Erin Morgenstern: Éjszakai Cirkusz

Valójában semmit sem tudtam erről a könyvről, csak azt, hogy létezik, de nem volt több, mint egy a kétezervalahány közül a várólistámon. Nem néztem, a könyvesbolt mely részén foglal helyet, sem azt, hogy mennyi blog írt már a nagyszerűségéről. Egyszerűen csak megláttam a könyvtári újdonságok között, és leemeltem a polcról. Kíváncsiságból belelapoztam, és a vibráló belső oldal elbűvölt. Akkor tudtam meg, hogy én vagyok az első, aki e könyvtári példányt olvassa, jó dolog elsőnek lenni, amikor a könyv még ártatlan és érintetlen.

"A cirkusz váratlanul érkezik". Az én életembe is váratlanul érkezett, és alig pár oldal után rêveur lettem, vagyis azok közé tartoztam, akik városról városra követik a cirkuszt, és valami piros ruhadarabot viselnek, hogy felismerhetőek legyenek. 

Az elején fogalmam sem volt, miért jó az, ha ide-oda ugrálunk az időben, és nem értettem sokszor ki az újabb szereplő, és mi a célja. A történet főleg a XIX. század közepén és végén játszódik, de egyes részei átnyúlnak a XX: századba. A könyv maga és a cirkusz is fekete és fehér, de mégis, több szín van benne, mint amennyit elképzelni lehet. Ezeket a színeket a cselekmény és a személyiségek viszik a történetbe. Szinte ordít, hogy film készüljön belőle, de a filmek mindig lerombolják a képzeletünk álomvilágát. A főszereplők mágusok, de nem azok az egyszerű bűvésztrükkökkel játszadozók, hanem igazi mágiával rendelkezők, de el kell hitetniük a világgal, hogy mindaz, ami történik, csupán illúzió. A cirkusz is több annál, mint ami, de ha elárulnám, pont azt az élvezetet rontanám el, amiért én olyan nagyon szerettem azt a könyvet. És szeretem még most is, vagy négy hónappal az olvasás után, és az is feltett szándékom, hogy megszerzem. 

A cirkusz csak éjjel van nyitva, nappal pihen a cirkuszi személyzet. Ennek is van jelentősége a történetben, és annak is, hogy milyen képességű emberek tartoznak a cirkuszi személyzet közé. Vagy, hogy milyen korúak. 

A nyelvezete fantasztikus és a sok rejtély arra kényszerít, hogy még véletlenül se tegyem ki a könyvet a kezemből, hiszen tudni akarom, mi miért történik, és kinek mi a szerepe a történetben. Amikor végére értem, sajnáltam, hogy vége, és bezárultam előttem a cirkusz kapui.

A megjelenés az eddigi legszokatlanabb. Máskor is találkoztam már olyan kiadással, ami igényes és a fontos elemek a külső megjelenésben is észrevehetőek, de sosem ennyire. Ez a fekete-fehér egy frenetikus ötlet volt. Igazán megérdemel öt csillagot az ötből. ☆☆☆☆☆

A vége kicsit megdöbbentett, pedig valahol olyan nagyon kiszámítható volt. Még mindig túl nagy hatással van rám az unalmas minden jó, ha vége jó. Valami attól is lehet jó, ha a vége nem a megszokott boldog vég.

Van még valami, amit el akarok árulni. Én azok közé tartozom, akik egyébként nem igazán kedvelik a cirkuszt. Elefántostul, akrobatástul, harsány színestül, bohócostul. Ebből mindezek hiányoztak. Talán ezért is kedveltem meg ennyire. 

Ha kedvenc szereplőt kéne választanom, nehéz lenne a dolgom. Szokásom a főszereplőket és jelentős szereplőket mind kedvelni. Celia, Martin, Isobel, Bailey, Penelope, Dixon... nehéz dönteni. De ha kötelezően kéne választani, akkor az ikreket választanám, akik foltokból összevarrt fehér és fekete ruhát viselnek. Nem véletlen, hogy őket rajzoltam meg először fanartban.

