Eredetileg a Molyra írtam értékelésként, de olyan szép hosszú lett, hogy igazán megosztanám itt is, mint afféle eltérő véleményt ama vagy inkább eme könyvről. Meg ahogy az Alkonyatnál, itt is kíváncsi voltam, tulajdonképpen mi az benne, amiért rajonganak. Hát ennél a könyvnél nem sikerült rájönnöm. Hogy miről is beszélek? A Szent Johanna Gimiről. Csak az első részt olvastam, de ha minden része ilyen, mint ez, akkor nem is vágyom többé rájuk.
Értékelése két és fél csillag. (Az ötből.)
Ajánlásra olvastam el. Hogy miért ennyi csillagot
kapott? Mert nem vágtam tőle hátast. El lehet olvasni, gyorsan olvasni,
de nem lett belőle egy kedvenc könyv, pedig én is voltam tizennégy éves,
nagyjában emlékszem, hogyan gondolkodtam akkoriban. Aztán az jutott
eszembe, hogy lehet, hogy nyolcadikos koromban jobban tetszett volna.
Tudod, abban az időben, amikor mindenki a Bravo Girl magazint forgatta.
Különben mégis jó ez a könyv, hiánypótló, mert ilyen eddig nem volt. Na
jó, nem azt mondom, hogy nem voltak korábban is tiniregények, hiszen
Sohonyai Edit és G. Szabó Judit könyvei is, legalábbis az újabbak
mostanában játszódnak. Vagy játszódtak. De ennyire modern tiniregény,
ami ráadásul semmi természetfelettit nem tartalmaz, ráadásul magyar, na,
ilyen nem volt. Ez kicsit olyan, mint a brit tiniregények, szinte csak a
tipikus brit illusztráció hiányzik belőle. És a naplóregény üzemmód
nagyon olvastatja magát. Egyébként nagyon egyik szereplőt sem sikerült
megkedvelnem, talán Arnoldot valamennyire. Virág idegesítő, ráadásul
pont annak a sztereotípiának felel meg, ami miatt éveken át haragudtam
az emósokra, hogy egy animés csakis emós lehet. Kingát utálnom kéne,
mert ő az ügyeletes ellenszenves karakter, de semmi bajom vele. Tényleg
nincs, a többi karakter meg csak úgy van. Igen, Cortez is. Abszolút
érdektelen, és szerintem, ha akkor olvasom, amikor korban közelebb
álltam volna hozzá, hát akkor sem őt választanám.
Valami miatt, amikor először láttam, hogy létezik ez a könyv – 2010-ben, Kaposváron a Libriben –, azt gondoltam, hogy ebben a könyvben egyenruhát hordanak a szereplők. Iskolai egyenruhát. Szerintem menő lett volna, még akkor is, ha kis hazánkban nincsenek egyenruhás iskolák.
Ahogy végigolvastam, azt jutott eszembe, ennyi volt? Innen oldalak hiányoznak. Kábé ugyanennyi. Ja! Igen, én most jöttem rá, hogy is működik ez a sorozat, de hogy el fogom-e olvasni valaha a többi részt, kezdve például a második félévvel, azt nem tudom. Talán. Majd. Egyszer. Ha épp olyanom lesz, de nem most. Vagy lehet, hogy soha. A miérteket lásd lejjebb!
Ami szimpatikus Reniben, hogy lehet, hogy unalmas és szürke, de a könyvmolysága miatt példakép. Oké, ezt egy igazán értelmezhetetlen mondat volt. Nem azért szimpatikus, mert szürke, hanem, mert olvas. Remélem, a sorozat sok rajongója követni fogja a példáját. És ha már itt tartunk, igen, általában megfordul a fejemben, hogy egy író saját magát feltétlenül beleírja a könyvébe, tehát Laura így akarja olvasásra serkenteni a fiatalságot. Ravasz! De! Oké, hogy Reni tényleg tökjó könyveket olvas, de különösebben egyik sem a kedvence. Mert olyan nincs, hogy minden kedvenc, amit olvasunk. Neki mindegyik tetszik, és a véleménye kábé ennyi is. Néha lehetne olyan, hogy most ez nem tetszett annyira, vagy az élethelyzetét felfedezi a könyv párhuzamos világában. (Vagy ilyen lehet, hogy csak nálam van?) És még valami szemet szúrt a könyves irkálásainál. Ő Anne, oké. Cortez Gilbert. e rendben van, de Reni az első részt olvasta, ahol Anne ki nem állhatta Gilbertet. Hiba. Baki. Tudom, hogy a folytatásokat is elolvasta, de amikor ezt írta, akkor Anne még nem kedvelte Gilbertet.
