2014. május 29., csütörtök

Vakáció vadlúdháton (Selma Lagerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazása)

Selma Lagerlöf egy könyvet szeretett volna írni, egy könyvet, amiben a svéd gyermekekkel megismerteti és megszeretteti Svédország földrajzát, természetrajzát, történelmét, népi hagyományait, népmesét. A könyv elkészült, és még önmagát is megemlítette benne, részévé tette.


Volt egyszer egy szöszhajú tizenkét éves svéd fiú, aki rossz gyerek volt. Az állatokat bántotta, szüleinek szomorúságot, csalódást okozott, vasárnap a templomba sem ment el, inkább otthon maradt, hogy apja puskájával madarakra lődözzön. Ám a rosszaság sosem jár büntetés nélkül, komiszságában a házban lakó és a háznak csupa jót tevő törpének is ártott, aki büntetésből elvarázsolta. Itt kezdődik Nils kalandja, azon a tavaszi vasárnapon, amikor maga is törpe lett, aprócska, de sötétben látó, állatokkal beszélni tudó. Az udvar fölött elhúzó csipkelődő vadlúdcsapathoz csatlakozik a fiatal gúnár, Márton, és általa Nils. A vadludak Lappföldre tartanak, nyári költőhelyükre. Az út alatt nem csak egy egész Svédországot átívelő utazás történik, hanem a különböző vidékek földrajzi adottságairól, természeti kincsiről, sőt, népmeséiről is szó esik, pont úgy, hogy épp beleillő legyen a történetbe.

Habár az állatok beszélnek, csak maguk és Nils között teszik ezt meg, a beszédtől még nem válnak túlzottan emberivé, megmaradnak a maguk valójában. A róka sem lesz ravaszabb annál, mint amilyen a valóságban, talán csak egy csöppnyit. Bámulatosan keverednek a mesés elemek, a törpe, a törpe varázslata, Varjúvitte gúnyolódásai és Selymeske nővéreinek már-már emberi gonosz testvér szerepe.

Nilsre jó hatással van a tavasztól őszig tartó utazás, s a nyári pihenés Lappföldön. Útja során sokszor kisegíti a bajból mind az embereket, mind az állatokat, és egyre inkább közibük valónak érzi magát. Sok veszély és próbatétel áll előtte és mögötte az út alatt, aki csak teheti, s hallotta hírét, mind valamiféle próba elé állítja. Azonban a legnagyobb próba az, hogy miképp változhat vissza emberré, és döntenie kell, mi is az igazán fontos.


Nem olvastam még el olyan sokszor, hogy ne legyen minden egyes újra olvasás egy új élmény. Mindig csak nagyjából sejtem, mi lesz a következő történés, esetleg megjegyzem egy-egyet belőle, de mindig ugyanúgy érzek, amikor kiderül, mitől változhat vissza Nils emberré, mintha először olvasnám.
Nem egy történet, egy kerettörténeten belül több kis apró, amik később összefonódnak. Érdekes a sok különféle világ, vidékteremtős történet Istennel és istenekkel, szentekkel és óriásokkal, fókabőrbe bújt tündérekkel, házakban élő törpékkel, egymással versenyt zúgó patakokkal, a nappal birokra kelő Dermesztővel. Érdekesek a különféle szokások, hagyományok, az, hogy egy-egy vidék miben hordja kincseit, s érdekesek maguk az állatok, a százéves lúd, aki sast nevel.

Az odaút részletes, a nyarat viszont mintha elfújták volna, és a visszaút is inkább Greta és Ola történetével foglalkozik, mint a Nilssel és a ludakkal. Ám még így is öt pontból öt pontot érdemel.

A bal oldali illusztrációként szolgáló festményt Sven Erixson festette 1935-ben, és különlegessége, hogy Nilst olyan színű ruhában ábrázolja, ahogyan a könyvben is le van írva. 

Én is láttam a koprodukciós animét, ami a könyvből készült, mindkettőt, a sorozatot és az egybevágott verziót is, azt hiszem, talán két szinkronnal, Akkát női és férfihanggal is. Talán az első animék közt volt, amit valaha láttam, és nagyon megmaradt, nem lehet nem szeretni.


/kép forrása:
 http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Sven_Erixson,_Nils_Holgersson_1935,_detalj,_2013a.jpg /


Bár már befejeztem írásom, mégis muszáj a végére megjegyeznem, hogy sok hasonlóságot vettem észre Nils Holgersson, és Vili, a veréb története közt. Mindketten tizenkét éves rossz gyerekek, akik tiszteletlenek és bántják az állatokat, s mindkettőjüket egy varázslatos személy varázslata elváltoztatja, valami mássá, míg mindketten megváltoznak, és utána visszaváltozhatnak.

2014. május 26., hétfő

"Kicsi asszony csókkal várjon, ez a boldogság!" - Mándy Iván: Csutak és a szürke ló

Mándy Ivántól korábban csak a Robin Hoodot olvastam, az is elég régen volt, hogy elfelejtsem, milyen a stílusa, és úgy álljak hozzá egy könyvéhez, hogy ne tudjam, mire számítsak.
Na jó, valójában kikapcsolódó, gyerekekről szóló könnyed olvasmányra számítottam.


Főhősünk Csutak, a fiú, akire azt mondják, hogy dilis, a fiú, akit úgy fest, kivetett magából a gyerektársadalom. Fülledt nyár, budapesti vakáció, a gyerekek képzeletükre hagyatkozva föltalálják magukat, de valami oknál fogva mindig kizárják maguk közül "a penészpofát", Csutakot. Az első változás a szigettel érkezik, egy vasúti fülkével, amit berendeznek maguknak, majd újabb változást hoz a ló. 

De hiába ló meg nyár, és hiába kell rejtegetni a lovat meg nem szólni róla senkinek, mert attól még szomorkás marad a történet a hangulat. És a világok is külön vannak. Mert van a külvilág és van Csutak, aki úgy látszik, nem része a külvilágnak meg van a szürke ló, szintén a maga világában.

A könyvből film is készült, amit nem láttam, így a két dolog összevetése egyelőre elmarad.

Mándy cameóként megjeleníti saját magát, mint hangjátékok íróját, nem fellengzősen, csak úgy mellékesen, de azért mégis eléggé önreklámszerűn.

Mivel ifjúsági regény egy kiskamasz főszereplésével, régóta a várólistámon állt már, de bevallom, nekem csalódás volt, a hangulata az, ami teljen földhöz vágott, semmi vidámság és könnyedség nem volt benne, csupán magány. Másra számítottam, így talán még csalódás is volt kissé.

Ez a blogbejegyzés a IV. Könyvmolypárbajra készült, a könyv pedig az erre készített B-listámon szerepel.