"A cirkusz váratlanul érkezik."

Rukkolantikvárium

Ladies an' Gentlemen! Ismét egy rukkolával foglalkozó bejegyzés következik, tehát aki nem érintett benne vagy éppen már a könyökén jön ki a téma, nyugodtan továbbléphet olvasás nélkül. Tehát Rukkola. Ki ne álmodna arról, hogy megunt, nemtetsző, régi könyveitől megszabaduljon, és hozzájusson olyanhoz, amire régóta vágyik. Szerintem nincs olvasó ember e Földön, aki nem. De sok dologban nem értenek egyet, ami megint csak nem baj, hiszen a sokszínűség gyönyörködtet. Csak akkor kell elgondolkodni, amikor valaki csakis a legfrissebb kiadásokra bukik, s emellett csupa tankönyveket rak fel, ami ugyan hasznos lehet annak, akinek nincs, de mégsem egyenértékű. De persze nem akarom én senkinek megmondani, mit rakjon fel, hiszen én is pakoltam fel ponyvát. Volt itt már nyöszörgés amiatt, hogy senki nem jut könyvhöz e-mail alapján. Akkor újítottak, és fel kell mindenre iratkoznom, ami érdekel. Ilyen alapon inkább megvárom, míg megveszi a könyvtár, annyira nekem nem fontos. Inkább olyan könyvekre vágyom, amiket úgysem találnék meg, hiába mennék be a legközelebbi könyvkereskedésbe. Igen, kerülnek fel ilyenek is, bér mostanában már egyre ritkábban. Ami pedig az új kiadású könyveket illeti, nos közeledik a téli szezon, úgyis mondhatnám az ünnepi szezon. Ebből pedig mindenki azt szűri le, amit akar. Itt van a másik probléma, a kiemeltek körüli hiszti. Teszek én arra, hogy valami kiemelt! Nem azért kell nekem, mert rajta van a kis piros szalag, hanem mert, érdekel és olvasni akarom, többször és akkor, amikor kedvem szottyan rá. Ajánlják többen is, hogy ne a happolnám listánkról várjuk az érkezőt, hanem böngésszünk. Ó, igen. De én nem fogok olyan könyvet happolni, amiért csak simán elgyaloglok a közelebbi könyvtárba vagy antikváriumba. És lassan már azért rosszul érzem magam, mert elhappolok egy olyan könyvet, ami másnak is kell. És vajon előlem hányszor happoltak el olyat, ami nekem kellett? És dühöngök rajta? Ugyan, dehogy! Ha éveket tudtam várni A szilmarilokra, akkor még tudok várni. És tulajdonképpen mi ennek az egésznek az értelme? véleményem szerint az, hogy olvassunk. Pillanatnyilag 78 magánkönyvtári példányom vár olvasásra azok közül, amikhez eddig még nem volt szerencsém, és körülbelül 15 az újraolvasásra. Tulajdonképpen addig, amíg ez el nem fogy, nincs is szükségem happolásra, de ez nem így működik. Legalábbis szerintem meg kell ragadni a lehetőséget. Különben is, 804 saját könyv közül happolóra vár 20, és talán azok közt is van olyan, amit még nem olvastam. Szándékomban áll csak azokat megtartani, amiket még több alkalommal el szeretnék olvasni. De van olyan is, aminél nem tudok dönteni, hogy kell-e még vagy mégse. Azt természetesen nem tettem fel a rukkolára, vagyis inkább fent volt, de kicseréltem egy másikra. Viszont ezentúl nagyon körültekintően fogok antikváriumozni is, és tényleg csak azt veszem meg, amihez elég infót gyűjtöttem a molyon ahhoz, hogy ne csalódjak benne. Nagyjából nyolc éve járok különféle városok antikváriumaiba (Békés, Békéscsaba, Eger, Kaposvár, Győr). Ez idő alatt beszereztem nagyjából 200 könyvet, ebből néha rukkoltam, néha más módon váltam meg tőle, van belőle olyan, amit már olvastam is nem egyszer, olyan is, amit még sohse. És persze sok van, amiben csalódtam, meg olyan is, amiben nem. Ezentúl nem akarok olyan könyvet venni, amiről később kiderül, hogy nem tetszik, és nem is akarok olyat happolni se. Bár szerencsére negyvenkét happból csak négy volt ilyen, és még nagyobb szerencse, hogy a rerukkal azok gazdára is leltek.

M. I. McAllister: A hullócsillagok gyermeke

Egy szigetet, s a szigeten egy királyságot rejt a köd. a trónon a királyi pár, és minden olyan, mint egy akármilyen történetben. Majdnem. Itt a trónon nem nem ember ül, nem ember sem a pap, sem a szolgálók vagy apródok. Sünök, vidrák, mókusok és vakondok népesítik be a Ködfátyol-szigetet. Jelenleg Tüskés király és Sudár királyné uralkodnak. A Hullócsillagok Éjszakája minden évben nagy ünnepnek számít, és a hullócsillagok mindig jót vagy rosszat ígérnek. Egy ilyen hullócsillagos éj alatt egy újszülött mókusra lel a parton az egyik kapitány, és a kökörcsin-erdei egyik asszony magához veszi, felneveli. 

Egy szörnyű napon tragédia történik a kastélyban, és az állatok egy ősi módot választanak a bűnös megtalálásához, ami által még sosem tévedtek, így száműzetésbe kerül az ártatlan és hatalomra egy gyilkos.

Kese, a fiatal mókus, akit a parton találtak eddigre szép fiúvá serdül, csupán a színe más, mint más mókusoké. Bátor kapitány, a vidra apródjául szegődik, és azon igyekszik, hogy megfeleljen mindennek. A királyból lassan bábkirály lesz, és a gyilkos meg a társa igyekeznek minden a saját érdekeik szerint fordítani. Az egyik talán legszörnyűbb döntésük a kiselejtezés, ahol taigetoszi módszerrel szabadulnak meg minden nem kívánatos fiatal állattól, majd munkacsoportokat rendszereznek, és még az élelmiszer kiosztását is rendszerezni akarják, de ez utóbbi hála Kesének, elmarad. Ahogy az áruló pár egyre inkább építgeti a maga kis birodalmát, úgy tudtuk nélkül egy régi helyen más csoportok is szerveződnek, és Kese egyre inkább szeretett kapitánya segítségére lesz, sajnos, ez másoknak szemet szúr, és el akarják tüntetni a színről, ezért Kesének el kell hagynia a szigetet, ahová a köd miatt soha többé nem tud visszatérni. Az áruló pár a Tavaszi Fesztivál napján készül végleg átvenni a hatalmat, és hosszú idő után először kívánják megmutatni a királyt, aki már nem önmaga. Bátor kapitány Kesének köszönhetően elegendő bizonyítékot szerzett, és szót kér, majd az igazi bűnös letartóztatását kéri és kezdetét vette a harc, de az áruló pár a várba menekült, s a papot meg a királyt foglyul ejtette. Ekkor hullócsillag szeli át az eget, ami jót vagy rosszat ígér. Kese visszatért az ártatlan kapitánnyal. Még egy gyilkosnak sem lehet tiszta a lelkiismerete, és a rémálmok, amik hosszú éjeken át kísérték, úgy tűnik, valóra válnak. Hiába menekült el titkos búvóhelyére, s várta, hogy majd megküzd bárkivel, minden vér ami a mancsán száradt fellobbantotta az őrület szikráit, és saját maga végezte ott, ahová másokat akart taszajtani. 

A király elbúcsúzott a világtól, és új király lett a sziget ura. Hősökké váltak olyanok, akik maguk sosem álmodoztak hősiességről.

Bevallom, nagyon nehéz volt spoilermentesen megírni. Hát mégis hogyan írhatnám meg, hogy érdekes legyen, de ne lőjek le minden cselekményt? Egy fantasy, ahol a hős nem ember, hanem mókus, abból is egy szokatlan színű, ráadásul az egyik legjobb barátja egy sünlány, a kapitány, akinek az apródja, pedig egy vidra. Bátor kapitányt nem lehet nem szeretni, de kedveltem Tűt és persze Kesét is. De Nyakast kifejezetten nem. Hogy melyik névhez ki tartozik, az nem árulom el, ahhoz el kell olvasni a könyvet. Sajnos én beleestem abba a hibába, hogy a második kötet fülszövegét előre elolvastam, ezért tudtam, ki lesz az új király. Ha az mondanám, hogy mese, akkor nem használnék jó fogalmat rá. Több ez, mint egy egyszerű mese vagy egyszerű történet. Nem akarom, hogy elcsépeltnek hangozzon, de a szeretet és barátság nagyon fontos eleme a történetnek. Persze néhány állatnak elég a hatalomvágy, és ettől kínosan emberszerűvé váltak.

Többször szemeztem már ezzel a könyvvel, de valami miatt nem kezdtem hozzá, pedig kár lett volna kihagyni. Különben is, szeretem, ha állatok ember módra élnek és viselkednek, de ó kérem! csak a jó dolgokat tegyék!

Kiegészítés:
2012. október 25.
Most, hogy túl vagyok a teljes trilógián, máshogy állok hozzá. Egy fatális tévedés lett volna olvasatlanul hagyni. Állattörténet, de nem a megszokott. Olvastam már Kenneth Gramahame Békavári uraságát vagy Beatrix Potter Nyúl Péterét. Azok is állatok, amik emberként viselkednek, de mindkét történet meglehetősen idilli. Ez más. Árulás, száműzetés, csata, bosszú. Nem egy közönséges állatmese kellékei, és pont ez teszi izgalmassá, illetve a karakterek szerethetősége. A jellemük emberi, de a tulajdonságaik megmaradtak állatiak. Hiába kapitány valaki, ugyanúgy felszalad a falon, mint egy közönséges mókus vagy ugyanúgy pancsol a tengerben, mint egy közönséges vidra.
Ha csillaggal kéne értékelnem, ötöt adnék rá. Ötöt kapna az első kötet, és még ötöt az egész trilógia.

Twilight Bark in Avalon

Nem szándékozom hosszabb bejegyzést írni Steph Meyer könyvéről, azt már megtettem a molyos értékelésben. Mindenesetre az, aminek mindig is gondoltam, lányregény. Nem horror, nem thriller, hanem romantikus ifjúsági könyv. És nem is fantasy, még akkor sem, ha olyan lényeket vonultat fel, amik nincsenek, csak Forksban és Erdélyben. Mivel a hangsúly nem a fantasztikus elemeken van, így ez nem fantasy, bocs. Vagy nekem vannak szigorú fogalmaim a műfajra, amik az utóbbi időben kissé megváltoztak, és már nem csupán az epic fantasy műfaját merem idesorolni, hanem elhiszem, hogy Neil Gaiman és Peter S. Beagle novellái is azok. Tehát Alkonyat. Bevallom, először nem is olvastam és nem ezt olvastam. A filmet láttam meg az ennek a mintájára íródott Wings (Aprilynne Pike) került a kezembe, és az szinte teljesen ugyanez. Csak ott még idegesítően buta is a főszereplő. És azon is jól szórakoztam, az első két regényen jól is mulattam, a folytatást is olvasni fogom. De azért kíváncsi lennék, hogy mit tudna írni Pike, ha kivennénk a történetből az alkonyatos ízt, a Shakespeare-től csent neveket és az Artúr-legenda helyszínét. Maradna a zöldségfiú meg a viráglány, ami önmagában egy nagyon jó ötlet. Erről is írtam értékeléseket. És ha már így benne vagyok a témában, asszem el fogom olvasni a csillámsrác és a délről jött lány történetének is a folytatását. Annyi helyen találkoztam már a témával, hogy ennyi spoillerrel nem lehet élni. Bár az az igazság, nem tudom, mi a vége. Csak részleteket. És, hogy melyik történetben kinek szurkolok? Vámpírkörökben Larten Crepsleynek Edwardnak, zöldségkörökben Tamaninak. 

Ó, még egy, a borítóról. A pöttyös az igazi! Főleg, ha vörös Pöttyös. Saját tervezés a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó pöttyös könyveinek mintájára.

Már megint Könyvmolypárbaj

Sok hibát vétettem az előző két párbaj során, most felsorolom azokat, nehogy megint beléjük essek, mint könyvbe a moly.
– nem választok olyan könyvet, aminek bizonytalan a beszerzése (lásd I. Könyvmolypárbaj, Joseph Helgersson: Három troll meg a hold)
– nem választok olyan magánkönyvtári könyvet, ami a halogatom kategória (Dumas: A három testőr; David Gaider: Az elorzott trón)
– nem választok e-bookot, mert a helyhez kötöttsége miatt lassan haladok vele, és inkább más olvasok helyette
– nem választok olyan könyvet, aminek csak a címét ismerem, de nem okosodtam korábban a fülszövegből, és tudom, hogy utálnám olvasni (Fehér Klára: Sárgaláz)
– nem választok olyan könyvet, amiről még elolvasás előtt tudom, hogy nem tudnék egy értelmes szót írni (…)
– nem választok hasonló okok miatt a szép kötéses, de ismeretlen magánkönyvtári példányokból (Dóczi Lajos: Carmela)
– nem választok mangát (szerintem szabályellenes)
– az A-listámba nem teszek már olvasott könyvet (ne legyen azért olyan könnyű dolgom)
– nem választok olyan könyvet, ami régóta ül a
pom-pom, pom-poma polcomon, de még nem jutottam el odáig, mert minden más érdekesebb
Végül. Körülbelül negyven könyvet kell lecsökkentenem tízre. Nem lesz egyszerű dolog, mert bele akarok venni olyanokat, amik régóta ülnek, de borzasztóan érdekelnek, olyanokat, amik egész újak, olyat, amit happoltam és olyat, ami egyszerűen csak feledésbe merült, de különben érdekes, és megérdemelne egy kis reklámot.
Vörös Pöttyös nem lesz a listámon >:D

Furcsa ez az új nézet, de majd megszokom. A közös fájlba már bevezettem az A-listát, ettől függetlenül ide is leírom, ahogyan a B-listát is.
A-lista
1. M. I. McAllister: A hullócsillagok gyermeke - Ködfátyol-sziget krónikái I.
2. Jane Austen: Büszkeség és balítélet
3. Mervyn Peake: Titus Groan
4. Dr. Pálinkás Imre (szerk.): Anyrok alkonya
5. Charlotte Brontë: Shirley
6. Kertész Erzsébet: Szonya professzor
7. Fekete István: Hú
8. Rónaszegi Miklós: A királynő kalóza
9. Mark Twain: Koldus és királyfi
10. Tina Daniell: Maqesta Kar-Thon

B-lista:
1. Angie Sage: Mágia
2. Fekete István: Kele
3. Anauta Blackmore: Alea, az eszkimólány
4. Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának
5. L. Frank Baum: Kalandok a Birodalomban
6. Fekete István: A koppányi aga testamentuma
7. Eva Ibbotson: Vissza a folyóhoz
8. Roland Green: A korona lovagjai
9. Celia Rees: Kalózok!
10. Gerald Durrell: Rokonom, Rosy


És itt a titok nyitja, mármint, hogy miért ezeket választottam. Ezek egytől egyik magánkönyvtári kötetek. Nem kell értük könyvtárba szaladgálni, esetleg arra várni, hogy valaki visszavigye. Az A-listám kötetei várólistások is, egyiket sem olvastam még, vagyis, a Hút elkezdtem évekkel ezelőtt, de nem fejeztem be, nem is emlékszem rá. A B-listáról csak négy könyvet nem olvastam, de a többit meg szeretném újraolvasni, főleg a Kelét, amit tizenhat éve lapoztam utoljára.