Általában ilyen értékelést nálam a rossz felé hajló könyvek szoktak kapni. Ez a könyv a szememben nem rossz. Tényleg nem, de olyan értékelés, amit ennek adnék, na, olyan nem létezik. Egy másik dolog, ami miatt ilyen értékelést kap, hogy nem tudtam sem beleélni magam, sem azonosulni a szereplőkkel. Mert hiába voltam én is valaha tini, nem ilyen voltam. Kinga viszont olyan, mint több ismerősömből lenne összegyúrva.
És őszinte leszek, minél beljebb, tovább jutottam benne, annál kevésbé kezdett érdekelni. Négycsillagos értékelésre gondoltam, amikor az első pár oldalon voltam túl, de úgy csúszott egyre lejjebb.
Ja, még egyet nem értek. Ez egy elit gimi, alapítványi, fizetős, speciális felvételivel. Csak nekem lenne akkor elvárás, hogy a rossz tanulók, vagy akik buták, mint a föld, ne kerüljenek be?
Még egy, ugye ez egy napló. Általában a naplóba olyanokat írnak le, hogy „rám nézett, és akkor azt gondoltam, hogy imponálok neki”. Legalábbis, amikor én néha-néha írtam naplóbejegyzést, ilyen kis hülyeségekkel volt tele.
Meg olyannal, hogy milyen büdös volt a buszon és, hogy mit álmodtam.Ebből az hiányolom az ilyen naplóbaillő, nagyon személyes dolgokat. Inkább egy hajónapló, mint egy tinilány naplója.
A történet felépítése tulajdonképpen olyan, mint a Harry Potteré, itt is végigkövetjük a főhős mindennapjait, csak a varázslat hiányzik. Meg még valami, amit nem tudnék megmondani, hogy micsoda. Ja, megvan. Nincs miért izgulni. Olvastatja magát, mert könnyű olvasmány. Light, de igazából hidegen hagy megbukik-e Reni rajzból vagy nem, nem tudok érte szurkolni. Ha akarok, akkor sem megy.
Még egy dolog, amit nem értek. Oké, hogy Jacques odajár közéjük egy magyarországi francia gimnáziumba, de akkor sem lehetne osztályozható francia nyelvből, hisz neki az az anyanyelve. Vagy tévednék? Mert akkor elmegyek, és leteszem a felsőfokú nyelvvizsgát magyar nyelvből.
A végére. Úgy érzem, értékes időt pocsékoltam el, amit tölthettem volna angol nyelvű Harry Potterezéssel is, de így most már megnyugodhatok, hogy elolvastam valamit, amiért olyan sokan rajonganak. Arra viszont nem jöttem rá, hogy miért.
A vége utánra. Egy számot sem hallgattam meg a könyvben szereplőkből, nem is akarok, pedig Murakami Harukinál rendesen azok mentek a háttérben, amint egy újabbal találkoztam. De, hogy mégse tévelyegjünk el olyan nagyon, lejátszási listát készítettem a gépemen található francia nyelvű számokból, és azt hallgattam.
Amikor befejeztem, kibukott belőlem: „hála az égnek, hogy vége!” Bocs.
Azt tudom, milyen bonyolult akár egy ember is, és milyen nehéz igazán hihető, életszerű karaktereket alkotni, mert próbálkozom ilyesmivel. Ebből a könyvből valahogy hiányoztak a valós karakterek. Mind olyan kis egyszerű volt, semmi mélyebb érzelem vagy valami olyasmi, amit eddig nem tudtunk. Persze, fél év alatt nem biztos, hogy egy egész kislétszámú osztályról minden kiderül, de hogy a főszereplőről sem? Akinek a naplóját olvassuk? Hát egy darab érzelem nem volt abban a naplóban.
A borítón olvasható, hogy a gimi, ahova mindenki szívesen járna. Hát én nem. Köszönöm, én elégedett vagyok a múltammal, már ami a középiskolás éveimet jelenti, és ha mégis választanom kéne egy fiktív intézményt, akkor az egyértelműen a Roxfort lenne.
Valami miatt, amikor először láttam, hogy létezik ez a könyv – 2010-ben, Kaposváron a Libriben –, azt gondoltam, hogy ebben a könyvben egyenruhát hordanak a szereplők. Iskolai egyenruhát. Szerintem menő lett volna, még akkor is, ha kis hazánkban nincsenek egyenruhás iskolák.
Ahogy végigolvastam, azt jutott eszembe, ennyi volt? Innen oldalak hiányoznak. Kábé ugyanennyi. Ja! Igen, én most jöttem rá, hogy is működik ez a sorozat, de hogy el fogom-e olvasni valaha a többi részt, kezdve például a második félévvel, azt nem tudom. Talán. Majd. Egyszer. Ha épp olyanom lesz, de nem most. Vagy lehet, hogy soha. A miérteket lásd lejjebb!
Ami szimpatikus Reniben, hogy lehet, hogy unalmas és szürke, de a könyvmolysága miatt példakép. Oké, ezt egy igazán értelmezhetetlen mondat volt. Nem azért szimpatikus, mert szürke, hanem, mert olvas. Remélem, a sorozat sok rajongója követni fogja a példáját. És ha már itt tartunk, igen, általában megfordul a fejemben, hogy egy író saját magát feltétlenül beleírja a könyvébe, tehát Laura így akarja olvasásra serkenteni a fiatalságot. Ravasz! De! Oké, hogy Reni tényleg tökjó könyveket olvas, de különösebben egyik sem a kedvence. Mert olyan nincs, hogy minden kedvenc, amit olvasunk. Neki mindegyik tetszik, és a véleménye kábé ennyi is. Néha lehetne olyan, hogy most ez nem tetszett annyira, vagy az élethelyzetét felfedezi a könyv párhuzamos világában. (Vagy ilyen lehet, hogy csak nálam van?) És még valami szemet szúrt a könyves irkálásainál. Ő Anne, oké. Cortez Gilbert. e rendben van, de Reni az első részt olvasta, ahol Anne ki nem állhatta Gilbertet. Hiba. Baki. Tudom, hogy a folytatásokat is elolvasta, de amikor ezt írta, akkor Anne még nem kedvelte Gilbertet.
Általában ilyen értékelést nálam a rossz felé hajló könyvek szoktak kapni. Ez a könyv a szememben nem rossz. Tényleg nem, de olyan értékelés, amit ennek adnék, na, olyan nem létezik. Egy másik dolog, ami miatt ilyen értékelést kap, hogy nem tudtam sem beleélni magam, sem azonosulni a szereplőkkel. Mert hiába voltam én is valaha tini, nem ilyen voltam. Kinga viszont olyan, mint több ismerősömből lenne összegyúrva.
És őszinte leszek, minél beljebb, tovább jutottam benne, annál kevésbé kezdett érdekelni. Négycsillagos értékelésre gondoltam, amikor az első pár oldalon voltam túl, de úgy csúszott egyre lejjebb.
Ja, még egyet nem értek. Ez egy elit gimi, alapítványi, fizetős, speciális felvételivel. Csak nekem lenne akkor elvárás, hogy a rossz tanulók, vagy akik buták, mint a föld, ne kerüljenek be?
Még egy, ugye ez egy napló. Általában a naplóba olyanokat írnak le, hogy „rám nézett, és akkor azt gondoltam, hogy imponálok neki”. Legalábbis, amikor én néha-néha írtam naplóbejegyzést, ilyen kis hülyeségekkel volt tele.
A történet felépítése tulajdonképpen olyan, mint a Harry Potteré, itt is végigkövetjük a főhős mindennapjait, csak a varázslat hiányzik. Meg még valami, amit nem tudnék megmondani, hogy micsoda. Ja, megvan. Nincs miért izgulni. Olvastatja magát, mert könnyű olvasmány. Light, de igazából hidegen hagy megbukik-e Reni rajzból vagy nem, nem tudok érte szurkolni. Ha akarok, akkor sem megy.
Még egy dolog, amit nem értek. Oké, hogy Jacques odajár közéjük egy magyarországi francia gimnáziumba, de akkor sem lehetne osztályozható francia nyelvből, hisz neki az az anyanyelve. Vagy tévednék? Mert akkor elmegyek, és leteszem a felsőfokú nyelvvizsgát magyar nyelvből.
A végére. Úgy érzem, értékes időt pocsékoltam el, amit tölthettem volna angol nyelvű Harry Potterezéssel is, de így most már megnyugodhatok, hogy elolvastam valamit, amiért olyan sokan rajonganak. Arra viszont nem jöttem rá, hogy miért.
A vége utánra. Egy számot sem hallgattam meg a könyvben szereplőkből, nem is akarok, pedig Murakami Harukinál rendesen azok mentek a háttérben, amint egy újabbal találkoztam. De, hogy mégse tévelyegjünk el olyan nagyon, lejátszási listát készítettem a gépemen található francia nyelvű számokból, és azt hallgattam.
Amikor befejeztem, kibukott belőlem: „hála az égnek, hogy vége!” Bocs.
Azt tudom, milyen bonyolult akár egy ember is, és milyen nehéz igazán hihető, életszerű karaktereket alkotni, mert próbálkozom ilyesmivel. Ebből a könyvből valahogy hiányoztak a valós karakterek. Mind olyan kis egyszerű volt, semmi mélyebb érzelem vagy valami olyasmi, amit eddig nem tudtunk. Persze, fél év alatt nem biztos, hogy egy egész kislétszámú osztályról minden kiderül, de hogy a főszereplőről sem? Akinek a naplóját olvassuk? Hát egy darab érzelem nem volt abban a naplóban.
A borítón olvasható, hogy a gimi, ahova mindenki szívesen járna. Hát én nem. Köszönöm, én elégedett vagyok a múltammal, már ami a középiskolás éveimet jelenti, és ha mégis választanom kéne egy fiktív intézményt, akkor az egyértelműen a Roxfort lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése