Második nekifutás volt, elsőre beletört a bicskám a fordításba, és még Minnesotában feladtam az egészet.
Van egy lány, bizonyos Haplatán Cuki (eredetileg Candy Quackenbush), tizenhatéves csirkevári iskoláslány kétszínű szemekkel, aki utálja, hogy minden, de tényleg minden a csirkékről szól, és utálja, hogy mindig út szúrja ki a tanárnő. Egy különösen elszúrt dolgozat után egyszerűen megszökik, majd belekerül az események középpontjába, valamint egy másik világba, az Abaratba.
Kicsit olyan érzésem volt, talán az Isabella (a tenger) miatt, mint mikor Alice jut át Csodaországba a Könnytengeren át. Sőt, az egész világ, ahogy tele van képtelenséggel, szintén az Alice történetére hajaz. Csak ott mindenki ártalmatlanul vagy inkább kevésbé ártalmasan volt bolond, az Abaraton inkább nagyon is veszélyesen. Fantasy, csak épp nem a szokásos, már jól bejáratott fantasylényekkel, hanem Barker saját agyszüleményeivel, amik közül némelyek érdekesek, mások kifejezetten keveréklények, és megint mások elég félelmetesek, szinte az egész történetet horrorba fordítóan rémesek.
A történet tulajdonképpen érdekes a huszonöt szigettel, amik mind egy-egy órát jelképznek, és egy olyan világgal, ahol az a képtelenség, ha rendesen telik az idő, vagy ha valakinek dollárja van és az Ideátról származik. Viszont sokszor és tényleg nagyon sokszor túl morbid, erőszakos vagy perverz, én pedig nem vagyok sem Haplatán Cuki, sem a nagyanyja - aki ismeretlen emberek temetésére jár szórakozásból -, hogy ez nekem tetsszen. Túl sok a cselekmény, szinte már csömört lehet kapni tőle. De még ezt is elviselném, hisz' néha-néha belefér, viszont ami igazán furcsává és zavaróvá tette az olvasmányélményt, az a fordítás és a nevek. Egek! Cuki? Komolyan Cuki? Az első asszociációm az volt, hogy biztos Tsuki (月; hold, japánul), de nem, mert az illető amerikai lány, jó, a második az, hogy azért Cuki, mert eredetileg Cute. Már eleve, a Cuki név nem annyira pozitív hangzású. Már. Esetleg kutyára vagy kisgyerekre. És nem, mert ez sem találat, egyszerűen a Candy név szó szerinti fordítása. Vagyis Cukorka. De mióta is fordítunk neveket? A Jánosok, oké. A többi név már félig röhejes, félig nem is tudom, mi volt. Kremátor Kristóf például, a Kristóftól elveszetette a félelmetes jellegét. :/
Érdekesség, hogy Clive Barker képzőművész is, és először megfestett több Abarathoz tartozó karakter képét, és csak utána kezdte el írni a történetet. Mások általában fordítva csinálják.
Összességében az egész nekem túl sötét és túl szürrealista, ráadásul nem sikerült befejezni egy kötetben a történetet, folytatása is van, de igényem arra már nincsen.
Nem tudom, ki lehet a célközönség, bár ifjúságinak meg megjelölve. Én úgy tizennégy és húsz év közöttieknek ajánlanám, de fantasyként, hanem egy, az Alice-hoz és egy, az Óz-hoz nagyon hasonló, de sötétebb történetként.
(A képek forrása: http://clivebarker.deviantart.com/)
Ez a blogbejegyzés az V. Könyvmolypárbaj-ra készült, a könyv az A-listán szerepel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése