjak? Réber László illusztrációi. Egyszerű grafika, maga a zsenialitás. Még akkor is, ha gyerekkoromban csak nevetni tudtam a képein, mert elvakított a giccs. De Réber László nem gügyög a rajzaiban, és valahol itt a különbség, azt hiszem. 

Most gonosz leszek. Jó mese néhány anime, ami ugyan erőszakosabb, mint a Kisvakond, de van mondanivalója, és rossz mese, ami képi világával ugyan meggyőzi a naiv nézőt, hogy ez gyerekmese, de valójában csak egy kacat, aminek semmi más célja nincs a szórakoztatáson kívül. De, a bevétel, az még annál is fontosabb.

Talán még mielőtt befejezném a mondanivalómat egy dolgot megkérdezek. Azt értem, hogy sokan a magyar rajzfilmeket is felhozzák jó példának, de miért felejtik ki olyan gyakran a Szaffit és A hetedik testvért?

És még egy. Vajon miért van, a jó animációs filmeket kevesen ismerik? Például a Nocturnát.

Stacey O'Brien: Wesley, kedvesem

Vajon mi alapján sorolnak be egy könyvet Arany Pöttyösnek? Mert felnőttek is élvezhetik vagy kifejezetten nekik szól? Ilyen és ehhez hasonló történetek én már tíz éves koromban is olvastam, és azt hiszem ez is tetszett volna akkor is. Pont úgy, ahogy most is. 

Az igaz történetekben az a szép, hogy megtörténtek, és az efféle történetekben különösen jó, hogy fényképekkel, eredeti fényképekkel lehet azokat illusztrálni.

Stacey O'Brien biológus, és 1985-ben fogadott örökbe egy gyöngybagolyfiókát, Wesleyt. 

Leginkább azt szerettem ebben a könyvben, hogy minden, amit a gyöngybaglyok viselkedéséről és biológiájáról tudni akartam, az benne van ebben a könyvben, és sokkal, de sokkal több egy egyszerű megható történetnél.

Petrovácz István: Nevelem a családom

Amikor megnéztem a író nevét, nem mondott semmit. Pöttyös könyv, amit nem egy nő, hanem egy férfi írt. Amikor elkezdtem olvasni, mégis rá kellett jönnöm, hogy a főszereplő igenis lány. a főszereplő és hat osztálytársa vezeti a fő cselekményt ebben az ifjúsági regényben. Nyár van. A főszereplő lány először egyedül hozza el kisöccsét az óvodából, majd otthon vigyáz rá, míg a szüleik dolgoznak. Sátrat vernek a kertben, táborozósat játszanak, gulyást főznek. A lány meghívja osztálytársait is, akikkel aztán Balatonfenyvesen kötnek ki. Egy csodálatos nyarat tudhatnak magukénak, s mikor újra otthon lesznek, ígéretet tesznek, hogy nem beszélnek róla senkinek. De mégis, mindenki örömmel meséli a nyári kalandot, amiből iskolai konfliktus is kerekedik, és már rémtörténetek szállnak szájról szájra. Közben eljön az iskolaidő, ők maguk megalapítják a Napraforgó őrsöt, és senkit nem engednek maguk közé.  

Ismerkedtem én ezután is Petrovácz István könyveivel, de messze ez a legjobb és általam a legtöbbet olvasott könyve. Lehet, hogy jót tenne ennek a könyvnek, ha újra kiadnák, de vajon lenne rá érdeklődő?

Beczássy Judit: Piri

"

Régen írtam már, szinte le is felejtetem, hogy a betűket nem csak olvasni, hanem írni is lehet. Járom az antikváriumokat, beszerzem a könyveket, amik akkor jelentek meg, amikor én még nem voltam, és el is olvasom őket. De antikváriumban is annyira régen lehettem legutoljára, mint mikor ide írtam, legutoljára, ez előtt.

Egy kisnövésű kislány, akinek, miután új városba kerül, új iskolába nincsenek barátnői. Ártatlan mondatával, hogy őt a "tiszai gólya hozta" már az első nap nevetség tárgya lesz a zárdában. Továbbra sem tud barátot szerezni, próbálkozik, de hol a társadalmi, hol az értelmi különbség szab határt. A regény a századforduló korában (a XIX. és XX. század fordulóján) játszódik, és végigkíséri Bodrog Piroska életét, vívódásait, boldogságait negyedik elemista korától tizennyolc éves koráig, amikor is férjhez megy. Ajánlom olvasásra, és újraolvasásra minden leánynak tíz év felett és száztíz év alatt!" /forrás. a régi könyves blogom/

Ez a könyv határozottan újraolvasásra vár, akkor majd hozok részletesebb leírást is.

A régi bejegyzés javítani, mert Piri 1910-ben ment férjhez, és akkor már huszonkét éves volt, maga vezette a háztartást, és egy hatvanfős osztályt tanított. Kedves kis lányregénynek indul, a kis termetű és gyerekes Pirivel, aki minduntalan a mosónő lányával barátkozna, de a társadalmi különbségek miatt, ebből sosem lesz barátság. Aztán később gyerekesnek titulálják, és még bohócot is csinál magából, mikor egy nap fűzőben meg iskolába, amit persze nem is tudott rendesen magára ölteni. Fel akar nőni, felnőtt akar lenni, de csak később érti meg, hogy nem a fűzőktől vagy a fiúkról való csevelytől lesz valaki felnőtt.

Gergely Márta: Szöszi

Amikor megvettem olyan ismerősnek tűnt a címe. Antikváriumban vettem, és nem értettem, miért. aztán megértettem. Árulják, újra kiadták. Lila a borítója, bárki, aki betér egy könyvesboltba megveheti. De vajon el is olvassa? Varga Elvira az osztály legrosszabb tanulója. Nem figyel, nem is tanul, nem érdekli semmi. Néha, ha szólítják, sem tudja, hogy neki szól, mert őt mindenki csak Szöszinek hívja. Nem érdekli semmi, csak talán az éneklés és a tánc. Nem lesz belőle gimnazista, egy fodrászüzletben fog dolgozni. Családja három részre szakadt, ő nagyszüleivel él, apja fodrász, új felesége van, Mici néni. Anyja új férje Sándor bácsi, egy goromba, és szűkmarkú ember. Féltestvérei közül is csak a legkisebb szereti, Dundi. Amikor kitör a forradalom, egy darabig úgy tűnik, megtalálta a helyét, a gyerekre vigyázott, de minden elromlik, amikor anyja, Sándor bácsi, testvérei és ő vonatra szállnak, hogy Amerikába disszidáljanak. Mégis, egy véletlen miatt visszatér Budapestre kishúgával Dundival, és itt van vége.  

Van folytatása is a Házasságból elégséges és az Iskolatársak. Talán majd egyszer azokat is elolvasom.

egyébként azért is vettem meg, mert Gergely Mártától már korábban is olvastam jó könyvet, A mi lányunkat. Az ennél jobban tetszett.

Neil Gaiman: Coraline

Van egy ház, melyben van egy ajtó, ami egy házba vezet. Ugyanabba a házba. Illetve mégsem, mert mindenki ugyanúgy néz ki, és mégse. Mindenkinek gombszeme van, és először nagyon kedvesek, de igazán szeretni egyik sem tud. A valóságnak csak hitvány utánzatai. Aztán ott van a macska, akiből csak egy van, s nincs neve, mert ő pontosan tudja, hogy kicsoda. És végül ott van a boszorkány, a gyerekeket édesget magához, majd elveszi a lelküket, és örökre elfelejti őket. Gonosz, de nem legyőzhetetlen. Vagy de? Ha találnál egy ajtót, amit kulcs zár, s ami a téglafalba vezet, kinyitnád? Tennél-e úgy, mint Coraline, ha unatkoznál? S utánanéznél-e a világnak, ami az ajtó mögött van, ami pontosan olyan, mint ez, amiből átmentél, és mégsem?

Mostanában mindent elárasztanak vámpíros történetek. Ha kinyitom a csapot, hogy igyak egy korty vizet, még onnan is vámpírok folynak ki. Hát ez nem az! Ebben nincsenek vámpírok, mégis kellemesen borzongató, sőt, néhol már elég félelmetes ahhoz, hogy elfújjuk a gyertyát, és villanyt gyújtsunk, és bebújjunk a takaró alá.  

Coraline, a legjobb félelmetes gyerekkönyv, amivel valaha találkoztam. Lehet, hogy van olyan, aki ennek a könyvnek vagy a belőle készült stop-motion animációnak köszönhetően lesz koumpounophobiás - félni fog a gomboktól -, de én ennek köszönhetem a gombok iránti rajongásomat.

A Coraline-t mindig novemberben olvasom, mert azt hiszem, ilyenkor kell. A könyvhöz nagyon jól illik a filmezene, amit Bruno Coulais szerzett. (Aki egyébként az egyik kedvenc zeneszerzőm.)

Jeanne duPrau: Szikraváros

Senki sem tudja, mi volt korábban. Senki sem tudja, mi van az ég fölött és honnan jön a folyó. Nekik a világ és a lét attól függ, meddig tud a generátor áramot biztosítani. Az áramkimaradások egyre gyakoribbak, a készletek fogynak, és akinek hatalom van a kezében, mindent önmagáért tesz. De mi történne, ha valaki mégis megkeresné, hol ered a folyó. Ha valaki abban bízna, hogy nem ők az egyedüli emberek, ha valakinek sikerülne, és feljutna a felszínre, akkor megtudná, hogy valójában kék az ég, és nap süt.

Lina, kishúga Poppy és Doon elindulnak egy nap fölfelé, meg is találják az utat a szabad ég felé.

A kiadás nekem nagyon tetszik, hiába a filmes borító, nagyon jól átjön a hangulat. Sajnos megszűnt a kiadó, így az ígért folytatás sosem jelent meg. Tudtommal. De aki mégis olvasta magyarul, az jelezze meg azt is, hogy hol érhető el! (Én angolul olvastam a folytatást.) Egyébként ez egy négykötetes poszt-apokaliptikus ifjúsági sorozat. 

Amit a könyvből hiányoltam - hiába, a filmet előbb láttam -, az az óriás csillagorrú vakond.

Mikó Csaba: Tükörváros titka

"Alapból nem szoktam magyar íróktól fantasyt olvasni, magam sem tudom, miért. Hogy mégis mi vett rá, hogy elolvassam, elmondom. Nem a borítórajz, mert az nem fogott meg. Sokkal inkább a vastagság és a cím. Egy hangzatos cím igazán olvasásra fog.

Adott egy fiú, aki kiskora óta arra készül, hogy a király testőrségében szolgáljon. Adott egy testőr, akinek bujdokolnia kell. Adott egy város, amit homály és titok leng körül. Adott egy uralkodó, aki nem a jog szerinti örököse a trónnak. És adott egy kő, ami mindent megváltoztat, ha jogos tulajdonosa kezébe kerül. Marcó a városba érvén nem azt tapasztalja, amire számít évek óta. Tükörvárost sötétség és por lepi. A király nincs többé, és eddig hazugságban élt.Mikor pedig a sors összehozza a Gyermekváros alapítójával, úgy érzi, megtalálta azt, amit mindvégig keresett. De itt még nem ér véget~" /forrás: a régi könyves blogom/ 

Meglehetősen vastag, jó kézbe venni, tetszetős védőborító, élénksárga borító. Érdekes és izgalmas történetre emlékszem, újra akartam olvasni, de közben lejárt a kölcsönzési idő - nem magamnak kölcsönöztem -, és emiatt lemaradtam róla. (...) Így még tartozom magamnak egy újraolvasással és egy részletesebb leírással.

William Shakespeare: Rómeó és Júlia

A bejegyzés első fele a régi blogomból lett átmentve, amit 2010. januárjában írtam: "Emlékszem még azokra a régi nyelvtanórákra, amikor Shakespeare nevét tanultuk elválasztani. Emlékszem egy múltbéli jelenetre, magyar érettséginek hívták, szem becsuk, tételt húz. Telitalálat! Ezt sem olvastam, mint megannyi kötelezőt abban az időben. Az, hogy valamit mindenképpen muszáj volt elolvasni, elvette az ember kedvét, majdnem örökre. Aztán jött egy szikra, egy animációs film, igaz japán, de ez nem jelent semmit. Megnéztem, s rá kellett jönnöm, hogy nem ismerem az eredeti művet. Mindenképpen utána akartam nézni. Az, hogy miképp sikerült leérettségiznem belőle, máig se tudom. Pedig nagyon szép, nagyon szomorú, és néhol még vicces is. Kétféle fordítása létezik, Kosztolányi Dezső és Mészöly Géza. A köteten belül mindkét fordítás megtalálható, én úgy olvastam, egy felvonás ebből, aztán ugyanaz abból. Mészöly jobban tetszik, de a Kosztolányiban több a vicces elem."

Az, hogy Vörös Pöttyös kiadásként is megjelent, szerintem nagyot lendített a népszerűségén, mert ez tulajdonképpen egy jó könyv, de az a sok diákkönyvtári kiadás az érdeklődésekből is visszavesz. Júlia vagyis Juliett egy tizennégy éves lány, tulajdonképpen még majdnem gyerek, mégis egy meglehetősen felnőttes környezetbe kerül és szituációba kerül. 

Emlékszem, én tizennégy éves koromban kifejezetten gyerek voltam, de megkíséreltem elolvasni ezt a könyvet, de bebuktam. Ami miatt akkor feladtam, és ami miatt két, lassan három éve olyan nehezen haladtam vele, hogy színdarabot olvasni nehéz. Ezt lehet, hogy valóban látni kell? Régen jártam már színházban, de biztosan megérné.

Mary Norton. Elvitte a manó

Képzeld el, hogy egészen kicsi vagy! Akkora, hogy nehezedre esik megfogni egy tollat, és egy közepes méretű könyv is könnyen agyoncsaphat, ha nem vigyázol, de nyugodtan használhatod az elejtett gombostűket kötőtűnek, ha az elkallódott puha cérnából akarsz pulóvert kötni. 

Mary Norton könyve apró emberkékről szól, akik csak annyiban különböznek a nagy emberektől, hogy kicsik, akkorák, mint egy ceruza, sőt, ha gyerekek, akkor még ennél is kisebbek. De semmiképpen sem manók, bár tény, hogy ők sok manóval kapcsolatos hiedelmet ihlettek. Ők a kölcsöncsenők, akik úgy hiszik, hogy az ember azért van, hogy a különféle tárgyait a kölcsöncsenők kölcsöncsenjék. És ez nem lopás, hiába hiszi és mondja ezt a fiú, aki bár fontos karakter, mégsem tudjuk meg soha a nevét. A házban régen sok kölcsöncsenő lakott, mindnek olyan neve, volt, ahol élt. Például Órafalvi Ariadné, eredetileg Arrietty Clock. És ha már itt tartok a neveknél. Nem értem, miért kellett megváltoztatni. A történet szerint nincs rendes nevük, ami eredetileg Arrietty, Homoly és Pod, az a magyar kiadásban Ariadné, Emily és Pad lett. Hát az Emily az nem rendes név? Sehogy sem értem ezt a dolgot, hogy hogyan. 

A fiú még csak kilenc éves, és sok dolgot nem ért, de azt igen, hogy a kölcsöncsenők ugyanolyan értékes lények, mint az emberek. Ugyanezt sajnos a ház többi lakójáról nem lehet elmondani, hiszen a házvezetőnő még patkányirtókat is kihív, amikor megtudja, hogy kölcsöncsenők élnek a padló alatt. Micsoda egy gonosz nőszemély ez a Mrs. Driver!

A történet vége valahol szomorú és bizonytalan, és ha nem tudnám, hogy van folytatása - ami sajnos magyarul nem jelent meg -, akkor magam is szomorúvá válnék.

A kölcsöncsenők történetét keretbe foglalja May néni és Liz története, ahol May néni mesél a kis Liznek a kölcsöncsenőkről. Angolul borrowers.

Végül a kiadásról is szólok, illusztrált könyv, de ezek az illusztrációk nagyon rontják a hangulatot. A történet valahol 1900 környékén játszódik, és akkoriban már egyetlen angol kisleány sem viselt se ekkora puffos ujjú ruhát, se ilyen napvédő kalapot. A Fiú szerelése is úgy néz ki, mint valami királyfié, holott csak egy egyszerű angol fiú, aki eddig Indiában élt.
Jó lenne, ha újra kiadásra kerülne a könyv, de a neveket meghagynák az eredeti formájukban és megjelenne a folyatás is.

Peter S. Begale: Az utolsó egyszarvú

Elképzelted valaha, milyen lehet, ha te vagy az utolsó a népedből? Ha bármerre mész, nem találkozol olyanokkal, mint te vagy? Ha egy erdőben élsz, hol örökké tavasz van, minden változik, csak te nem. Fák nőnek a magvakból, majd tűnnek el újra, és állatok születnek és halnak meg, csak te nem változol. Öreg vagy, de nem tudsz róla, szép vagy és tiszta. Szűzleányok ölébe hajtod fejed és nem érted, miért akarnak aranykantárral megfogni és birtokolni az emberek. Aztán egy nap rádöbbensz, hogy egyedül vagy, és nekivágsz megtalálni a társaidat.

