Alul- és fölülértékelt dolgok. Mittudomén... könyvajánlók, borítók, hype, éppen futó animesorozatok, én is akarom olvasni az új könyveket esete, kettkor nyitó önyvtár, nyár, meleg, május, szódoga. Almatea, szék lába a kábelen, öt-hat megkezdett könyv, szökőkutas látomások, álmomban mezítláb sétálok a főutcán. Behunyt szemmel hallgatom a képzeletbeli kabócákat, álomképek villannak. Bogarak a falon, Hüvelyk Matyi titkos kalandjai, stop motion, animálok, animálnék, hegy, domb, völgy, mélyedés, Duna, fák, erdő, vaddisznó, bögréből bort inni. Fölmegyek a forró, égető, papucson át is talpat sütő aszfaltos dombra, közel a kerítés, balról véce, túlonnan fürdőblokk, fehér szék, ki tudja, mikori? Emelkedik az út, balra fel faházak, lépcső, korlát, kis fehér székek meg asztalok, kis színpad, itt vetíteni is lehet, d eén megyek tovább, zöld dombnak fel, festőterem, Duna-Kanyar. Dehoppanáltam, máshol vagyok. Előttem, messze szökőkút. Közelebb is van egy, meg bolt, patika, képtár, pénzváltó, Zsolnay kút, mormonok a sarkon, mégiscsak előrefele kéne menni! Ilyenkor már kirakták a leandereket, talajszinten szökik a víz, nincs már meg a bolt téren, kár érte, de minek is? Most jobbra kéne mennem, kicsit emelkedik az út, a térköveket megint felszedték, Zárda utca, bekanyarodjak? Omlásveszély, oldalsó ajtó, minden tökéletes látványvilág, második emeletről templomtorony, tetők, felmosófej a kistetőn. Martini az asztal alatt. Dehoppanáltam. Vasútállomás. Tévedés, rotunda buszmegállomás. Hegynek a tetején, de én lemegyek a lépcsőn, kissé kopott cipőtalpam megcsúszik a macskaköveken. Hegynek fel akarok menni, télen jeges, csúszós, nehéz a táska, a fene bánja, fosószilvát enni, háromszínűt, erkélyen plédet leterítve aludni a napon. Most egy utcán vagyok, a sarkon pékség, szemben vele étterem, pulpó, kalamári. Innék egyet, hallgatnám a susogást, meleg van, sós illat a levegőben, rozmaring, macchia, kecskebogyó, kék és fehér, kemény szőrű macskák. Most utazom, ide és oda. Újabb hely, itt már jártam, girbegurba utca, kopott ajtófélfák, homályos kirakatok, az utca sem egyenes, mégis, ez lehet a főutca. Macska, macska, fekete macska, macska szalad a lábam alatt. Lenézek, cipő van rajtam. Fából és vasból cégérek, színes öltözetek kavalkádja, szag. Mindenféle szag lengi körül az utcát, némely édes, mint a juharszirup, más bűzös, megmondhatatlan büdös dolgok keveréke. Egy pillanatra talán valami madár repült el felettem, mindegy, csak nem galamb legyen, repülő patkányok, már várom a sirályokat, hogy végezzenek velük. Nem galamb volt. Talán illendőbb lenne, ha nem az út közepén mennék, szívesen félreállnék, de előbb meg kell találnom a boltot, ahol... évek teltek el, újra az utcán vagyok. a szag ismerős, és valami más is. Hónom alatt egy kupac könyvet szorongatok, nem mintha házalni készülnék, de meg kell értenem a dolgokat. Kérdezgettem felőle, de hát nekem is mi közöm van máshoz? Most is cipő van rajtam, de már nem torcapi, tornacipő, sportcipő, fűzős nájkpumaadidasz. A másik kezem visszhúztam a ruhám ujjába. ott rejtegetem azt a másik dolgot, ami sok dologra adhat magyarázatot. Most veszélyes lenne újból belekezdeni, legutóbb is egy teljes