Rám dől a könyvtorony!

Először én azt gondoltam a Rukkoláról, hogy szépen elviszik az összes feltöltött könyvemet, aztán majd én szemezgetek. Vagyis egy könyvet egy könyvért. Kicsit furdal is a lelkiismeret, hogy huszonhárom lezárult rukkom, és nyolccal több lezárult happom van. Plusz egy folyamatban lévő rukk és négy hasonló happ. Igazából most azt szeretném, ha a fent lévő tizennyolc könyvemet olyan vinné el, akivel tudok személyesen is találkozni, mert a postázással magam alatt vágtam a fát, és most bánom csak, mennyit költöttem rá. Ebből hét Édesvölgyi Suli szerelmes ikrei, azt sem bánnám, ha ezt valaki egyszerre vinné. Van még hét csíkos, egy pöttyös és három másmilyen. És nem is pontok meg happ-lehetőségek miatt, hanem inkább a helyhiány miatt. Azt sem tudom, hogy rendezzem a polcaimat, a szegény Cilike és Letty Chubb sorozatot már így kiköltöztettem a tornaszobába. (Most ez a neve, régen műhely volt meg mindenféle) Meg ezek amolyan megválósak. Az Intőkönyvem történetéből kettő van. Egy sokat olvasott, és egy kevesebbet. A sokat olvasottat tartom meg, elvégre eléggé összeszoktunk már. ^^ Meg vannak azok a könyvek, amiket leszedtem azelőtt, mielőtt a pontjaim levonásába kerültek volna. De vannak, és csak arra várnak, hogy rukkoljam vagy szabadpolcra vigyem azokat. Agyalok... mi volt még... Ó, igen! Happolnám. Hát igen, néha tényleg jó lenne, ha ez egyfajta előjegyzés lenne. Már kétszer vitték el előlem a Boldog békeidőket az Új Képes Történelem sorozatból, pedig ez tényleg csak nekem van bejelölve. Sokat leszedtem, Vörös és Arany Pöttyös könyveket. Ott a könyvtár, egye kánya, úgysem akartam azokat megtartani! Most szinte csak olyan maradt, amit megtartásra happolnék. Mire másra? Van még nálam egy könyv, amit majd felteszek, ha újra tudok postázni. Oszt ennyi.

Tegnap a Molyon lejárt a pro-tagságom. Elég sokáig használhattam, egészen megszoktam, furcsa lesz ezentúl, hogy nincs. De persze tervezem, hogy használom a molyboltot. Majd. Egyszer. Mostanában. Féléven beül. Talán. Jó lenne.

És egy kicsit csalódott vagyok, mindegy, mi miatt. De egyébként jogos a világ folyása, és semmi sem véletlen, tehát ne egyen a fene emiatt vagy amiatt.

Ha lesz következő Könyvmolypárbaj, úgy állítom össze majd a listámat, hogy azon ne legyen se e-book, se olyan, amiről nem lehet írni, mert az úgy borzasztó. És nem hónapokkal később fogom megírni a bejegyzést, amikor már nem is emlékszem nagyon a könyvre, na!

Végül a könyvtorony, ami rám dől. A könyvtárba be se kéne tennem addig a lábam, amíg a saját 96 várakozó könyvemet el nem olvastam. De azok közt sok az unalmas, és nem is jó annyira az, hogy keretek közé szorítom, mit olvassak. Az úgy már nem élvezet.

"Nem jó, hogy ilyen gyorsan felfortyansz"

Ha nem könyvekkel kapcsolatos dolog lenne, nem ide írnám, hanem a mindenes blogomba, de így nem marad más választásom. Az index.hu egyik cikkírója megint volt olyan fantasztikusan tehetséges, hogy elfutott tőle a pulykaméreg.

http://index.hu/belfold/2012/09/03/mit_olvasson_a_gyerek/

Tehát a cikk arról szól, hogy milyen könyvekkel lehet megszerettetni az olvasást, és melyek azok, amiktől jobb, ha távol tartja magát az ifjúság. Olvasást megszerettető műként szerepel a Winnetou, a Harry Potter és Durrelltől az Állatkert a kastély körül. Az első kettőt még ismerik valamennyire, de Durrellt kevesen. Sajnos. a továbbiakban fölmerül, hogy melyekből lehetne az életre tanulni, és melyik jó kötelező olvasmánynak. Melyik az igazán neki való szépirodalom, és melyik az, amelyik állítólag segíti a közösségi életét. A végére pedig, hogy melyik káros. Érdekes, hogy A Pál utcai fiúk és a Szív az életre tanítana, de a Bambi meg káros. Hát én inkább adnék Bambit és Richard Adamsontól a Gesztenye, a honalapítót A Pál utcai fiúk helyett. Nem való az tizenegy éveseknek, a Kincskereső Kisködmön meg alsósoknak. Szerintem. Hol vannak ebből a listából angol gyermekregények, mint A titok kert vagy a Fecsék és Fruskák? Kötelező olvasmánynak Gárdonyi, Verne, Walter Scott, Tatay, Fekete István. Ebből három történelmi, Verne segít házilag dinamitot gyártani, Fekete Istvánt meg szeretjük. De hol marad Selma Lagerlöf Nils Holgerssona? Ha valamiből szórakozva lehet tanulni, hát akkor az a könyv az. Nézem, nézegetem a szépirodalmi listát. Iskola a határon, A Legyek Ura, Sorstalanság, Toldi, Az arany ember. Ezekből én sem olvastam mindet, de nem is értem, miért pont ezek. Jókainak nagyon sok igen jó könyve van, olyanok, amik letehetlenek. Miért nem azok kerültek az ajánlásba? Hol marad Szabó Magda? Hol marad Charles Dickens? Görgetem az oldalt lefelé, "Boldoguljon a közösségben?" - írja a következő alcím. Pöttyös, csíkos! Vágom rá magamban, van azokból olyan nem egy, amit mostan írtak mostaniaknak. Mik is a lehetőségek? Geronimo Silton és Rumini. Ez jó, ha éppen egerek vagyunk. Mi van még? Szent Johanna Gimi, Az éhezők viadala és az Alkonyat. E hármat én nem tekintem gyermekirodalomnak. Kamaszirodalom és fiatal felnőttirodalom. De nem gyermekirodalom. Hol van Balázs Ágnes Lufija, Bosnyák Viktória Jóhegyi Lacija és Böszörményi Gyula Gergője? De jöhetnének a régebbi könyvek, amiket régen írtak. Thury Zsuzsa, G. Szabó Judit, Nagy Katalin, Sohonyai Edit. Vagy ha mindenáron külföldi irodalmat szeretnénk, akkor Jacqueline Wilson, Sue Towsend vagy a régi-régi Prince Edward-szigetről író Lucy Míud Montgomery. Végére maradtak az állítólag káros könyvek, Felix Salten nyomban kétszer. A Feketefülű fehér Bimet nem olvastam még, de fogom. Szomorú. És? A kis herceg nem szomorú? Edmondo de Amicis Szív című könyve nem szomorú?  

És még egy kérdésem van. Hol maradnak a kortárs könyvek? Nyulász Péter Helkája, Lois Lowry és Louis Sachar könyvei? Hol maradnak a svéd, dán, finn, lengyel könyvek?