Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy akár a szerző neve, akár a könyv címe helyesen van a borítón. Mert ebben a könyvsorozatban már találkoztam az írónő nevével, és Maqesta is eredeti nyelven Maquesta.
Kezdetben vala Istár városa, ahol a Papkirály uralkodott, de az istenek megelégelték, és lerombolták Istár városát. Mindent elöntött a víz, így most már Istár Vértengere néven ismeretes. (Ez nincs benne a könyvben, de megtalálható Chris Pierson Papkirály trilógájában.)
Régen olvastam már a Dragon Lance világából úgy könyvet, hogy magam is benne vagyok abban a világban. Ki is estem belőle folyton, évente egy-kettő-három ilyen könyv nem segít visszazökkenni. Egy hónapig olvastam, akármilyen izgalmas volt, folyton elveszítettem az érdeklődésemet iránta. Pedig olyan jól indult! Megismertem Maqestát, akiről elárulnék csupa érdekes dolgot, de az mind spoiler lenne, és én sem szeretem, ha lelövik a könyv olvasása előtt a poént. Megismertem egy jó fej gnómot, aki gnómhoz méltón feltaláló, meg ott volt a többi szereplő. A könyv pedig bűzlött a minotauruszoktól. Én korábban kedveltem őket, de itt sikerült egy kevésbé szimpatikus oldalukat is megismerni. Meg persze, a minotaurusz törvények kicsit mások, mint az embereké.
A borító maga egy tömény spoiler, természetesen a könyv végéről, amikor már csak húsz oldal van hátra, és azt várod, mikor lesz már az a jelenet, ami a borítón van.
Az egy dolog, hogy mi a Vértenger, amin a történet jelentős része játszódik. De, hogy mi minden él benne, az már egy teljesen más ügy. Afféle kutyulmány, lehetőleg a legtöbb mitológiabeli és a világbeli lény felsorolásra került. Kedvenceim a tengeri elfek, amik nem ám hajós népség, gondolná valaki elsőre, hanem delfinek, juhé!
Megvolt a klasszikus utazásmotívum is, kihagyhatatlan, klisés, de én azért szeretem. És, hogy minden miért? A fülszöveg egy szót sem írt a hajóversenyről, és arról, miért is kell elhoznia Maq-nak a tengeri szörnyet, a morkotot. Arról sem, hogy nem önszántából lett kapitány, és arról sem, milyen aljas népség a minotauruszfajta.
A tapasztalatot leszűrve, először is nem olvasok hosszú ideig olyan könyvet, amiről írni akarok, másodszor, nem várok majd' két hónapot az olvasás és az írás között, mert ugyan megvan még az olvasásélmény, de mégsem ugyanolyan, mintha ma reggel csuktam volna be a könyvet.
Amit írtam, az vélemény, annak ellenére tetszett a könyv, és nem bánom, hogy megszereztem. (Happoltam.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése