2011. február 26., szombat

Patricia M. St John - Nyomok a hóban


Minden könyvnek meg van a maga története. Az, hogy miképp keletkezett, az, hogy miért épp ezt választottam, vagy hogyan és hol jutottam hozzá. Az esetemben elég gyakori, hogy egy-egy könyvnek az előzménye egy film vagy rajzfilm.
Nagyon régen, az Egyesen volt egy rajzfilm, ami egy Anette nevű lányról, az öccséről Danny-ről és egy Lucien nevű fiúról szólt. Sorozat volt. Sokra nem emlékeztem belőle, csak olyan dereng, hogy Danny leesik egy fáról, és lesántul. De ennél több nem. Mikor elkezdtem utánakeresni, akkor tudtam meg, hogy eredetileg ez egy könyv. Véletlenül láttam meg az antikváriumban is, teljesen mást kerestem, Nagy Katalintól a Próbarepülést.

Az első, ami nyomban szemet szúrt, a nevek magyarosítása. Persze, gondolom, hogy az ifjú olvasóknak még közelebbiek legyenek a szereplők. Így lett Lucien Laci, Anette Anikó és Danny Dani. Anikó tizenkét éves, ötéves öccsével, édesapjával és nagymamájával él Svájc egyik kis falujában. Egy véletlen kis baleset miatt Laci és Anikó megharagszanak egymásra, ez pedig csupán annyi volt, hogy a figyelmetlen fiú szánkója összeütközött Anikóéval. Mivel egyikük sem akar bocsánatot kérni, kerülik egymást. Laci, hogy "bosszút álljon", az ötéves Danit bosszantja, eltiporja a hóemberét, majd a virágokat, amiket a kisfiú nénjének szed, és a szakadék felé tartja Dani kedvencét, a hófehér kismacskát. A macska leesik egy sziklapárkányra, Dani utánamászna, de maga is leesik, és eltörik a lába. Egy a baleset csak fokozza a haragot Anikó és Laci között, mert a lány úgy érzi, már soha többé nem tud megbocsátani, ugyanis kiderül, hogy öccse sánta marad. Azt nem tudja, hogy már ott és akkor megszenvedett Laci mindenért, és bocsánatot szeretne kérni, de nemcsak Anikó, hanem az egész falu kiveti maga közül. Csak a hegyen magányosan élő öregemberrel tartja a barátságot. A tavasz közeledtével kézimunka versenyt szervez az iskola, és Laci, aki szívesen és jól farag állatokat, maga is nevez egy mozgásban lévő lóval. Véletlen volt az is, hogy egy nap Anikó náluk járt, és meglátta a készülő lovat, amit irigységből összetör, de később nagyon megbán. Egy éjjel elvész a felnőtté vált macska, és Anikó elindul megkeresni, de maga is kificamítja a lábát, és az arra járó Laci találja meg. Már egyikük sem haragszik, még a fiú sem, amikor Anikó bevallja a lovat. Újra barátok lesznek. Laci nénje egy szállodában dolgozik, lenn a völgyben, s tőle tudja meg Laci, hogy egy doktor szállt meg, aki minden sántát meg tud gyógyítani. Mivel a doktor másnap már hazautazik, és a vonat már elment, a fiú éjjel átkel a hágón, hogy felkeresse a doktort, hogy gyógyítsa meg Danit.

Többet nem írok le, mert felesleges. Hiszen úgyis tudjuk, ahogy az ilyen történeteknél lenni szokott, a boldog vég.
Amilyen szimpatikus volt nekem régen a rajzfilmben Anette, olyan ellenszenves és utálatos Anikó a könyvben. Laci magányos volt, magának való, félénk, de ezt a hegyen élő öregemberen kívül senki sem értette vagy tudta igazán. Amit még észrevettem, a sok utalás a szeretetre. Persze, hiszen szeretet nélkül nem érdemes élni, és Lacinak kevesebb szeretett jutott, hiszen a nénje sem kedvelte igazán. S amire nagy hangsúlyt fektet az író, az a hit és a szeretet.
A példányt, amit olvastam, az Evangéliumi Iratmisszió adta ki.
Még egy, a végére. Az a könyv az alternatív listámon szerepel ugyan, de nem azért olvastam el, mintha bármit is ki akarnék váltani vele. Csupán akartam egy rövidet olvasni, bocsánat, még egy rövidet olvasni, mielőtt hozzákezdenék valami hosszabbhoz. Ez a bizonyos hosszabb az Elfújta a szél, ami már két hete itt van kéznél, hogy végre elkezdhessem, de halogatom, és csupa rövideket olvasok helyette. (Több könyvet is olvastam a gésás és e között, csak nem írtam róluk, mind rövid volt, legfeljebb százötven oldal.)

2011. február 13., vasárnap

Iwasaki Mineko - Gésák gésája


Az, hogy ezt a könyvet egyáltalán beemeltem a listába, több oka is van. Mikor egyszer olvasnivaló nélkül maradtam, kettesben a laptoppal, kíváncsiságból megnéztem a letöltött könyvek listáját. Azok közt volt Arthur Golden regénye, az Egy gésa emlékiratai. Annyira jó volt, hogy nem tudtam elszakadni tőle, egy nap alatt elolvastam, nagyon tetszett. Később utánaolvastam, és rádöbbentem, hogy ez a nagyon olvasmányos történet tulajdonképpen kitaláció. Hogy Golden ugyan készített riportot egy egykori gésáról, és annak kérésére el is ferdítette a történetet. Viszont megemlítette a hölgy nevét az ajánlóban, akinek emiatt sok gondja támadt, hiszem Golden olyan dolgokat is valóságként állított be, amik valójában korántsem úgy vannak.

Úgy egy hete kezdtem el olvasni, és megdöbbentem, milyen lassan olvasok. Viszont így volt időm sok dolognak utánanézni, főleg a könyveb megemlített hajviseleteknek.
A könyv egy életrajz, ezért nem is volt olyan kalandos vagy romantikus, mint az, amit előtte olvastam, azonban azzal ellentétben ez igaz. Az olvasás alatt vettem észre azokat az apró jeleket, részeket, amiket Mineko életéből átemelt Arthur Golden.

Más dologra is felfigyeltem, például a sok gépelési hibára. Igaz, lehet, hogy csak nekem tűnt soknak, és más észre sem venné. A másik hiba a rokoni fokozatos rossz fordítása. Minekonak, vagy inkább gyerekkori nevén Masakonak volt egy nénje, Yaeko. Yaekonak született két fia, akik értelemszerűen Mineko-Masako unokaöccsei. Viszont végig unokabátynak voltak fordítva. A harmadik és egyben a kedvenc hibám a nevek átírása. Japán neveket kétféle módon szoktunk mi magyarok átírni. Fonetikusan és a Hepburn-féle átírással. Én ez utóbbit használom, sok fordító meg a fonetikust. Ebben a könyvben azonban vegyesen mindkettő. Minden szó fonetikus átiratot kapott, kivéve az, ahol a "sh" betű megjelenik. Például a cseresznye az szakura volt, de a samiszen, az a pengetős hangszer shamiszen. Ez nagyon furcsa és zavaró volt.

Összességében élveztem olvasni. Ha valaki megkérdezné tőlem, még mindig azt állítom-e, hogy a gésák nem prostituáltak, azt válaszolnám, inkább nevezzük őket geikonak, és nem, nem azok.

Így úgy tűnik, hogy inkább csak hibákat találtam a könyvben, ez persze nem igaz. De nem lehet egyszerűen elsiklani mellettük. Szimpatikusnak találtam, hogy Mineko milyen kitartó, és kellően megbotránkoztam, amikor nem akarta elfogadni a Károly herceg által aláírt legyezőt - Mineko szemében az autogramm nem jelentett értéket, ellenben a legyezője örökre tönkrement. Ezt érdekes felfogásnak tartottam, de voltaképp igaza volt.

Végére hagytam valamit, ami sok ember szemét szúrta az Arthur Golden könyvben, a mizuage megvásárlása. Ez létezett, de nem a maikoknál és geikoknál, hanem az igazi örömlányoknál.

2011. február 6., vasárnap

Egy bejegyzés vasárnap este

Már nincs is teljes két nap vissza, azt is mondhatom, hogy már csak egy. Most fejeztem be Thury Zsuzsa Angéláját. Ugyanolyan szomorkás, mint eddig bármikor, amikor olvastam, de nem is várok tőle mást. Nem várom, hogy most az egyszer más legyen. Hiszen úgyis csak Beleznay Anikó miatt olvastam, aki szerint neki ebéd jár és szúrós a szalma. A főszereplő Valenta Guszti és Bodnár Angéla nem hozott lázba. Ezért nem is akartam külön írni róla se ide, se a másik könyves blogomba.

Talán elkezdek valamit olvasni. Valami rövidet. Holnaputánig.

2011. február 5., szombat

Az a bizonyos másik lista

Mivel bármikor beüthet a ménkű, vagyis mégsem tudom elolvasni azt a két könyvet, aminek a beszerzése csaknem lehetetlen - gondolom én -, írok egy alternatív listát is. Mint megtudtam, ha valami túl messze van, lecserélhetem egy másikra, ami a másik listán szerepel.

1. Fekete István: Hú
2. Móricz Virág: Mexikói szerelem
3. Kertész Erzsébet: Szonya professzor
4. Patricia M. St. John: Nyomok a hóban
5. Anne Brontë: Windefell asszonya
6. Fehér Klára: Sárgaláz
7. Charlotte Bronë: Shirley

Ide csupa olyat válogattam, ami mindig vagy majdnem mindig kéznél van. Persze az is lehet, hogy miközben elunom magam valamelyik nagyobb könyvön, gyorsan, pihenésképpen elolvasok innen egy vékonyabbat. Vagy véletlenül mindet. Ez is előfordulhat, de majd vigyázok, és tartom magam az eredeti listához.

2011. február 3., csütörtök

Lista

Úgy döntöttem, hogy részt veszek egy játékban, ami pont nekem való. Hét könyvet kell elolvasni, így le is írom gyorsan, mi lesz az a hét.

1. Alexandre Dumas: A három testőr
2. David Gaider: Az elorzott trón
3. Jack London: Az éneklő kutya
4.
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
5. Emily Brontë: Üvöltő szelek
6. Iwasaki Mineko: Gésák gésája
7. Joseph Helgersson: Három troll meg a hold

Igazából, remélem, hogy ezek közül mindet egyszer a kezembe tudom kaparintani, mert ugye itt csak az tudja utamat állni. Viszont nem tudom, számít-e a sorrend. Remélem, nem.

·