Az utolsó egyszarvú. Az egyik angol kiadás borítóját választottam, noha magyarul olvastam. Ez szerintem szebb, mint a magyar kiadás, de nehéz volt olyat találni, ahol az egyszarvú nem egy fehér kanca szarvval. Hiszen Beagle nyomban a történet elején le is írja, hogy z egyszarvú feje, s ő maga is kisebb, mint egy ló vagy egy lóé. Patája hasított, farka, mint az oroszláné, és ehhez még elképzelhetetlenül szép is. 

Az egyszarvú az erdőben él, gyönyörködik a világban, és mellette életek születnek, majd múlnak el. Egy nap rádöbben, hogy lehet, hogy ő maga az utolsó a fajából, ezért elindul, hogy megkeresse őket vagy akárkit, aki emlékszik egyszarvúkra. Emberekkel találkozik, akik nem hisznek benne, és emiatt a tudatlanság miatt nézik lónak. Majd egy boszorkánnyal, aki illúziókból épít maga és lényei köré világot. De ebben az illúziókban teljes világban is van olyan, ami igazi. Egyszarvú, hárpia és a halhatatlan varázsló. És pont a hárpia az, ami a boszorkány végzete, se ezt mindketten tudják. A varázsló útitársul szegődik, egy rablóbanda álmát váltja valóra.

Az egyszarvúak eltűntek a világból, de nem tűnhettek el mégsem. Haggard király az, aki birtokolja, vagy azt hiszi, hogy birtokolhatja őket, és szolgája, a Vörös Bika űzte az egyszarvúakat mind a tengerbe. Egy kivételével. Haggard az utolsót is magának akarja. 

Azt hiszem, ez a világ legszebb története a világ legszebb lényéről, ami vagy inkább aki sosem lesz olyan, mint népének többi tagja, mert megtanult szeretni. 

A belőle készült rajzfilm, anime szinte egy-az-egyben a könyvet adja vissza, a lehető legjobb feldolgozás, persze, látszik rajta a kor, de még így is vizuális gyöngyszem. 

A történet kerek, befejezett, és mégis van folytatása egy novella erejéig. Beagle Tükörbirodalmak című novelláskötetében a Két szív című novella.

Nem olvastam eddig olyan sokszor, mégis sok helyen szinte fejből tudom, mert annyira megragadó. A karakterek kidolgozottak és azok, akik megérdemlik, szerethetőek. Egyedül csak a pillangót nem szerettem a "jók" közül. Az egyszarvú pedig nemes, őt nem lehet nem szeretni.

Dr. Pálinkás Imre (szerk.): Anyrok alkonya

Tehát már az elején figyelmeztetnek kellett magamat arra, hogy ez egy M.A.G.U.S. könyv. Ó, milyen régen játszottam szerepjátékot! Még 2005-ben meg 2006-ban. A saját karakterem egy pyarroni félelf tolvaj volt. (Jaj, ez annyira tipikus!) Akkoriban olvastam Ian Russeltől a Fogadalmat, ami ugyan nem ért fel az akkoriban körülrajongott Dragon Lance könyvekkel, de nem is volt rossz. 

Novellák a Hatodkorból, ami azt jelenti, hogy novellás kötet, vagyis számomra nehéz olvasmány a különböző történetek miatt, és egy részlete Ynev történelmének. Szerencsére volt összefüggés a novellák között, de még így is egy rém unalmas kyr históriás könyvet tarthattam a kezemben. Hogy kik azok a kyrek vagy kyr-vérűek? Külsőre embereknek néznek ki, de nem azok. (Csak azoknak tűnnek annak, akik az elfeket is képesek embernek nézni.) A kyreknek fehér vagy hamuszürke hajuk van, testalkatuk nyúlánk, vonásaik élesek. Élüknek fontos eleme a hagyománytisztelet, harcban kegyetlenek, és egytől egyig vezető személyiségek. Az anyrok a kryek varázstudó papjai voltak, a legfőbb anyr a kyr császár. 

Ahogy olvastam, egyre inkább arra jöttem rá, hogy ez kifejezetten kyrek számára íródott, és jómagam képtelen vagyok az élvezetére, borzasztóan untam. 

Amiért valaha is a kezembe került ez a könyv, az az ynevi világ és a csábító borító Buttinger Gergely illusztrációjával.

Talán rossz választás volt második M.A.G.U.S. könyvnek pont ezt kinézni. A nyelvezete fellengzős, a történetek kevésbé érdekesek. Lehet, hogy fordítva kellett volna? Nagyon nem is tudom, hogy mit gondoljak, az eddigi tapasztalatim alapján ennek a világnak a könyvei nem jönnek be. Hacsak én meg nem írnám a saját kalandunkat. Remélem, ha valaha még közelébe kerülök Yneven játszódó könyvnek, az ennél jobb lesz.

Erin Morgenstern: Éjszakai Cirkusz

Valójában semmit sem tudtam erről a könyvről, csak azt, hogy létezik, de nem volt több, mint egy a kétezervalahány közül a várólistámon. Nem néztem, a könyvesbolt mely részén foglal helyet, sem azt, hogy mennyi blog írt már a nagyszerűségéről. Egyszerűen csak megláttam a könyvtári újdonságok között, és leemeltem a polcról. Kíváncsiságból belelapoztam, és a vibráló belső oldal elbűvölt. Akkor tudtam meg, hogy én vagyok az első, aki e könyvtári példányt olvassa, jó dolog elsőnek lenni, amikor a könyv még ártatlan és érintetlen.

"A cirkusz váratlanul érkezik". Az én életembe is váratlanul érkezett, és alig pár oldal után rêveur lettem, vagyis azok közé tartoztam, akik városról városra követik a cirkuszt, és valami piros ruhadarabot viselnek, hogy felismerhetőek legyenek. 

Az elején fogalmam sem volt, miért jó az, ha ide-oda ugrálunk az időben, és nem értettem sokszor ki az újabb szereplő, és mi a célja. A történet főleg a XIX. század közepén és végén játszódik, de egyes részei átnyúlnak a XX: századba. A könyv maga és a cirkusz is fekete és fehér, de mégis, több szín van benne, mint amennyit elképzelni lehet. Ezeket a színeket a cselekmény és a személyiségek viszik a történetbe. Szinte ordít, hogy film készüljön belőle, de a filmek mindig lerombolják a képzeletünk álomvilágát. A főszereplők mágusok, de nem azok az egyszerű bűvésztrükkökkel játszadozók, hanem igazi mágiával rendelkezők, de el kell hitetniük a világgal, hogy mindaz, ami történik, csupán illúzió. A cirkusz is több annál, mint ami, de ha elárulnám, pont azt az élvezetet rontanám el, amiért én olyan nagyon szerettem azt a könyvet. És szeretem még most is, vagy négy hónappal az olvasás után, és az is feltett szándékom, hogy megszerzem. 

A cirkusz csak éjjel van nyitva, nappal pihen a cirkuszi személyzet. Ennek is van jelentősége a történetben, és annak is, hogy milyen képességű emberek tartoznak a cirkuszi személyzet közé. Vagy, hogy milyen korúak. 

A nyelvezete fantasztikus és a sok rejtély arra kényszerít, hogy még véletlenül se tegyem ki a könyvet a kezemből, hiszen tudni akarom, mi miért történik, és kinek mi a szerepe a történetben. Amikor végére értem, sajnáltam, hogy vége, és bezárultam előttem a cirkusz kapui.

A megjelenés az eddigi legszokatlanabb. Máskor is találkoztam már olyan kiadással, ami igényes és a fontos elemek a külső megjelenésben is észrevehetőek, de sosem ennyire. Ez a fekete-fehér egy frenetikus ötlet volt. Igazán megérdemel öt csillagot az ötből. ☆☆☆☆☆

A vége kicsit megdöbbentett, pedig valahol olyan nagyon kiszámítható volt. Még mindig túl nagy hatással van rám az unalmas minden jó, ha vége jó. Valami attól is lehet jó, ha a vége nem a megszokott boldog vég.

Van még valami, amit el akarok árulni. Én azok közé tartozom, akik egyébként nem igazán kedvelik a cirkuszt. Elefántostul, akrobatástul, harsány színestül, bohócostul. Ebből mindezek hiányoztak. Talán ezért is kedveltem meg ennyire. 

Ha kedvenc szereplőt kéne választanom, nehéz lenne a dolgom. Szokásom a főszereplőket és jelentős szereplőket mind kedvelni. Celia, Martin, Isobel, Bailey, Penelope, Dixon... nehéz dönteni. De ha kötelezően kéne választani, akkor az ikreket választanám, akik foltokból összevarrt fehér és fekete ruhát viselnek. Nem véletlen, hogy őket rajzoltam meg először fanartban.

"A cirkusz váratlanul érkezik."

Rukkolantikvárium

Ladies an' Gentlemen! Ismét egy rukkolával foglalkozó bejegyzés következik, tehát aki nem érintett benne vagy éppen már a könyökén jön ki a téma, nyugodtan továbbléphet olvasás nélkül. Tehát Rukkola. Ki ne álmodna arról, hogy megunt, nemtetsző, régi könyveitől megszabaduljon, és hozzájusson olyanhoz, amire régóta vágyik. Szerintem nincs olvasó ember e Földön, aki nem. De sok dologban nem értenek egyet, ami megint csak nem baj, hiszen a sokszínűség gyönyörködtet. Csak akkor kell elgondolkodni, amikor valaki csakis a legfrissebb kiadásokra bukik, s emellett csupa tankönyveket rak fel, ami ugyan hasznos lehet annak, akinek nincs, de mégsem egyenértékű. De persze nem akarom én senkinek megmondani, mit rakjon fel, hiszen én is pakoltam fel ponyvát. Volt itt már nyöszörgés amiatt, hogy senki nem jut könyvhöz e-mail alapján. Akkor újítottak, és fel kell mindenre iratkoznom, ami érdekel. Ilyen alapon inkább megvárom, míg megveszi a könyvtár, annyira nekem nem fontos. Inkább olyan könyvekre vágyom, amiket úgysem találnék meg, hiába mennék be a legközelebbi könyvkereskedésbe. Igen, kerülnek fel ilyenek is, bér mostanában már egyre ritkábban. Ami pedig az új kiadású könyveket illeti, nos közeledik a téli szezon, úgyis mondhatnám az ünnepi szezon. Ebből pedig mindenki azt szűri le, amit akar. Itt van a másik probléma, a kiemeltek körüli hiszti. Teszek én arra, hogy valami kiemelt! Nem azért kell nekem, mert rajta van a kis piros szalag, hanem mert, érdekel és olvasni akarom, többször és akkor, amikor kedvem szottyan rá. Ajánlják többen is, hogy ne a happolnám listánkról várjuk az érkezőt, hanem böngésszünk. Ó, igen. De én nem fogok olyan könyvet happolni, amiért csak simán elgyaloglok a közelebbi könyvtárba vagy antikváriumba. És lassan már azért rosszul érzem magam, mert elhappolok egy olyan könyvet, ami másnak is kell. És vajon előlem hányszor happoltak el olyat, ami nekem kellett? És dühöngök rajta? Ugyan, dehogy! Ha éveket tudtam várni A szilmarilokra, akkor még tudok várni. És tulajdonképpen mi ennek az egésznek az értelme? véleményem szerint az, hogy olvassunk. Pillanatnyilag 78 magánkönyvtári példányom vár olvasásra azok közül, amikhez eddig még nem volt szerencsém, és körülbelül 15 az újraolvasásra. Tulajdonképpen addig, amíg ez el nem fogy, nincs is szükségem happolásra, de ez nem így működik. Legalábbis szerintem meg kell ragadni a lehetőséget. Különben is, 804 saját könyv közül happolóra vár 20, és talán azok közt is van olyan, amit még nem olvastam. Szándékomban áll csak azokat megtartani, amiket még több alkalommal el szeretnék olvasni. De van olyan is, aminél nem tudok dönteni, hogy kell-e még vagy mégse. Azt természetesen nem tettem fel a rukkolára, vagyis inkább fent volt, de kicseréltem egy másikra. Viszont ezentúl nagyon körültekintően fogok antikváriumozni is, és tényleg csak azt veszem meg, amihez elég infót gyűjtöttem a molyon ahhoz, hogy ne csalódjak benne. Nagyjából nyolc éve járok különféle városok antikváriumaiba (Békés, Békéscsaba, Eger, Kaposvár, Győr). Ez idő alatt beszereztem nagyjából 200 könyvet, ebből néha rukkoltam, néha más módon váltam meg tőle, van belőle olyan, amit már olvastam is nem egyszer, olyan is, amit még sohse. És persze sok van, amiben csalódtam, meg olyan is, amiben nem. Ezentúl nem akarok olyan könyvet venni, amiről később kiderül, hogy nem tetszik, és nem is akarok olyat happolni se. Bár szerencsére negyvenkét happból csak négy volt ilyen, és még nagyobb szerencse, hogy a rerukkal azok gazdára is leltek.

M. I. McAllister: A hullócsillagok gyermeke

Egy szigetet, s a szigeten egy királyságot rejt a köd. a trónon a királyi pár, és minden olyan, mint egy akármilyen történetben. Majdnem. Itt a trónon nem nem ember ül, nem ember sem a pap, sem a szolgálók vagy apródok. Sünök, vidrák, mókusok és vakondok népesítik be a Ködfátyol-szigetet. Jelenleg Tüskés király és Sudár királyné uralkodnak. A Hullócsillagok Éjszakája minden évben nagy ünnepnek számít, és a hullócsillagok mindig jót vagy rosszat ígérnek. Egy ilyen hullócsillagos éj alatt egy újszülött mókusra lel a parton az egyik kapitány, és a kökörcsin-erdei egyik asszony magához veszi, felneveli. 

Egy szörnyű napon tragédia történik a kastélyban, és az állatok egy ősi módot választanak a bűnös megtalálásához, ami által még sosem tévedtek, így száműzetésbe kerül az ártatlan és hatalomra egy gyilkos.

Kese, a fiatal mókus, akit a parton találtak eddigre szép fiúvá serdül, csupán a színe más, mint más mókusoké. Bátor kapitány, a vidra apródjául szegődik, és azon igyekszik, hogy megfeleljen mindennek. A királyból lassan bábkirály lesz, és a gyilkos meg a társa igyekeznek minden a saját érdekeik szerint fordítani. Az egyik talán legszörnyűbb döntésük a kiselejtezés, ahol taigetoszi módszerrel szabadulnak meg minden nem kívánatos fiatal állattól, majd munkacsoportokat rendszereznek, és még az élelmiszer kiosztását is rendszerezni akarják, de ez utóbbi hála Kesének, elmarad. Ahogy az áruló pár egyre inkább építgeti a maga kis birodalmát, úgy tudtuk nélkül egy régi helyen más csoportok is szerveződnek, és Kese egyre inkább szeretett kapitánya segítségére lesz, sajnos, ez másoknak szemet szúr, és el akarják tüntetni a színről, ezért Kesének el kell hagynia a szigetet, ahová a köd miatt soha többé nem tud visszatérni. Az áruló pár a Tavaszi Fesztivál napján készül végleg átvenni a hatalmat, és hosszú idő után először kívánják megmutatni a királyt, aki már nem önmaga. Bátor kapitány Kesének köszönhetően elegendő bizonyítékot szerzett, és szót kér, majd az igazi bűnös letartóztatását kéri és kezdetét vette a harc, de az áruló pár a várba menekült, s a papot meg a királyt foglyul ejtette. Ekkor hullócsillag szeli át az eget, ami jót vagy rosszat ígér. Kese visszatért az ártatlan kapitánnyal. Még egy gyilkosnak sem lehet tiszta a lelkiismerete, és a rémálmok, amik hosszú éjeken át kísérték, úgy tűnik, valóra válnak. Hiába menekült el titkos búvóhelyére, s várta, hogy majd megküzd bárkivel, minden vér ami a mancsán száradt fellobbantotta az őrület szikráit, és saját maga végezte ott, ahová másokat akart taszajtani. 

A király elbúcsúzott a világtól, és új király lett a sziget ura. Hősökké váltak olyanok, akik maguk sosem álmodoztak hősiességről.

Bevallom, nagyon nehéz volt spoilermentesen megírni. Hát mégis hogyan írhatnám meg, hogy érdekes legyen, de ne lőjek le minden cselekményt? Egy fantasy, ahol a hős nem ember, hanem mókus, abból is egy szokatlan színű, ráadásul az egyik legjobb barátja egy sünlány, a kapitány, akinek az apródja, pedig egy vidra. Bátor kapitányt nem lehet nem szeretni, de kedveltem Tűt és persze Kesét is. De Nyakast kifejezetten nem. Hogy melyik névhez ki tartozik, az nem árulom el, ahhoz el kell olvasni a könyvet. Sajnos én beleestem abba a hibába, hogy a második kötet fülszövegét előre elolvastam, ezért tudtam, ki lesz az új király. Ha az mondanám, hogy mese, akkor nem használnék jó fogalmat rá. Több ez, mint egy egyszerű mese vagy egyszerű történet. Nem akarom, hogy elcsépeltnek hangozzon, de a szeretet és barátság nagyon fontos eleme a történetnek. Persze néhány állatnak elég a hatalomvágy, és ettől kínosan emberszerűvé váltak.

Többször szemeztem már ezzel a könyvvel, de valami miatt nem kezdtem hozzá, pedig kár lett volna kihagyni. Különben is, szeretem, ha állatok ember módra élnek és viselkednek, de ó kérem! csak a jó dolgokat tegyék!

