Roland Green: A Korona lovagjai

Ha nem lennék elvakult Dragon Lance-fanatikus, biztos, hogy belekötnék a címbe. Így azonban nem teszem. Majd' tizenegy év telt el az első és az újraolvasás között. Amikor levettem a polcról, por szállt a lapok közül. Annak idején ez volt az első Dragon Lance könyv, amit olvastam, és ha már most ugyan feltűnt, hogy elég sablonos, akkor nagyon tetszett, és könnyen megszerette velem Ansalon világát.

A cím a Korona lovagjait ígéri. Solamnia lovagjainak legalacsonyabb rendjét, mert három rend van, a Korona, a Kard és a Rózsa lovagja. 

Ez a történet tulajdonképpen nem egy lovagról, hanem egy lovaggá vált tolvajról szól. Ez az egész lovagosdi csak nagyon-nagyon a végén jelenik meg. Mármint, persze, megismerjük a világ rendjét, még az Összeomlás előtt, amikor Istar még város volt, és nem kavarogott helyén a Vértenger, de a levegőben már érződik, hogy valami lesz.

Pirvan tolvaj. Ebből él. Szegényektől nem lop, mert minek, ha gazdagoktól lop, akkor meg könnyen belebekeveredhet valamibe. Tulajdonképpen így esett, hogy egy éjjel belopózott Lady Eskaia hálószobájába, és meglovasított pár drágakövet, amiről kiderül, hogy Lady Eskaia testőrének, Haimyának a kedvesének a váltságdíja. Mert az a bizonyos kedves kalózok fogságába esett. Azt nem tudom, hogy miért emlékeztem úgy, hogy Haimya neve Enid. Erre nem tudok magyarázatot találni.

A borító nagyon jól néz ki. Tulajdonképpen az csábított arra is, hogy annak idején kijelentsem, márpedig ez a könyv jön velem nyaralni. Meg egy Durrell, de ez most nem lényeges.  De van, amit nem értek. Én egyáltalán nem emlékszem vörös sárkányra. Fekete sárkány volt, meg rézsárkány. Vörös nem. És miért világít a lovag kezében a kard?

Összességében újraolvasva is jó könyvnek tartom, bár nem ér a nyomába a Krónikáknak.

Ez egy B-listás könyv. Erre cseréltem az A-listás Charlotte Brontë: Shirley című könyvet. A III: könyvmolypárbajra olvastam.