hónapba telt, míg elmúlt a vész. Megtaláltam a boltot, ami nem is bolt, bár régen az volt. A cégérről azt hihetnénk, hogy antikvárium, míves vaskönyvön bagoly ül, nyitom az ajtót, a bagoly elrepül, csőrében visz. A boltban idegen, én az vagyok neki, de nem érdekel, ahogy az sem, hogy majd ezerszer meg kell kérnem, hogy beszéljen lassabban. Az is csoda, hogy idetaláltam. Kérdezem, válaszol, kérdezem, bólint és hellyel kínál. Vonakodom leülni, legalábbis úgy teszem, és igyekszem, minél kevésbé elárulni arcomon, hogy boldoggá tett a találka. A könyvet mutatom, és újból kérdezek. Ő elsápad, és kikapja a kezemből. Megállapítja, hogy valódi, erre van egy jó módszere, majd rólam érdeklődik. Afféle vagyok, mondom, ha a könyv nem lenne, én nem ülnék itt vele szemben. Megint kérdez, mire az egész halmot egy kis asztalra teszem. Az ő arca úgy változik, ahogy olvassa a könyvet, egy pillanatra felnéz, majd közi, hogy valóban letehetelen. Újból én kérdezem, mire csak annyi a válasza, hogy úgy tudta, ez titokban maradt egy bizonyos rétegnél. Majd mondom, hogy ez a bizonyos réteg valaki olyat imád, akiről el kell fogadniuk, hogy nem létezik, itt kérdőn néz rám, majd folytatom, így szól az egyezség. Másokról, hasonló helyzetűekről érdeklődik, mire bólintok, és azt mondom, ahova csak akarok. Erre még ők sem képesek, mondja. Újból én kérdezek, mire kacagni kezd, és magyarázkodik, hogy itt azok a dolgok úgysem működnének. Tudom, ez a hely, olyan, mint az a másik. Bólintok. Jól sejti, hogy ott is jártam? Válaszképp elrejtett jobb kezem előhúzom, s mutatom, mit rejt a markom. Értek is hozzá, kérdezi ő. Válaszom lenyűgözte, és újabb kérdését előztem meg, hogy csillagokat rajzoltam a falra. Megint ő kérdez, mire diszkréten válaszolok, hogy ha észrevette volna, én egyből a szemébe néztem, nem a homlokára. Igazat ad, tehát, miért is jöttem? Igaz, miért is? Már magam sem tudom. Találkozni vele. Talán. elkísér az utca végéig, ajánlotta. Nem szükségem, mondom, úgy el tudok tűnni innen, ahogy senki más, még Ő sem. Ő, már megint Ő. Eszembe jutott, s mivel nincs rá lehetőség máshogy, elmondom. A film végét, ő úgysem akarja megnézni. Eltörte, akarom mondani, eltörtem, kérdezte. El, mondtam. Majd megint nálam volt a lap, és egy találkáról faggattam. A válasza egyszerű volt, látta őket, de azok csak színészek, sok dologról tudnak, de a valóságról nem. És az így jó. Nagyon szerettem volna lefényképezni, de nem hozhatok rajznál több dolgot egyik utazásomról sem. Ideje volt mennem, nehéz köszönni. Azt sem tudom, mit mondjak neki. Hogy az én valóságomban máig várom azt a bizonyos levelet? Vajon megértené? Biztos, ha senki más, de ő megértené. Persze más miatt. Hiszen én is csak vagyok az imádói közül, ráadásul térutazó, oda megyek, ahova akarok. Végül tudtam, hogy köszönhetnék el. Tőle tanultam, mondtam, és a jobb kezemet magasba emeltem. Egy vékony, fából készült eszköz volt benne, szavakat mondtam, a vékony, fából készült eszközt meglengettem, és a könyvhalom a levegőbe emelkedett. Kétezeregyes kiadás, százhatvanhetedik oldal, köszönöm, és eltűntem. Kinyitottam a szemem, a gépem előtt ülök. Ott hagytam, ott hagytam egyedül. Köszönöm. Köszönöm, Harry.