Kiegészítés:
2012. október 25.
Most, hogy túl vagyok a teljes trilógián, máshogy állok hozzá. Egy fatális tévedés lett volna olvasatlanul hagyni. Állattörténet, de nem a megszokott. Olvastam már Kenneth Gramahame Békavári uraságát vagy Beatrix Potter Nyúl Péterét. Azok is állatok, amik emberként viselkednek, de mindkét történet meglehetősen idilli. Ez más. Árulás, száműzetés, csata, bosszú. Nem egy közönséges állatmese kellékei, és pont ez teszi izgalmassá, illetve a karakterek szerethetősége. A jellemük emberi, de a tulajdonságaik megmaradtak állatiak. Hiába kapitány valaki, ugyanúgy felszalad a falon, mint egy közönséges mókus vagy ugyanúgy pancsol a tengerben, mint egy közönséges vidra.
Ha csillaggal kéne értékelnem, ötöt adnék rá. Ötöt kapna az első kötet, és még ötöt az egész trilógia.

Twilight Bark in Avalon

Nem szándékozom hosszabb bejegyzést írni Steph Meyer könyvéről, azt már megtettem a molyos értékelésben. Mindenesetre az, aminek mindig is gondoltam, lányregény. Nem horror, nem thriller, hanem romantikus ifjúsági könyv. És nem is fantasy, még akkor sem, ha olyan lényeket vonultat fel, amik nincsenek, csak Forksban és Erdélyben. Mivel a hangsúly nem a fantasztikus elemeken van, így ez nem fantasy, bocs. Vagy nekem vannak szigorú fogalmaim a műfajra, amik az utóbbi időben kissé megváltoztak, és már nem csupán az epic fantasy műfaját merem idesorolni, hanem elhiszem, hogy Neil Gaiman és Peter S. Beagle novellái is azok. Tehát Alkonyat. Bevallom, először nem is olvastam és nem ezt olvastam. A filmet láttam meg az ennek a mintájára íródott Wings (Aprilynne Pike) került a kezembe, és az szinte teljesen ugyanez. Csak ott még idegesítően buta is a főszereplő. És azon is jól szórakoztam, az első két regényen jól is mulattam, a folytatást is olvasni fogom. De azért kíváncsi lennék, hogy mit tudna írni Pike, ha kivennénk a történetből az alkonyatos ízt, a Shakespeare-től csent neveket és az Artúr-legenda helyszínét. Maradna a zöldségfiú meg a viráglány, ami önmagában egy nagyon jó ötlet. Erről is írtam értékeléseket. És ha már így benne vagyok a témában, asszem el fogom olvasni a csillámsrác és a délről jött lány történetének is a folytatását. Annyi helyen találkoztam már a témával, hogy ennyi spoillerrel nem lehet élni. Bár az az igazság, nem tudom, mi a vége. Csak részleteket. És, hogy melyik történetben kinek szurkolok? Vámpírkörökben Larten Crepsleynek Edwardnak, zöldségkörökben Tamaninak. 

Ó, még egy, a borítóról. A pöttyös az igazi! Főleg, ha vörös Pöttyös. Saját tervezés a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó pöttyös könyveinek mintájára.

Már megint Könyvmolypárbaj

Sok hibát vétettem az előző két párbaj során, most felsorolom azokat, nehogy megint beléjük essek, mint könyvbe a moly.
– nem választok olyan könyvet, aminek bizonytalan a beszerzése (lásd I. Könyvmolypárbaj, Joseph Helgersson: Három troll meg a hold)
– nem választok olyan magánkönyvtári könyvet, ami a halogatom kategória (Dumas: A három testőr; David Gaider: Az elorzott trón)
– nem választok e-bookot, mert a helyhez kötöttsége miatt lassan haladok vele, és inkább más olvasok helyette
– nem választok olyan könyvet, aminek csak a címét ismerem, de nem okosodtam korábban a fülszövegből, és tudom, hogy utálnám olvasni (Fehér Klára: Sárgaláz)
– nem választok olyan könyvet, amiről még elolvasás előtt tudom, hogy nem tudnék egy értelmes szót írni (…)
– nem választok hasonló okok miatt a szép kötéses, de ismeretlen magánkönyvtári példányokból (Dóczi Lajos: Carmela)
– nem választok mangát (szerintem szabályellenes)
– az A-listámba nem teszek már olvasott könyvet (ne legyen azért olyan könnyű dolgom)
– nem választok olyan könyvet, ami régóta ül a
pom-pom, pom-poma polcomon, de még nem jutottam el odáig, mert minden más érdekesebb
Végül. Körülbelül negyven könyvet kell lecsökkentenem tízre. Nem lesz egyszerű dolog, mert bele akarok venni olyanokat, amik régóta ülnek, de borzasztóan érdekelnek, olyanokat, amik egész újak, olyat, amit happoltam és olyat, ami egyszerűen csak feledésbe merült, de különben érdekes, és megérdemelne egy kis reklámot.
Vörös Pöttyös nem lesz a listámon >:D

Furcsa ez az új nézet, de majd megszokom. A közös fájlba már bevezettem az A-listát, ettől függetlenül ide is leírom, ahogyan a B-listát is.
A-lista
1. M. I. McAllister: A hullócsillagok gyermeke - Ködfátyol-sziget krónikái I.
2. Jane Austen: Büszkeség és balítélet
3. Mervyn Peake: Titus Groan
4. Dr. Pálinkás Imre (szerk.): Anyrok alkonya
5. Charlotte Brontë: Shirley
6. Kertész Erzsébet: Szonya professzor
7. Fekete István: Hú
8. Rónaszegi Miklós: A királynő kalóza
9. Mark Twain: Koldus és királyfi
10. Tina Daniell: Maqesta Kar-Thon

B-lista:
1. Angie Sage: Mágia
2. Fekete István: Kele
3. Anauta Blackmore: Alea, az eszkimólány
4. Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának
5. L. Frank Baum: Kalandok a Birodalomban
6. Fekete István: A koppányi aga testamentuma
7. Eva Ibbotson: Vissza a folyóhoz
8. Roland Green: A korona lovagjai
9. Celia Rees: Kalózok!
10. Gerald Durrell: Rokonom, Rosy


És itt a titok nyitja, mármint, hogy miért ezeket választottam. Ezek egytől egyik magánkönyvtári kötetek. Nem kell értük könyvtárba szaladgálni, esetleg arra várni, hogy valaki visszavigye. Az A-listám kötetei várólistások is, egyiket sem olvastam még, vagyis, a Hút elkezdtem évekkel ezelőtt, de nem fejeztem be, nem is emlékszem rá. A B-listáról csak négy könyvet nem olvastam, de a többit meg szeretném újraolvasni, főleg a Kelét, amit tizenhat éve lapoztam utoljára.

Rám dől a könyvtorony!

Először én azt gondoltam a Rukkoláról, hogy szépen elviszik az összes feltöltött könyvemet, aztán majd én szemezgetek. Vagyis egy könyvet egy könyvért. Kicsit furdal is a lelkiismeret, hogy huszonhárom lezárult rukkom, és nyolccal több lezárult happom van. Plusz egy folyamatban lévő rukk és négy hasonló happ. Igazából most azt szeretném, ha a fent lévő tizennyolc könyvemet olyan vinné el, akivel tudok személyesen is találkozni, mert a postázással magam alatt vágtam a fát, és most bánom csak, mennyit költöttem rá. Ebből hét Édesvölgyi Suli szerelmes ikrei, azt sem bánnám, ha ezt valaki egyszerre vinné. Van még hét csíkos, egy pöttyös és három másmilyen. És nem is pontok meg happ-lehetőségek miatt, hanem inkább a helyhiány miatt. Azt sem tudom, hogy rendezzem a polcaimat, a szegény Cilike és Letty Chubb sorozatot már így kiköltöztettem a tornaszobába. (Most ez a neve, régen műhely volt meg mindenféle) Meg ezek amolyan megválósak. Az Intőkönyvem történetéből kettő van. Egy sokat olvasott, és egy kevesebbet. A sokat olvasottat tartom meg, elvégre eléggé összeszoktunk már. ^^ Meg vannak azok a könyvek, amiket leszedtem azelőtt, mielőtt a pontjaim levonásába kerültek volna. De vannak, és csak arra várnak, hogy rukkoljam vagy szabadpolcra vigyem azokat. Agyalok... mi volt még... Ó, igen! Happolnám. Hát igen, néha tényleg jó lenne, ha ez egyfajta előjegyzés lenne. Már kétszer vitték el előlem a Boldog békeidőket az Új Képes Történelem sorozatból, pedig ez tényleg csak nekem van bejelölve. Sokat leszedtem, Vörös és Arany Pöttyös könyveket. Ott a könyvtár, egye kánya, úgysem akartam azokat megtartani! Most szinte csak olyan maradt, amit megtartásra happolnék. Mire másra? Van még nálam egy könyv, amit majd felteszek, ha újra tudok postázni. Oszt ennyi.

Tegnap a Molyon lejárt a pro-tagságom. Elég sokáig használhattam, egészen megszoktam, furcsa lesz ezentúl, hogy nincs. De persze tervezem, hogy használom a molyboltot. Majd. Egyszer. Mostanában. Féléven beül. Talán. Jó lenne.

És egy kicsit csalódott vagyok, mindegy, mi miatt. De egyébként jogos a világ folyása, és semmi sem véletlen, tehát ne egyen a fene emiatt vagy amiatt.

Ha lesz következő Könyvmolypárbaj, úgy állítom össze majd a listámat, hogy azon ne legyen se e-book, se olyan, amiről nem lehet írni, mert az úgy borzasztó. És nem hónapokkal később fogom megírni a bejegyzést, amikor már nem is emlékszem nagyon a könyvre, na!

Végül a könyvtorony, ami rám dől. A könyvtárba be se kéne tennem addig a lábam, amíg a saját 96 várakozó könyvemet el nem olvastam. De azok közt sok az unalmas, és nem is jó annyira az, hogy keretek közé szorítom, mit olvassak. Az úgy már nem élvezet.

"Nem jó, hogy ilyen gyorsan felfortyansz"

Ha nem könyvekkel kapcsolatos dolog lenne, nem ide írnám, hanem a mindenes blogomba, de így nem marad más választásom. Az index.hu egyik cikkírója megint volt olyan fantasztikusan tehetséges, hogy elfutott tőle a pulykaméreg.

http://index.hu/belfold/2012/09/03/mit_olvasson_a_gyerek/

Tehát a cikk arról szól, hogy milyen könyvekkel lehet megszerettetni az olvasást, és melyek azok, amiktől jobb, ha távol tartja magát az ifjúság. Olvasást megszerettető műként szerepel a Winnetou, a Harry Potter és Durrelltől az Állatkert a kastély körül. Az első kettőt még ismerik valamennyire, de Durrellt kevesen. Sajnos. a továbbiakban fölmerül, hogy melyekből lehetne az életre tanulni, és melyik jó kötelező olvasmánynak. Melyik az igazán neki való szépirodalom, és melyik az, amelyik állítólag segíti a közösségi életét. A végére pedig, hogy melyik káros. Érdekes, hogy A Pál utcai fiúk és a Szív az életre tanítana, de a Bambi meg káros. Hát én inkább adnék Bambit és Richard Adamsontól a Gesztenye, a honalapítót A Pál utcai fiúk helyett. Nem való az tizenegy éveseknek, a Kincskereső Kisködmön meg alsósoknak. Szerintem. Hol vannak ebből a listából angol gyermekregények, mint A titok kert vagy a Fecsék és Fruskák? Kötelező olvasmánynak Gárdonyi, Verne, Walter Scott, Tatay, Fekete István. Ebből három történelmi, Verne segít házilag dinamitot gyártani, Fekete Istvánt meg szeretjük. De hol marad Selma Lagerlöf Nils Holgerssona? Ha valamiből szórakozva lehet tanulni, hát akkor az a könyv az. Nézem, nézegetem a szépirodalmi listát. Iskola a határon, A Legyek Ura, Sorstalanság, Toldi, Az arany ember. Ezekből én sem olvastam mindet, de nem is értem, miért pont ezek. Jókainak nagyon sok igen jó könyve van, olyanok, amik letehetlenek. Miért nem azok kerültek az ajánlásba? Hol marad Szabó Magda? Hol marad Charles Dickens? Görgetem az oldalt lefelé, "Boldoguljon a közösségben?" - írja a következő alcím. Pöttyös, csíkos! Vágom rá magamban, van azokból olyan nem egy, amit mostan írtak mostaniaknak. Mik is a lehetőségek? Geronimo Silton és Rumini. Ez jó, ha éppen egerek vagyunk. Mi van még? Szent Johanna Gimi, Az éhezők viadala és az Alkonyat. E hármat én nem tekintem gyermekirodalomnak. Kamaszirodalom és fiatal felnőttirodalom. De nem gyermekirodalom. Hol van Balázs Ágnes Lufija, Bosnyák Viktória Jóhegyi Lacija és Böszörményi Gyula Gergője? De jöhetnének a régebbi könyvek, amiket régen írtak. Thury Zsuzsa, G. Szabó Judit, Nagy Katalin, Sohonyai Edit. Vagy ha mindenáron külföldi irodalmat szeretnénk, akkor Jacqueline Wilson, Sue Towsend vagy a régi-régi Prince Edward-szigetről író Lucy Míud Montgomery. Végére maradtak az állítólag káros könyvek, Felix Salten nyomban kétszer. A Feketefülű fehér Bimet nem olvastam még, de fogom. Szomorú. És? A kis herceg nem szomorú? Edmondo de Amicis Szív című könyve nem szomorú?  

És még egy kérdésem van. Hol maradnak a kortárs könyvek? Nyulász Péter Helkája, Lois Lowry és Louis Sachar könyvei? Hol maradnak a svéd, dán, finn, lengyel könyvek?

Állapotok

Nem messze tőlem, több kupac könyv. Az első kupacot most olvasom, nem sok ez, három vagy négy könyv, mellette azok, amiket szándékozom elolvasni. Innen-onnan összeszedett könyv, mindenféle témában. De tényleg. Tőle nem messze történelmi és művészettörténeti könyvek, kell, hogy kéznél legyenek, sose lehessen tudni! Kicsit arrébb, nagy, lila szatyorban, minek külső oldalán egy lány virít, kezében csésze, könyvtári könyvek halmai, visszavitelre várva. Egyszer már megkíséreltem a héten, pont e héten, amikor a könyvtár szünetel. Ilyen az én szerencsém, nem volt könnyű vállon cipelni. Szatyor mellett cipős doboz, benne könyvekből épített vár. Új gazdára várnak, régiek és újabbak vegyesen. Remélem lesz valaki, akinek majd kellenek. Újabb kupac, elolvasva, vissza kék tenni a helyére. Másik kupac, nem is értem, félbehagyva, majd máskorra hagyva. Lobog a lélekláng a szobám közepén, valahol, nem messze tőlem, jól elbújt egy könyvkobold. Könyvtárnak nézte könyveim halmát, most már nem megy el. Szeretném egyszer látni, de addig nem lehet, míg ő nem akarja ezt.

J. R. R. Tolkien: Húrin gyermekei

Tolkien t olvasni sokkal nehezebb annál, mint ahogy elsőre gondolnánk. A Húrin gyermekei valahol félúton A szilmarilok és A Gyűrűk Ura között foglal helyett.

A könyv elején és végén Christopher Tolkien jegyzetei találhatóak, ahol megmagyarázza, hogyan szedte össze apja írásait, és állította össze belőlük e könyvet. Mindez megfűszerezve Alan Lee illsuztrációival.
A történet Középföldén, Beleriandon játszódik az Óidőkben. Három történet tűnik föl a könyvben, Beren és Lútien története, Earendil utazása és a címadó Húrin gyermekei.
Olvasni nehéz volt a nyelvezete és a tördelés miatt. Nem is értem, miért így kellett a tördelést megoldani, ahogy volt, sokat elvett az élvezhetőségből, amit Húrin fia Túrin életéről olvastam.
Volt a könyvben egy vénséges törp, Mim, akit picitörpnek írtak le, és nem értettem, miben különbözik más törpöktől.
Túrin történetét olvastam A szilmarilokban, ott sokkal szárazabb volt, itt részletesebb és élvezhetőbb. Kevésbé históriáskönyv, inkább história, ami hagyja, hogy részévé váljunk. Én igyekeztem is, de mégsem sikerült. Talán ha előbb olvasom, mint bármely más történetet Középföldéről, akkor sikerül. Egyszer úgy szeretném olvasni, hogy kezemben tartom a könyvet, érzem az illatát és érzem a lapok suhogását, nem pedig gép előtt ülve. Ráadásul túl sokan hullottak el, és nem szívesen olvasok olyanról, ahol a hős fölé végül követ emelnek.

David Gaider: Az elorzott trón

Be kell valljam, sosem játszottam Dragon Age játékkal, így nem voltam ismerős a világában. A könyv tulajdonom volt már egy ideje, de sosem tudtam magam rászánni az elolvasására, pedig a borító igen csábító. 

Viszont talán rosszkor olvastam, rossz időben, és az is rossz, hogy nem írtam egyből az olvasás után bejegyzést, mert alig maradt meg valami. Mintha el sem olvastam volna, és ez nem válik előnyömre. :(

Talán nem olvastam elég figyelmesen, de jó sokára tűnt fel, hogy a Rowan nevű szereplő valójában nő. 

Maricnak menekülnie kell, miután a lázadók megölik a Lázadó Királynőt, aki történetesen az anyja. Maric ember, és övé az a bizonyos címbeli trón. A borítón Maric egy szőke férfi. Férfi. Én viszont sokkal fiatalabbnak képzeltem el, aki még nem férfi, de már nem fiú. Ó, egek, ez életem egyik legrosszabb blogbejegyzése, amit könyvről valaha írtam! amenekülő Maric Loghainhoz és az erdőben élő kívülállókhoz csatlakozik, később találkoznak Rowannal, aki, mint tudjuk, nő. 

Valójában nem igazán ragadott meg a történet, pedig végigolvastam. Rémlenek elfek, csaták, törpék. Újraolvasást érdemel, és nem három hétig, két hónapig darabokban olvasva, hanem nekiülve, békén hagyva, ahol csak erre tudok koncentrálni.

Válogató

Az első könyvmolypárbajra nagyon esetlenül és szerencsétlenül válogattam, hiszen olyan könyvek is voltak benne, amiknek a megszerzése akkor egyenlő volt a nullával. Meg e-bookok amiket nem túl kényelmes olvasni. Tavaly nem tanultam az esetből, és tíz könyvből hét e-book volt, ráadásul kettő igen nehéz olvasmány, de azért érdekes. Ha lenne harmadik is... szóval most már van tapasztalatom a válogatásban, és nagyon jól tudnék válogatni. Csakis itthoni és könyvtári könyvekből.

Könyvcserélde

Korábban is akartam már írni a Rukkoláról, de meg kellett várjam, hogy szerezzek némi tapasztalatot a működéséről meg a rendszeréről. Az ötlet fantasztikus. Könyvet cserélhetsz, és nem kell mást fizetni, csak a postaköltséget. Szerintem megéri, hiszen egy könyvért én hármat kapok. Hát hol máshol talál az ember ilyet? Csak azt bánom, hogy volt pár fantasym, mangám meg Keletiben vett gyerekkönyvem, amik aztán az antikváriumban kötöttek ki, pedig milyen jól is jöttek volna itt! Az első gondolatom az volt, hogy sose fog beindulni ez a happolásdi, de most meg annyira benne vagyok, hogy meg is lepődöm. Régebbi könyvek szerzésére meg kifejezetten való. Egri csillagokból 94 darab van fenn. Kilencvannégy ember könyvéből választhatok, a saját saláta példányom mellé egy jobbat. Ez már valami! Amikor kevés a pont vagy a lehetőség, az ember spórol a pontokkal és nem happol orrba-szájba. Aztán az ötlött eszembe, hogy vannak könyvek, amiket szívesen olvasnék. De csak olvasnék, nem tartanék meg. Megkerestem őket, valami oknál fogva mind kiemelt. Akkor más is olvasná, de a többség meg is tartaná. Eddig egyet sikerült a kezembe kaparintanom, most azt is olvasom, és ha befejeztem, megy vissza a Rukkolára. Egy másikra már egy hete várok, mert nem válaszol a rukkoló. És meg is van a dolog hátulütője, a felhasználók, akik nem válaszolnak az üzenetekre, örökre elfelejtik az oldalt, miután szereztek egy könyvet. Ez szomorú, főleg akkor, ha már epedve várom a könyvet. De persze, nyár van, így nem biztos, hogy mindig, mindenki gépközelben van, így türelmes leszek. (Ami nem fog menni.)
Még az az abszurd ötlet is eszembe jut néha, hogy inkább megveszem azt a kiemelt könyvet, és olvasás után feltöltöm. De valahogy olyan soknak tűnik az ára, ezért inkább nem. Ha bármit meg tudnék venni, nem lenne szükségem a Rukkolára. Ez önzőn hangzik, tudom.
Az is igaz, hogy valahol igazságtalan, hogy én senkinek nem kellő könyvekért vadi új könyveket olvasnék. De honnan tudom, hogy senkinek nem kell? És, mint említettem, úgyis visszatenném. Megfogadtam, hogy akkor is, ha nagyon tetszik. Kivételt képeznek az angol nyelvű Potterek, mert azokat magamnak gyűjtöm, örökbe. Más meg aztán lett kiemelt, hogy megszereztem azok sem számítanak. De meglepődtem, amikor valami olyat láttam a kiemeltek listáján, amiből nekem kettő is volt itthon. Ki ne lepődne meg rajta, nem?

Egyelőre, jobb ötletem nincs, mint reklámozni a saját feltöltött könyveimet. De valójában nem is azért szeretném, hogy elvigyék őket, mert azért én pontot kapok, hanem azért, mert nekem már nincs rájuk szükségem. Mert elolvastam őket, egyszer, háromszor, sokszor. Mert frissíteném a házi könyvtáramat, és olvasnék mást. Mert fölösleges belőle kettő, hiszen nekem is csak két szemem van. Egy dolog képez kivételt, A két Lotti, ami négy Lotti, de azt egyszer vissza szeretném adni a gazdájának.

Teggelve: Kérdezz-felelek

Shanara blogot ír, kérdésekre válaszol, majd kérdéseket tesz fel, és tovább küldni Laharának. Az meg ugye én lennék. Mint ahogy szokásom, belevágtam a közepibe, így lehet, hogy meg kéne magyaráznom.

• minden díjazottnak mondania kell magáról 11 dolgot;
• válaszolni kell a jelölő minden kérdésére,
• 11 embert kell jelölni és tőlük kérdezni,
• a jelölteknek 11 kérdést kell feltenni,
• visszajelölni nem lehet.

Ezt egy az egyben kiollóztam Shanara blogjából úgy, ahogy Deviantarton is szoktuk, ha tag me, vagyis teggelnek.

Amikor teggelnek két dolog jut eszembe. Az első, hogy ez olyan, mint egy interjú, tehát "jujdeizgi". A második, jaj, kérdések, mit válaszoljak? Na, majd meglátjuk!

Tehát először tizenegy dologra kell válaszolnom. Vagyis nem. Tizenegy dolgot kell magamról elárulnom.

1. Gyerekkoromban nem igazán szerettem olvasni. Volt ugyan egy könyvkukacos kitűzőm, de én magam nem voltam igazán nagy könyvkukac. A képregényekben is csak a CSATT! BUMM! RECCS! szavakat olvastam el, és csak nagyobb gyerekként, úgy tízévesen éreztem rá a dolog ízére. De akkor is inkább a képes mesekönyveket szerettem.

2. Mamáéktól ünnepekre mindig könyvet kaptam, amit nem annyira szerettem gyerekként, jobban örültem volna valami játéknak. 

3. Ötévesen nemcsak a vasárnapi Disney délutánért rajongtam, hanem azt megelőző vagy követő Homoki-Nagy István filmekért is.

4. Rajzolok. Keményen. Azóta, hogy meg tudtam fogni a zsírkrétát, és hiába hiszi sok ember, hogy ez szimpla hobbi, ez már régen túlnőtte magát a hobbi fogalmán.

5. Kiskamaszként leginkább az állatokról és a földrajzról szóló könyveket szerettem. Ismeretterjesztőket főleg, de előfordultak állatos, főleg kutyás regények. Egészen sokáig az elefánt és a kutya volt a kedvenc állatom. Akkoriban etológus akartam lenni. Még most is kicsit.

6. Tizenégy éves koromban megismertem Harryt, és belebolondultam Ronba. Innen nem volt megállás, hivatalosan is könyvmoly lettem. Itt más szót akartam használni, de én nem beszélek csúnyán.

7. Bármily hihetetlen, de nem olvastam el a kötelező olvasmányokat középiskolás koromban. Arrogáns voltam, és azt hittem, jó író lennék, esetleg színész. S mivel nem olvastam el azokat, nem voltak jó jegyeim irodalomból sem. Általános iskolában könnyű jó jegyet szerezni, mert sok verset kellett megtanulnunk. De középiskolában más volt a helyzet. Pedig azok igazán jó könyvek. Most olvasom őket, és rádöbbentem, mekkora szamár voltam. Nem. Valójában éretlen voltam még azokhoz a könyvekhez.

8. A diákistentiszteleten gyakran olvastam a pad alatt. Kezdetben az Evangélikus énekeskönyvet, később Dragon Lance köteteket. 

9. Nagyjából tizenkét éves korom óta animézem, és nem érzem úgy, hogy ki akarnék nőni ebből a rajongásból. Az évek alatt csak az ízlésem változott, és kevésbé viselem el az új rajongók sikoltós rajongását. Ennek megfelelően sok mangát is olvasok, főleg angolul, tekintettel arra, hogy mindaz, ami érdekel nem kapható magyarul.

10. Grammar nazi vagyok, amivel nem egy embert bántottam már meg. Kezdetben óvatosan figyelmeztetem az illetőt, de gyakran támadnak, így nem marad más hátra, mint visszaütni. 

11. A Békés megyei Békésen lakom, mondhatjuk, hogy békésen, és van egy macskám, a fehér szőrű, lányos hangú, angyalarcú Kormi, aki kandúr.

És persze nem beszéltem arról, hogy mennyire szeretem az animációs filmeket. Na, majd legközelebb!

És akkor jöjjenek a kérdések. Jaj, úgy izgulok!

1.) Mi a kedvenc műfajod és miért?

Ha egy fél évvel ezelőtt kérdezik ezt meg tőlem, akkor azt mondom, hogy fantasy. De azóta sokat okosodtam, és most már tudom, hogy az epic- és high fantasy. Ezen kívül egészen magába bolondított a mágikus realizmus, hála Murakami Harukinak. És még meg sem említettem a humorral átszőtt útikönyveket vagy életrajzi könyveket. Mint Gerald Durrell non-fiction könyvei.

2.) Mi motivált arra, hogy elkezd a blogod vezetését?

Kezdetben felfedezé a blog intézményét, és indítá első könyves blogját vala. Valójában a Könyvmolypárbaj tavaly hét, idén tíz hónapos játékának akartam nyitni egy saját blogot. Aztán úgy döntöttem, megszüntetem a másik könyves blogomat, és ebből egy vegyeskönyves blogot csinálok.

3.) Könyv vagy e-könyv? Esetleg mindkettő?

Könyv és e-könyv. Ez utóbbival csak egy probléma van, a gép elé köt, mert se e-könyvolvasóm, se a telefonra rakható programom nincs. Vagyis inkább a telefonom nem alkalmas rá. Meg néha eszembe jut, hogyha ki akarnak rabolni az utcán, akkor a Kindle-t elviszik, még akkor is, ha nem tudják mire való, de én még olyanról nem hallottam, hogy valakitől könyvet raboltak volna fényes nappal. Éjszaka se. aki rabol, az nem olvas, vagy ha mégis, akkor biztos az egyik le nem írt történetem szereplője.

4.) Kedvenc kiadód? Miért? Miben jobbak, mint a többi kiadó?

Ezt nem tudnám megmondani. Talán a Delta Vision vagy a Mangafan, az ok pedig a műfajok, amiket kiadnak. 

5.) Ha választanod kell, akkor külföldi vagy magyar szerző könyvét veszed először kézbe? A választásod indokold is meg.

Ez függ a témától. Most nem azért fogok csakis Fekete Istvántól vagy G. Szabó Judittól olvasni, mert ők magyarok, hanem, mert a könyveik olyanok, hogy megfogtak. Ugyanígy olvasok külföldi könyveket is, de nem azért, mert nem szeretném a magyart. Egyszerűen a téma és a történet az, ami nálam számít.

6.) Utánanézel egy könyvnek mielőtt megvásárolod? Megvárod az első kritikákat vagy rögtön rohansz a boltba és hazamenekülsz a zsákmányoddal?

Ha-ha! Rohannék egyből a boltba. Persze. Nyilván. Nagyon sokba kerül egy könyv, és az is igaz, hogy sokszor már be sem lehet szerezni, ami épp érdekel. Volt már olyan, hogy valamit megvettem, de nem jött be. Akkor még nem volt Rukkola, így sokkal kevesebbért, de az antikváriumot gazdagítottam. Most okosabb vagyok, és csak olyat veszek meg, amiről sok jó értékelést és blogbejegyzést olvasok. Persze olyan is volt, hogy ismeretlen könyvet vettem, oszt jó lett. Lásd, Harry Potter, amit tizennégy éves korom előtt nem ismertem, de gyorsan megvettem a harmadik kötetet.

7.) Sok minden múlik a fordítókon. Ki a kedvenced? Ki az, akinek feltétel nélkül megbízol a munkájában?

Tóth-Tamás Boldizsár. Talán nem kell részleteznem, hogy miért. És Bosnyák Viktória. így kapásból nem is tudok többet, de biztos van. Akit viszont nem igazán csípek, az Vukovári Panna. Émelygősen aranyos mesét csinált a sötét, és sokszor nyomasztó hangulatú Mumin-könyvekből.

8.) Hogy állsz a sorozatokkal? Sorozatot olvasol szívesebben vagy önálló regényt keresel a boltok polcain?

Szeretem és nem szeretem. Szeretem, mert ha jó a könyv vagy jó a sorozat, akkor jó sok könyvön keresztül élvezhetem a világát. Mint a Harry Potterek, a Darren Shanok vagy egyáltalán a Dragon Lance. Viszont nem szeretem, hogy sokat kell várni az újabb kötetre, sőt, előfordul, hogy meg sem jelenik a folytatás, mert különböző okok miatt lemond róla a kiadó. Mint a Tinta- vagy az Időkönyv-sorozat.

9.) Ha egy könyvből több, egymástól külsőre és árban is eltérő kiadás is megjelenik, akkor ez szokott befolyásolni a vásárlásnál? Mi a döntő tényező Nálad? Az ár, a külalak, a tartósság? Esetleg a praktikusság?

Na, kiadásról mesélhetnék, olyan szép egymás mellett a háromféle kiadású Dragon Lance és angol nyelvű Harry Potter. Egyébként nem a kiadás számít, csak a tartalom legyen ugyanaz. Mert biztosan szép lenne, ha a Dragon Lance Krónikák minden kötete Szukits Kiadós lenne, de a harmadik kötet meg sem jelent a kiadónál, csak pár évvel később a Delta Visionnál. Amit viszont nagyon fontosnak tartok, hogy a háromszáz oldalnál vastagabb könyvek midnenképpen keményfedelesek legyenek. Ezért nem is értem, hogyan adhatta ki a Bloomsbury a Harry Potter and Order of Phonenix-et, ami 950 oldalas, puha fedéllel. Legalábbis az új fehér, illetve a felnőttborítós kiadás puhafedeles.

10.) Milyen rovatok szerepelnek a blogodon? Csak könyvértékelésekről írsz vagy más tartalmat is kínálsz az olvasóidnak?

Könyvértékelés és néha agymenés arról, hogy miért is vagyok elmaradva egy-egy értékeléssel. Sőt, mostantól fogva ilyen teges bejegyzések is lesznek.

11.) Mi a véleményed erről a díjról? Jó dolognak tartod, hogy a kérdések alapján megismerheted a bloggert vagy csak egy újabb őrületnek tartod ezt a díjat?

Jó poénnak tartom, én személy szerint élvezem az effajta kérdéses játékokat, ha nem túl személyesek a kérdések.

Hát, a végére értem. És itt jön a legnehezebb, a 11 személy, akit jelölök a díjra. Sőt. Kérdezek tőlük. Kéne egy focicsapat. Hahó! Van itt olyan focicsapat, aki olvas? Nincs? Egyáltalán azok tizenegyen vannak egyáltalán? Na, ha nem, hát nem. Mindenesetre könnyen előfordulhat, hogy olyat tegelek, aki már részt vett a díjazáson. Előre is bocs, a belső szememet néha homály fedi. Nem mind moly, ráadásul éppen most mást kéne csinálnom, és így a legnehezebb blogot írni, ha zavarnak.

Kerol - Áfonyatea

Amrita_noita - Bozsána meséi

Midoriko - Midoriko virgonc kis világa

Chuti - Chuti blogja

Nezumi no Tenshi - Sakana ni Kawa

Ékesgyb olvas

Celes - Dead Rose Garden

Fleur_Rouge_Cerise - Lilith's World

Negyven Kettő - 42

RevSnowFox - ...egy sötét, sötét barlang

Hanon13 - Hanon13's blog

És akkor most jöhetnek a kérdések. ... 

1. Melyik volt az a könyv, amit csak azért olvastál végig, mert nem akartad félbehagyni, egyébként ritka rossz volt?

2. Mi a véleményed a könyvből készült rajzfilmekről, van-e kedvenced?

3. Hol olvasol szívesen? Szoktál-e nyilvános helyen olvasni?

4. Számít-e nálad, hogy milyen kiadású, milyen borítójú egy könyv?

5. Mi volt az első könyv, amit olvastál? És mi volt az első felnőtteknek szóló könyv, amit megkaparintottál?

6. Szerinted melyik műfaj kevésbé ismert Magyarországon?

7. Van-e olyan szerző, akinek a könyveit nem szívesen olvasnád el, miért?

8. Mi a véleményed a mostanában megjelent bestsellerekről?

9. Szoktál-e idegen nyelven olvasni, melyiken és mit?

10. Könyvtár vagy megvásárlás? Ha vásárolsz, akkor könyvesboltban, antikváriumban vagy máshol?

11. Szerinted hasznosak-e a szabadpolcos könyvtárak, van-e a településen, ahol laksz?

Jó szórakozást kívánok! ^^